Társoldalunk:

Élő közvetítésünk az Amerikai Nagydíj sprintkvalifikációjáról

2023.10.21., 19:20
rendezés

Jön a szezon ötödik sprintnapja a Forma–1-ben, amikor a másik két naptól függetlenül mutathatják meg a pilóták a tudásukat. Max Verstappen szeretne javítani az időmérős hatodik helyén, de a pénteki gyors körök alapján a Ferrari, a Mercedes és a McLaren is reménykedhet bravúrban. Ráadásul az egyedi szabályok miatt az SQ1-ben és az SQ2-ben a közepes gumikon kell minél gyorsabbnak lenni, ami szintén variálhatja az időmérőn látott eredményt. Kövesse velünk az eseményeket!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Wiszt Péter
19:13

Verstappen visszavágna

Köszöntjük Olvasóinkat az Amerikai Nagydíj sprintkvalifikációjának élő közvetítésében! Az újabb sprintnap első felvonásán Max Verstappen szeretne javítani az időmérős hatodik helyén, de a pénteki gyors körök alapján a Ferrari, a Mercedes és a McLaren is reménykedhet bravúrban.

Az időmérő történései

Wiszt Péter
19:15

Ma már avattak egy bajnokot

A spanyol Marta García bebiztosította a bajnoki címét a női pilóták számára kiírt F1 Academy idei szezonjában. Az idei szezonban a női akadémisták csak egyszer, éppen a most hétvégi amerikai versenyen ülhetnek/ülhettek autóba ugyanott, ahol az F1-es pilóták is, ennél jobb reklám pedig aligha kell a szériának.

Wiszt Péter
19:18

Ezek a speciális szabályok

Idén már hozzászokhattunk, hogy a gumikeverékekre is figyelni kell a sprintkvalifikáción: a szabályok miatt az SQ1-ben és az SQ2-ben egyaránt új közepes gumikon kell minél gyorsabbnak lenni, az SQ3-ban pedig (nem feltétlenül új) lágy gumikon csap össze a legjobb tíz pilóta. Az etapok hossza az időmérőtől eltérően 12, 10 és 8 perc. 

Wiszt Péter
19:22

Ez történt eddig a sprinteken

Idén ez már az ötödik sprintnap a hatból, ezen kívül még Brazíliában lesz ilyen hétvége. Verstappen kétszer, Leclerc és Piastri egyszer-egyszer nyerte meg a sprintkvalifikációt, közülük pedig csak a monacóinak, Bakuban nem sikerült ezt sprintfutam-győzelemre váltani – akkor Pérez nyert.

Wiszt Péter
19:26

Ilyenek a körülmények

Austinban 32 fokos a levegő, 37 fokos a pálya hőmérséklete, ami nagyon hasonló a tegnapi körülményekhez. A páratartalom egy kicsit megnőtt, de így is csak 24 százalékos.

Wiszt Péter
19:30

Már ketyeg az óra

Elindult a 12 perces SQ1, de senki nem kapkod.

Wiszt Péter
19:32

Egyetlen körre tartalékolnak?

Az első két perc után még mindig a bokszban a mezőny fele. A közepeseken ugyan lehet több gyors kört is teljesíteni, de nem életbiztosítás.

Wiszt Péter
19:35

Hamilton nyitotta a sort

Hamilton 1:36,402-es ideje volt az első mért kör, de nem tűnt a legtökéletesebbnek ez a kör.

Wiszt Péter
19:38

Verstappen is túl az első körén

Verstappen két lila szektorral vette át a vezetést, mögötte Leclerc, Sainz, Russell és Pérez. Még 4 perc van az SQ1-ből.

Wiszt Péter
19:41

Ők vannak bajban

Még legfeljebb egy köre van mindenkinek, most Bottas, Magnussen, Ricciardo, Stroll és Sargeant áll kieső helyeken. De Alonso is csak a 15. pozícióban áll.

Wiszt Péter
19:44

Verstappen nem javított, megvannak a kiesők

Verstappenen kívül mindenki megpróbálkozott egy második gyors körrel, így eléggé megváltozott a sorrend, hiszen sokan javítottak. Ám a kiesők között így is megmaradtak hárman az ötből, végül Hülkenberg, Magnussen, Bottas, Cunoda és Sargeant búcsúzott.

Wiszt Péter
19:47

Megbüntethetik a Mercedest

Russell csúnyán feltartotta Leclerc-t, ezt biztosan vizsgálják majd.
Cunoda káromkodva fogadta, hogy a visszatérő csapattársától, Ricciardótól 208 ezreddel lemaradva kiesett az SQ1-ben. A Williamsek között jóval nagyobb a különbség: a harmadik Albon majdnem egy másodperccel előzte meg az utolsó Sargeantet.

Wiszt Péter
19:48

Hamilton autója megsérülhetett

Cunodával nem értette meg egymást a brit a nagy forgalomban, a Mercedes első szárnya hozzá is ért az AlphaTaurihoz.

Wiszt Péter
19:51

Jön a folytatás

Megkezdődött a tízperces SQ2.

Wiszt Péter
19:53

Két Ferrari a Red Bullok között

Verstappen, Leclerc, Sainz és Pérez a sorrend az élen, de még jönnek a Mercedesek és a McLarenek is.

Wiszt Péter
19:56

Heten nagyot kockáztatnak

Heten még csak most jönnek ki a bokszból, nekik egy lehetőségük marad gyors kört teljesíteni. Verstappen, Leclerc, Sainz, Norris, Pérez, Piastri, Stroll és Csou a sorrend azok között, akik már futottak mért kört.

Wiszt Péter
19:58

Verstappen elrontotta

Valószínűleg a továbbjutása nem kerül veszélybe, de kicsúszva megforgott a holland Red Bullja a 8-as kanyarból kifelé. Látványos pörgés volt, de csak a gumijainak lett vége.

Wiszt Péter
20:01

Ricciardo közel a bravúrhoz, megvannak a kiesők

31 ezreden múlt a továbbjutása, Albon jutott így tovább. Ricciardón kívül Alonso, Ocon, Stroll és Csou esett ki az SQ2-ben.

Wiszt Péter
20:05

Íme a megforgás

Wiszt Péter
20:08

Megkezdődött a hajrá - elméletileg

Már pörög az óra 8 percről visszafelé, de mindenki kivár. Egy kör lesz ebből mind a tíz pilótánál a lágyakon.

Wiszt Péter
20:11

Verstappent csak Hamiltonék nem üldözik

A holland jött ki először a bokszból, őt a Mercedeseken kívül már mindenki követte. Három perc van hátra.

Wiszt Péter
20:13

Most nincs Verstappen-pályaelhagyás

A holland 1:34,538-cal nyit - elég lesz-e az elsőséghez?

Wiszt Péter
20:15

55 ezred döntött az első helyről

Az előző kérdésre a válasz: igen. Verstappenhez képest Leclerc 55, Hamilton 69 ezredet kapott.

Wiszt Péter
20:17

Ez a végeredmény

Verstappen, Leclerc, Hamilton, Norris, Piastri, Sainz, Pérez, Russell, Albon és Gasly a sorrend az első tíz helyen. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval hamarosan, a sprintfutammal éjféltől jelentkezünk!

Még több bejegyzés