A szezonnyitó versenyen fordulatos események után a tavaly megszokott két csapat indul az élről, hiszen az első sorból a Red Bull, míg a másodikból a Ferrari két pilótája rajtolhat. Azonban a sokadvirágzását élő Fernando Alonso és a mögüle induló Mercedesek is ígéretes versenytempót mutattak a hétvége eddigi részében, így óriási csata várható a dobogós helyezésekért. Kövesse velünk az eseményeket!
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Óriási csata a dobogóért
Köszöntjük Olvasóinkat a Bahreini Nagydíj élő közvetítésében! A szezonnyitó versenyen fordulatos események után a tavaly megszokott két csapat indul az élről, hiszen az első sorból a Red Bull, míg a másodikból a Ferrari két pilótája indulhat. Azonban a sokadvirágzását élő Fernando Alonso és a mögüle induló Mercedesek is nagyszerű versenytempót mutattak a hétvége eddigi részében, így óriási csata várható a dobogós helyezésekért.
A Ferrari taktikázott, a Red Bull tartalékolt
Charles Leclerc nem póbálkozott az időmérő végén, mert a Ferrari meg akart őrizni egy új szett lágy gumit. Sergio Pérez elmondása szerint viszont a Red Bull egyértelműen a versenyre koncentrált, így meglepte őket az első sor megszerzése. A Mercedesnél már kevésbé voltak elégedettek a kvalifikációt követően.
These are the tyre sets remaining for each driver ahead of the #BahrainGP
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) March 5, 2023
Leclerc skipped a second Q3 run to save a set of new C3 softs for the race – will his strategy pay off? #F1 #Fit4F1 pic.twitter.com/JHZ1WIHZi5
Több szempontból is pórul járt a francia pilóta
Az Alpine-hoz érkezett Pierre Gaslynak nem sikerült továbbjutnia a Q1-ből, a 17. legjobb időt autózta. Utólag kiderült, a leggyorsabb körén túlságosan kiszélesítette a 15-ös kanyart, így visszasorolták az utolsó helyre. Csapattársa, Esteban Ocon ráadásul bebizonyította, hogy az autóval a 9. hely sem volt elérhetetlen.
Az időmérő után pedig még egy rossz hírt kapott Gasly: bokszutcai sebességtúllépés miatt 100 eurós pénzbüntetéssel sújtották.
A meglepett Alonso csapattársa vallomást tett a sérüléseiről
A története 50. versenyhétvégéjén szereplő Aston Martin egyértelműen a negyedik erővé fejlődött, ha nem előrébb. Fernando Alonso tudta, hogy ez bekövetkezik, de azt nem, hogy ilyen hamar. Csapattársa, a kerékpárbaleset után csuklóműtéten átesett Lance Stroll pedig elárulta, hogy milyen sérülései és élményei voltak a spanyolországi incidens után.
Nincs vita, mi a legjobb
Az olasz gumiabroncsgyártó, a Pirelli mindenképpen két kiállást jósol, és azt tartja célszerűnek, ha a lágyakon rajtol el a mezőny. Hamarosan meglátjuk, ki nem fogadta meg a tanácsot.
One or two stops for the #BahrainGP?
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) March 5, 2023
Two. Definitely two. Sakhir has one of the most abrasive surfaces on the #F1 calendar.
So the question is – which compounds to use and when? #Fit4F1 pic.twitter.com/Hj1DFq5aL4
Több dolog Verstappen ellen szól
Három tény, ami nem a holland sikere mellett szól; és egy érdekesség, ami miatt nem is biztos, hogy jó lenne számára a győzelem:
– Verstappen 21 különböző pályán nyert már F1-es futamot, de a bahreini nincsen közöttük (a jelenlegi mezőnyből Hamilton 5, Alonso 3, Leclerc és Pérez 1-1 sikert ért el itt)
– a Red Bull 2013 óta nem állhatott a dobogó tetejére Bahreinben – ugyanakkor a Mercedes 2014 óta mindig képviselte magát a legjobb háromban
– tavaly (miután nagyot harcolt Leclerc-rel) ő és Pérez is a hajrában volt kénytelen feladni a bahreini futamot az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt
– a Bahreini Nagydíj nyertese 2016 óta mindig (tehát az elmúlt hat évben) a világbajnokság össszetettjének 2. helyén zárta az évet
Mindhárom élpilóta autóján alkatrészt kellett cserélni
Az FIA jelentése szerint mindkét Red Bullban kicserélték a belső égésű motor bevezető olajpumpáját, Leclerc Ferrarijában pedig az energiatárolót cserélték ki. Természetesen egyikért sem járt még büntetés a csapatoknak.
Ekkora az eső valószínűsége
Ahogy az egész hétvégén, úgy most is 0%-ot ír az előrejelzés a csapadékra. Ugyanakkor a negyed órával ezelőtti naplemente miatt a pálya és a levegő is fokozatosan hűlni fog, ami befolyásolhatja a versenyt.
Felvezető kör
Elindult a mezőny a gumik bemelegítésére, mielőtt nekivág az 57 körös versenynek. Emlékeztetőül a rajtsorrend:
Verstappen, Pérez, Leclerc, Sainz, Alonso, Russell, Hamilton, Stroll, Ocon, Hülkenberg,
Norris, Bottas, Csou, Cunoda, Albon, Sargeant, Magnussen, Piastri, De Vries, Gasly.
It's time #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/zRvspdT3PW
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Lelepleződött a stratégia
Az első tíz pilóta Leclerc kivételével használt lágyakon, a monacói és mögöttük mindenki újakon. Kivéve Magnussen, aki a kemények mellett döntött.
Rajt: helycsere a második helyen
Leclerc lerajtolta Pérezt, és majdnem Sainz is, de végül a mexikói maradt harmadik. Verstappen könnyedén jött el.
Verstappen leads into Turn 1 with Leclerc up to second place #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/XKVLo6qu0a
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
1. kör: Alonso nem kezdett jól
Mindkét Mercedes megelőzte a spanyolt a rajt után, Stroll össze is ért vele. Hamilton Russell mellett is elment. Bottas a legnagyobb javító, Hülkenberg viszont 4 helyet esett vissza.
2. kör: Verstappen máris nagy előnyben
2 másodperc feletti a holland és Leclerc között a különbség. A monacóit 1,5 másodperccel követi Pérez, Alonso pedig leszakadóban Russelltől is.
4. kör: Eltűnt a Ferrari előnye
Leclerc-nél úgy tűnik, csak a rajtnál segített az új lágy gumi, amit a célegyenes végén el is fékezett egy kicsit. Magnussen a keményeken az utolsó helyre csúszott, Stroll visszaelőzte Bottast a 8. helyért.
6. kör: a tavalyi év leggyengébbje ígéretesen halad
A Williamsek már a 11. és a 13. helyen, Albon már Ocont támadhatja a pontszerző helyekért.
LAP 5/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Who's up who's down #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/zeVfR0jJiy
7. kör: Leclerc-nek hátrafelé kell néznie
5 másodperc felett a holland előnye, Pérez pedig DRS-távolság környékén mozog Leclerc-hez képest. A Mercedesek is gyorsnak tűnnek, lassan Sainz nyakára érkezik a két Ezüstnyíl.
9. kör: Hamiltonra panaszkodik a csapattársa
Russell szerint ő tudna gyorsabban is menni, de Hamilton feltartja őt. A csapat szólt neki, hogy a hétszeres világbajnok küszködik, ezért nem tud Sainzra tapadni. Helycsere azonban még nincsen a két Mercedes között.
10. kör: Az első kerékcsere lassan teljesült
Gasly váltott először keményekre, de biztosan nem ez lesz a szezon leggyorsabb kerékcseréje.
11. kör: Alonso megérkezett
Mármint Russellre, akit továbbra is feltart Hamilton. Közben Norris és Cunoda is a bokszban járt.
12. kör: Hamilton kiállt
Bottas volt az első, aki a pontszerző helyekről állt ki kereket cserélni, őt Hamilton követi. Russell előtt nem marad segítő, így Alonso DRS-sel veszélyeztetheti.
13. kör: Bajban a Mercedes
Alonso sokadik próbálkozásra, szép manőverrel ment el Russell mellett, akire Stroll is azonnal megérkezett.
LAP 13/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Alonso looming large in Russell's mirrors #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/CbGgx5WTDj
14. kör: Lassú kettős csere a Ferrarinál
Leclerc és Sainz egy körben cserélte le a lágyakat keményekre, a spanyolnak ez nagyon lassan sikerült. Russell is a bokszban, Piastrinak pedig kormánykereket is cserélnie kellett.
15. kör: Biztosra mennek Verstappennel
A hollanddal reagált a Ferrarira a Red Bull, ő viszont lágyakat kap, és Pérez mögé érkezik vissza. Piastri közben nem tud visszatérni a pályára, ő az első kieső.
LAP 15/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Oscar Piastri's first F1 race is over
Looks like an electrical issue has ended his night#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/5xJ2wrCI27
16. kör: A futam első büntetése
Ocont 5 másodperces időbüntetéssel sújtották, amiért rosszul állt fel a rajtrácsra. Alonso, majd Stroll is a bokszban.
17. kör: Remekel az Alfa Romeo
Bottas Alonsót és Strollt is megelőzte a korai kerékcsere miatt, így egy ideig a 6. volt. Ám ezután megérkezett rá az egyik Aston Martin, Alonso már el is ment mellette.
18. kör: Pérez más stratégián
A mexikói 3,5 másodperccel érkezett meg Leclerc mögé a kerékcsere után, de ő ismét lágyakat kapott. Közben Russell is megelőzte Bottast.
19. kör: Finoman szólva sem remekel a McLaren
Piastri kiesése után Norris 11,7 másodperces kiállást hajtott végre, ezzel az utolsó helyen áll.
21. kör: Amatőr hiba a franciáknál
Ocon letöltötte volna a büntetését a bokszban, de nem várta ki a csapat az 5 másodpercet, így ismét kapott egy büntetést, ezúttal 10 másodperceset.
22. kör: Leclerc egyelőre bírja
Alig tud közeledni hozzá Pérez, még mindig 3 másodperc az előnye a mexikóival szemben. Verstappennel szemben viszont továbbra is 11 másodperc a lemaradása.
23. kör: Most kezdett el élni Pérez
Csak írnunk kellett, hirtelen rohamosan elkezdett fogyni Leclerc előnye, már 2 másodperc alatt a különbség. A mexikói folyamatosan ontja magából a leggyorsabb köröket.
24. kör: Tavaly a 7., idén a 18. helyért csatáznak
A Norris-Ocon párharcot 2022-ben a középmezőnyben láthattuk, ezúttal az utolsó hely elkerüléséért előzte meg a brit a franciát.
25. kör: Alonsót biztatják
A csapat szerint kevésbé kopik a spanyol autóján a gumi, mint a Mercedeseken, ezt az is mutatja, hogy már 2 másodpercen belül van Alonso Hamiltonhoz képest.
26. kör: Óriási a csata a második helyért
Pérez a célegyenes végén bevetődött Leclerc mellé, aki visszatámadott, de végül maradt a mexikói a második helyen. Verstappen mögött 14 másodperc a páros lemaradása.
Féltáv: Pérez eltávolodott
A mexikói már 3 másodperc feletti előnnyel rendelkezik Leclerc-rel szemben. Közben elkezdődtek a második kerékcserék is a mezőny második felében.
29. kör: Kabaré, amit a franciák csinálnak
Ocon bement letölteni a 10 másodperces büntetését, de túllépte a sebességhatárt a bokszban. Jöhet egy újabb 5 másodperces büntetés az Alpine-nál...
Esteban Ocon isn't having the best day
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Stewards handed him a time penalty for not positioning his car correctly on the grid.
He served that penalty but incorrectly, say stewards, and has now been handed a 5-second penalty for speeding in the pit lane. #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/cGoJalZURd
30. kör: Így áll az élmezőny
Verstappen 14 másodperccel vezet Pérez, 18,5-lel Leclerc, 31-gyel Sainz, 34,5-lel Hamilton, 36,5-lel Alonso, 42-vel Russell, 44-gyel Stroll előtt. Ez az első nyolc sorrendje.
31. kör: Bottas már nem akar visszajönni
Másodszor is keményeket kapott a finn, várhatóan már végig akarja teljesíteni a hátralévő időt ezeken a gumikon. Most a 11., de előtte még mindenki jön legalább egyszer.
32. kör: Visszaesett az egyik Mercedes
Hamilton és Stroll, majd Sainz és Russell is egyszerre érkezett a bokszba, mindannyian keményeket kaptak. Stroll a már felmelegedett gumikon meg is előzte Russellt.
33. kör: Stroll a leggyorsabb
Hamiltonnál egy egész másodperccel körönként, pedig egyforma gumikon vannak. Már csak 6,5 másodperc a lemaradása a brit mögött a 6. helyért.
34. kör: változtattak a Ferrarinál
Leclerc is a bokszban,szintén keményeket kapott. Hamarosan a Red Bull-nál is reagálni kell rá.
35. kör: Egy hiba is belefért a Red Bullnál
Az energiaitalosok szintjén lassú volt Pérez kerékcseréje, de könnyedén maradt Leclerc előtt. Alonso is a bokszba érkezett.
36. kör: Verstappennel sem várnak
Mindenki teljesítette a második kerékcseréjét is, így Verstappen, Pérez, Leclerc, Sainz, Hamilton, Alonso, Stroll, Russell, Bottas, Albon az első tíz sorrendje, mindannyian kemény gumikon vannak.
37. kör: Szoros a Hamilton-Alonso párharc
A spanyol könnyedén előzte meg a britet, de némileg váratlanul Hamilton visszajött Alonso elé, így ismét ő az ötödik. Egyelőre.
LAP 37/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Hamilton and Alonso are scrapping for P5! #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/Wo022ql4r0
38. kör: Zseniális előzés Alonsótól!
A 10-es kanyarban tudott elmenni Hamilton mellett, akinek már nem volt válasza. Alonso mehet Sainz után a negyedik helyért.
LAP 39/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
This is EPIC!
What a battle, and it's advantage Alonso! #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/Z42Z331vVa
40. kör: Dráma a Ferrarinál!
Megállt Leclerc autója, elkezdődött a műszaki hibák sorozata idén is.
41. kör: Leclerc nem hiszi el
A 19 itteni futamon 11-szer volt SC-fázis, 2-szer pedig VSC-fázis, most úgy tűnik, elég az utóbbi. Kérdés, ki vállal be egy "ingyen" kerékcserét.
42. kör: Jól döntött a Red Bull
Az élmezőnyből senki nem ment ki a bokszba, és jól is tették, mert már folytatódik is a verseny.
43. kör: A másik Ferrari is bajban
Jelenleg Sainz a harmadik, de Alonso hamarosan egy másodpercen belülre kerül a spanyolhoz képest. Leclerc-t közben motoron vitték vissza a bokszutcába, Ocon pedig feladta a versenyt.
44. kör: Spanyol belharc
Alonso megérkezett Sainzra. Jelenleg Verstappen, Pérez, Sainz, Alonso, Hamilton, Stroll, Russell, Bottas, Gasly és Albon az első tíz sorrendje.
Mutatjuk Leclerc drámáját
LAP 41/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Oh no, not again
"No power" sighs Leclerc - he's out ?#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/bRfRr6B2iR
45. kör: Alonso dobogós helyen!
Sainz tovább bírta a védekezést, mint Hamilton, de végül mellette is elment a kétszeres világbajnok. Hamilton ráadásul már támadhatja is Sainzot.
LAP 46/57
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
Alonso gets through!!! He's up to P3 #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/8nzCAjX2nf
47. kör: Sainznak hátrafelé kell figyelnie
Tíz körrel a vége előtt úgy tűnik, a negyedik helyért lesz a legnagyobb csata Sainz és Hamilton között. Esetleg még a hatodikért Stroll és Russell között. A többi pozícióért jóval nagyobbak a különbségek, hiszen Alonso máris ellépett honfitársától.
49. kör: Hamilton nem bír a riválisával
Nagyon Sainz nyakán van, de egyelőre előzési kísérletig sem jutott a brit.
51. kör: Kockáztathat is a Red Bull
Pérez és Alonso között akkora a különbség, hogy akár a leggyorsabb körért járó pluszpontra is rámehet a mexikói.
52. kör: Eldőlt a 4. hely is?
Hamilton hosszú idő óta először 1 másodpercen kívülre csúszott Sainzhoz képest. Stroll kiszélesítette az egyik kanyarját, de Russell nem jelent rá így sem fenyegetést a 6. helyért.
Ilyen a hangulat Alonso csapatánál
That's got them going in the Aston Martin garage #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/iZLctabdmv
— Formula 1 (@F1) March 5, 2023
54. kör: mégis lesz csata a pontokért
Egyért legalábbis biztosan, ugyanis Cunoda megérkezett Albonra a 10-11. helyen. Hamilton hátránya 2 másodperc fölé nőtt Sainzhoz képest.
55. kör: Egy büntetést kiosztottak a hajrában is
A rendszeres páyaelhagyásért 5 másodpercre büntették Hülkenberget, akinek a pontszerzését mindez nem befolyásolja.
56. kör: Alonsónak másra is van ideje
Stroll iránt érdeklődött a spanyol, majd örömmel fogadta, hogy a csapattársa is értékes pontokat fog szerezni. Úgy néz ki, az Aston Martin szerzi a második legtöbb pontot. Még két kör.
Vége: Verstappen legendák közé került
Verstappen ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, ráadásul Pérez második helyével kettős győzelmet szerez a csapat. A holland a 6. pilóta az F1 történetében, aki sorozatban nyolc szezonban szerzett legalább egy futamgyőzelmet. Továbbá a 16. győzelmét szerezte 1-es rajtszámú autóban, ennél többet csak Michael Schumacher (52-szer) és Sebastian Vettel (29-szer) nyert 1-esben.
Alonso kihozta a maximumot, ő a nap legjobbja
A spanyol a harmadik, mögötte Sainz, Hamilton, Stroll, Russell, Bottas, Gasly és Albon szerzett pontot. A leggyorsabb kör Csoué lett, így senki nem kap pluszpontot.
Zárásként nagyot húztak Bottasék
Az Alfa Romeo Csou kihozásával elvett egy pontot az Alpine-tól, ami később sokat számíthat. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!