Vágólapra másolva!
A Humane november 9-én fog többet elárulni a titokzatos új eszközéről, de feltehetőleg az új, képernyő nélküli kütyünek borsos ára lesz.
Vágólapra másolva!

Az Ai Pin, a Humane startup új, viselhető, projektor eszköze, lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy képernyő nélkül használják ki a mesterséges intelligencia előnyeit. A The Verge beszámolója szerint azonban még november 9-ig várni kell, hogy többet meg lehessen tudni a titokzatos eszközről.

A Humane viselhető eszköze Forrás: Origo

A kütyüt, ami évek óta fejlesztés alatt áll, először a Humane társalapítója, Imran Chaudhri szemléltette egy TED előadáson. A pár perces prezentáció alatt Chaudhri bemutatta, hogyan lehet telefonhívást fogadni, valamint információt szerezni arról, hol vásárolhat ajándékot.

Emellett az eszköz képes volt egy mondatot úgy lefordítani franciára, hogy a férfi hangját lehetett hallani, ahogy számára idegen nyelven beszél.

Az Ai Pin egy kicsi, képernyő nélküli, körülbelül keksz méretű eszköz, ami kamerával, mikrofonnal hangszóróval, különféle érzékelőkkel és lézerprojektorral rendelkezik.

A mágneses eszközt a felhasználók könnyen a ruhájukra tudják majd erősíteni, így szinte bármikor hozzáférhetnek a szolgáltatásaihoz.

A találmányt még mindig sok rejtély fedi, de a The Information beszámolója szerint nagyjából ezer dollárba fog kerülni, valamint havi előfizetéses lesz.

Forrás: The Verge

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!