Társoldalunk:

Élő közvetítésünk az Azeri Nagydíjról

2023.04.30., 12:39
rendezés

Charles Leclerc sorozatban negyedik alkalommal is az élről rajtolhat egy bakui versenyen, ám a Red Bull versenytempója miatt így sem ő a favoritja annak, hogy karrierje során először meg is tudja tartani az első helyet. Azonban az azerbajdzsáni futamok eddig minden alkalommal tele voltak drámai fordulatokkal és izgalmas hajrával, így most is bőven van esély arra, hogy látványos verseny elé nézünk a szűk utcai pályán. Kövesse velünk az eseményeket!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
12:41

Lesz-e Ferrari-dobogó?

Köszöntjük Olvasóinkat az Azeri Nagydíj élő közvetítésében! Charles Leclerc számára eddig remekül alakult a hétvége, hiszen mindkét időmérőt megnyerte, noha a szombati sprintkvalifikáció végén összetörte a Ferrarit. A sprintfutamon aztán bebizonyosodott, hogy a Red Bullnak jobb a versenytempója, de így is megőrizte a második helyet, amivel először végzett top 3-ban egy bakui versenyen. Idén azonban vasárnapi futamon még nem született Ferrari-dobogó (ahogy Azerbajdzsánban Ferrari-elsőség sem), így ez lehet a következő cél.

A hétvége eddigi eseményei

GPHírek
12:43

Erről beszél mindenki

A sprintfutam eleje Cunoda Juki elszabadult kereke miatt is izgalmas volt, majd a japán visszaengedése miatt az AlphaTauri súlyos büntetést is kapott. Ám ennél is érdekesebb volt Russell és Verstappen csörtéje, aminek következtében a holland autója súlyosan megsérült, és körönként majdnem egy másodperccel lassabb volt, mint lehetett volna. Végül ugyan Verstappen visszavette a harmadik helyet, a futam után olyan szóváltás következett, amire ritkán van példa a leintés után.

Most ilyen csatára kisebb esély van, hiszen Verstappen a 2., Russell a 11. helyről indul.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
12:45

Csak 18 pilóta a rajtrácson

Az Alpine és a Haas is megszegte a parc fermé-szabályokat, így mindketten hozzányúlhattak az autókhoz, de ezáltal Ocon és Hülkenberg a bokszutcából rajtol. Ez az első 11 pozíció rajtsorrendjét nem befolyásolja.

GPHírek
12:46

A szenvedés következménye

Már a sprintfutamon is szenvedtek a csapatok a gumikezeléssel, most pedig háromszor akkora távot kell megtenniük, ráadásul némileg melegebb időben. Nem véletlen, hogy a Pirelli szerint a kemény keverékű gumik lesznek a középpontban, de az olasz gumiabroncsgyártó szerint alapesetben az egykiállásos taktika az optimális.

GPHírek
12:49

Alonso megharagudott, de rekordot írhat

Szerinte Sainz leszorította őt a pályáról a sprintfutamon, és reménykedett abban, hogy megbüntetik a honfitársát. Így a Ferrari pilótája az 5., Alonso a 6. helyen zárt, ezzel összesen már 2997 pontot szerzett Spanyolország az F1 történetében. A hatodik nemzet lehetne a spanyol, amelyik eléri a 3000 pontos mérföldkövet.
Noha az Aston Martin a DRS-problémáinak köszönhetően sem remekel eddig Bakuban, ha Alonso 3. lenne, akkor olyan történne, amire eddig mindössze kétszer (Frentzen 1997-ben és Webber 2011-ben) volt példa: sorozatban négy versenyen állna a dobogó legalsó fokára.

GPHírek
12:53

Pérez nagy esélye

Hat év, hat különböző győztes (Rosberg, Ricciardo, Hamilton, Bottas, Pérez, Verstappen) – ez a bakui versenyek eddigi mérlege. Ráadásul Pérez anno a hatodik helyről is nyerni tudott, és már a tegnapival együtt 5 dobogója van Bakuból, amit senki más nem mondhat el, így a mexikói egyik kedvenc pályáján felveheti a versenyt Verstappennel. No, persze az újabb futamgyőzelemhez Leclerc-t is meg kell előznie.

Pérez tovább folytatná a bakui sikersorozatátForrás: AFP/Natalia Kolesnikova
GPHírek
12:56

Nehéz körülmények

Felhőtlen égbolt, 42 fokos aszfalt és 25 fokos levegő fogadja a pilótákat helyi idő szerint 15 óra előtt néhány perccel. A viszonylag meleg hőmérséklet nagyban befolyásolhatja a versenyt.

GPHírek
12:58

Majdnem egyöntetű választás

Az első 17 helyről induló pilóta közepes gumikon rajtol, De Vries és a két bokszból rajtoló versenyző keményeken.

GPHírek
13:01

Felvezető kör

Elindult a mezőny a gumik bemelegítésére, mielőtt nekivág az 51 körös futamnak. Emlékeztetőül a rajtsorrend:
Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz, Hamilton, Alonso, Norris, Cunoda, Stroll, Piastri,
Russell, Albon, Bottas, Sargeant, Csou, Magnussen, Gasly, De Vries, Ocon (bokszból), Hülkenberg (bokszból)

GPHírek
13:05

Rajt: óvatos a mezőny

Az első hat stabilan eljött, kockáztatás nélkül, Stroll viszont feljött a hetedik helyre.

GPHírek
13:07

1. kör: egy korábbi győztes nagyot bukott

Közeledett Leclerc-re a célegyenesben Verstappen, de nem eléggé. Stroll mellett Russell, Magnussen és Gasly, aki sokat nyert a rajtnál, Bottas viszont nagyon visszaesett.

GPHírek
13:09

3. kör: Verstappen tapad

És már a DRS is nyitható, hamarosan bebújhat Leclerc mögé. Pérez sem akar leszakadni a csapattársától.

GPHírek
13:10

4. kör: máris helycsere az élen

Verstappen a célegyenes végén könnyedén elment Leclerc mellett, úgyhogy most Pérezen a sor, ha nem akar nagy hátrányba kerülni a hollandtól.

GPHírek
13:12

5. kör: ismételne a Red Bull

Pérez távolabb volt a célegyenesben, mint egy körrel korábban Verstappen, így egyelőre Leclerc mögött marad. A holland előnye máris másoodperc felett.

GPHírek
13:14

6. kör: Leclerc nem is védekezik

Most már nem volt ellenszer Pérezre, de Leclerc nem is próbálta megőrizni a második helyet. Sainzcal szemben majdnem 2 másodperc az előnye, a spanyolt azonban Hamilton, Alonso és Stroll is szorosan követi.

GPHírek
13:16

7. kör: az első kerékcserék

Gasly után Bottas veszítenivaló híján inkább kiáll keményekért, hátha jól járnak egy versenymegszakítással. Pérez közben egy másodpercen belülre került Verstappenhez képest.

GPHírek
13:18

8. kör: Sainz menekül

Legalábbis Hamilton elől, és közelít Leclerc-re. A két Red Bull közti távolság a DRS-távolság határán mozog. Albon is a bokszban járt.

GPHírek
13:20

9. kör: Hamilton szenved

Nem is Sainz gyorsult, hanem inkább Hamilton lassult, már a két Aston is a nyakán. Közben egyre többen váltanak keményekre a hátsó régióból.

GPHírek
13:21

10. kör: az első tíz is elkezdte

Hamilton és Norris is a bokszban, egyaránt keményekért.

GPHírek
13:22

11. kör: változás az élen, autó a bukótérben

Verstappen már szenvedett a gumikon, így kihozták. De Vries autója a bukótérben ragadt.

GPHírek
13:23

11. kör: biztonsági autó, Verstappen pórul járt!

De Vries autóját menteni kell, bejön a safety car, ez pedig rossz hír a másik hollandnak is.

GPHírek
13:25

12. kör: mindenki kihasználja az esélyt

Aki közepeseken rajtolt és eddig nem volt a bokszban, az most megteszi, ezzel pedig Pérez és Leclerc is Verstappen elé került.

GPHírek
13:26

Hamilton is visszaesett

A 10. helyre esett vissza a túl korai kerékcsere miatt.

GPHírek
13:27

Mutatjuk a biztonsági autós fázis okát!

GPHírek
13:31

Újraindítás: Nagy változás az élmezőnyben

Az utolsó pillanatban indult meg Pérez a célvonal előtt, így Leclerc-nek nem volt esélye. Ráadásul Verstappen a kettes kanyarban elment a monacói mellett, ahogy Alonso is Sainz mellett.

GPHírek
13:32

15. kör: Mercedes-házicsata

Hamilton már a 7., Russellt megelőzve. A két Red Bull ellógott, Alonsóra tapad Sainz és Stroll.

GPHírek
13:34

Úgy tűnt, Pérezt megbüntethetik

Jegyezték a toronyban a mexikói incidensét, amikor a Red Bull veszélyesen engedte ki őt a bokszban a kerékcserénél. Ám alig hogy kiírták ezt, már jelezték is, hogy mégsem lesz vizsgálat.

GPHírek
13:36

17. kör: ütközés a fallal

Harmadtávhoz érve Stroll ütötte neki a kerekét a falnak, de úgy tűnik, komolyabb sérülés nélkül megúszta.

GPHírek
13:38

18. kör: Csak Leclerc van légüres térben

4 másodpercre Verstappentől, 2 másodperccel Alonso előtt. Az első tízben ennél csak kisebb különbségek vannak két pozíció között.

GPHírek
13:41

19. kör: nő a távolság az élen

Az első nyolcban csak Stroll és a mögötte haladó Hamilton van DRS-távolságon belül az előtte menőhöz képest, a kanadai Sainzot üldözi. Pérez 1,7 másodpercre növelte az előnyét az élen.

GPHírek
13:42

20. kör: helycsere az élmezőnyben

Hamilton a célegyenes végén megelőzte a megcsúszó Strollt, így a brit a hatodik. A kanadaira Russell is megérkezett.

GPHírek
13:46

22. kör: elképesztő Red Bull-fölény

10 másodperc Leclerc hátránya az élen autózókhoz képest. 

GPHírek
13:48

23. kör: ebben bízik a Mercedes

Russell jelenti, hogy Stroll csúszkál, ennek ellenére egyelőre marad a 8. helyen. Hamilton megérkezett Sainz nyakára.

GPHírek
13:51

24. kör: két nagy nyertes lehet

Ocon és Hülkenberg is pontszerző helyen áll a bokszból rajtolva, és valószínűleg nemcsak ők, de még mindenki kijön egyszer a bokszba.

GPHírek
13:52

25. kör: eltérő spanyol körök

Szinte ezredre azonos köröket autózik a két Red Bull, így a különbség megragadt másfél másodperc környékén. Hamilton kicsúszott Sainz DRS-távolságából, de a spanyol is sokkal lassabb Alonsónál.

GPHírek
13:55

26. kör: szerencséje van a veteránnak

Hülkenberg koccolta le a falat a kerekével, de a csapat jelentése szerint nincs sérülés az autón. 

GPHírek
13:57

28. kör: Leclerc dobogója veszélyben

Körönként 3-4 tizeddel közelít rá Alonso, hamarosan 2 másodpercen belülre kerülhet a spanyol.

GPHírek
13:58

29. kör: mi történt Verstappennel?

Féltávon túl váratlanul elkezdett nőni a holland hátránya Pérezhez képest, már majdnem 2,5 másodperc a különbség. Sokat elmond, hogy még így is ő a második leggyorsabb a pályán.

GPHírek
14:01

31. kör: Alonso megérkezett

Egy másodpercre van Leclerc-től a spanyol, a következő körben az első megtámadás is megtörténhet.

GPHírek
14:04

32. kör: csata a plusz pontért is

Pérez és Verstappen egymástól veszi el a leggyorsabb kört, Alonso még nem tudott bebújni Leclerc mellé.

GPHírek
14:05

33. kör: rég nem látott előzés

Hosszú körök óta nem volt helycsere, ám most az utolsó helyről elmozdult Gasly. Jelenleg Bottas a 19.

GPHírek
14:07

34. kör: Leclerc csak erre várt?

Amióta megérkezett Alonso a nyakára, rákapcsolt a monacói, és ismét 2 másodperc felett a különbség.

GPHírek
14:08

35. kör: Pérez és a fal találkozása

Ugyanott, ahol Hülkenbergé, a mexikói jobb első kereke is hozzáért a falhoz, de úgy tűnik, az ő autója is egyben maradt.

GPHírek
14:10

36. kör: felemás Ferrari-körök

Leclerc begyorsult, Sainz visszalassult, így Hamilton már támadóközelbe került a spanyolhoz képest az 5. helyért.

GPHírek
14:12

37. kör: a második kieső

Csou műszaki hiba miatt feladja a futamot. Ez nem az Alfa hétvégéje volt.

GPHírek
14:15

39. kör: nőnek a különbségek

Pérez és Verstappen, valamint Leclerc és Alonso között is 3 másodperc fölé nőtt a különbség, Sainz pedig egyelőre tartja Hamiltont.

GPHírek
14:19

41. kör: Hamilton nem él az eséllyel

Minden eddiginél közelebb volt Sainzhoz, de a spanyol továbbra is marad ötödik. Még 10 kör.

GPHírek
14:22

43. kör: Verstappen megkezdte a hajrát

Ismét a holland a gyorsabb a két Red Bullból, amit annak is köszönhet, hogy sokkal vakmerőbben veszi be a kanyarokat. Többször is milliméterekre volt a fal.

GPHírek
14:24

44. kör: hoppá, Leclerc!

Mikor Alonso elkezdett visszazárkózni rá, hirtelen a monacói megfutotta az abszolút leggyorsabb kört.

GPHírek
14:28

46. kör: változás a pontszerző helyeken

Ocon és Hülkenberg továbbra sem volt a bokszban, de a német így sincs már pontszerző helyen: most Norris a tizedik.

GPHírek
14:31

48. kör: Hamilton lemondhat az előzésről?

Sainz ismét DRS-távolság környékére tolta Hamiltont, eldőlni látszik minden pozíció az első nyolc helyen. Hülkenberg mellett Cunoda is elment, Ocon és a német csak egy piros zászlós fázisban reménykedhet. Még három kör.

GPHírek
14:33

49. kör: Alonso megvillant

Most a spanyolé a verseny leggyorsabb köre 1:44,541-gyel. Így is 2,7 másodpercre van Leclerc-től.

GPHírek
14:34

50. kör: Russell elúszott, de az övé lehet a hajrá

Kicsőszott az egyes kanyarban, így végképp messzire került Strolltól. Ismét Verstappené volt a leggyorsabb kör, majd Alonso megint visszavette, ez még izgalmas lehet, pláne, hogy Russellt hívják a bokszba.

GPHírek
14:37

Cél: újabb kettős Red Bull-siker

Idén már harmadszor, ezúttal Pérez-Verstappen sorrendben.

GPHírek
14:38

Az első Ferrari-dobogó, Russell megcsinálta

Leclerc a Ferrari idei első dobogóját szerezte, mögötte az őt a végén megközelítő Alonso, majd Sainz, Hamilton, Stroll, Russell, Norris és Cunoda a pontszerző. Russell simán, három lila szektorral megfutotta a leggyorsabb kört; Ocon pedig a végén kijött bokszba, így nem utólag fogják hátrasorolni.

GPHírek
14:39

6 pont a különbség

Pérez és Verstappen között ennyi van az összetett élén. Pérez a kedvenc pályáján ismét nyert, így ő az első, aki Bakuban duplázott. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!

Még több bejegyzés