Társoldalunk:

Élő közvetítésünk a Katari Nagydíj időmérő edzéséről

2023.10.06., 18:52
rendezés

A szabadedzés inkább a pálya tisztításáról és felgumizásáról szólt, mintsem értékelhető köridők bemutatásáról, így aztán szinte lehetetlen megmondani, hogy mely pilóták várhatják esélyesként a loszaíli időmérőt. Ráadásul a körülmények is megváltoztak, hiszen mostanra teljesen lement a Nap, így csak a reflektorok adnak fényt – igaz, továbbra is 30 fok feletti a hőmérséklet. Az új lebonyolítás szerint az F1 első pénteki, villanyfényes kvalifikációjának végeredménye a vasárnapi futam rajtsorrendjét szabja majd meg. Kövesse velünk az eseményeket!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Wiszt Péter
18:40

Minden megváltozott

Köszöntjük Olvasóinkat a Katari Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! Gyakorlatilag vakon vág neki a mezőny az időmérőnek – ami a vasárnapi futam rajtsorrendjét szabja majd meg –, hiszen a napos, meleg, szeles időjárásban rendezett szabadedzés leginkább a homok letisztására és a pálya felgumizására volt elég. Mostanra pedig már besötétedett és jó néhány fokot visszaesett a hőmérséklet.

A szabadedzés összefoglalója

Wiszt Péter
18:44

A Forma-1 katari múltja

Jól hangzik, hogy eddig 100 százalékban megnyerte a futamot az, aki az élről rajtolhatott, de miután eddig egy versenyt rendeztek az országban, ez eléggé hangzatos információ. Tavaly a foci-vb miatt nem rendeztek itt versenyt, a 2021-es nagydíj pedig Ausztrália helyett ugrott be a naptárba – akkor Hamilton a pole-ból rajtolva győzni tudott. Az időmérőn két éve Verstappen és Bottas zárt a brit mögött, de mindketten büntetést kaptak, így Gasly és Alonso indulhatott a 2-3. helyről. Végül Hamilton, Verstappen és Alonso állhatott pódiumra – a spanyolnak ez volt az egyetlen Alpine-os dobogója.

Wiszt Péter
18:48

Az édesapja döntése miatt távozhat az F1-es pilóta

Sajtóhírek szerint a csapattulajdonos Lawrence Stroll eladhatja az Aston Martint, ami bizony a fia, Lance Stroll pályafutását is nagyban befolyásolhatja.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

Wiszt Péter
18:52

Videón a szabadedzés leglátványosabb ütközése

Norris McLarenje nem sérült meg, a hungarocelltábla annál inkább.

Wiszt Péter
18:56

Ilyenek a körülmények

Hiába volt már majdnem három órája a naplemente, még mindig 32 fokos a levegő hőmérséklete. A pályát 35 fokosnak, a szélerősséget 15 km/h körülinek jelzi az F1 hivatalos rendszere.

Wiszt Péter
19:00

Verstappenék sietnek

A két Red Bull vezetésével indult el a 18 perces Q1.

Wiszt Péter
19:03

Mit csinál a Mercedes?

A rendszer szerint Russell és Hamilton autóján is közepes keverékű gumik vannak. Ritkán látható stratégia egy időmérőn.
Hülkenberg kivételével mindenki a pályán.

Wiszt Péter
19:04

Pérez óriási lemaradása

Verstappen 1:26,884-es idővel az élen, bő másfél másodperccel csapattársa előtt.

Wiszt Péter
19:06

Folyamatosan javulnak a köridők

Ahogy azt várni lehetett, egymás után jönnek a jobbnál jobb idők, ahogy javul a pálya. Most Leclerc, Alonso, Piastri a sorrend, miután a náluk is gyorsabb Norris köridejét elvették.

Wiszt Péter
19:08

Sainzot leidiótázta Verstappen

A holland nem volt elégedett a spanyol helyezkedésével. Verstappen Leclerc mögé, a második helyre érkezett.

Wiszt Péter
19:11

Hamiltonék váltottak

Köridő nélkül visszatért a bokszba a két Mercedes, majd lágyakon ismét a pályára hajtottak. Hülkenberg is már a pályán. Most Alonso, Ocon és Leclerc az első három sorrendje.

Wiszt Péter
19:13

Alonsót nem tudják megelőzni

A két Mercedes a spanyol mögé jött, 5 perccel a Q1 vége előtt ismét egyre többen a pályán.

Wiszt Péter
19:15

Ők vannak a legnagyobb bajban

Három perccel a Q1 vége előtt Leclerc ugrott az élre, miközben Csou, Albon, Lawson, Magnussen és Norris áll kieső helyen.

Wiszt Péter
19:18

Az utolsó Q1-es körök jönnek

Norris nagyot javított, jelenleg Verstappen mögött a második helyen áll – hacsak nem veszik el ezt a körét is, ugyanis rengeteg kört vizsgálnak a toronyban, hogy elhagyták-e a pályahatárokat. Mindenki befejezheti még a körét, most Lawson, Hülkenberg, Stroll, Csou és Magnussen van nagy bajban.

Wiszt Péter
19:20

Megvannak a Q1 kiesői - valószínűleg

Vége a Q1-nek, jelen állás szerint Sargeant, Stroll, Lawson, Magnussen és Csou búcsúzik. De a köridőelvételek még esetleg módosíthatnak ezen.

Wiszt Péter
19:23

Ekkora különbség dönthetett

Ha nincs változtatás, akkor a két Williamset 92 ezred választotta el, most Albon örülhetett a továbbjutásnak. Stroll és Magnussen is 65-ödször esett ki karrierje során a Q1-ben, ezzel továbbra is fej fej mellett az örökrangsor második helyén Marcus Ericsson (71) mögött.

Wiszt Péter
19:25

Már meg sem kell lepődni Alonso fölényén...

Több mint 1,1 másodperc volt a két Aston Martin között: Alonso 3. lett, Stroll 17.-ként kiesett...

Wiszt Péter
19:27

Döntöttek a büntetésekről, jöhet a Q2

Úgy tűnik, nincs újabb köridőelvétel, így hivatalossá váltak a kiesők. Kezdődik a 15 perces Q2!

Wiszt Péter
19:29

Hamiltonék megint más taktikán

Albon és a két Mercedes kivár, a többiek már a gyors körüket kezdik.

Wiszt Péter
19:31

Alpine a második helyen

Verstappen 1:24,758-cal az élen, mögötte nagy meglepetésre Gasly áll. Igaz, még csak nyolcan mentek mért kört.

Wiszt Péter
19:33

Nagyon szoros az állás

A két Mercedes bejött Verstappen és Gasly közé. Norrisnak megint az utolsó helyről kell majd kiharcolnia a továbbjutást, csakúgy, mint a Q1-ben. Rajta kívül a 14 pilóta 1,1 másodpercen belül van.

Wiszt Péter
19:37

Bajban a Ferrari

Sainz és Leclerc is megcsúszott, Sainz kieső helyen is áll, de valószínűleg Leclerc-nek is javítania kell a továbbjutáshoz.

Wiszt Péter
19:39

Megint utolsóból lett első

Norris ismét az élre tudott ugrani, ezzel ismét memenekült. Mögötte most a csapattárs, Piastri, de a többiek még csak most jönnek. Egy perc van a Q2-ből.

Wiszt Péter
19:41

Óriási meglepetések a Q2-ben!

Sainz javított, de nem eleget, így kiesett. Ahogy Pérez is, akinek a körét elvették! Mellettük Cunoda, Albon és Hülkenberg búcsúzott – jelen állás szerint.

Wiszt Péter
19:44

4 ezreden múlt a továbbjutás

Bottas ennyivel előzte meg Cunodát.

Wiszt Péter
19:47

Így vigasztalták a Red Bullt

Pérezt azzal vigasztalták, hogy Sainz is kiesett. Hogy ettől nyugodtabb lett-e, az más kérdés.

Wiszt Péter
19:49

Megkezdődött az utolsó 12 perc

A két Mercedes ezúttal is kivár.

Wiszt Péter
19:52

Újabb Ferrari-hiba

Leclerc megint megcsúszott a gyors körén, ez komoly időveszteséget jelentett a monacóinak. Alonso sem kezd jól, Norris viszont most először igen.

Wiszt Péter
19:54

Hihetetlen: újabb ítélet az FIA-tól

Norris hiába állt az élen, megint elvették az első körét. Verstappen nagy előnnyel vezet így Hamilton és Russell előtt.

Wiszt Péter
19:58

Ők szinte biztosan javítanak

Alonso, Norris és Leclerc is tud ennél jobbat, ha beletalál. Verstappen 1:23,778-as ideje talán nincs veszélyben, de mögötte Hamilton, Russell és Piastri izgulhat a helyéért.

Wiszt Péter
19:59

Jönnek a legizgalmasabb pillanatok!

Bottas előre-, Gasly hátramenekült, a többiek egymás mögött vágnak neki az utolsó körüknek.

Wiszt Péter
20:00

Verstappen elrontotta!

A kör elejét elhibázta, és már nincs idő új körre, így nem javít. Marad-e az élen?

Wiszt Péter
20:01

Dráma a McLarennél is!

Norris ezúttal nem javít, mert megint kiszélesítette a pályát, így érvényes köridő nélkül marad!

Wiszt Péter
20:03

Sorra jönnek a hatalmas hibák

Hamilton is belehibázott.

Wiszt Péter
20:04

Mire vár az FIA?

Norris pályaelhagyása minden korábbinál egyértelműbb volt, jelenleg mégis a második helyen hagyja a rendszer.

Wiszt Péter
20:05

Ez lehet a sorrend

Ha elveszik Norris körét, akkor Verstappen, Russell, Piastri, Hamilton, Alonso, Leclerc, Gasly, Ocon, Bottas és Norris lesz az első tíz.

Wiszt Péter
20:07

Végre döntöttek!

Elvették Norris körét, így visszaesett a tizedik helyre. Verstappen és Russell indulhat így vasárnap az első sorból.
Verstappen pályafutása 30., idei 10. pole pozíciója után most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!

Wiszt Péter
20:11

Döbbenet: még egy csavar a végén!

Piastrival már interjút készítettek, majd közölték vele, hogy neki is elvették a körét és csak hatodik lett. Így Lewis Hamilton indulhat a harmadik helyről vasárnap.

Még több bejegyzés