Fontos adózási információkat közölt a NAV a Sberbank kártalanított lakossági ügyfeleinek

Sberbank, logó, épület, Budapest, Fehér Hajó utca, illusztráció
Vágólapra másolva!
A Magyar Nemzeti Bank 2022. március 2-án kelt határozatában visszavonta a Sberbank Magyarország Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak (a továbbiakban: Bank) a pénzügyi szolgáltatási és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységek, valamint meghatározott befektetési szolgáltatási tevékenységek és kiegészítő szolgáltatások végzésére jogosító tevékenységi engedélyeit, és kezdeményezte a Bank végelszámolását - emlékeztet arra honlapján a NAV. Az adóhatóság egyúttal közzétette azokat az adózási információkat, melyek a bank felszámolása kapcsán felmerülnek.
Vágólapra másolva!

A végelszámolás miatt a betétesek védelmét ellátó Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 10 munkanapon belül automatikusan kártalanítást fizet a betéteseknek a Bankban elhelyezett betét- és a kapcsolódó kamatkövetelések után.

A Bank végelszámolója köteles az ügyfelek tulajdonát képező pénzügyi eszközöket, pénzeszközöket az ügyfelek részére kiadni. Ez kétféleképpen valósulhat meg:

  • az ügyfelek részére történő kifizetéssel, vagy
  • egy másik szolgáltatónál az ügyfél nevére nyitott másik tartós befektetési szerződés (TBSZ), illetve nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ-R-számla) történő transzferálással, vagyis áthelyezéssel.

A pénzügyi eszközök, pénzeszközök kifizetése

A magánszemélyt

nem terheli adókötelezettség, ha az a jogviszony, amelyen a követelése alapul, a pénzügyi intézmény végelszámolása miatt szűnik meg. Ide kell érteni az adó feletti rendelkezés esetére meghatározott visszafizetési kötelezettséget is.

A magánszemélynek nem keletkezik sem adófizetési, sem bevallási kötelezettsége

  • a Bank végelszámolásával összefüggésben az OBA által kárrendezés címén fizetett összeg után, illetve
  • ha a végelszámolásra tekintettel a Bank az ügyfél nála vezetett NYESZ-R, illetve TBSZ-számláján lévő összeget átutalja az ügyfél egyéb számlájára.
A Sberbank logója egy budapesti épületen Fotó: Csudai Sándor - Origo

A pénzügyi eszközök, pénzeszközök transzferálása az ügyfél másik pénzügyi intézménynél vezetett NYESZ-R, TBSZ-számlájára

Ha a végelszámolás alatt álló Bank a végelszámolásra tekintettel az ügyfél nála vezetett NYESZ-R, illetve TBSZ-számlájáról az ügyfél egy másik befektetési szolgáltatónál vezetett NYESZ-R, illetve TBSZ számlájára transzferálja a pénzügyi eszközöket, pénzeszközöket, akkor az adókötelezettségek a következőképpen alakulnak:

a) TBSZ

A TBSZ lekötési nyilvántartásában szereplő pénzeszközök, pénzügyi eszközök egésze egy másik szolgáltatóhoz jogfolytonosan, a lekötés megszakítása nélkül transzferálható, ez a lekötési átutalás. Ha a magánszemély a lekötést átvevő befektetési szolgáltatónál már rendelkezik TBSZ számlával, akkor az azonos évben kötött és azonos típusú szerződések összevezethetők.

Az eszközök transzferálásakor az átadó szolgáltató a magánszemélynek és a fogadó befektetési szolgáltatónak igazolást állít ki az átutalással érintett pénzügyi eszközökre, pénzeszközökre vonatkozóan. Ezt a lekötési igazolást a Banknak is ki kell adni, ha a magánszemély a nála vezetett TBSZ számláról egy másik TBSZ számlára utaltatja át az eszközöket.

b) NYESZ-R számla

A magánszemély NYESZ-R számlán nyilvántartott követelését más számlavezetőnél vezetett NYESZ-R-számlára is jogfolytonosan áthelyezheti. A számlakövetelés transzferálásakor a NYESZ-R számlát meg kell szüntetni, a követelést hiánytalanul át kell helyezni a másik számlára. Az átadó számlavezetőnek ekkor is ki kell adni az igazolást.

Ha a TBSZ, illetve a NYESZ-R számlán nyilvántartott pénzügyi eszközök, pénzeszközök másik számlára történő áthelyezése a fenti feltételeknek megfelelően történik meg,

a magánszemélynek a transzferálásból eredően adókötelezettsége nem keletkezik,

és az adó feletti rendelkezési joga is fennmarad, illetve a korábbi években tett rendelkezéseit sem kell 20 százalékkal növelt összegben visszafizetnie.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!