A Ferrarik végeztek az élen az ezredre azonos időt jegyző Red Bullok előtt, miközben több autó elromlott. Az első hat helyezett 0,2 másodpercen belül végzett egymáshoz.
A mexikói versenyhétvégén szoros küzdelmet várnak sokan, és az első edzés eredményei alapján lehet bízni ebben, mert a Ferrari párosa végzett az első két pozícióban Carlos Sainz-Charles Leclerc sorrendben, és az első hat helyezett 0,2 másodpercen belül végzett hozzájuk képest.
Több kisebb-nagyobb meghibásodás zavarta meg a mezőny felkészülését, kétszer meg is kellett állítani azt. A problémákból kijutott a Ferrarinak is, Sainz a kerékvetőkön átugratva kérte, hogy vizsgálják meg az autót, Leclerc-t lassú defekt sújtotta, míg a Sergio Pérezzel azonos idővel a 4. helyen záró Max Verstappen egyszer megpördült és többször megcsúszott.

Ahogy egy hete, most is számos autót nem a szokásos gazdája vezetett: az Alpine-nál bemutatkozott az F1-ben Jack Doohan, a Williamsnél a jövő évi pilótajelölt, Logan Sargeant vezetett, a Mercedesnél az egyik autó Nyck de Vriesnek, az Alpha Taurinál Liam Lawsonnak, a Haasnál Pietro Fittipaldinak jutott.
Utóbbi okozta az első piros zászlós megszakítást, amikor a gyakorlási idő féltávja után elromlott az autója. Az Alfa Romeóval Csou Kuan-jü lerobbant a bokszutca kijáratánál, miközben egy próbarajthoz készülődött, Lawson a fékekre panaszkodott, majd félreállt füstölő kocsival (ez okozta a második piros zászlót és a tréning végét pár perccel az eredetileg tervezett leintés előtt), és Doohan is hamarabb befejezte a körözést egy motorhiba miatt.
Az átlagosnál nagyobb hangsúlyt fektettek a csapatok a hosszú etapokra, mivel a második edzés a Pirelli 2023-as gumijainak teszteléséről fog szólni.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
A szokásosnál fontosabb nyitóedzés jön
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik a Mexikóvárosi Nagydíj első szabadedzése! Bár általáben nem ezek a gyakorlások a legfontosabbak, most a szokásosnál nagyobb lesz a jelentősége, hiszen a második tréningen ismét a Pirelli prototípus abroncsait fogják tesztelni. Erről és egyéb érdekességekről is esik szó szokásos előzetesünkben.
Ismét sok változás lesz a mezőnyben
Az USA Nagydíj első szabadedzéséhez hasonlóan megint öt csapat változtat a szokásos felállásán egy tréning erejéig, ám a múlt heti beugrók közül csak Logan Sargeant lesz ott a mezőnyben, aki ezúttal Alexander Albont helyettesíti. Rajta kívül Nyck de Vries George Russellt, Jack Doohan Esteban Ocont, Pietro Fittipaldi Kevin Magnussent, Liam Lawson pedig Cunoda Jukit váltja.
Megbüntették a Red Bullt
Amennyiben a következő két szabadedzésen nem történik semmi rendkívüli, akkor a nap legfontosabb híre, hogy megérkezett a Red Bull büntetése. A bikásokat 7 millió dollár befizetésére kötelezték, valamint korlátozták az aerodinamikai tesztelési lehetőségüket. Az Aston Martin ehhez képest olcsón megúszta, őket csak 450 ezer dollárra bírságolták meg.
Alonso fellélegezhet
A nap másik fontos híre, hogy Fernando Alonso visszakapta az Austinban szerzett hetedik helyét. Az FIA azért adott helyt az Alpine fellebezésének, mert a Haas túl későn nyújtotta be az óvást vasárnap, és a döntéshozók szerint erre nincs megfelelő mentségük.
A Red Bull akadémistája is készül
Liam Lawson idén másodszor szerepelhet F1-es hétvégén, miután Belgiumban már vezette az egyik Alpha Taurit.
ready for another FP1 session @LiamLawson30 pic.twitter.com/eUNBOVTVgj
— Scuderia AlphaTauri (@AlphaTauriF1) October 28, 2022
Zöld zászló
Elindult az első szabadedzés, vagyis elkezdődött a Mexikóvárosi Nagydíj hétvégéje.
Green car. Green light. Green for practice!
— Formula 1 (@F1) October 28, 2022
Join us for FP1 https://t.co/MddmLh2Nm7#MexicoGP #F1 pic.twitter.com/vqqqVsuOGN
Vettel vezetésével sokan pályára mentek
Már csak a két Williams nem gurult ki a garázsból. Sajnos a Live Timing egyelőre nem működik tökéletesen, ezért nem látjuk, hogy az egyes versenyzők milyen keverékeken kezdtek.
Erősen kezdtek a McLarenek
Ricciardo 1:25-867 másodperccel nyitott, majd 1:25.182-re módosította a legjobb eredményt. A kettős McLaren-vezetés addig tartott, amíg Stroll, majd a két Red Bull meg nem előzte őket, így már az energiaitalosok versenyzői állnak az élen.
Leclerc defektet kapott
Lassú defektről lehet szó, mivel kívülről még nem látszott, hogy gond van. Ennek következtében visszament a bokszba, ahogyan Lawson is, akinek a fékjei szálltak el, legalábbis az új-zélandi versenyző elmondása szerint.
Verstappen óriási előnyben van
Ahogyan azt megszokhattuk, a címvédő megint jól kezdi az első szabadedzést. Jelenleg 1:22.779-nél tart, 1,043 másodperccel megelőzve Ricciardót.
Pérez erősített, de nem sokáig vezetett
A hazai pályán versenyző mexikói pilóta 77 ezreddel múlta felül csapattársát. Ám mindez csak pünkösdi királyságnak bizonyult, ugyanis csapattársa szintén gyorsult, és jelenleg 411 ezreddel vezet.
Huge cheers for @SChecoPerez as he comes out on track for the first time! #MexicoGP #F1 pic.twitter.com/ZnqutWX2xP
— Formula 1 (@F1) October 28, 2022
Leclerc még mindig nem tért vissza
Nem indul jól a monacói pilóta hétvégéje, hiszen eddig mindössze két kört tett meg, mielőtt defekt mmiatt behívták a bokszba. Azóta pedig nem tért vissza, vagyis súlyos pályaidőt veszít a riválisokhoz képest.
Csak a kemények kerültek elő
Legalábbis eddig. A Live Timing szerencsére megjavult, így már látható, hogy eddig csak a C2-es gumikat használták a versenyzők. Kíváncsian várjuk, hogy ez mikor változik, aligha kell erre sokat várni.
Mókás párbeszéd zajlott el a Ferrarinál
Egészen pontosan Sainz és a mérnöke között. Utóbbi közölte a spanyol pilótával, hogy De Vries van mögötte, amit az egyszeres futamgyőztes "debris"-nek, azaz törmeléknek hallott. Utána persze tisztázták a félreértést.
Leclerc visszatért
A monacói versenyző körülbelül negyedórát vesztegelt a garázsban, most viszont újra pályára gurult. És ha már így tett, a mezőnyből elsőként feltett egy keménytől eltérő szettet, ráadásul rögtön a lágy abroncsokat.
Leclerc rögtön az élre ugrott
Mindez persze nem meglepő a lágy gumikon. A Ferrari versenyzője egy zöld és két lila szektort autózva 745 ezreddel előzte meg Verstappent.
Sainz autója megsérülhetett
A 28 éves versenyző lesodródott a pályáról, és több kerékvetőn is átment. Mindezt jelentette a rádióban, és arra kérte csapatát, hogy vizsgálják meg az autót. Sainz be is ment a garázsba, meglátjuk, mikor tér vissza.
Leclerc elhúzott Verstappentől
A monacói pilóta már 1:20.753-nál tart, amivel 1,538 másodperccel vezet a címvédő előtt. Persze ez a lágy abroncsoknak köszönhető, ráadásul a Red Bull versenyzője csak most tért vissza a pályára. Pérez az imént javított, de csak negyedik, és lemaradása 389 ezred.
Sárga zászló, Verstappen megpördült
A holland pilóta lila első szektort autózott, ám a másodikban hibázott. Az autó hátulja először balra indult el, amit még megfogott, de az ellenkező irányon már nem tudott segíteni. Verstappen nevetve kijelentette, hogy nagyon kicsi a tapadás, ezért nem tudott megfelelően korrigálni.
Max spins in the twits and turns of the final sector
— Formula 1 (@F1) October 28, 2022
He almost catches the slide, but ends up facing the wrong way#MexicoGP #F1 pic.twitter.com/tcnDZjKPjz
A két Ferrari az élen
Sainz visszatért, és ha már a pályán volt, akkor megfutotta az eddigi leggyorsabb kört. A spanyol versenyző 46 ezreddel múlta felül csapattársát. Alonso egyébként a harmadik, 195 ezredes lemaradásban.
Megállt az Alfa Romeo
Csou szándékosan állt meg a bokszkijáratnál, hogy próbarajtot végezzen, ám ez rosszul sült el. A kínai versenyző rádióban jelentette, hogy nem tud felfelé váltani, így elindulni sem képes. Kisvártatva néhány pályamunkás elkezdte visszatolni a garázs felé.
Piros zászló
Fittipaldi állt meg a pálya mellett a 3-as kanyar előtt. A Haasnak nincs szerencséje, hiszen aktuális beugró pilótája zsinórban másodszor fejezi be idő előtt az első szabadedzést. Múlt héten Giovinazzi törte össze, most vélhetően technikai hibáról van szó.
RED FLAG
— Formula 1 (@F1) October 28, 2022
Pietro Fittipaldi is told to pull over as he exits the pits, and he jumps out of the car on the exit of Turn 3#MexicoGP #F1 pic.twitter.com/LrrvlACYcw
Motorhiba sújthatta a Haast
Fittipaldi autója a célegyenesben lassult le, és mérnöke azonnal utasította, hogy rögtön állítsa le az autót. Mindez a Ferrari számára sem jó előjel, hiszen a Haas az olaszok motorját használja.
Ezredre azonos időt autóztak a Red Bullok
Mindketten 12 századra vannak Saintól a harmadik, illetve a negyedik helyen. Mivel Pérez előbb futotta meg az 1:20.827-es időt, ő áll előrébb kettejük közül.
Zöld zászló, újraindult az edzés
Szűk 17 perccel a vége előtt ismét pályára mehetnek a pilóták, és ezt ezúttal is Vettel tette meg először. A négyszeres világbajnokot egyelőre hatan követték, többek között Leclerc is.
Verstappen nem akar javítani
A címvédő a kemény keverékeken tért vissza, ahogyan Sainz is, ellentétben Pérezzel és Leclerc-rel. Érdekesség, hogy a közepes eddig egyáltalán nem került elő, pedig már csak 12 perc van hátra az edzésből.
Nagyon szoros a mezőny
Hamilton az imént jött fel az ötödik helyre, Alonso pedig a hatodik. Utóbbinak is csupán 142 ezred a lemaradása Sainz mögött, vagyis kifejezetten szoros az élmezőny. A kétszeres F1-es világbajnokot egyébként arra kérték, hogy kerülje a rövid váltásokat, de azt válaszolta, hogy ez lehetetlen.
Hamilton két pilótát is megzavart
A brit pilóta nagyon lassú tempóban érkezett meg a stadionszakaszba, amivel már Gaslyt is megzavarta, ám Ricciardo volt az, akinek korrigálnia kellett. Mivel szabadedzésről van szó, a hétszeres világbajnok vélhetően megússza büntetés nélkül, de időmérőn ez nem fér bele.
Megint a beugrók állnak az utolsó helyeken
Ráadásul jelentős, 949 ezred a különbség a tizenötödik Latifi és a tizenhatodik Lawson között. Persze ők más programon vannak, mint az állandó versenyzők. Az új-zélandi pilóta mögött Sargeant, De Vries, Doohan és Fittipaldi a sorrend. Az ausztrál pilóta számára egyébként véget ért a gyakorlás, mivel az Alpine elővigyázatossági okokból nem küldte ki.
Újabb piros zászló, vége az edzésnek
Ezúttal Lawson Alpha Taurija állt meg, véget vetve ezzel a gyakorlásnak, hiszen már csak kevesebb mint 4 perc lett volna hátra. A bal első fék elkezdett füstölni, majd ki is gyulladt, mielőtt a pályamunkások beavatkoztak.
RED FLAG - Liam Lawson has smoke coming out of his AlphaTauri ?? pic.twitter.com/wK1ZP1Riqp
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) October 28, 2022
Még egy motorhiba
Legalábbis Lawson megállása is annak tűnik. Az első sorrendje így Sainz, Leclerc, Pérez, Verstappen, Hamilton, Alonso, Bottas, Norris, Gasly és Vettel. A tizennyolcadik helyen végző De Vries megköszönte az elmúlt éveket a Mercedesnek, hiszen most vezette utoljára az autót, jövőre pedig az Alpha Tauri versenyzője lesz. Mi pedig a figyelmüket köszönjük meg, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval!