Borzalmas tragédia: kerti tóba fulladt egy 3 éves kisfiú Kecskeméten

Kerti, tóba, fulladt, a, 3, éves, kisfiú, Kecskeméten,
Fotó: borsonline.hu/ Bánkúti Sándor
Vágólapra másolva!
Hiába éltek csak a gyereküknek, és voltak odafigyelő, gondos szülők, és zárták körül kerítéssel a kerti tavat a kisfiú valahogyan mégis bejutott a tóba, ahol a borzalmas tragédia megtörtént, és a 3 éves Andor megfulladt.
Vágólapra másolva!

A borzalmas tragédia még március 19-én történt egy kecskeméti családi házban, amikor is a három éves kisfiú, Andor valahogy kiszökött a házból, a hátsó kertbe tipegett, majd belecsúszott a kerti tóba. Információink szerint az eset idején mind a két szülő otthon volt, a Bors szerint Csilla és Zoltán is azonnal, szinte pillanatokon belül észlelte, hogy Andornak csupán a hűlt helye van a lakásban. 

Kerti, tóba, fulladt, a, 3, éves, kisfiú, Kecskeméten,
A kecskeméti családi ház, ahol a hároméves Andor a kerti tóba fulladt. 
Fotó: borsonline.hu/ Bánkúti Sándor / borsonline.hu/ Bánkúti Sándor

Futva indultak a gyerek keresésére, és amit a kerti tónál láttak, az minden szülő rémálma: Andor eszméletlenül feküdt a vízben. Rögvest hívták a mentőket, akik több kocsival sebesen száguldottak is a kertvárosi településrész csendes utcájába. A mentősök hosszú ideig próbáltak életet lehelni a kisfiúba, de nem sikerült megmenteni, Andor még a helyszínen meghalt. 

A rendőrök és a mentősök este 11-ig helyszíneltek a környéken, hatalmas volt a felfordulás, a szomszédokat egyaránt sokkolták a történtek. A helyiek egybehangzóan azt állították, hogy Csilla és Zoltán nagyszerű szülők, akiknek kisfiúk volt a legfontosabb a világon. Andor volt az egyetlen közös gyerekük, elkényeztették, mindent megkapott, amit csak meg tudtak neki venni. Az édesapa csak azért dolgozott, hogy mindent megteremthessen a kicsi fiának. 

Azt egyelőre továbbra sem lehet tudni, hogyan is történt pontosan a tragédia, a nyomozás még folytatódik az eset kapcsán.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!