Társoldalunk:

Óriási csatát hozott az Amerikai Nagydíj

2023.10.22., 20:43
rendezés

Az 50. futamgyőzelméért küzdő Max Verstappen mindössze a hatodik helyről indul az austini versenyen, ennek ellenére ő számít a legesélyesebbnek az 56 körös futamon. Azonban az első három helyről három különböző csapat pilótája rajtol, így a Ferrari, a McLaren és a Mercedes előtt is nagy lehetőség áll. Kövesse velünk az eseményeket!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Wiszt Péter
20:35

Verstappen a saját F1-es rekordját állíthatja be

Köszöntjük Olvasóinkat az Amerikai Nagydíj élő közvetítésében! Az 50., egyben a rekordbeállítást jelentő idei 15. futamgyőzelméért küzdő Max Verstappen mindössze a hatodik helyről indul az austini versenyen, ennek ellenére ő számít a legesélyesebbnek az 56 körös futamon. Azonban az első három helyről három különböző csapat pilótája rajtol, így a Ferrari, a McLaren és a Mercedes előtt is nagy lehetőség áll.

Az időmérő történései

Wiszt Péter
20:38

Farmerben emlékeznek a meghalt csapatalapítóra

Napra pontosan egy évvel ezelőtt halt meg Dietrich Mateschitz, a Red Bull márka alapítója. A csapat különleges módon tiszteleg előtte az austini hétvégén.

Wiszt Péter
20:42

Hamilton a tizedikért - tizenegyből

Ez a 11. futam a COTA-n, az eddigi tízből 5 Hamilton, 2 Verstappen, 1 Vettel, 1 Raikkönen és 1 Bottas-siker született. Tavaly Sainz indult a pole-ból, de a rajt után kiesett, így Verstappen, Hamilton és Leclerc állt dobogóra.
Hamilton egyébként eddig az itteni 10 futamból 9-szer dobogós volt, de nem a brit győzelme mellett szól, hogy mind a tíz alkalommal az első sorból induló pilóta nyerte meg a versenyt.

Wiszt Péter
20:45

A 100. verseny hozhat áttörést

Norris és Russell is a 100. F1-es futamán indul el. A McLaren pilótája a 99 versenyén már 11 dobogót szerzett, de nyernie még nem sikerült – most a második helyről indulva megpróbálhatja.
Rajta kívül hárman is a legjobbjukat nyújthatják Austinban: Sainz nem volt még top 5-ben itt, Gasly és Stroll pedig nem szerzett még pontot ezen a pályán.

Wiszt Péter
20:49

Csak 16-an a rajtrácson - egyszer volt csak ilyen

Másodszor fordul elő az F1 történetében, hogy négy pilóta is a bokszból indul. Két csapat négy versenyzőjénél ugyanis megszegték a parc fermé-szabályokat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Wiszt Péter
20:52

Ki utánozza a Ferrarit?

A Pirelli szerint közepes keverékű gumikon indulva, kétkiállásos taktika az optimális – persze csak ha nem lesz biztonsági autós fázis, ami Austinban nem ritka. Ám ahogy Sainz tette a sprinten, úgy most is lehetnek váratlan húzások.

Wiszt Péter
20:55

A nagy visszatérő

Ricciardo ötfutamos kihagyás után tért vissza az AlphaTaurihoz, ma a 14. helyről bizonyíthat.

Wiszt Péter
20:58

Lekerültek a paplanok

Kiderültek a gumiválasztások: Hülkenberg és Stroll keményeken, mindenki más közepeseken rajtol.

Wiszt Péter
21:00

Felvezető kör

Elindult a mezőny a gumik bemelegítésére, mielőtt nekivág az 56 körös futamnak. Emlékeztetőül a rajtsorrend:
Leclerc, Norris, Hamilton, Sainz, Russell, Verstappen, Gasly, Ocon, Pérez, Piastri,
Cunoda, Csou, Bottas, Ricciardo, Albon, Sargeant, Magnussen (bokszból), Hülkenberg (bokszból), Alonso (bokszból), Stroll (bokszból)

Wiszt Péter
21:02

Túléli-e Verstappen a rajtot?

Ha gond nélkül beveszi a holland az első kanyarokat, akkor topfavoritja lesz a futamnak. Hamarosan kiderül, így lesz-e. Jön az austini futam!

Wiszt Péter
21:04

Rajt: helycsere az élen, a harmadik és a ötödik helyen

Norris megelőzte Leclerc-t, Sainz Hamiltont, Verstappen pedig Russellt.

Wiszt Péter
21:05

1. kör: nagyot bukott a Mercedes

Russell három helyet bukott, Piastri négy pozíciót javított. A két Ferrari csatázik egymással, Verstappen Hamiltont üldözi.

Wiszt Péter
21:08

2. kör: nagyon nő az előny

Már két másodperc feletti Norris előnye Leclerc-rel szemben. Verstappen nincs előzési távolságon belül Hamiltonhoz képest, Russell javított egy helyet.

Wiszt Péter
21:10

4. kör: csapatutasítás után Ferrari-pozícióvesztés

Ocon autójával nincs minden rendben, el is kellett engednie Gaslyt a 9. helyért. Hamilton Sainzot támadta – sikeresen.

Wiszt Péter
21:12

5. kör: Verstappen is előz

Sainzot a holland is megelőzte, a spanyol így már csak az ötödik. Hamilton Leclerc-re is felzárkózott közben.

Wiszt Péter
21:14

6. kör: Hamilton menekül Verstappen elől

A brit Leclerc-t is megfogta, így ahelyett, hogy Verstappennel foglalkozna, előre tud menekülni. Norris előnye 3,3 másodperc vele szemben.

Wiszt Péter
21:15

7. kör: megvan az első kieső

Ocon autója túlságosan sérült, Piastrival ütközött a rajt után. Feladta a francia a versenyt.

Wiszt Péter
21:18

9. kör: Pérez panaszolja be a Mercedest

A mexikói szerint az előtte haladó Russell gyakran elhagyja a pályát. A nyolcadik helyért csatáznak.
Verstappen közben megérkezett Leclerc-re.

Wiszt Péter
21:21

10. kör: lelassul a McLaren

Piastri tempója nagyon visszaesett, sorra előzik meg. Az ő autója is megsérülhetett a rajtbalesetben.

Wiszt Péter
21:22

11. kör: egyre többen a bokszban

Többen is keményekre váltottak, de az élmezőny egyelőre a pályán marad. Piastri feladta a futamot.

Wiszt Péter
21:23

11. kör: Verstappen újabb előzése

Nehezen, de elment Leclerc mellett, 4 másodperces hátrányból üldözheti Hamiltont.

Wiszt Péter
21:25

13. kör: csökken az előny az élen

Hamilton gyorsabb Norrisnál, már csak 2,5 másodperc a különbség köztük. A Mercedes pilótája az egész mezőny leggyorsabbja jelenleg.

Wiszt Péter
21:30

15. kör: ez a sorrend a táv negyedénél

Norris, Hamilton, Verstappen, Leclerc, Sainz, Russell, Pérez, Gasly, Cunoda és Ricciardo az első tíz sorrendje, ők még nem voltak a bokszban.

Wiszt Péter
21:32

16. kör: váratlan Red Bull-húzás

Verstappen az első a bokszban az élmezőnyből, közepeseken maradt – érdekes döntés.
A 8-9. kanyarban Norris nem érzi jónak az autóját, részben a szél miatt.

Wiszt Péter
21:33

18. kör: beindult a káosz

Norris, Sainz és Pérez is a bokszban. A brit keményeket kapott, a másik kettő közepeseket.

Wiszt Péter
21:35

19. kör: Hamiltonon a világ szeme

A Mercedes így minden bizonnyal megpróbálkozik az egykiállásos taktikával. Norris és Verstappen között 4 másodperc a különbség.

Wiszt Péter
21:38

21. kör: eddig bírta a Mercedes a hiba után

Elfékezte a gumijait Hamilton, jött is a bokszba. Felborult a taktika, keményeket kapott, de Verstappen megelőzte őt.

Wiszt Péter
21:41

22. kör: a Ferrari nagyot húzhat

Miután Hamiltonnal nem sikerült, Leclerc-rel megnézhetjük, milyen az egykiállásos taktika. Szinte biztos, hogy a Ferrari ezt tervezi a monacóival. Russell is a bokszban közben.

Wiszt Péter
21:44

24. kör: Leclerc is váltott

Keményeket kap, ezeken végigmehet akár.
Norris, Verstappen, Hamilton, Sainz, Pérez, Leclerc, Russell, Gasly, Cunoda és Alonso a sorrend, mindenki volt már a bokszban egyszer.

Wiszt Péter
21:47

26. kör: Az éllovas nagyot hibázott

Norris elfékezte az egyik kanyart, bő egy másodpercet bukott, és Verstappen megjött DRS-távolságra.

Wiszt Péter
21:49

27. kör: Hamilton a csapatát hibáztatja

"Túl nagy lemaradásba hoztatok" - mondta a rádión a brit. Az elfékezése miatt a két kiálláshoz túl későn, az egy kiálláshoz túl hamar érkezett talán kerékcserére.

Wiszt Péter
21:52

Féltávig kellett várni erre

Verstappen az élen, viszonylag könnyedén előzte meg Norrist.

Wiszt Péter
21:54

30. kör: Norris nem adja fel

Nem tud elhúzni Verstappen, másodpercen belül marad a McLaren. Hamilton 5 másodpercre van tőlük.

Wiszt Péter
21:58

32. kör: most lépett át Verstappen a határon

Kiért DRS-távolságon kívül, azonnal elkezdte növelni az előnyét a holland annak ellenére, hogy elfékezte a gumijait. Hamilton viszont közeledik Norrisra.

Wiszt Péter
22:01

33. kör: friss hírek Alonsóról

Cunodát közelíti a kilencedik helyért a spanyol, a szörnyű hétvége végén akár több pontot is szerezhet.

Wiszt Péter
22:02

34. kör: Verstappen elégedetlen

Megint elfékezte a holland, a fékekre panaszkodott káromkodva a rádióban. 

Wiszt Péter
22:03

35. kör: Norris felborította a sort

Norrist kihozta a McLaren, keményeket kapott, és Leclerc mögé, a 6. helyre érkezett. Ki reagál rá?

Wiszt Péter
22:04

36. kör: hibázott a Red Bull

Verstappen azonnal reagál, keményeket kapott, de lassú volt a kiállása. Így is Norris elé tért vissza.

Wiszt Péter
22:07

38. kör: sorminta az élen

A táv kétharmadánál Hamilton, Pérez és Leclerc az első három, közülük utóbbi talán már nem jön a bokszba, de Verstappen és Norris is a nyakára érkezett.

Wiszt Péter
22:09

39. kör: túl az utolsó(?) kerékcseréken

Hamilton és Pérez is a bokszban, Verstappen pedig megelőzte Leclerc-t, így a holland a pályán is vezeti a futamot.

Wiszt Péter
22:11

40. kör: Leclerc gyorsan bukott még egy helyet

Verstappen, Norris, Leclerc, Hamilton, Sainz és Pérez az első hat. Közülük Leclerc nem volt még másodszor a bokszban, de talán nem is lesz már. Hamilton közepeseken, a többiek keményeken köröznek.

Wiszt Péter
22:15

42. kör: Hamilton üldöz

Leclerc-re megérkezett a brit is a harmadik helyért.

Wiszt Péter
22:18

43. kör: indul a csata a második helyért

Hamilton átlépett Leclerc-en, 4 másodperc hátrányból kezdi meg Norris üldözését. A mercedeses pilóta kételkedik a sikerben, de a csapata biztatja őt.

Wiszt Péter
22:22

Ez a sorrend 10 körrel a vége előtt - mutatjuk, hol változhat!

Verstappen, Norris, Hamilton, Leclerc, Sainz, Pérez, Russell, Gasly, Alonso és Cunoda az első tíz.
Norrist Hamilton, Leclerc-t Sainz, Gaslyt Alonso, Cunodát Stroll fenyegeti elég komolyan.

Wiszt Péter
22:25

48. kör: változás a pontszerző helyeken

Stroll megelőzte Cunodát, és már a tizedik. Hamarosan jöhet a Norris-Hamilton csere is az előjelek alapján.

Wiszt Péter
22:27

49. kör: Alonso drámája, Hamilton a győzelemért üldöz

A spanyol autójával gond van, nem fog pontot szerezni.
Hamilton megelőzte Norrist, 5,5 másodperces hátrányból indul Verstappen ellen a közepes gumijain.

Wiszt Péter
22:29

50. kör: helycsere a Ferrarin belül

Sainz megelőzte Leclerc-t a negyedik helyért, a monacóira még Pérez is veszélyes lehet. Alonso feladta a futamot.

Wiszt Péter
22:31

51. kör: ennek lesznek következményei

Leclerc nem érti, miért kellett elengednie Sainzot, és beszélni akar erről a futam után. Pedig csapat szempontból ez volt a jó döntés, mert Sainz akár a dobogóra is esélyes, míg Pérez így szinte biztos nem előzi meg mindkét Ferrarit.

Wiszt Péter
22:32

52. kör: Verstappennek csak szólni kellett

Jelezték neki, hogy Hamilton közeledik, gyorsan rákapcsolta a holland és tartja a 4-5 másodperces előnyét.

Wiszt Péter
22:35

53. kör: Leclerc még egy helyet bukott

Pérez elment a monacói mellett, aki így hatodik lesz minden bizonnyal. Egy próbát valóban megért az egykiállásos taktika?

Wiszt Péter
22:36

Még két kör: lesz-e Ferrari-dobogó?

Sainz zárkózik Norrisra, de ennél jobban kéne, ha a harmadik helyet akarja. Verstappen továbbra is a fékekkel küszködik, és hirtelen megint csökkenni kezdett az előnye, már csak 2,8 másodperc.

Wiszt Péter
22:37

Az utolsó kör előtt sem biztos a győztes kiléte

Megkezdődött az utolsó kör, Verstappen és Hamilton között 1,8 másodperc a különbség. Norris harmadik helye biztosnak tűnik.

Wiszt Péter
22:39

Vége: megvan az 50.!

Ha még egy kör van, talán megvan Hamiltonnak az első hely a sérült Red Bull-lal szemben. De nincs "ha", Verstappen megőrizte az első helyet, így az 50. F1-es futamgyőzelmét szerzi.

Wiszt Péter
22:40

Íme a végeredmény az izgalmak után

Verstappen, Hamilton, Norris, Sainz, Pérez, Leclerc, Russell, Gasly, Stroll és Cunoda szereztek pontot, ebben a sorrendben.

Wiszt Péter
22:41

Nagy húzás a plusz pontért

Cunodának kereket cseréltek, lágyakon megfutotta a leggyorsabb kört, így két pontot szerez.

Wiszt Péter
22:44

Utazás egy kissé délnyugatra

A Forma–1-es szezon a következő hétvégén, a Mexikóvárosi Nagydíjjal folytatódik. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!

Még több bejegyzés