Az időmérő előtt száraz időben is kipróbálhatták a szuzukai pályát a pilóták, és ezt Max Verstappen használta ki a legjobban, aki háromtizedes előnnyel nyerte az edzést a Ferrarik előtt. Hamiltonék nagy lemaradásba kerültek, Alonso azonban megint bizonyította jó formáját.
A péntekihez képest teljesen más körülmények – száraz pálya, húsz fok feletti hőmérséklet, ám erős széllökések – fogadták a pilótákat a Japán Nagydíj harmadik szabadedzésén, így nem meglepő módon minden pilóta a pályára hajtott az első két percben, hogy minél többet készülhessen az időmérőre.
It's a busy one already!
— Formula 1 (@F1) October 8, 2022
Everyone is keen to get going for FP3#JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/73ZpqqvrVC
A legtöbb csapat azonos keverékű gumikon küldte ki a pilótáit, köztük a Red Bull, és a lágyakon éppen Max Verstappen kezdett a leggyorsabban: 1:32,050-es idejét három lila szektorral érte el. A holland mögött Sergio Pérez, a két McLaren és a két AlphaTauri állt húsz perc után, a Ferrari és a Mercedes pilótái ekkor még nem próbálkoztak igazán gyors körrel.
It's Max Verstappen who leads the way with a 1:32:050 as we approach the halfway point#JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/uHB0Pmaw0q
— Formula 1 (@F1) October 8, 2022
A folytatásban szinte mindenki visszatért a bokszutcába a beállítások módosítása végett. A Mercedesek fél óra után futották meg az első időmérős körüket, Verstappent azonban George Russell és Lewis Hamilton is egymásodperces lemaradással követte. A két Alpine a közepes keverékű abroncsokon jött be a 2-3. helyre, majd a Ferrarik is elkezdték a gyors köreiket: Carlos Sainz három lila szektorral, 1:30,965-tel vette át a vezetést, Charles Leclerc négy tizeddel mögé érkezett.
This session is now getting quicker and quicker
— Formula 1 (@F1) October 8, 2022
Carlos Sainz goes fastest as he jumps on a fresh pair of softs#JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/DEUkX1MDGj
Mielőtt elkezdődött az utolsó tíz perc, előbb Alexander Albon, majd Pérez lépett fel a negyedik helyre, utána pedig Verstappen a közepes gumikon közelítette meg 351 ezredre Sainzot. A két Mercedes a friss lágyakon sem tudta veszélyeztetni a dobogós helyen állók idejét, majd Leclerc került vissza a második pozícióba, 15 ezreddel csapattársa mögé.
Verstappen három perccel a leintés előtt 294 ezredmásodperccel vette át a vezetést, erre pedig a Ferrarinak már nem volt válasza és Pérez sem tudott sokat javítani a forgalom miatt, így a holland címvédő bizakodva készülhet az időmérőre.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
Jó reggelt kívánunk!
Üdvözöljük korán kelő Olvasóinkat! (És persze azokat is, akik utólag tekintik át tudósításunkat.) Szuzukában ma esőmentes az idő, alapjaiban megváltoztak a körülmények a pénteki naphoz képest, hiszen tegnap mindkét edzést vizes pályán tartották. Vagyis a mostani egy óra áll csak rendelkezésre a csapatoknak arra, hogy felkészüljenek az időmérőre és a futamra, ez általában szokott meglepetéseket okozni; főleg úgy, hogy egyes csapatok eltévednek a beállításokkal.
Friss hírek a pilótapiacról
Gasly lesz Alonso utódja az Alpine-nál, a helyére Nyck de Vries érkezik az Alpha Taurihoz. A most 27 éves holland meglehetősen idősen kap először állandó szerződést.
Óriási dugó a kijáratnál
Nem csoda, mindenki igyekszik minél több kört megtenni ma. Zöldre váltott a lámpa a bokszutca kijáratánál, elindult az egyórás tréning.
FP3 GREEN LIGHT
— Formula 1 (@F1) October 8, 2022
The final 60 mins of practice is a GO!
Follow here #JapaneseGP #F1
Borús az égbolt
Nincs ragyogó napsütés, de száraz időt vár a meteorológia szombatra. A levegő 21, az aszfalt 30 fokos.
Welcome to Suzuka Saturday! #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/UmOHowo1hl
— Formula 1 (@F1) October 8, 2022
Vegyes a gumifelvágott
A lágy, a közepes és a kemény gumikeveréket is használja a mezőny, a Red Bull pilótái gyorsan az élre álltak a legpuhább típuson.
Egy kör Szuzukában
Tegnapi felvétel Alonso sisakkamerájából a 2019 után visszatérő pályán:
Slipping, sliding, and plenty of speed! @alo_oficial takes us on a tour of Suzuka as we've never seen it before with visor cam #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/ZRjnhO6vhg
— Formula 1 (@F1) October 7, 2022
Gyors a McLaren
A 3. és 4. helyen áll Norris és Ricciardo, jóllehet, a lágy gumik és bizonyára a nem túl sok benzin is segítenek ebben.
Hosszú etapok a terítéken
A tabellán gyorsan kialakult egy kezdetleges állás, de azóta nem sok változott rajta. A Red Bullokat a McLarenek, majd az Alpha Taurik követik.
Hazautazott a Ferrari és a Mercedes főnöke
Mattia Binotto és Toto Wolff is hazautazott a Szingapúri Nagydíj után, hogy a 2023-as autók fejlesztési munkálatait felügyelje. Online természetesen kapcsolatban állnak a szuzukai stábbal, és nem ez az első ilyen eset mostanában, ahogy egyre több a verseny a szezonban.
Többen megpihennek
Több versenyző teljesítette az első etapját és visszatért a garázsba. Az élen továbbra is Verstappen.
Erős a szél
Több pilóta ezt jelentette, erre figyelni kell a féktávokon és a kanyarokban, mert kibillentheti az autót az egyensúlyából. Egyre többen gurulnak vissza a depóba és készülnek a következő etapra.
Hamilton lágy gumin
Elkezdett egy gyors kört, hogy előrébb lépjen a 14. helyről, de úgy néz ki, ez még nem az időmérő-szimuláció.
Russell 2., Hamilton 4.
Russell 1 másodperc hátránnyal ért körbe Verstappenhez képest, Hamilton lemaradása 1,2 mp.
Jó eredmény Alonsóéktól
Alonso és Ocon most a 2. és a 3., ráadásul a közepes gumin. Az Alpine megszorongatja a Mercedest a hétvégén? Egy új padlólemezt vetettek be az előző versenyen, amitől sokat vártak, csakhogy a megbízhatóság közbeszólt Szingapúrban.
Sainz az élre ugrott
1:30-as idővel vezet, Leclerc egyelőre lassabb nála. Most sűrű percek következnek, sokan hajtottak ki a lágy gumin, mielőtt az edzés végén valószínűleg újra megpróbálnak hosszabb etap jellegű programot futni.
Ricciardo rontott
A sikánnál nem jött össze neki a féktáv, átvágott a bukótéren. Hamilton is lecsúszott az ideális ívről ugyanitt.
Nagyszerű kör Albontól
A 4. helyen áll a Williams pilótája, akit nemrég vakbélgyulladással operáltak meg.
Verstappen megelőzi Leclerc-t
Ez most a 2. helyet éri 3,5 tized hátránnyal, de a holland a közepes keveréken ment az imént. Latifi szélesre futott a Spoon kanyarnál.
Gumikacsa Vettelnek
Tegnap egy szurkolótól több ajándékot is kapott az idény végén visszavonuló négyszeres bajnok:
"Arigato"
— Formula 1 (@F1) October 7, 2022
Seb receives some special farewell gifts at his final Suzuka weekend #JapaneseGP #F1 pic.twitter.com/bAbfzBdthL
Pérez újra távol Verstappentől
Helyezésileg nem, hiszen 4., az időkülönbség viszont több mint fél másodperc. A rangsort jelenleg a pénteken balesetet szenvedő Schumacher zárja.
Javítanak a Mercedesek
Russell és Hamilton megelőzte Pérezt, utóbbinál egy még jobb kör is kinézett a lila első szektor után.
Jön a tűzijáték
Friss-ropogós lágy gumit kap mindenki, aki még nem, jönnek a sprintek az időmérőre felkészülés jegyében.
Sainz nem javít
Az előző idejéhez képest, Leclerc viszont így sem előzte meg, 15 ezreddel lassabb nála. Verstappen átvette az 1. helyet.
Alonso újabb remek köre
4. a spanyol, visszaelőzte a Mercedeseket. Mindjárt vége az edzésnek.
Pérez csak 5.
Alonsónál is lassabb, folytatódni látszik a pályáról pályára hullámzó teljesítmény nála. Russell majdnem nekiment Gasly-nak a nagy forgalomban.
Újabb Verstappen 1. hely
Az időmérő favoritja a bajnoki címvédő, mögötte Sainz és Leclerc végzett. Köszönük a figyelmet, 8 órától várjuk Önöket az időmérő közvetítésével!