A második edzésen fékprobléma is akadályozta a címvédőt, ennek ellenére viszonylag nagy előnnyel végzett az élen a nagydíj eddigi legmérvadóbb edzésén.
Abu-Dzabiban hagyományosan a második edzés jelenti az igazi főpróbát a nagydíjhétvégére való felkészülésben, mivel csak ilyenkor tartják a gyakorlást naplementében és villanyfényben, olyan körülmények között, mint amilyenben az időmérőt és a futamot rendezik.
Green light ON!
— Formula 1 (@F1) November 18, 2022
FP2 gets under way #AbuDhabiGP #F1
A legjobb időt Max Verstappen úgy futotta meg, hogy panaszkodott a fékpedálra. Ez valószínűleg nem hátráltatta hosszabb távon, mert viszonylag nagy, 3,5 tizedmásodperces előnnyel végzett az élen a mercedeses George Russell és a ferraris Charles Leclerc előtt. Mindez azért változatos hétvégét vetít előre, hiszen három különböző csapat pilótái végeztek az első három helyen, és a 4-6. pozícióban ugyanez történt.
A mezőny hátsóbb részében nagyjából hasonló helyeken tömörültek a csapattársak, a 7. és a 8. pozíció az Alpine-é lett, majd a McLarenek, az Alfa Romeók és az Aston Martinok következtek.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Jön a mérvadó edzés
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik az Abu-Dzabi Nagydíj második szabadedzése! Mivel ezt az időmérőhöz és a futamhoz hasonlóan már naplementében fogják rendezni, az itt kialakuló sorrend jóval mérvadóbb lesz, mint a Mercedesek elsőségével zárult első tréning.
Itt a hétvége második nagy bejelentése
Szigorúan véve a harmadik, de Mick Schumacher elküldését és Nico Hülkenberg haasos szerződését lehet egynek venni. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a német Sky-nak elárulta, hogy Daniel Ricciardo lesz a jövő évi tartalékversenyzőjük. Az ausztrál versenyző tehát visszatér oda, ahonnan 2018-ban saját akaratából eligazolt.
A jól ismert feladatot teljesítették Gaslyék
A francia versenyző már nem sokáig lesz Cunoda Juki csapattársa, de az elválásig igyekeznek minden pillanatot megragadni, hogy szórakoztassák magukat és a szurkolókat. Most például a jól ismert feladattal próbálkoztak, és sikeresen kiszabadultak egymás fogságából.
we always knew they were close... but this close? pic.twitter.com/YA490SuKKk
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) November 18, 2022
A Ferrari magyarázatot adott a visszaesésére
A maranellóiak jól kezdték az idényt, ám a végére nagyon kikaptak a Red Bulltól, ráadásul még a konstruktőri második hely sem biztos. Ennek egyik oka, hogy lemaradtak a fejlesztési versenyben, amire most magyarázatot adtak.
Nyolc pilóta most mutatkozik be
Legalábbis ami ezt a hétvégét illeti. Verstappen a Red Bullba, Sainz a Ferrariba, Alonso az Alpine-ba, Norris a McLarenbe, Csou az Alfa Romeóba, Stroll az Aston Martinba, Schumacher a Haasba, Latifi pedig a Williamsbe fog beülni.
Zöld zászló
Elindult a második szabaadedzés, és Csou vezetésével sorra mennek a pályára a pilóták.
Green light ON!
— Formula 1 (@F1) November 18, 2022
FP2 gets under way #AbuDhabiGP #F1
A közepes gumi a legnépszerűbb választás
A legtöbben a C4-eseken kezdenek, csupán öten döntöttek a kemények mellett. A két Mercedes egyelőre a garázsban várakozik, a többiek már megkezdték a munkát.
Leclerc az új Verstappen
A holland pilóta szokta rendszeresen megcsinálni, hogy három lila szektorral kezd egy szabadedzést, de ez most a Ferrari versenyzőjének jött össze. Az ötszörös futamgyőztes 1:26.045-tel állt az élre, 32 századdal megelőzve Ocont, és 1,087 másodperccel Verstappent.
Hamilton még mindig a garázsban van
Szokatlanul hosszú ideje várakozik a hétszeres világbajnok. Russell eközben már teljesítette első mért körét, és 807 ezredes hátrányban a harmadik helyen iratkozott fel az eredményjelzőre.
Hamilton most jött ki
Csak meg kellett említeni, és lényegében abban a pillanatban megkezdte a munkát. Csapattársához és a többséghez hasonlóan a közepeseken autózik, meglátjuk, hogy Russellhez képest hogyan kezd.
A Red Bullok közeledtek Leclerc-re
Azonban még mindig elég nagy a lemaradásuk: Verstappen 35 százados hátrányban van, Pérez pedig hozzá képest is 259 ezreddel lassabb volt. Hamilton teljesítette első mért körét, de ez valójában még egy melegítő kör volt.
Hamiltont csúnyán feltartották
Magnussen volt a vétkes, aki a 6-os kanyarnál nem húzódott le a hétszeres világbajnok elől. Ennek következtében a Mercedes versenyzőjének még mindig nincs érdemi ideje.
Traffic troubles for Lewis at Turn 6, who gets stuck behind K-Mag#AbuDhabiGP #F1 pic.twitter.com/OHpfC9bArM
— Formula 1 (@F1) November 18, 2022
Verstappen nagy előnnyel ugrott az élre
Most ő autózott három lila szektort, és 596 ezreddel gyorsabb volt Leclerc eddigi legjobbjánál. Mindezt viszont úgy érte el, hogy a mezőnyből eddig egyedüliként feltette a lágyakat. A címvédő egyébként nem elégedett, szerinte rosszul működik a fékpedálja.
Schumacher padlólemeze megsérülhetett
A Haas versenyzője kérte, hogy ellenőrizzék az autó alját, miután az 5-ös és a 9-es kijáratában is nagyon odaverte az aszfalthoz. Schumacher visszahajtott a bokszba, ahol egyébként a mezőny többséga tartózkodik.
Jönnek a lágy gumik
Verstappen után a többiek is felteszik a C5-ös abroncsokat, amelyeken a leggyorsabb köreiket tervezik megfutni. Leclerc és az ötödik helyen álló Sainz már vissza is tértek a pályára, és hamarosan kiderül, mire képesek Verstappennel szemben.
Leclerc nem tudta visszavenni a vezetést
Csupán megközelítette Verstappent, egészen pontosan 264 ezredre csökkent a különbség. Mögötte Pérez, Ocon és Sainz a sorrend, de Russell még csak most tért vissza az aszfaltcsíkra.
Furcsaság a McLaren garázsa előtt
Ricciardo hívta fel a figyelmet egy csúszós foltra, közvetlenül a McLaren boksza előtt. Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szerint friss betonról van szó, és a csapat már egyeztet az FIA-val.
Továbbra is biztató a Mercedes
Bár most nem vezetnek, de az első szektorban Hamiltoné és Russellé a két legjobb idő. Utóbbi a második 152 ezredes hátrányban, míg a hétszeres világbajnok a negyedik, miután a harmadik szektora nem sikerült jól.
Russell lazán kezelte a dugót
A brit versenyző forgalomba keveredett, amiért mérnöke bocsánatot kért. A 24 éves pilóta azonban annyit mondott, hogy nincs gond, ha holnap nem ez lesz a helyzet.
Vettel nagyon elfékezte magát
Az Aston Martin pilótája a 13-as kanyarban hibázott, és csúnyán blokkolta a kerekeit. Be is hajtott a bokszba, mert annak a szettnek lőttek.
Verstappen tovább gyorsult
Az első szektorban nem tudta megverni a Mercedeseket, a harmadikban pedig korábbi önmagánál is lassabb volt, ám a lila másodiknak köszönhetően 341 ezredre növelte előnyét Russell-lel szemben.
Alighanem kialakult a végeredmény
Szűk 20 perccel a vége előtt a mezőny nagyobbik része már megkezdte a versenyszimulációt, és a többiek is erre készülnek. Ennek tudatában rögzítsük, hogy Verstappen volt a leggyorsabb, 341 ezreddel megelőzve Russellt, és további 112-vel Leclerc-t. Mögöttük Hamilton, Pérez, Sainz, Ocon, Alonso, Ricciardo és Bottas az első tíz sorrendje.
The sun is setting, the floodlights are on
— Formula 1 (@F1) November 18, 2022
20 minutes of the session to go! #AbuDhabiGP #F1 pic.twitter.com/IuEtfLalKj
A Mercedes jobban kezdett a Ferrarinál
Russell 4 tizeddel volt gyorsabb Leclerc-nél a versenyszimuláció első mért körén. Mindketten közepeseken mennek, ellentétben a lágyakat használó Sainzcal, aki ennek köszönhetően mindkettejüknél gyorsabb volt. Hamiltonra és a Red Bullokra még várni kell.
A Red Bull tűnik a leggyorsabbnak
Pérez megfutotta első mért körét a közepeseken, és Russell első körénél is gyorsabbnak bizonyult. Időközben Verstappen is megérkezett a C4-eseken, és ő még csapattársát is felülmúlta.
Mind a hat élpilóta azonos gumikon
Hamilton szintén közepeseken van, míg Sainz lecserélte a lágyakat a sárga oldalfalú abroncsokra. A brit pilóta első köréből kiderülhet, hogy mire lehet számítani a futamon.
Kirajzolódni látszik a sorrend
A közepeseken futott első körök alapján úgy tűnik, hogy a versenytempó tekintetében a Red Bull a leggyorsabb a Mercedes és a Ferrari előtt. Ez bizonyos szempontból jó hír a brackley-ieknek, mert így lesz esélyük a konstruktőri második helyre, de ehhez alighanem legalább az egyik bikás autót meg kellene előzniük a futamon, ami nem lesz egyszerű.
Leclerc nem érti a helyzetet
A monacói pilóta megkérdezte, hogy miért annyira lassú, mire mérnöke csak annyit mondott, hogy jelenleg nem jó a tempó. Kétségtelen, hogy z utolsó előtti körében (az utolsó nem mérvadó) még Sainztól is jelentősen elmaradt.
Kockás zászló
Véget ért a második szabadedzés, melynek alapján egy körön és a versenytempót tekintve is Red Bull, Mercedes, Ferrari az élmezőny erősorrendje. Verstappen tehát annak ellenére végzett az élen, hogy kihagyta az első gyakorlást. Mi ezzel köszönjük meg figyelmüket, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal!