Társoldalunk:

Élő közvetítésünk a Bahreini Nagydíj első szabadedzéséről

2023.03.03., 12:20
rendezés

Több mint 100 napos várakozás után, ám kevesebb mint egy héttel a hivatalos tesztelést követően elkezdődik a 2023-as Forma–1-es szezon, az elmúlt két évben megszokotthoz hasonlóan a szahíri versenypályán. Az első gyakorláson várhatóan még az autók teljes kiismerése és a tapasztalatszerzés lesz a jellemző, de az időeredményekre is érdemes lesz odafigyelni. Kövesse velünk az eseményeket!

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
12:12

Kezdődik!

Köszöntjük Olvasóinkat a Bahreini Nagydíj első szabadedzésének élő közvetítésében! Több mint 100 nap szünet után ismét éles körülmények között láthatjuk a pilótákat, ugyanis megkezdődik a minden korábbinál hosszabb, 23 hétvégéből álló 2023-as F1-es szezon! Lassan telt el a szünet, de legutóbb 2002-ben kezdődött ennyire korán egy Forma–1-es idény, úgyhogy bőven volt már olyan, hogy ennél tovább kellett várnunk. Azt, hogy mit várhatunk az idei szezontól, a beharangozónkban elemeztük.

SZEZONELŐZETES

GPHírek
12:17

Teljes a mezőny

Alig több, mint 24 órával ezelőtt dőlt el, hogy nem lesz szükség pilótacserére egyik csapatnál sem. Tavaly az Aston Martinnál Nico Hülkenbergnek be kellett ugrania a szezonnyitón a koronavírusos Sebastian Vettel helyére, idén azonban a kerékpárbaleset után csuklóműtéten átesett Lance Stroll vállalni tudta a hétvégi szereplést, így az F2-es bajnok Felipe Drugovich bemutatkozására még várni kell.

GPHírek
12:20

Mire volt elég az elmúlt hét?

Mindössze három hivatalos tesztnap állt a csapatok rendelkezésére, múlt héten Bahreinben készültek a pilóták. A Mercedes, a McLaren, az Aston Martin és az Alfa Romeo is küszködött műszaki hibákkal, és sok panasz érkezett arra, hogy nem egészen egy hetük volt ezeknek a problémáknak a kijavítására. A következő órák megmutatják, kinek hogy sikerült az elmúlt napok munkája.
Stroll számára még az a mintegy 13 óra sem állt a rendelkezésére február végén, mint a riválisainak, úgyhogy a kanadainak még nehezebb lesz felvennie a lépést a többiekkel.

GPHírek
12:22

Őket ne keressük

Túl sok változás nem történt a csapatok felállásában, de azért tegyük tisztába, ki váltott istállót az abu-dzabi szezonzáró óta.
Az Aston Martinból visszavonult Sebastian Vettel, a helyére érkezett Fernando Alonso.
Alonso helyére az Alpine-hoz érkezett Pierre Gasly.
Gasly helyére az AlphaTaurihoz érkezett Nyck de Vries.
Továbbá a Haas, a McLaren és a Williams cserélt 1-1 embert: Mick Schumacher helyére Nico Hülkenberg, Daniel Ricciardo helyére Oscar Piastri, Nicholas Latifi helyére pedig Logan Sargeant érkezett – utóbbi kettő számít az idény újoncának.

GPHírek
12:26

Az időjárás nem tényező

Az időmérő és a futam is napnyugta előtt nem sokkal kezdődik majd. Most viszont helyi idő szerint délután fél 3 van, ragyogó napsütés és felhőtlen égbolt, így a most megszokott körülményeket ezen a hétvégén legfeljebb a harmadik szabadedzésen kamatoztathatják majd a csapatok.

GPHírek
12:30

Az első fecskék

A két Williams és a két Alfa Romeo hagyta el elsőként a bokszutcát.

GPHírek
12:32

Majdnem mindenki siet

Verstappen, Stroll és a két Mercedes nem jött még ki a pályára. Sargeant keményeken, a két Haas lágyakon, a többiek közepes gumikon próbálkoznak nyitásként.

GPHírek
12:35

Verstappen is a pályán

Norrisé volt az első kör 1:37,462-vel, de Pérez majdnem 2,4 másodperccel gyorsabban kezdett nála. Eközben már csak a két Mercedes nem ment még egy métert sem.

GPHírek
12:38

Alonso máris bizonyít

21 ezreddel volt gyorsabb az Aston Martin friss igazolása, mint Pérez, és 381-gyel, mint Verstappen.
Eddig mindössze 10 pilóta teljesített "gyors" kört, a többség a bemelegítő kör után visszatért a bokszba. Hamilton is a pályán, már csak Russell nem mozdult ki a bokszból.

GPHírek
12:42

A Ferrari egyelőre visszafogottan teljesít

A 12, már köridővel rendelkező pilótából Leclerc a 8., Sainz pedig a 6. helyen áll, noha ezek még kevésbé mérvadóak. A monacói vissza is tért a bokszba.
Hamilton eközben a 4. helyre érkezett meg az első körével, 1,1 másodperccel Alonso mögé.

GPHírek
12:45

Az első problémajelentés

Sargeant érez égett szagot a Williamsében, füstöt azonban nem látni az autó környékén. Korábban csapattársa, Albon óva intett mindenkit attól, hogy jelentős fejlődést várjon a csapattól.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
12:46

Lépett egyet előre a Red Bull

Pérez több mint fél másodperccel vette át a vezetést, miközben Russell az első körével a hatodik helyre érkezett meg. Még mindig vannak öten mért kör nélkül.

GPHírek
12:49

A Haas kihasználja az előnyét

Mégpedig azt, hogy ők lágyakon próbálkoznak, így Magnussen jelenleg a 4., Hülkenberg pedig a 7.
Csou és Stroll áll időeredmény nélkül továbbra is.

GPHírek
12:54

Az AlphaTauri nagyon szorgoskodik

Cunoda és De Vries is 11 kört teljesített már, miközben mindenki más 10 kör alatt áll 23 perc után. A közepeseken futott körök egyelőre nem gyorsak, hiszen a két pilóta a 16. és a 19. helyen áll.

GPHírek
12:55

Mi lehet Alonso csapattársával?

A tesztet csuklósérülés miatt kihagyó Stroll kétszer egy körre merészkedett ki a pályára, és jelenleg is a bokszban ül. Így nehéz lesz tapasztalatot gyűjtenie a hétvége folytatására.

GPHírek
12:58

A Red Bull mással próbálkozik

A két Haas és Piastri után Pérez és Verstappen is feltette a lágyakat, hamarosan tehát javulás várható a köridejükben.

GPHírek
13:01

Óriásit fejlődtek Verstappenék

Azonnal meglátszott az abroncsváltás: Péreznek az 1:32,758-as köre után az előnye 6 tized Verstappen, és 2,1 másodperc Alonso előtt.

GPHírek
13:03

Megvillant az újonc

Piastri a 4. helyre lépett fel a lágyakon, és közben Bottas és a két AlphaTauri is erre a keverékre váltott.

GPHírek
13:04

Néhány gyönyörű kép az idei autókról

GPHírek
13:07

Stroll első köre nem túl biztató

A kanadai lemaradása 4,7 másodperc Pérezzel, de ami még mérvadóbb: 2,6 Alonsóval szemben. A következő percekben meglátjuk, mennyit tud ezen javítani a sérült csuklójával.

GPHírek
13:08

Az első jelentős pályaelhagyás

Norris nem bírta bevenni az első kanyart, és inkább a bukótérbe hajtott, mintsem elfékezze a gumikat. Láthatóan óvatosak a pilóták egyelőre.

GPHírek
13:10

Nagy Ferrari-hiba

Sainz csúszott ki és pördült meg 360 fokban. Szerencséjére a nagy bukótér miatt az autó nem sérült, csak a gumik.

GPHírek
13:12

Nyomasztó Red Bull-előny

A mezőny fele már lágy gumikon is teljesített kört, de egyedül Norris és Bottas az, akik 2 másodpercen belül állnak Pérezhez képest – ők is 1,4-nél nagyobb különbségre vannak.

GPHírek
13:13

A többség a hajrára készül

Ugyanis jelenleg mindössze hat autó van a pályán. Köztük Stroll, aki immár Albont és Csout is megelőzte a közepes gumijain.

GPHírek
13:16

A Ferrari erősen tartalékol

Legalábbis a szurkolók ebben reménykedhetnek, hiszen Leclerc (igaz, a közepeseken) a legutóbbi gyors körével is 1,5 másodpercre van Péreztől, miközben Sainz a 19. helyen áll.

GPHírek
13:18

Íme Sainz megforgása

GPHírek
13:21

Alonso ismét az élmezőnyben

A lágyakon bejött a két Red Bull közé a spanyol. Mögöttük Norris, Leclerc, Magnussen, Csou, Bottas, Piastri és Hamilton az első tíz sorrendje 9 perccel a vége előtt.

GPHírek
13:25

Stroll megtalálta a formáját

A lágyakon óriásit javított, jelenleg 1,5 másodperces lemaradással a hatodik.

GPHírek
13:28

Ez a három csapat tűnik a leggyengébbnek

Az Alpine és a Williams nagyon hátul, noha egyikük sem próbálkozott lágyakon. Az AlphaTauri két pilótája viszont a lágy abroncsokon gyors kört futó csapatok közül messze a leggyengébb időeredménnyel áll, mellettük Hülkenberg és Piastri van nagyon lemaradva a csapattársától.

GPHírek
13:32

Kockás zászló

Az élmezőnyben nem volt változás: Pérez-Alonso-Verstappen az első három sorrendje.
Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval hamarosan jelentkezünk! A második edzés 16 órakor kezdődik.

Még több bejegyzés