Óriési izgalmak és egy Verstappen-Hamilton ütközés után Russell megszerezte első győzelmét

Események

auto-prix Horizontal
Mercedes' British driver George Russell races during the Formula One Brazil Grand Prix at the Autodromo Jose Carlos Pace racetrack, also known as Interlagos, in Sao Paulo, Brazil, on November 13, 2022. (Photo by NELSON ALMEIDA / AFP)
Vágólapra másolva!
George Russell nyerte a Sao Pauló-i Nagydíjat, élete első győzelmét aratta. Hamilton ütközött Verstappennel, és bár feézárkózott, csak a második lett. Leclerc, Alonso és Verstappen is szép felzárkózást mutatott be.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A korábbi előrejelzésekkel ellentétben verőfényes napsütés fogadta a mezőnyt Interlagosban a Sao Pauló-i Nagydíj előtt. A levegő hőmérséklete 24, míg az aszfalté 51 fokos volt nem sokkal a rajt előtt, vagyis sokkal melegebb volt, mint a sprintfutamon.

Az első rajtkockából George Russell indulhatott, miután megnyerte a szombati sprintversenyt. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton várta a piros lámpák kialvását, miután a második helyen végző Carlos Sainzot motorcsere miatt öt hellyel hátrasorolták. A második sorból a Red Bullok rajtoltak, miután Max Verstappen nem tudta tartani a tempót az említettekkel.

Ami a gumistratégiát illeti, a pilóták többsége a lágyakon kezdett. Az élmezőnyből a Ferrarik választották a közepeseket hat másik versenyzővel együtt. Alexander Albon egyedüliként a kemények mellett tette le a voksát.

A rajt után simán eljött az élmezőny, az elején nem történt változás. Hátul azonban Daniel Ricciardo nekiment Kevin Magnussennek, és a megforgó Haas pont a McLarent találta el. Ennek következtében mindketten kiestek, és bejött a Safety Car.

Az újraindítás után Verstappen rögtön megpróbálta megelőzni Hamiltont: az 1-es kanyarban kívülről bement mellé, de a 2-esben ütköztek, aminek következtében a címvédőnek be kellett mennie új első szárnyért. Hamilton is visszaesett, de az ő autója látszólag nem sérült meg.

Nem sokkal később Lando Norris meglökte Leclerc-t, aki beleállt a falba. Bár vissza tudott térni a pályára, neki is szervizelni kellett. Később mind Verstappen, mind Norris 5 másodperces büntetést kapott.

Hamilton gyorsan visszazárkózott, és Mick Schumacher, Pierre Gasly, majd pár kör után Sebastian Vettel és Norris megelőzése után már Carlos Sainz mögött haladt a negyedik helyen. Egészen addig, amíg a Ferrari versenyzője ki nem állt kereket cserélni.

A 24. körben Pérez is kiállt, és a Red Bull nagyon gyorsan teljesítette a kerékcserét. Azonban beragadt a középmezőny pilótái mögé, így hiába a Mercedes lassabb cseréje Russell-lel egy körrel később, nem tudott a brit pilóta elé vágni. Időközben Leclrc és Verstappen ismét kiálltak,

utóbbi le is töltötte büntetését, és a mezőny végére esett vissza.

Hamilton ekkor átvette a vezetést, és egészen a 31. kör végéig kint maradt. A hétszeres világbajnok Russellhez és Pérezhez hasonlóan közepeseket kapott, így azokon vehette üldözőbe a lágyakon lévő Sainzot.

Végül nem kellett megelőznie, ugyanis a Ferrarinak borzasztó volt a gumikezelése, és a spanyol pilótának a 37. körben ismét ki kellett mennie új, egészen pontosan közepes abroncsokért. Sikerült visszajönnie a negyedik helyre, és a Ferrarinál ekkor úgy számoltak, hogy Pérezzel és Hamiltonnal harcolhat a második helyért.

A hétszeres világbajnok egyre jobban közeledett a mexikói pilótára, és a 44. körben utol is érte őt. Ekkor még nem sikerült megelőznie, de a következő kör elején már nem volt esélye a 32 éves versenyzőnek. Ezzel visszaállt a kettős Mercedes-vezetés.

Nem sokkal később Pérez visszament lágyakért, ahogyan aztán a két Mercedes is.

Igaz, Hamilton nem akarta ezt megtenni, mert jónak érezte a közepeseket, de mérnöke nem tágított. A 37 éves versenyző még a csere után is megkérdőjelezte a döntést. Russell alig több mint 1 másodperces különbséggel tért vissza Sainz elé, de nagyon gyorsan elhúzott, Hamilton pedig közeledett a spanyol versenyzőre.

Az 53. körben Norris autója megállt, aminek következtében virtuális biztonsági autó volt érvényben. Ekkor Sainzot kihozták, aminek következtében visszaesett a negyedik helyre. A Ferrari utána nagyon örülhetett, ugyanis nem sokkal később a biztonsági autó mellett döntöttek.

Ekkor Russell, Hamilton, Pérez, Sainz, Bottas, Leclerc, Vettel, Ocon, Alonso és Verstappen volt az első tíz sorrendje.

A versenyzés a 60. körben indult újra, és Leclerc máris megelőzte Bottast. Az élen Russell 1 másodperc környékére növelte előnyét, míg Sainz támadta Pérezt a frissebb abroncsokon, a mexikói pilóta azonban hősiesen védekezett. Bottast a szenzációs felzárkózást bemutató Alonso is megelőzte.

Sainz a 63. körben előzte meg Pérezt, miközben Verstappen a másik Red Bull-lal feljött a hetedik helyre. A következő kör elején Leclerc is elment a mexikói versenyző mellett, míg Russell valamelyest növelte előnyét Hamiltonnal szemben,

de nem tudott megnyugtató különbséget kialakítani.

Leclerc után Alonso is maga mögé utasította Pérezt, és az egyéni bajnokság ellenére Verstappennek is hagyták, hogy előzzön. Ami a győzelemért folytatott csatát illeti, Hamilton nemm tudta 1 másodperc alá csökkenteni a különbséget.

Russell élete első győzelmét aratta Forrás: AFP/Nelson Almeida

Russellnek végül sikerült megtartania az előnyt, így megszerezte élete első győzelmét, a Mercedes pedig idén először győzött. Hamilton és Sainz állhattak fel mellé a dobogóra, míg mögöttük Leclerc, Alonso, Verstappen, Pérez Ocon, Bottas és Stroll lett az első tíz sorrendje. A krónikához hozzátartozik, hogy Verstappent megkérték, hogy ha nem tudja megelőzni Alonsót, akkor engedje el Pérezt, de ennek nem tett eleget.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix