Az Alkotmánybíróság kimondta, lehet kritizálni a genderideológiát

Meseország mindenkié, mesekönyv
Vágólapra másolva!
A Labrisz Egyesület minden jogi fórumon beperelte a Magyar Nemzetet, mert a lap kritizálta a Meseország mindenkié című mesekönyvet. Az Alkotmánybíróság(AB) elutasította az alkotmányjogi panaszt, határozata szerint valamennyi eszme szabadon bírálható - közölte csütörtökön az MTI-vel az Alapjogokért Központ. A Labrisz azt hitte, idehaza nem szabad bírálni a genderideológiát - tévedtek, ez nem az az ország - áll a szervezet közleményében.
Vágólapra másolva!

Az ügy előzménye, hogy az Alkotmánybíróság szerdai határozatában elutasította a Labrisz Egyesület alkotmányjogi panaszát, amely a Kúria korábbi - személyiségi jog megsértése tárgyában hozott - ítéletének megsemmisítését kérte.

A grémium döntése értelmében valamennyi eszme szabadon bírálható Forrás: Twitter

Az Alapjogokért Központ az írja:

Kiemelték: az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a jóhírnév védelme milyen viszonyban áll egymással. Az AB leszögezte, hogy a kifogásolt közlés nem tényállítást, hanem értékítéletet tartalmazott, határozatában rámutatott,

- közölték.

Az Alapjogokért Központ álláspontja szerint az eset arra utal, hogy szükség van a Magyarországot, a magyar önazonosságot védő, kulturális szuverenitás- és önazonosság-védelem megalkotására. Azt kell elkerülnünk, hogy mint a nyugatiaknak, nekünk is a divat mondja meg, hogy kik vagyunk - szögezik le.