Most minden kiderült a magyar uniós elnökségről

Vágólapra másolva!
Június második felében hozzák nyilvánosságra a magyar elnökségi programot, a magyar elnökségi program magas készültségi szinten van - hangzott el egy pénteki háttérbeszélgetésen a július 1-től induló magyar uniós elnökségről.
Vágólapra másolva!

Teljes intézményi sorcsere lesz a magyar elnökség alatt, és ez nagyban meghatározza majd a munkánkat. Arra számítunk, hogy az orosz-ukrán konfliktus velünk marad, és ezzel párhuzamosan a Közel-Kelet is instabil marad, és a Kaukazásban sem lesz nyugalom - mondta Bóka János egy pénteki háttérbeszélgetésen Budapesten. A magyar elnökség fókusza nem jogalkotási lesz, de nagyjából 100 jogszabály csúszhat át a mi időszakunkba, de pontos számot majd csak július elején lehet mondani. Június második felében hozzák nyilvánosságra a magyar elnökségi programot, direkt az EP-választás után, hogy ne befolyásolja a kampányt a magyar program - mondta az uniós ügyekért felelős miniszter. Eseménynaptár és elnökségi logó is ekkor lesz nyilvános - tette hozzá. 

Zökkenőmentes intézményi átmenet az egyik legfőbb cél, semleges együttműködő legyen a magyar elnökség, a következő 5 éves uniós politikákról legyen párbeszéd.  

A magyar elnökség a bővítési politika esetében előrelépést szeretné. Minden lehetőség megvan, hogy a csatlakozás közelebb legyen a Nyugat-Balkánon, de ezek egyhangúságot igénylő döntések. A magyar elnökségi program magas készültségi szinten van - tette hozzá.

 Semmilyen meglepetés nem lesz a magyar elnökségi programban, mert több körös egyezetés volt már róla a többi tagállamal. 

Középpontban a Várkert Bazár

Kovács Zoltán ismertetése szerint 200-210 esemény kapcsolódik majd a magyar uniós elnökséghez. Ezek nagy része júliushoz, és az augusztus utáni időszakhoz köthetőek majd - tette hozzá.  A Várkert Bazár lesz a rendezvények lebonyolításának a központi helyszíne - mondta az államtitkár. 2011-ben a magyar elnökség 24 milliárd forintba került, míg a cseh elnökség esetében 35 milliárd forint volt a költség. 

37 milliárd forintos költséggel indul a mostani magyar elnökség majd - 

tette hozzá. Kovács  Zoltán arról is beszélt, hogy az 1-es terminél lesz a váró rész a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtéren.

 Nagyjából 40-60 napot fogják használni ezt a terminált. 

Az elnökséget nem vállalni, hanem csinálni kell, mert ez egy kötelesség - mondta egy kérdésre Kovács Zoltán. A korábbi sikeres magyarországi nagy rendezvények mutatják, hogy komoly tapasztalataink vannak, és ennek alapján készülünk majd - tette hozzá. 30-50 ezer beutazással számolnak az uniós elnökség során a szervezők, és ez is pozitív módon befolyásolhatja a hazai turizmust alakulását. 

Az elmúlt 30-40 évben nem volt példa kormányfő elleni merényletre Európában - mondta az Origo kérdésére Kovács Zoltán. A magyar hatóságok kellő tapasztalattal rendelkeznek, és folyamatosan figyelik a fejleményeket, és ennek alapján alakítják majd ki a biztonsági protokollt az uniós elnökség során - tette hozzá.