A szezon első kvalifikációján máris 3-4 csapat csatázik a legjobb helyekért – köztük van az Aston Martin is, amelynél a friss igazolás Fernando Alonso 3879 nap után szerezheti meg ismételten a pole pozíciót. Kövesse velünk az eseményeket, amely során kiderül, ki örülhet idén először a vasárnapi első rajtkockának!
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Rögtön érik a meglepetés
Köszöntjük Olvasóinkat a Bahreini Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! A szezon első kvalifikációján máris 3-4 csapat csatázik a legjobb helyekért, hiszen a Red Bullnak a Mercedes és a Ferrari mellett az Aston Martin is úgy tűnik, nagy kihívója lehet.
Räikkönen csúcsa a múlté lehet
Fernando Alonso 3879 nap után, azaz a 2012-es Német Nagydíj óta először szerezheti meg a pole pozíciót, amire reális esélye van. A két rajtelsőség között eltelt leghosszabb idő rekordját Kimi Räikkönen tartja 3262 nappal – lehet, hogy már csak egy óráig.
No let up from Fernando #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/sMHAEoUvOL
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
A történelem alapján kritikus a bahreini időmérő
19 versenyhétvégét rendeztek eddig Szahírban, ebből 8-szor nyertek a pole-ból, 5-ször a 2. helyről, de a leghátrébbról indulva megnyert futam is a 2020-ban 5.-ként rajtoló Pérez nevéhez fűződik. Ráadásul a pole-ból induló pilóta csak 3-szor nem állt dobogóra és mindig pontszerző volt a Bahreini Nagydíjakon.
Tavaly Leclerc indult a pole-ból Bahreinben, de Alonso, Hamilton, Bottas és Verstappen is nyert már itt időmérőt a jelenlegi mezőnyből – a monacói és a finn ráadásul életében először itt szerzett pole-t.
Egy jó hír Hamiltonnak, és egy rossz Alonsónak
Lewis Hamilton eddig – egyedüliként – minden Bahreini Nagydíján bejutott a Q3-ba, és erre ma is megvan minden esélye.
Ugyanakkor a harmadik szabadedzés győztese 2015 óta nem nyerte meg a szahíri versenyt, ami Fernando Alonso ellen szól (a legutóbbi négy itteni nagydíjhétvégén Max Verstappen nyerte az FP3-at).
Nehéz lesz alkalmazkodni a körülményekhez
Magyar idő szerint 15:41-kor volt naplemente, így az itt megszokott módon teljesen villanyfényes körülmények között rendezik meg a kvalifikációt. A levegő 25, az aszfalt 30 fokos, de főleg előbbi fokozatosan hűlni fog, ahogy az a második szabadedzésen is történt.
Who's ready for some qualifying?! #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/DS1b2t6F0Z
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
Egy, még szokásos időmérő kezdődik
Idén két alkalommal, köztük Imolában megváltozik a kvalifikáció menetrendje, most azonban az elmúlt években megszokott szabályok szerint rajtolt el az első szakasz 18 perce.
Váratlant húzott a Ferrari
Az AlphaTaurik mellett Leclerc és Sainz hajtott ki a bokszból az első percben, de a Scuderia pilótái közepes gumikon vannak.
Leclerc máris gondban
A gyors köre elején elfékezte a gumijait a monacói, ráadásul egy alkatrész is lerepült az autójáról a célegyenesben.
Félbeszakad az időmérő
Cunoda, Sainz, De Vries a sorrend, de a Leclerc autójának jobb elejéről leszakadó alkatrész miatt piros zászlót lengetnek.
Képen a megszakítás oka
RED FLAG
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
The Q1 action is halted after just a few minutes
Charles Leclerc's first timed lap doesn't go to plan, with two small pieces of bodywork coming off his car#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/A2RLui0l2X
Öten jártak pórul
A két McLaren, a két Red Bull és Hülkenberg jött ki a bokszból a piros zászlós fázis előtt, ők koptatták feleslegesen az egyik lágy gumiszettet.
Megvan, mikor indul újra az edzés
16:12-kor lengetik a zöld zászlót.
De Vries behind Debris behind#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/r8zA1Rdsd2
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
Óriási a torlódás
Nyolcan türelmetlenül várták az újraindulást a bokszutca végén, most már elindulhattak a pályára.
Let's resume Q(ueue) 1!
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
We have just over 10 minutes on the clock, with our fastest 15 going through#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/fWlbPQLzy5
Hirtelen sürgőssé vált a mezőnynek
Gasly és Sargeant kivételével mindenki a pályán, egyaránt lágyakon.
Már most elképesztően szoros az eleje
Sainz, Russell, Leclerc, Alonso, Verstappen, Pérez, Hamilton a sorrend az élen, miután Stroll kivételével mindenki túl van az első körén. Alonso hátránya 165 ezred, de Hamilton lemaradása is csak 550 ezred.
Szigorúak voltak Stroll-lal
A 13-as kanyar kijáratánál éppen, de elhagyta a pályát, ezért(jogosan) elvették a kanadai körét, akinek így mindenképpen javítania kell.
Ők vannak bajban
Hülkenberg, Norris, Piastri, Sargeant és Stroll áll kieső helyen az utolsó próbálkozások előtt, de az AlphaTauriknak és az Alfa Romeóknak is szüksége lehet a javításra.
A Ferrarinál tartalékolnak
Az élmezőnyből a két Red Bull új lágyakon, a többiek használtakon köröznek még egyet, Sainz pedig bent is maradt a bokszban.
Óriási változások a hajrában
Albon, Stroll és Norris is hatalmasat lépett előre az utolsó körével.
Egy ezred sem döntött a továbbjutásról!
Sargeant a 16., és csak azért áll a 15. Norris mögött, mert az 1:31,652-es körét később futotta.
Lando Norris and Logan Sargeant clock the EXACT same lap time!
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
Sargeant drops out in P16, with Norris having posted his 1:31.652 effort earlier - and goes through in P15#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/3H9bMYHPYu
Öt csapat öt pilótája esett ki
Sargeant, Gasly, Magnussen, Piastri és De Vries búcsúzott a Q1-ben.
ELIMINATED IN Q1
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
Sargeant
Gasly
Magnussen
Piastri
De Vries ( )#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/rVYPmqQ4th
Megérte lecserélni Schumachert?
Hülkenberg eredménye a legmeglepőbb, 6. lett úgy, hogy 7 tizeddel zárt csapattársa, Magnussen előtt. A mezőny szorosságát jellemzi, hogy Sargeant mindössze 659 ezreddel maradt el Sainztól, mégis kiesett.
Kivárnak a pilóták
Elindult a 15 perces Q2, de 2 perc után még senki nincs a pályán.
Kockáztat a Ferrari
Az élcsapatok közül csak az olasz istálló az, aki használt lágyakon próbálkozik először a második szakaszban. Már csak Albon nincs a pályán.
Q2. 15 minutes, 15 cars. Let's do this! #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/MwMAhDabO8
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
A Mercedesek a Red Bullok mögött
Verstappen, Pérez, Hamilton, Russell, Alonso az első öt, mögöttük a két Ferrari.
Verstappen smashes a 1:30.503 lap out of the park to to go top of the pile in Q2 ??
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
He's followed by Perez, Hamilton, Russell and Alonso#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/vxSLDTjAJ1
Ismét gondban Alonso csapata
Csou, Stroll, Ocon, Cunoda és a kiváró Albon áll kieső helyen az első körök után. Stroll használt gumikon próbálkozott, és bele is hibázott a körébe, emiatt sem áll továbbjutásra jelenleg.
Strollt az ág is húzza
Iparkodnia kéne, ám őt hívták ki mérlegelésre a Q2 közben, ráadásul későn vette észre, így vissza kellett tolni a bokszutca elejére. Az idő pedig közben fogy, már csak 4 perc.
Verstappenék pihennek
Az élen álló két Red Bull már nem fut mért kört, ahogy Albon sem, aki az egyetlen próbálkozása során alulkormányzottsággal szembesült, így vissza is tért a bokszba. A brit-thai a 15. lesz.
A nagy visszatérő ismét bizonyít
Hülkenberg a 3. helyre ugrik fel, de Ocon és Csou is sokat javít.
Magára talált a Ferrari
Leclerc 1:30,282-es ideje a hétvége eddigi leggyorsabb köre.
Közel volt a meglepetés
Stroll a tizedik helyre lépett csak előre, de ez is elégnek bizonyult. A négy élcsapat pilótái mellett Hülkenberg és Ocon jutott tovább.
Négyen 12 ezreden belül
Norris, Bottas, Csou, Cunoda és Albon esett ki, de a McLaren továbbjutása is viszonylag sokon, 254 ezreden múlt. Az élmezőnyben ellenben Verstappen, Russell, Hamilton és Sainz 12 ezreden belül zárt.
Csalódás a McLarennek
Az előzetes eredmények alapján nem meglepő, de egyik pilótájuk sem jutott be a Q3-ba, amire tavaly elvétve volt példa.
ELIMINATED IN Q2
— Formula 1 (@F1) March 4, 2023
Norris
Bottas
Zhou
Tsunoda
Albon#BahrainGP #F1 pic.twitter.com/iUm5GY0ThQ
A Red Bull nyitja a záró szakaszt
Mögöttük a Ferrari és Stroll a pályán két perc után.
Ilyen még nem volt!
Először került valaki 1:30-on belülre, mégpedig Max Verstappen, 103 ezreddel. Mögötte Leclerc, Pérez, Sainz és Stroll a sorrend, a többiek még csak most készülődnek a pályára.
Kicserélődött a mezőny
Az első ötös a bokszban, a többiek Ocon kivételével megkezdik a gyors körüket.
Egyelőre nincs Alonso-bravúr
Sainz elé, de az első hármas mögé érkezik a kétszeres világbajnok.
Nagy pofon a Mercedesnek
A Q2 alapján némileg meglepő, hogy Russell csak az 5., Hamilton pedig a 7.
A Ferrarinál feladták?
Leclerc-nél már nem bíznak a javításban, a monacói biztosan nem lesz idén is pole-ban, ugyanis nem jön ki a pályára.
Megvillant a Red Bull
Verstappen javított, Pérez mögé jött, így Red Bull 1-2 a nyitányon!
Jó hír a Ferrarinak is
A többség már nem próbálkozott a végén. A Ferrarié a második sor, mögöttük Alonso, Russell, Hamilton, Stroll, Ocon és Hülkenberg. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!