Társoldalunk:

Verstappen pole pozícióját egy vizsgálat veszélyeztette

2022.10.08., 07:54
rendezés

A Red Bull pilótáját a vártnál jobban megizzasztották a Ferrarik az időmérőn, és a sportfelügyelők szobájában újabb nehéz pillanatok vártak rá, mert vizsgálták az egyik általa okozott veszélyes jelenetet.

Az időmérő napján száraz körülmények, borús égbolt fogadta a mezőnyt Szuzukában, és a hétvége egyetlen ilyen edzésének végeredménye alapján Max Verstappen volt a favorit. A Red Bull címvédő pilótája meg is futotta a leggyorsabb kört, bár a végén a vártnál közelebb került hozzá Charles Leclerc és Carlos Sainz (sokáig utóbbi állt jobban a ferrarisok közül), össz-vissz 57 ezredmásodperc választotta el őket.

A sportfelügyelők azonban a kvalifikáció után vizsgálni fogják Verstappent, mert gumimelegítés közben nem figyelt az érkező Lando Norrisra, akinek résen kellett lennie és a fűre menekült a baleset elkerülése érdekében. Elég veszélyes jelenet volt.

Végül azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) úgy döntött, hogy csak egy megrovásban részesíti a holland pilótát, amely az első volt számára a szezonban, így megőrizheti az első rajtkockát.

Verstappen megnyeri a bajnokságot Japánban, ha nyer és megfutja a leggyorsabb kört, vagy a győzelme esetén nem Leclerc végez a 2. helyen.

Többen alulteljesítettek az egyes felvonásokban és hátrébb végeztek, mint vártuk: a Q1 kiesői közül a fékekkel küszködő Pierre Gasly, Kevin Magnussen és Lance Stroll tartozik ide.

Kattintson a képre galériánk megtekintéséhez!Forrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Clive Rose

Mick Schumacher ellenben jól reagált a pénteki balesete után és bejutott a Q2-be, ahogy Daniel Ricciardótól is szép eredmény idén a 11. hely. Utóbbi csupán három ezredmásodperccel maradt le a továbbjutásról Sebastian Vettel ellenében.

Jól szerepelt az Alpine, Esteban Ocon mindkét, Fernando Alonso az egyik Mercedes-pilótát előzte meg.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
07:44

A szuzukai időmérőn is Verstappent kell legyőzni

Köszöntjük Olvasóinkat a Japán Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! Az időmérő favoritja az utolsó edzés végeredménye alapján Max Verstappen, de csapattársa, a Ferrarik és akár a Mercedesek még válaszolhatnak a hollandnak. Fernando Alonso szintén jó formát mutatott, akár meglepetést is okozhat. Kövesse velünk, hogy alakul a szuzukai időmérő!

A szabadedzések eseményei

GPHírek
07:45

Újabb két hely elkelt a 2023-as mezőnyben

Ébredésre két pilóta leigazolása vált hivatalossá: az Alpine és az AlphaTauri is szombat reggel jelentette be az egyik versenyzőjét a 2023-as szezonra.

Cikk az Alpine és az AlphaTauri szombati bejelentéséről

GPHírek
07:47

Schumacher izgulhat

Az első szabadedzés leintése után balesetező német pilótának szerencséje volt abban, hogy az általa kihagyott FP2 körülményei a hétvégén már várhatóan nem térnek vissza, ám így is a jövőjébe kerülhet az újabb autót összetörő hibája.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
07:49

A Mercedes utánozása lehet Verstappenék titka?

A német Auto Motor und Sport utánajárt, mi miatt lehet ennyire gyors a Red Bull az egyenesekben: a tavalyi Mercedeshez hasonló megoldás lehet a háttérben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
07:52

Szokatlan hiba miatt büntetett az FIA

A harmadik edzésen Albont az egyik bokszkiállása után nem azonos szettből származó gumikkal küldte a pályára a Williams. Mind a négy abroncsa közepes keverékű volt, ám három a 202-es, egy pedig a 203-as számú szettbe tartozott, ezt a szabálytalanságot pedig 1000 eurós büntetéssel jutalmazta az FIA.

GPHírek
07:55

Leclerc tovább üldözheti Schumachert

A monacói pilóta idei 10. pole-ját szerezheti meg, ennél csak Michael Schumacher ért el többet ferrarisként egy szezonban: 2001-ben 11 rajtelsőséggel zárt a német.
Ugyanakkor az elmúlt két szezonban éppen tíz pole-ja volt az idény végén az aktuális szezon legjobb szombati versenyzőjének: 2020-ban Hamilton, 2021-ben Verstappen zárt ennyivel.

GPHírek
07:58

Kissé lehűlt az idő

Az eső valószínűsége csekély a kvalifikáció alatt, de a harmadik szabadedzéshez képest hűvösebb van: húsz fok alá csúszott a hőmérő higanyszála, és a pálya hőmérséklete is magasabb volt három órával ezelőtt.

GPHírek
08:01

Parádés hangulatban kezdődik az időmérő

Lengetik a zöld zászlót, a nézők rendkívül lelkesen veszik ezt tudomásul, pláne mert Cunoda is a pályára hajt Gasly és Latifi mellett.

GPHírek
08:03

Négy perc után csak négyen a pályán

Csak Norris csatlakozott egyelőre az előbb említett trióhoz, akik közül Cunoda kezd a leggyorsabban.

GPHírek
08:06

Hamiltonék szokatlan stratégián

A két Mercedes is a pályán, az Ezüstnyilak közepes gumikat választottak. Közben a két Red Bull és a két Ferrari is kijött az élmenők közül.

GPHírek
08:08

Verstappen fölényesen vezet

A két Mercedes Cunoda mögé jött be, majd a két Red Bull került az élre: a holland három lila szektorral, 398 ezreddel előzte meg Pérezt.

GPHírek
08:11

Alonso és Ricciardo szenzációs ideje

Az ausztrál az ötödik helyre lépett előre Verstappen, Sainz, Leclerc és Pérez mögé, és csak 656 ezred a hátránya a hollandhoz képest. Majd érkezett a spanyol, aki Pérezt is megelőzte, és ezzel a negyedik.

GPHírek
08:13

Nem vált be Hamiltonék döntése

A két Mercedes kieső helyen áll, úgyhogy muszáj lesz a lágyakon is kijönniük az utolsó percekben. Közben Gasly és Cunoda is a fékekre panaszkodott a rádióban, gond lehet az AlphaTaurinál.

GPHírek
08:15

Javítanak a Mercedesek

Russell a hatodik, Hamilton a nyolcadik helyre lépett fel az új lágyakon.
A továbbjutó időt autózó Albon körét elvették, így egyelőre nincs mért ideje a Williams pilótájának. Két perc van a Q1-ből.

GPHírek
08:18

Öten nem próbálkoznak

Alonso a két Red Bull-lal és a két Ferrarival együtt a bokszban maradt, a többiek az utolsó gyors körüket kezdik.

GPHírek
08:20

A hazai kedvenc a csapattársát ütötte ki

Cunoda az utolsó pillanatban javított, így azonban Gasly kiesett a Q1-ben a két Williamshez és Magnussenhez, valamint Strollhoz hasonlóan.

GPHírek
08:21

Vettel az ezredek jó oldalán

Sokszor járt már pórul a négyszeres világbajnok idén, ezúttal azonban 55 ezreddel Albon előtt végzett, így 15.-ként továbbjutott. A kiesők sorrendje Albon, Gasly, Magnussen, Stroll és Latifi.

GPHírek
08:23

Nem lehetnek büszkék a kanadaiak

A két pilótájuk indulhat ugyanis az utolsó sorból. Stroll a pályafutása során 59-edszerre esett ki a Q1-ben, nála csak Marcus Ericsson tette meg ezt többször – a svéd 71-gyel áll a rangsor élén.

GPHírek
08:26

A Ferrari kezdi a Q2-t

Leclerc és Sainz használt lágyakon érkezik a pályára a zöld zászló pillanatában, őket egyelőre nem követi senki.

GPHírek
08:29

42 ezred dönt

Ennyivel előzte meg Sainz Leclerc-t. A Red Bull két pilótája követte elsőként a Scuderia versenyzőit, azóta pedig már mindenki a pályán.

GPHírek
08:32

Közelebb zárkózott a Ferrari

Verstappen átvette a vezetést szintén használt lágyakon, de Sainz egy tizeden belül van a hollandhoz képest. Ocon a negyedik, Pérez hibázhatott a körén.

GPHírek
08:34

Mi történik a McLarennél?

Norris a lila első szektora ellenére gyenge kört ment és csak a 11., Ricciardo viszont Ocon mögött az 5. helyen áll, amire a szezon eddigi időmérőin nem volt példa. Norris, Vettel, Csou, Schumacher és Cunoda áll kieső helyen hat perccel a Q2 vége előtt.

GPHírek
08:38

A vártnál szorosabb a mezőny

Még a 12. helyen álló Vettel lemaradása is csak 639 ezred Verstappennel szemben, ami az FP3 és a Q1 alapján egyaránt meglepő. Verstappen, Sainz és Leclerc a bokszban maradt, a többiek kezdik az utolsó körüket.

GPHírek
08:40

Pérez rátalált egy óriási körre

Három lila szektorral, 421 ezreddel előzte meg csapattársát, aki mögé Ocon lépett fel.

GPHírek
08:42

Ricciardo nagyon balszerencsés

Három ezred. Ennyi döntött Vettel és Ricciardo között a továbbjutásról a német javára. Alonso a második helyre jött fel, Russell pedig az utolsó pillanatban biztosította be a Q3-at.

GPHírek
08:44

Leclerc majdnem pórul járt

Rengeteget javult a pálya, végül csak hatan előzték még meg a monacóit, így 9.-ként jutott a harmadik szakaszba. Ricciardo mellett Bottas, Cunoda, Csou és Schumacher esett ki a Q2-ben.

GPHírek
08:47

Vettel nem véletlenül szereti Szuzukát

Négyszer nyert már itt a német, és ezúttal is remekel: kisebb csoda, hogy az Aston Martint a Q3-ba vezette. Legutóbb ő szerezte meg az első rajtkockát a Ferrarival, amivel egy ötös Mercedes-sorozatot szakított meg. Az utóbbi 20 szuzukai futamon egyébként a pole-pozíciót illetően nem ritka a megszakítás nélküli hosszú széria: egy hetes Ferrari-sikersorozat, egy négyes Red Bull-sikersorozat, majd egy ötös Mercedes-sikersorozat is következett az időmérőkön.

GPHírek
08:49

Rendkívül fontos 12 perc következik

Nem lehetetlen előzni Szuzukában, de semmiképpen nem hátrány megszerezni az első sor valamelyik rajtkockáját: a 31 eddigi Japán Nagydíjból 15-ször nyert az élről induló, 11-szer pedig a 2. helyről rajtoló pilóta. Az elmúlt öt alkalommal ráadásul a top 4-ből indulók közül kerültek ki a dobogósok, úgyhogy tényleg sokat számít a rajtpozíció. Kezdődik a Q3!

GPHírek
08:52

Ez volt a baj Gaslynál

„Végig nehéz feladatom volt a fékproblémával, az egészet pedig fokoztuk azzal, hogy forgalomba küldtek ki a garázsból. Megkérdeztem, nem várhatnánk-e még egy kicsit, de a forgalom közepébe engedtek ki. Jukival vártak még egy kicsit. Nem értem, miért. Az utolsó kísérletemnél gond volt a bal első fékkel, nem melegedett fel, és akármikor rátapostam a pedálra, blokkolt a kerék. Úgy érzem, jobban kezelhettük volna a helyzetet" – mondta a francia pilóta a Q1-es kiesése után.

GPHírek
08:54

Hatalmas javulás mindenkitől

Verstappen 1:29,304-es ideje messze a hétvége legjobbja, de a többiek is óriásit javultak. Leclerc, Sainz, Pérez, Alonso, Russell, Hamilton, Norris, Ocon és Vettel a sorrend az első próbálkozások után.

GPHírek
08:55

Közel volt egy óriási baleset

Verstappen a gumijait melegítette és nem figyelt a gyors körön lévő Norrisra, aki kénytelen volt a fűre hajtani az ütközés elkerüléséért. Hatalmas reflex és szerencse a brit részéről, akitől elnézést kért utólag a holland.

GPHírek
08:58

Vettel remek körrel fejezte be

Hatodik időt autózott a német, aki már nem próbálkozik többet az időmérőn. Lehet, hogy visszaesik tizediknek, de rég volt ilyen elégedett a négyszeres világbajnok egy kvalifikáció után, aki mindenkinek megköszönte a támogatást a rádióban.

GPHírek
09:00

Egyetlen század döntött

Leclerc javított, de egyetlen századdal elmaradt Verstappen eddigi vezető idejétől.

GPHírek
09:01

57 ezred az első három között

Verstappen nem javított, de nem is kellett neki: 10 ezreddel Leclerc-t, 57-tel Pérezt előzte meg.

GPHírek
09:03

Nem Alonso a legjobb a középmezőnyből

Verstappen megcsúszott az utolsó körén és le is tört egy alkatrész az autóról, de ezek is belefértek a hollandnak. Pérez, Ocon, Hamilton, Alonso, Russell, Vettel és Norris zárja az első tízet.
Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!

Még több bejegyzés