George Russell nyerte a Sao Pauló-i Nagydíjat, élete első győzelmét aratta. Hamilton ütközött Verstappennel, és bár feézárkózott, csak a második lett. Leclerc, Alonso és Verstappen is szép felzárkózást mutatott be.
A korábbi előrejelzésekkel ellentétben verőfényes napsütés fogadta a mezőnyt Interlagosban a Sao Pauló-i Nagydíj előtt. A levegő hőmérséklete 24, míg az aszfalté 51 fokos volt nem sokkal a rajt előtt, vagyis sokkal melegebb volt, mint a sprintfutamon.
LIGHTS OUT IN SAO PAULO!
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
⚫️⚫️⚫️⚫️⚫️
Russell and Hamilton lead away, but there's contact behind further around the lap #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/cmSHHZrjMO
Az első rajtkockából George Russell indulhatott, miután megnyerte a szombati sprintversenyt. Mellőle csapattársa, Lewis Hamilton várta a piros lámpák kialvását, miután a második helyen végző Carlos Sainzot motorcsere miatt öt hellyel hátrasorolták. A második sorból a Red Bullok rajtoltak, miután Max Verstappen nem tudta tartani a tempót az említettekkel.
Ami a gumistratégiát illeti, a pilóták többsége a lágyakon kezdett. Az élmezőnyből a Ferrarik választották a közepeseket hat másik versenyzővel együtt. Alexander Albon egyedüliként a kemények mellett tette le a voksát.
LAP 4/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
The @astonmartin Safety Car is out as the debris is swept away
Minor contact from Ricciardo sent Magnussen into a spin, before whipping back round into the McLaren #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/aAoS1rjrmP
A rajt után simán eljött az élmezőny, az elején nem történt változás. Hátul azonban Daniel Ricciardo nekiment Kevin Magnussennek, és a megforgó Haas pont a McLarent találta el. Ennek következtében mindketten kiestek, és bejött a Safety Car.
Az újraindítás után Verstappen rögtön megpróbálta megelőzni Hamiltont: az 1-es kanyarban kívülről bement mellé, de a 2-esben ütköztek, aminek következtében a címvédőnek be kellett mennie új első szárnyért. Hamilton is visszaesett, de az ő autója látszólag nem sérült meg.
The view from onboard, as Max and Lewis come to blows #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/2TRaFJFzO8
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Nem sokkal később Lando Norris meglökte Leclerc-t, aki beleállt a falba. Bár vissza tudott térni a pályára, neki is szervizelni kellett. Később mind Verstappen, mind Norris 5 másodperces büntetést kapott.
Hamilton gyorsan visszazárkózott, és Mick Schumacher, Pierre Gasly, majd pár kör után Sebastian Vettel és Norris megelőzése után már Carlos Sainz mögött haladt a negyedik helyen. Egészen addig, amíg a Ferrari versenyzője ki nem állt kereket cserélni.
LAP 7/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Norris and Leclerc also make heavy contact - Leclerc hits the wall!
Amazingly, he manages to continue after pitting for repairs#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/8dPtvFvOEh
A 24. körben Pérez is kiállt, és a Red Bull nagyon gyorsan teljesítette a kerékcserét. Azonban beragadt a középmezőny pilótái mögé, így hiába a Mercedes lassabb cseréje Russell-lel egy körrel később, nem tudott a brit pilóta elé vágni. Időközben Leclrc és Verstappen ismét kiálltak, utóbbi le is töltötte büntetését, és a mezőny végére esett vissza.
Hamilton ekkor átvette a vezetést, és egészen a 31. kör végéig kint maradt. A hétszeres világbajnok Russellhez és Pérezhez hasonlóan közepeseket kapott, így azokon vehette üldözőbe a lágyakon lévő Sainzot.
Végül nem kellett megelőznie, ugyanis a Ferrarinak borzasztó volt a gumikezelése, és a spanyol pilótának a 37. körben ismét ki kellett mennie új, egészen pontosan közepes abroncsokért. Sikerült visszajönnie a negyedik helyre, és a Ferrarinál ekkor úgy számoltak, hogy Pérezzel és Hamiltonnal harcolhat a második helyért.
A hétszeres világbajnok egyre jobban közeledett a mexikói pilótára, és a 44. körben utol is érte őt. Ekkor még nem sikerült megelőznie, de a következő kör elején már nem volt esélye a 32 éves versenyzőnek. Ezzel visszaállt a kettős Mercedes-vezetés.
Nem sokkal később Pérez visszament lágyakért, ahogyan aztán a két Mercedes is. Igaz, Hamilton nem akarta ezt megtenni, mert jónak érezte a közepeseket, de mérnöke nem tágított. A 37 éves versenyző még a csere után is megkérdőjelezte a döntést. Russell alig több mint 1 másodperces különbséggel tért vissza Sainz elé, de nagyon gyorsan elhúzott, Hamilton pedig közeledett a spanyol versenyzőre.
VIRTUAL SAFETY CAR (LAP 53/71)
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Lando Norris pulls over, ending a heart-wrenching day for McLaren #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/KSWSyTZQKm
Az 53. körben Norris autója megállt, aminek következtében virtuális biztonsági autó volt érvényben. Ekkor Sainzot kihozták, aminek következtében visszaesett a negyedik helyre. A Ferrari utána nagyon örülhetett, ugyanis nem sokkal később a biztonsági autó mellett döntöttek. Ekkor Russell, Hamilton, Pérez, Sainz, Bottas, Leclerc, Vettel, Ocon, Alonso és Verstappen volt az első tíz sorrendje.
A versenyzés a 60. körben indult újra, és Leclerc máris megelőzte Bottast. Az élen Russell 1 másodperc környékére növelte előnyét, míg Sainz támadta Pérezt a frissebb abroncsokon, a mexikói pilóta azonban hősiesen védekezett. Bottast a szenzációs felzárkózást bemutató Alonso is megelőzte.
Sainz a 63. körben előzte meg Pérezt, miközben Verstappen a másik Red Bull-lal feljött a hetedik helyre. A következő kör elején Leclerc is elment a mexikói versenyző mellett, míg Russell valamelyest növelte előnyét Hamiltonnal szemben, de nem tudott megnyugtató különbséget kialakítani.
Leclerc után Alonso is maga mögé utasította Pérezt, és az egyéni bajnokság ellenére Verstappennek is hagyták, hogy előzzön. Ami a győzelemért folytatott csatát illeti, Hamilton nemm tudta 1 másodperc alá csökkenteni a különbséget.

Russellnek végül sikerült megtartania az előnyt, így megszerezte élete első győzelmét, a Mercedes pedig idén először győzött. Hamilton és Sainz állhattak fel mellé a dobogóra, míg mögöttük Leclerc, Alonso, Verstappen, Pérez Ocon, Bottas és Stroll lett az első tíz sorrendje. A krónikához hozzátartozik, hogy Verstappent megkérték, hogy ha nem tudja megelőzni Alonsót, akkor engedje el Pérezt, de ennek nem tett eleget.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Megszakad a Red Bull sorozata?
Üdvözöljük kedves Olvasóinkat a Brazil, hivatalos nevén a Sao Pauló-i Nagydíj tudósításában! Az idei év harmadik sprintfutama hozta a legizgalmasabb menetet ebben a formátumban, a már bajnok Verstappent mindkét Mercedes megelőzte. A Red Bull utoljára július közepén, az Osztrák Nagydíjon nem nyert (a hagyományos futamokat tekintve), de össze kell kapniuk magukat, ha az év végéig be akarják állítani az egy istálló által sorozatban jegyzett győzelmek McLarenhez fűződő rekordját (1988, 11 győzelem).
A rajtsorrend
Több vltozás történik a szombati sprint befutójához képest: azt követően időbüntetést osztottak ki Alonsónak, Sainz egy vadonatúj motor miatt kerül 5 hellyel hátrébb, Cunoda pedig a rajtrácsra sem állhat fel egy nagyszerviz után.
Ki kapott különleges sofőrt a pilótaparádéra?
Vettel autóját Mick Schumacher vezette, ez szép látvány a két baráttal.
Look who chauffeured Seb on the driver parade #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/pAcoZbkfjQ
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Nem jól tippeltek a meteorológusok
A hét során még az volt az előrejelzés, hogy a hétvégén sokszor lesz csapadék, ehelyett ma szikrázó napsütés fogadta a mezőnyt, nyoma sincs esőre utaló jelnek. A levegő 24, az aszfalt 49 fokos.
Oconnál is motort cseréltek
De ő nem kap büntetést, mivel egy korábban már használt, és nem egy teljesen új erőforrást szereltek be neki, miután tegnap kigyulladt az autója a bokszutcában. Ez a csapattársával, az Alonsóval történt ütközés következménye volt, ami miatt nem igazán jó most a hangulat az Alpine-nál, Alonso érezhetően már vágja a centit, hogy dobbantson az Aston Martinhoz.
Alpine confirms an engine change for Ocon following fire damage after yesterday’s sprint race
— Autosport (@autosport) November 13, 2022
He stays 17th because an older unit from his pool has been used#F1 #Autosport #BrazilGP pic.twitter.com/2w1uT0YSrW
Gumigondok a Red Bullnál
A csapat nem számított rá, hogy ennyire gyengén fog működni a közepes keverék, Verstappen úgy fogalmazott, "élve felfalta" az abroncsokat. Helmut Marko rámutatott, hogy Péreznél sem vált be a lágy gumi, úgyhogy sokat kell fejlődniük, ha ma vissza akarnak vágni a Mercedesnek.
A meleg miatt szorosabb csatát vár a Mercedes
Első idei győzelmére hajt a Mercedes, 2011 volt az utolsó olyan év, amikor nem nyertek futamot. Russell azt vázolta fel, hogy ennek érdekében érdemes lesz különböző stratégiára állítani őt és Hamiltont, hogy minden eshetőséget lefedjenek. Andrew Shovlin, az Ezüstnyilak mérnökigazgatója szerint azonban a tegnapinál melegebb idő helyzetbe hozza a Red Bullt. A melegebb pálya valószínűleg segít megoldani néhány problémájukat. Úgy nézett ki, az első gumikkal bajlódnak, ez enyhülhet. Keményebb csatára számítunk.
A megmaradt gumik és a leggyorsabb stratégiák
Which tyre strategy will be fastest across the #BrazilGP finish line? #F1 #Fit4F1 #Formula1 #Pirelli #Pirelli150 @F1 pic.twitter.com/uVe26Qs0jK
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) November 13, 2022
Rossz ómen Alonsónak?
Még egy gondolat erejéig térjünk vissza a pilótaparádéra: a spanyol autóját be kellett lökni, hogy elinduljon.
Bad omen for the race?
— Autosport (@autosport) November 13, 2022
Alonso's ride for the parade lap needed a bit of extra help to get started... #F1 #Autosport #BrazilGP pic.twitter.com/0uAN0Mg9Ui
Mindjárt jön a rajt
19 órakor indulnak el az autók a felvezető körre Brazíliában a 71 körös verseny előtt. Interlagosban jók az előzési lehetőségek, és valószínű, hogy a mezőny nagy része kétszer áll majd ki kerékcserére.
Születésnapos a mezőnyben
A McLaren pilótája, Norris 23 éves lett, és biztos boldogan fog ünnepelni, ha csapata közelebb kerül, esetleg megelőzi az Alpine-t a konstruktőri bajnokságban.
Most a Ferrari jár külön úton
Leclerc és Sainz a közepes gumin indul, az élmezőny többi tagja a lágyon. Egy autóra a kemény keverék is felkerült, nevezetesen Albonéra. Elindult a felvezető kör.
Rajt: Russell kilőtt
Az első négy helyen nem történt változás, Leclerc-t viszont megelőzte Norris és feljött az 5. helyre.
LIGHTS OUT IN SAO PAULO!
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
??????????
Russell and Hamilton lead away, but there's contact behind further around the lap #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/cmSHHZrjMO
1. kör: baleset és kiesések
Ricciardo és Magnussen összeakadt a kanyargós részen, és mindketten kiestek, miközben a forgó Haas a hátuljával eltalálta a McLarent. Jön a biztonsági autó.
SAFETY CAR (LAP 1/71)
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Ricciardo and Magnussen collide in the middle sector
They're both out of the car and appear to be OK, but the same can't be said for their cars#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/6VKUHlmnLn
2. kör: beszélgetnek a kiesett pilóták
Magnussen és Ricciardo megbeszéli az eseményeket. Magnussen varázslatosan induló hétvégéje tehát szomorúan ér véget, nem szerez újabb pontokat a szombatra megszerzett pole pozíció után.
4. kör: Magnussen szomorúan ül a korláton
Még mindig zajlik a takarítás, a sorrend tehát Russell, Hamilton, Verstappen, Pérez, Norris, Leclerc, Sainz. Magnussen szempontjából különös egybeesés, hogy karrierje során ez a második első körös kiesése, és az első ugyanitt, 2017-ben történt, szintén egy McLarennel való karambol következtében. Ez az ütközés egyértelműen RIcciardo hibája volt.
5. kör: kerékcsere a Williamsnél
Levették a kemény gumit Albon autójáról, közepeset kapott helyette. Az utolsó helyen haladó pilóta nem vesztett ezzel szinte semmit sem.
6. kör: Schumacher jól járt
A Haas elvesztette egyik autóját a pontszerző helyekről, a másik viszont feljött oda, Schumacher máris 10., holott a sprintfutamon utolsóként indult. A kör végén kijön a biztonsági autó.
7. kör: Hamilton és Verstappen ütközött, Leclerc kicsúszott
Russell kivárt az újúraindításnál, nem akart hosszan szélárnyékot adni a mögötte érkezőknek. Verstappen megtámadta Hamiltont, de összeértek a célegyenes végi kanyarkombinációban, mindketten több pozíciót vesztettek. Az egyik gyors jobbosnál Leclerc Norisszal ütközött és kipördült a falba, de valahogy folytatni tudja a versenyt.
LAP 7/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
We're back to racing, but it's CHAOS!
Hamilton and Verstappen make contact at Turn 2
Hamilton drops to P8, while Verstappen pits for a new wing#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/NgJvnjMMD1
LAP 7/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Norris and Leclerc also make heavy contact - Leclerc hits the wall!
Amazingly, he manages to continue after pitting for repairs#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/8dPtvFvOEh
8. kör: Verstappen kijött a bokszba
Első szárnyat kellett cserélni a Red Bullon, közben Hamilton a 8. helyre csúszott vissza.
10. kör: Russell őrzi az 1. helyet, Hamilton 6.
Pérez 1,5 mp hátrányból üldözi Russellt, Hamilton elkezdett visszazárkózni a lassabb autók megelőzésével.
11. kör: Hamilton újabb régi riválist támad
Ahogy várható volt, vizsgálják a Verstappen-Hamilton és a Leclerc-Norris ütközést is a sportfelügyelők. Hamilton most az 5. helyet veszi célba, melyet Vettel birtokol. Verstappen 17., Leclerc 18.
12. kör: nyolc csapat autói pontszerző helyen
Csak az Alpine és a Williams nem delegál pilótát az első tízbe, a verseny első szakaszának fordulatai ennyire felkavarták a sorrendet.
13. kör: Verstappent megbüntették
5 másodperces időbüntetést kapott, ezt a következő bokszkiállásánál fogja letölteni. Norrist ugyanilyen szankcióval sújtották.
14. kör: Hamilton előzött
Vettelt hagyta le a célegyenes végén, pillanatokon belül vélhetően Norris is ugyanerre a sorsra jut. Hamilton egyébként nincs messze az élen haladó csapattársától, a különbség 9 másodperc.
15. kör: Verstappen mérges
Nyilván nem ért egyet a büntetéssel. Alonso közben kint jár a depóban.
The view from onboard, as Max and Lewis come to blows #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/2TRaFJFzO8
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
17. kör: Russell kicsit növelte az előnyt
2 másodperc fölé nőtt az előnye az imént, bár úgy látszik, ez inkább csak a kanyargós szektor miatt volt. Sainz bejött kerékcserére, meglepetésre hamarabb váltott, mint a lágy gumin indulók, így Hamilton feljött a 3. helyre.
18. kör: Leclerc csúnyán beszélt Norrisról
Mégpedig úgy, hogy "egy f*sz", értelemszerűen az ütközésük után jelentette ezt ki. Sainz egy szép előzéssel megkerülte Albont a bokszkiállása után.
20. kör: roham a bokszutcában
Egyre többen érkeznek kerékcserére, keveredik a pakli. Russell most határozottan szakad el Péreztől, már közel 3 mp az előnye.
21. kör: Sainz előzget, Russell elhúz
A Ferrari pilótája sorozatban megy el a középmezőnybe tartozó autók mellett, Russell az élen egyre jobb helyzetbe kerül Pérezzel szemben, most már valószínűleg egy elévágás sem segítene a Red Bullon.
23. kör: Verstappen nincs pontszerző helyen
A 12. helyet birtokolja, előtte Albon halad. Sainznak azt mondták, a gumikopás jobb a vártnál a Ferrarinál. Pérez kijött kerékcserére.
24. kör: Russell friss gumit kapott
És simán Pérez előtt maradt, akinek meg kellett küzdenie Bottasszal a pálya lassabb részén. Verstappen ismét a lágy gumin megy, miután letöltötte a büntetését is a bokszban.
26. kör: Hamilton az élen
De ő még nem járt a bokszban. Pérez hátránya 4 másodperc Russelltől, Sainz viszont 2 másodpercre megközelítette őt.
28. kör: Alonso sokat javított
A korai kerékcserének köszönhetően ő a 6., és Stroll elé fog kerülni, amint az Aston Martin is megjárja a bokszutcát. A 7. helyet Bottas az imént vette át Gaslytól.
29. kör: esőről beszélnek
A Sky kommentátorainak feltűnt, hogy egyre borúsabb az ég, és a pénteki esőnél is hasonló volt a helyzet. Hamilton kijött a depóba és a közepes gumin folytatja, így lehet, hogy többször már nem cserél kereket.
LAP 30/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Hamilton pits from the lead, and comes back out P4
Russell, Perez and Sainz now lead the way!#BrazilGP #F1 pic.twitter.com/K6VVUgFmzc
31. kör: ezek a különbségek az élen
Közeledünk a táv feléhez, Russell előnye 4,6 mp Pérez előtt, őt 2,9 mp-cel követi Sainz. Verstappen a 16. helyen áll az incidensek után.
33. kör: Hamilton belehúzott
Nagyon gyors a friss gumin, nagy tempóval közeledik a 3. Sainzhoz. Az ég egyre szürkébb, még valóban jöhet eső.
34. kör: Verstappen csatában
Fellépett a 15. helyre Cunoda megelőzésével. Közben csapattársa megint leszakad Russelltől, a lehűlés megint nem kedvez a Red Bullnak a jelek szerint.
36. kör: Leclerc a pontszerzésért teper
Verstappenhez hasonlóan ő sincs pontszerző helyen, ebben a pillanatban a 12. Alonso megkezdte a kerékcserék következő fordulóját, mindjárt érkezik a másik spanyol, Sainz is.
38. kör: Russell előnye kényelmes
6 másodperccel halad Pérez előtt, akit a B-tervre állítottak át. Hamilton 4 másodperccel követi Pérezt.
40. kör: Péreznek hátrafelé kell figyelnie
Russell egyre jobban ellép tőle, Hamilton ellenben tovább közeledik hozzá. Leclerc pillanatnyilag 9., Verstappen 11.
42. kör: Russell nem kér lágy gumit
Megkérdezték tőle, milyen keveréket választ az utolsó etapra, határozottan leszavazta a lágyat. Már 8,3 mp az előnye, Pérezt mindjárt utoléri Hamilton.
43. kör: Leclerc megint Norris mögött
Emlékezhetünk, a táv elején Norris pöccintette ki őt a bukótérbe, ez érdekes visszavágó lesz.
44. kör: Pérez nem hagyja magát
Hamilton kívülről támadta a második egyenesnél, egyelőre megvédte a 2. helyet. Szenved a mexikói.
45. kör: Mercedes 1-2
A célegyenesben Péreznek már nem volt ellenszere Hamiltonra. Russell 10 másodperccel halad Hamilton előtt, vajon kialakul csata kettejük között?
LAP 45/71
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Hamilton piles the pressure on Perez for second place, and gets past into Turn 1 #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/M8weYF7UZX
47. kör: Hamilton nem közeledett a csapattársához
Russell tartja az előnyét a táv kétharmadánál, hiába vannak az ő autóján az idősebb gumik. Pérez megejti második bokszkiállását.
48. kör: Sainz taktikája nagy kérdés
Háromszor fog kiállni, vagy a korábbi második kerékcserével megpróbál eljutni a leintésig? Meglátjuk, jelenleg ő a 3. A Mercedesnél Hamilton jön előbb a bokszkiállásra, hiába reklamált, hogy jók a gumijai.
49. kör: ezért hívták ki Hamiltont
Pérez megelőzte volna, ha várnak még egy kört, bizonyára elmagyarázzák majd Hamiltonnak. Russell is letudta a második kiállást.
50. kör: Sainz 2.
A Mercedesek lágy gumit kaptak, Hamiltonnak vissza kell előznie velük Sainzot. Alonso tartja az 5. helyet, mögötte jön Bottas, Vettel, Leclerc, Ocon, Gasly.
51. kör: Leclerc megelőzte előző csapattársát
Vagyis Vettelt taszította hátrébb. Verstappen most tér vissza a legjobb 10 közé Gasly megelőzésével.
52. kör: megállt egy autó
Norris McLarenje elromlott, és rossz helyen áll. Egyébként pontosan ugyanott, ahol csapattársa, Ricciardo ütközött Magnussennel. Virtuális biztonsági autós fázist rendeltek el.
VIRTUAL SAFETY CAR (LAP 53/71)
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Lando Norris pulls over, ending a heart-wrenching day for McLaren #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/KSWSyTZQKm
53. kör: Russell örülhet
A klasszikus biztonsági autóval eltűnt volna a Hamiltonnal szembeni előnye. A Ferrari kihasználja a lehetőséget és harmadjára is behívta a bokszba Sainzot, ezzel kevesebb időt veszít, mintha normál körülmények között teszik meg ezt a lépést.
55. kör: újabb csavar, biztonsági autó!
Nehezen tudják eltolni a lerobbant McLarent, beküldték az igazi biztonsági autót. 16 körrel a cél előtt összerázódik a mezőny, Russell vezet Hamilton, Pérez, Sainz előtt, Leclerc 6., Verstappen 10.
FULL Safety Car! (LAP 55/71)
— Formula 1 (@F1) November 13, 2022
Norris' car proves difficult to recover and the Safety Car returns!
Game. On. #BrazilGP #F1 pic.twitter.com/zL23ee7JMd
56. kör: a Mercedes döntött Russell és Hamilton csatájáról
Russellnek elmondták, hogy harcolhatnak egymással, de tisztességesen, vagyis nem a biztos 1-2-re hajtanak. Az első győzelmére készülő pilóta vélhetően nem örül ennek, de mellette szól, hogy frissebbek a gumijai, mint Hamiltonnak.
57. kör: Sainz lesz a nevető harmadik?
Neki a legfrissebbek az abroncsai az élbolyban, bár ahhoz, hogy a győzelemért támadjon, előbb át kell hámoznia magát Pérezen. Még mindig tart a biztonsági autós fázis.
58. kör: ezért szeretjük a brazíliai futamot
Nagyon gyakran az utolsó pillanatig hatalmas izgalmakat hoz, most sincs másképp. Verstappen mérgelődik, hogy miért nem engedik már el a mezőnyt.
59. kör: Ocon felesel a csapatával
Az Alpine jól járt a McLarenek kiesésével, mégsem felhőtlen a hangulat: Ocon reklamál, miután az Alonsóval való csatáról beszélt vele a csapat. A 8-9. hely az övék, nagy botrány lesz, ha nem szereznek pontokat. A kör végén folytatódik a verseny.
60. kör: ez az újraindítás tiszta volt
Bár Sainz keményen támadja Pérezt a 3. helyért. Megérkezett mögéjük Leclerc is, miután gyorsan megelőzte Bottast.
61. kör: Alonso Ocon előtt
Megtörtént a helycsere, ezúttal károk nélkül, aztán Alonso egy gyönyörű manőverrel átvette a 6. helyet is Bottastól. Pérez még mindig tartja a 3. helyet, Sainz bosszankodhat.
62. kör: Russell bírja idegekkel
Hamilton DRS-távolságon kívül van tőle, egyelőre jó úton halad első győzelme felé. Sainz most előzte meg Pérezt, megnézzük, fenyegetni tudja-e a Mercedeseket.
63. kör: Verstappen is lépeget előre
Az imént egyszerre előzte meg Ocont és Bottast, a 7. helyet foglalja el. A másik Red Bull nem előz, hanem előzik, Leclerc ment el Pérez mellett.
65. kör: Pérez újabb pozíciót veszít
Alonso is megelőzte őt, nagyon rosszul alakul a mexikói versenye. Ráadásul a bajnoki ezüstéremért vívott versenyben is 1 pontra csökken az előnye, mert Leclerc megelőzte.
66. kör: két éve nem volt ilyen rossz futama a Red Bullnak
Utoljára a 2020-as Török Nagydíjon ért célba mindkét autójuk az 5. helynél hátrébb. Verstappen bevetődött Pérez mellé és elvette tőle a 6. helyet.
67. kör: Russell előnye 1 mp
Hamilton harcol, hogy megkapja a DRS-t. A Red Bull úgy döntött, hogy ha Verstappen nem tudja megelőzni Alonsót, vissza kell engednie Pérezt maga elé.
68. kör: Russell mentheti meg a Mercedes sorozatát
Ebben az évben is fog nyerni futamot a csapat, ez már szinte biztos. Russell és Hamilton között változatlanul picit több, mint 1 mp a különbség.
69. kör: még két kör maradt
Hamiton továbbra sem tud közelebb férkőzni csapattársához, a Mercedesnél sokan már mosolyognak. Sainz sem tudott felzárkózni Hamiltonra.
70. kör: Hamilton hátránya nő
A kör végén már 1,6 másodpercre lemaradt Russelltől, ezt már csak a fiatalabb brit ronthatja el. Verstappen még mindig nem tudta megelőzni Alonsót az 5. helyért.
Összejött Russell első győzelme!
Első győzelmét aratja Russell "rendes" futamon is, Hamilton és Sainz áll vele dobogóra. Leclerc 4., Alonso 5.
Verstappen ellenszegült
A csapat kérése ellenére nem adta vissza a 6. pozíciót Péreznek, ebből még biztos lesz vita házon belül. Ezzel köszönjük figyelmüket, hamarosan jövünk a versenyzők reakcióival!