Társoldalunk:

Esőkáosz, balesetek és óriási hibák után Pérez lett az első Szingapúrban

2022.10.02., 13:28
rendezés

Sergio Pérez ért célba elsőként a Ferrarik előtt a Szingapúri Nagydíjon, de egy potenciális büntetés miatt még nem lehett nyugodt. Lewis Hamilton és Max Verstappen is hatalmas hibát követett el, így utóbbi bajnokavatása még várat magára.

Bő 1 órával a Szingapúri Nagydíj rajtjának eredeti időpontja előtt leszakadt az ég a helyszínen, ami ellehetetlenítette a versenyzést. Az FIA végül úgy döntött, hogy helyi idő szerint 21:05-kor engedi útjára a mezőnyt, vagyis 65 percet késett a kezdés. Ennek következtében szinte biztossá vált, hogy a pilóták nem tudják teljesíteni a 61 körös távot, hiszen a rajt tervezett időpontja és a leintés között legfeljebb 3 óra telhet el. (Más kérdés, hogy ennek mennyi értelme van egy villanyfényes futamon, nem kell számolni a naplementével.)

A bokszutca megnyitása után néhányan extrém esőgumikon, mások intermediate-eken gurultak ki a garázsból. Max Verstappen előbb a kék oldalfalú abroncsokat használta, amelyeken megcsúszott. Ezt követően cserélt, de utána még nagyobbat hibázott, mivel blokkolta a kerekeit, ezért a bukótérben kötött ki a 7-es kanyarban. Természetesen ez akkor még bőven belefért, hiszen az autóban nem keletkezett kár.

Ami magát a sorrendet illeti, Charles Leclerc indulhatott a pole pozícióból, miután szoros küzdelemben legyőzte Sergio Pérezt és Lewis Hamiltont. Verstappen csupán a nyolcadik helyről kezdhette meg a versenyt, miután a Red Bull a kvalifikáción óriási hibát követett el, ő maga pedig utólag nézve mindenképpen rossz döntést hozott. Az időmérő végeredményéhez képest egyetlen ponton változott a rajtrács: George Russell autójában erőforráselemeket cseréltek, ezért a bokszutcából kellett rajtolnia.

Ami a stratégiát illeti, hiába tartották néhányan kockázatosnak, végül mindenki a köztes esőgumik mellett döntött a rajt előtt. Természetesen felmerült a kérdés, hogy álló vagy gördülő rajt legyen, a versenyirányítás végül előbbi mellett döntött.

Pérez remekül kapta el a rajtot, és megelőzte Leclerc-t, ahogyan Carlos Sainz is lerajtolta Hamiltont, Lando Norris pedig a rekordot döntő Fernando Alonsót. A start egyik legnagyobb vesztese Verstappen volt, aki rengeteg pozíciót vesztett. Egy pillanatra még a tizenharmadik helyre is visszaesett, végül a tizenkettedik helyen kötött ki.

A címvédő azonban nem ragadt be, és hamar megkezdte a felzárkózást. A 3. kör végére már a kilencedik helyen autózott, miután maga mögé utasította Kevin Magnussent, Lance Strollt, valamint Cunoda Jukit. Igaz, ekkorra már hatalmas hátrányba került csapattársával szemben, hiszen 20 másodpercnél is nagyobbra nőtt a differencia.

Ráadásul mindez körről körre nőtt, mivel Sebastian Vettel megálljt parancsolt a gyors felzárkózásnak. A négyszeres világbajnok nem adott lehetőséget az előzésre, és a holland versenyző helyzetét nehezítette, hogy a nedves pályán nem lehetett DRS-t használni.

Az első fordulat a 7. körben következett be, amikor Nicholas Latifi és Csou Kuan-jü ütközött. A kínai pilóta azonnal feladta a küzdelmet, a Williams versenyzője ugyan eljutott a bokszutcáig, de onnan már nem tért vissza. Ugyanabban a körben Russell megtámadta Valtteri Bottast, és egy kicsit ők is összeértek, aminek az lett az eredménye, hogy a Mercedes pilótája leszaladt a bukótérbe.

A mezőnyből egyedül Magnussen cserélt kereket, ő is kényszerből, a többiek nem kockáztattak. Az újraindítás után Verstappen előbb Vettel, majd Pierre Gasly mellett ment el, így már a hetedik helyet foglalta el. Pérez elhúzott annyira Leclerc-től, hogy a Ferrari pilótája ne tudja támadni, de előnye csupán 1 és másfél másodperc között mozgott. Sainz ellenben nagyon hamar leszakadt az élen álló kettőstől.

Vettel után azonban Alonso is megakasztotta Verstappen felzárkózását. A helyzet hasonló volt, mint a biztonsági autó előtt, a 25 éves versenyző még csak támadni sem tudott, ráadásul a 20. körben közölte, hogy a felfelé váltásoknál jelentős késést tapasztal. Említésre méltó esemény máshol sem volt: Pérez folyamatosan növelte előnyét, Sainz pedig hiába volt lassú, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele.

Egy körrel később aztán Verstappennek ismét szerencséje volt, ugyanis Alonso motorhiba miatt feladni kényszerült a futamot. A virtuális Safety Cart kihasználva Russell kockáztatott, és feltette a közepes gumikat. A brit pilóta majdnem a falhoz csapta az autót, miután elhagyta a bokszutcát, és a tapadás hiányára panaszkodott. Miután ismét teljes sebességgel mehetett a száguldás, kiderült, hogy a csere túl korai volt, hiszen Russell lassabb volt a többieknél.

A 25. körben aztán Alexander Albon hibázott, és törte le a Williams első szárnyát, miután nekiment a falnak. A versenyirányítás ezúttal is a VSC-hez nyúlt, miután a thai versenyző vissza tudott tolatni, és be tudott menni a bokszba. Igaz, ezt követően csapattársa sorsára jutott, mert az autó túlságosan megsérült ahhoz, hogy folytassa a versenyt.

Verstappen időközben felzárkózott Norrisra, de ekkor jött az újabb kieső, és a Williams után az Alpine is betlizett. Ezúttal Esteban Ocon adta fel a futamot technikai hiba miatt, így rövid időn belül harmadszor is virtuális biztonsági autó volt érvényben. Ekkor a Ferrari szerelői megjelentek a garázs előtt gumikkal, de minden bizonnyal csak be akarták ugrasztani az ellenfelet. A terv nem vált be, végül senki nem állt ki.

A 34. körben aztán jött az újabb hiba: Hamilton eltalálta a falat, és összetörte az első szárnyát. A hétszeres világbajnok pont Verstappen elé tért vissza, aki panaszkodott is a viselkedésére. Ezt követően aztán megkezdődtek a kerékcserék: az élmezőnyből Leclerc ment ki elsőként, ám a Ferrari csupán 5,3 másodperc alatt tette fel az új közepeseket. Ennek következtében Pérez könnyedén megtartotta a vezetést. Sainz és Verstappen szintén ekkor jött: a holland pilóta feljött az ötödik helyre, miután Hamiltonnak szárnyat kellett cserélnie.

Közvetlenül a cserék után aztán Cunoda összetörte az autót, ami újabb biztonsági autót eredményezett. Miután összeállt a mezőny, Pérez, Leclerc, Sainz, Norris, Verstappn, Daniel Ricciardo, Stroll, Vettel, Hamilton és Gasly volt az első tíz sorrendje. Közülük egyedül az ausztrál pilóta volt lágyakon, a többieknek közepeseket tettek fel.

Az újraindítás után Verstappen támadott, ám Hamilton után ő is óriásit hibázott: a holland versenyző csúnyán blokkolta a gumijait, és a bukótérben kötött ki. Bár a nyolcadik pozícióba tért vissza, ki kellett mennie kereket cserélni, így elúszott számára a dobogó. Nem sokkal később Russell defektet kapott, és Schumacher is kiment kerékcserére.

Az első helyért korábban nem nagyon volt csata, ám az újraindítás után Leclerc körökön keresztül ott volt közvetlenül Pérez mögött. Érdemi támadást azonban nem sikerült intéznie, utána pedig leszakadt tőle. Hasonló volt a helyzet Sainz és Norris között, bár a McLaren versenyzője valamivel hamarabb eltávolodott csapattársától. 

Pérez ért célba elsőként a fordulatos futamonForrás: AFP/Roslan Rahman

 

Péreznek azonban nem volt annyira egyszerű dolga, ugyanis vizsgálták, hogy betartotta-e a biztonsági autós fázisra vonatkozó szabályokat. Döntés csak a leintés után születik, úgyhogy innentől kezdve az volt a feladata, hogy 5 másodpercnél nagyobb előnnyel nyerjen Leclerc (vagy bárki más) előtt.

Verstappen közben visszazárkózott, és az 53. körben már Hamilton volt előtte, de tavalyi riválisa sokáig leküzdhetetlen akadályt jelentett számára. Végül aztán az utolsó előtti körben sikerült elmennie mellette, miután Hamilton szélesre sodródott, miközben Vettelt támadta.

Pérez végül megnyerte az 59 körös futamot, ráadásul sikerült 5 másodpercnél nagyobb különbséget kialakítania Leclerc-rel szemben. Ez persze nem jelent teljes megnyugvást, de ilyesmire általában ezt a büntetési tételt szokták alkalmazni. Mögöttük Sainz, Norris, Ricciardo, Stroll, Verstappen, Vettel, Hamilton és Gasly lett az első tíz sorrendje.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
13:27

Sok izgalom vár ránk

Üdvözöljük kedves Olvasóinkat! Nálunk 14, helyi idő szerint este 20 órakor indul az izgalmas Szingapúri Nagydíj, hiszen mi mást várhatnánk azt követően, hogy az időmérő első három helyezettjét három különböző csapat adta és alig fél tizedmásodperc választotta el őket, miközben Verstappen csak a 8. helyről indul egy Red Bulltól szokatlan baki miatt. Ráadásul bekavart megint az időjárás...

ez történt az időmérőn

 

GPHírek
13:28

Hatalmas eső jött

Nagy vihar csapott le Szingapúrra, szakad az eső, emiatt határozatlan ideig halasztani fogják a rajtot. Hamarosan nyitna a bokszutca, de erre csak később kerül sor.

Ez a felvétel nemrég készült:

GPHírek
13:31

17 órára minden eldől

Magyar idő szerint 14 órakor elindul a háromórás visszaszámláló, tehát 17 órára mindenképp végeredmény születik. A tényleges rajtnál pedig elindul a kétórás időkeret. Legalább a naplemente nem jelent korlátozó tényezőt a rajt és a leintés kapcsán.

GPHírek
13:34

Még mindig zuhog

Pedig nemrég az előrejelzések azt mutatták, mostanra akár el is állhat a csapadék. 13:45-kor várhatjuk a következő friss információkat a versenyirányítástól, de egyelőre ne számítsunk javulásra a körülményekben:

GPHírek
13:36

Változtak a szabályok a tavalyi fiaskó óta

A 2021-es Belga Nagydíj úgy nyúlt háromórásra, hogy gyakorlatilag nem volt verseny, csak a biztonsági autó mögött ment pár kört a mezőny. Az új szabályok értelmében pontokat egyáltalán nem osztanak, ha a mezőny nem teljesített legalább két kört biztonsági autó nélkül (a virtuális formája sem kivétel). A futam hosszának egyéb paraméterei alapján így változik a díjazás:
Két körnél hosszabb, de a kiírt táv 25%-ánál rövidebb futam:
- az első öt helyezett kap pontot 6-4-3-2-1 elosztásban
A kiírt táv 25%-nál hosszabb, de az 50%-ánál rövidebb futam:
- az első kilenc helyezett kap pontot 13-10-8-6-5-4-3-2-1 elosztásban
A kiírt táv 50%-nál hosszabb, de a 75%-ánál rövidebb futam:
- az első tíz helyezett kap pontot 19-14-12-9-8-6-5-4-3-2-1 elosztásban

GPHírek
13:38

Változott a rajtsorrend

Az időmérő után kicserélték az erőforrást és sok hozzá tartozó elemet Russell autójában, aki ezért a mezőny végéről fog indulni.

a rajtsorrend

GPHírek
13:42

Száraz pálya aligha lesz

Ha el is áll az eső és elindul a futam, akkor sem valószínű, hogy felszárad az aszfalt, hiszen nem segít be a napsütés. Tegnap az időmérőn a Q3-ig kellett várni, hogy működni kezdjenek a száraz pályás gumik.

GPHírek
13:45

Már nem zuhog annyira

Jól látszik a közvetítésben, hogy enyhült az eső, a bokszutcában is kimerészkedtek a szabad ég alá a szerelők. És jó hír az is, hogy a radar nem jelez felhőutánpótlást.

GPHírek
13:47

Alonso csúcsot dönt

Ez a 350. rajtja, amivel megelőzi az örökranglistán Kimi Räikkönent. Az 5. helyről indul, és ezúttal nem pesszimista. „Két pozícióra vagyunk a dobogótól. Miért ne álmodnánk nagyot?" – vetette fel.

GPHírek
13:49

Még nem volt igazán vizes pályán verseny itt

2017-ben nedves pályán indult a móka, de a futam felére felszáradt az aszfalt. 13:55-kor várhatunk legközelebb döntést a versenyirányítástól a futammal kapcsolatban, az előbb csupán a következő bejelentés időpontját jelentették be.

GPHírek
13:51

Így reagált Verstappen a Red Bull tévedésére

Nem maradt volna elég benzine a kötelező mintaadáshoz, ha befejezi az utolsónak tervezett gyorskörét, pedig jó esélye lett volna az első rajtkockára. Addig elolvashatják az érintettek reakcióit a számolás hibával kapcsolatban:

hibázott a red bull

GPHírek
13:56

Elállt az eső

A helyszínen már nincs szükség esernyőre. Ha minden jól megy, a 61 körös táv nagy részét teljesíteni fogja a mezőny. A "nagy részét" azért indokolt, mert itt nagyon hosszú a futam az alacsony átlagtempó miatt, és a gyakori biztonsági autós fázisok csak növelik az időtartamát.

GPHírek
13:57

Söprik a vizet

A beavatkozó bírók segítenek tisztábbá tenni az aszfaltot.

GPHírek
13:58

Megvan a rajt időpontja!

A bokszutcát 14:25-kor nyitják ki, a felvezető kör pedig 15.05-kor indul, érkezett a tájékoztatás.

GPHírek
14:04

Még nem volt verseny Safety Car nélkül

2008 óta mindegyik szingapúri futamon szükség volt a biztonsági autóra. A vizes pálya eltántorít minket attól, hogy arra tippeljünk, idén megszakad a sorozat.

GPHírek
14:08

Rossz ómen a Ferrarinak

Sebők Máté kollégánk hívta fel a figyelmet rá nemrég, hogy láttunk már szingapúri rajtrácson Ferrari 1. és 4., valamint Red Bull 2. helyet - 2017-ben, amikor mindhárom érintett összeütközött a rajtnál.

GPHírek
14:10

Így szórakoznak a McLarennél

Ricciardo és Norris labdázott egy kicsit, vélhetően bemelegítés gyanánt:

GPHírek
14:13

Sok hölgy dolgozik a nélkülözhetetlen hősök között

A szingapúri sportbírók több mint 900 fős stábjában igen magas, 27% a hölgyek aránya egy bejegyzés szerint.

GPHírek
14:16

Így aligha lesz 61 kör a futam

A korábbi eső miatt 15:05-re halasztották a rajtot, s mivel a nedves pályán eleinte lassabb lesz a tempó a vártnál, valószínűleg kicsúszunk a kétórás időkeretből.

GPHírek
14:20

Nézzünk addig mágikus Alonso-pillanatokat!

A részvételi rekordot felállító pilótát ünnepli az F1 a hétvégén, íme egy kis összeállítás karrierje emlékezetes pillanataiból:

GPHírek
14:25

Kinyitott a bokszutca

Ritkán fordul elő, hogy élő közvetítésünkben szót ejtünk erről, de 10 perce van a csapatoknak, hogy kiküldjék autóikat a rajtrácsra.

GPHírek
14:30

Végre autók a pályán

Van, aki esőgumin, van, aki átmeneti esőgumin hajtott ki. Azt még nem tudjuk, állórajt vagy biztonsági autó mögött elindított rajt lesz-e.

GPHírek
14:32

Alaposan felmérik a körülményeket a pilóták

A bokszutcába többször is bemehet egy versenyző, mielőtt elfoglalja a helyét a rajtrácson, és mindenki kihasználja ezt a lehetőséget, hogy felmérje a tapadási viszonyokat. Verstappen először esőgumin ment körbe, most a zöld színű intermediate abroncsokon.

GPHírek
14:34

Verstappen kicsúszott

A leggyorsabb szakasz végén nem tudott megállni, a bukótér megmentette. Az útjelzések nagyon csúszósak ilyenkor, erre is figyelnie kell a pilótáknak.

GPHírek
14:38

5 perccel a rajt előtt várunk még egy döntést

Mégpedig azt, hogy állórajt lesz-e, vagy a biztonsági autó vezeti körbe a mezőnyt. A versenyirányítás 15-kor hoz döntést erről.

GPHírek
14:41

Vigyázni kell

GPHírek
14:44

Túl kockázatos intereken indulni?

Pérez azt mondta rádión a Red Bullnak, hogy szerinte túl vizes a pálya az átmeneti esőgumiknak. Valószínűleg lesznek bátrabbak, akik rögtön bevállalják ezt az abroncsot.

GPHírek
14:48

Közeledünk a rajt időpontjához

Örülhetünk, hogy elment a vihar és viszonylag hamar ismertté váltak a verseny indítására vonatkozó információk. 15:05-kor indul a felvezető kör.

GPHírek
14:50

Áll a víz az egyik kanyarnál

Elég sok gyűlt össze a 17-es számúnál Schumacher beszámolója szerint, az különösen nehéz lehet az első körökben.

GPHírek
14:53

Hatalmas változás másfél óra alatt

Most már meg se mondanánk, mekkora zuhé volt Szingapúrban másfél órával ezelőtt, amikor mindenki fedél alá menekült, aki tehette.

GPHírek
14:57

Verstappen: Ez segíthet nekem

Egy rövid interjúban ezt mondta a felzárkózási esélyéről a Sky-nak. A hat futam óta tartó győzelmi sorozatát viszont nehéz lesz folytatnia, és ez azt is jelenti, alig maradt esélye rá, hogy most biztosítsa be a bajnoki sikert, hiszen azt csak győzelemmel érné el, plusz Leclerc-től és Péreztől rosszabb helyezés kellene a célban, mint ahonnan indulnak.

GPHírek
15:02

A Mercedest máris megbüntették

Mondjuk csak aprópénzre: 100 dollárt kell fizetniük, amiért Russell átlépte a sebességhatárt a bokszutcában.

GPHírek
15:05

Mindenki ugyanolyan gumin indul

A zöld színű átmeneti esőgumit szerelték fel mindegyik autóra. Mindjárt indul a felvezető kör.

GPHírek
15:06

Elindult a felvezető kör

Állórajt lesz, kíváncsian várjuk, mindenki épségben átér-e az első kanyarkombináción.

GPHírek
15:10

Rajt: Pérez az élre állt

Megelőzte Leclerc-t, Sainz pedig Hamiltont. Úgy néz ki, ütközések nélkül átért mindenki az első kanyarokon.

GPHírek
15:11

1. kör: kiforgás és Verstappen-visszaesés

Albon megpördült a leghosszabb egyenes végén, de folytatni tudja a versenyt. Verstappen csak 12., nemsokára kiderül, miért vesztett ilyen sok pozíciót.

GPHírek
15:12

2. kör: Verstappen előzött

Kettőt is, Magnussent és Strollt hagyta le. Pérez több mint 1 másodperccel vezet Leclerc előtt, Sainz hátránya már 4 mp fölötti.

GPHírek
15:14

Hamilton és Sainz koccant

Az első kanyarnál, erre panaszkodott is Hamilton. Verstappen kerekei kipörögtek a rajtnál, ezért esett hátrébb.

GPHírek
15:16

3. kör: Hamilton a gumikra panaszkodik

Nem tapad a Mercedes, Sainztól már 2,2 mp a hátránya. Verstappen megelőzte Cunodát és átvette a 9. helyet.

GPHírek
15:18

4. kör: szoros az állás az élen

Leclerc tartja Pérez iramát, miközben mindketten elszakadnak az üldözőktől. A leggyorsabb kör Pérezé, 2 perc alatt ért körbe.

GPHírek
15:20

5. kör: Verstappen felzárkózása döcögős

Nem lépeget felfelé olyan ütemben, mint Spában, most Vettelt próbálja becserkészni. A hátránya már majdnem egy kerékcserényi az élen haladó csapattársa mögött.

GPHírek
15:22

6. kör: Verstappen beragadt Vettel mögé

Ő áll a legközelebb egy előzéshez, de nem lesz könnyű, nyilván a pálya vonalvezetése sem segíti. Leclerc 1,4 mp hátrányból követi Pérezt.

GPHírek
15:25

7. kör: az első kiesés

Csou állt élre, mert ütközött Latifivel, utóbbi egyszerűen rányomta a palánkra a kínait az egyik kanyar előtt. A Williams defektet kapott, de tovább ment.

GPHírek
15:26

8. kör: Safety Car!

Az idei szingapúri verseny sem telik el nélküle. Magnussen kereket cserélt, marad a köztes esőgumin, még nagyon messze vagyunk a száraz pályás gumitól.

GPHírek
15:27

Nem keveredik meg a pakli

A biztonsági autó megjelenése most nem indít el lavinát a bokszkiállásokkal, mert a köztes esőgumik még bírják a strapát, az aszfalt pedig még túl vizes. A különbségek természetesen eltűnnek, ez rossz hír Péreznek és Leclerc-nek, a 9. Verstappenen viszont segít valamelyest.

GPHírek
15:29

9. kör: Russell támadta az elődjét

Bottas mellé próbált beesni a 7-es kanyarnál, de ez olyannyira sikerült, hogy a bukótérig ment. A két kocsi talán össze is ért. Latifi feladta a versenyt az iménti ütközés után.

GPHírek
15:31

10. kör: vége a mentésnek

A kör végén folytatódik a verseny. Megmutatjuk az ütközés pillanatát:

GPHírek
15:33

11. kör: Verstappen előzött

Vettel autóján bizonyára nem maradtak elég melegek a gumik, a holland gyorsan elment mellette, jelenleg 8. Aztán egy váratlan helyen, a balos hajtűnél Gasly-t is megelőzte.

GPHírek
15:36

12. kör: Leclerc gyorsabb Péreznél

Új leggyorsabb kör a ferraristól, folytatódik a csata az élen. Verstappennek most Alonsót kell megelőznie.

GPHírek
15:39

14. kör: Hamilton közelebb van Sainzhoz

Mint a biztonsági autós fázis előtt. A bokszból rajtoló Russell viszont változatlanul csak 16., Bottast üldözi.

GPHírek
15:42

15. kör: Verstappen tehetetlen

Nem kerül lőtávolságba Alonsóhoz. Előttük Norris halad, aki a rajtnál ugrott Alonso elé.

GPHírek
15:44

16. kör: kiderült a McLaren célja

Norrisnak mondták, az a terv, hogy a gumijai mindenki másnál tovább bírják. Akinek elkopnak, és még nem lesz elég száraz a pálya a slick gumihoz, sokat fog veszteni.

GPHírek
15:46

18. kör: Leclerc tartja a különbséget

A hátránya stabilan 1,5 mp körül alakult Pérez mögött. Sainz azt mondta, száraz pályás gumikat akar.

GPHírek
15:49

19. kör: Verstappen: Még túl vizes a pálya

Ez alapján nála még biztos várni kell néhány percet a kerékcserére. A mintázat eléggé lekopott már több autó gumiján és azok már szinte slickeknek tekinthetők.

GPHírek
15:51

20. kör: Verstappen beragadt

Vagy írtuk már ezt címnek bejegyzéshez? A 7. helyen közben megint lassan egy bokszkiállásnyira hízik a hátránya az élen haladó Péreztől.

GPHírek
15:54

21. kör: Alonso kiesett

A rekordot jelentő versenye szomorú, korai véget ér, a motorja romlott el. Virtuális biztonsági autós fázis lépett hatályba, mindjárt meglátjuk, ki rohan be a bokszba.

GPHírek
15:56

22. kör: merész kísérlet a Mercedestől

Russell kapja meg először a száraz pályás gumit, közepes keverékűt. Az egyik kanyarnál hatalmasat driftelt, ez nagyon neccesnek tűnik. Cunoda az előbb majdnem bekiment a falnak és több helyet vesztett, kiszorult a pontszerzők közül.

GPHírek
15:58

23. kör: folytatódik a verseny

17 pilóta maradt versenyben, Russell egyelőre talpon maradt, de a tapadás hiányára panaszkodik.

GPHírek
16:00

24. kör: Hamilton támad

Sainzhoz még közelebb került, a 3. hely a tét. Alonso leült a pálya mellett és onnan nézi tovább az eseményeket.

GPHírek
16:01

25. kör: Pérez belehúzott

Az előnye 3 mp fölé nőtt, ennyi nem volt még ma. Verstappen utolérte az 5. Norrist és megpróbálja megelőzni.

GPHírek
16:04

26. kör: Albon a falban

Orral belefúródott az egyik kanyarnál a palánkba, de ki tudott tolatni, így talán nem lesz szükség újabb biztonsági autós fázisra, ha a roncsdarabokat sikerült gyorsan eltávolítani. De a versenyirányítás VSC-fázist rendelt el.

GPHírek
16:06

27. kör: kiesett a visszatérő pilóta

Albon bement a depóba, ki viszont már nem jön, túl nagy a kár a Williamsben. Vége a gyors VSC-fázisnak, továbbra is intermediate gumin megy a mezőny Russell kivételével.

GPHírek
16:08

28. kör: újabb füstölő autó

Alonso csapattársa, Ocon is motorhibát szenvedett a jelek szerint. Ebből megint VSC lehet.

GPHírek
16:10

29. kör: blöfföl a Ferrari

Kiálltak a szerelők egy új szett intermediate gumival, de Leclerc és Sainz sem jött be a depóba a valóban elrendelt VSC-fázis alatt. Pérez az előnye az előző percekben megközelítette a 4 másodpercet Leclerc előtt, tőlük eléggé leszakadt már Sainz.

GPHírek
16:15

31. kör: veszélyes manőver Verstappentől

Az újraindításnál megpróbálta elkapni a Norrist, lendületből mellé ért, és majdnem ütköztek a hosszú egyenes végén.

GPHírek
16:18

32. kör: jól védekezik Norris

Verstappen továbbra sem tud könnyen pozíciókat nyerni ezen a pályán, nem jók az esélyei a dobogóra. De még csak most léptünk a táv második felébe.

GPHírek
16:19

33. kör: Hamilton kicsúszott!

A 7-es kanyarnál kicsúszott, és pont Norris és Verstappen közé tért vissza a bukótérből.

GPHírek
16:22

34. kör: eljött a kerékcserék ideje

Russell a leggyorsabb a pályán, és Gasly is megkapta a száraz pályás abroncsokat. Érkezik Leclerc is közepes keverékért.

GPHírek
16:24

35. kör: roham a bokszutcában

Egyre többen váltanak gumit, Hamilton új orrkúpot is kapott, miután belecsúszott a falba az előbb. Leclerc kiállása lassú volt, mert kicsit túlcsúszott a garázsnál, Pérez így az élre tér vissza a saját kerékcseréjéből.

GPHírek
16:25

36. kör: Cunoda a falban

Ő nem fog kitolatni onnan, és akik nem jártak még a depóban, azok jól jártak, mert beküldték a biztonsági autót. Norris így a 3. helyre léphet.

GPHírek
16:28

37. kör: egyre fogyatkozik a mezőny

Már csak 14-en vannak versenyben, és hol van még a vége! Ennyi kieső csak két futamon volt idén. Pérez halad az élen Leclerc és Sainz előtt, Norris és Verstappen a 4-5. helyre jött előre, mivel Hamilton bokszkiállása értelemszerűen elnyúlt az orrcsere miatt.

GPHírek
16:30

38. kör: két kivétel van

Ricciardo és Bottas az, aki lágy gumin folytatja a versenyzést, a többiek a közepes keveréken mennek. A táv 61 körös, kérdés, az időkorlát lerövidíti-e.

GPHírek
16:34

Már biztos nem lesz 61 körünk

Válaszolva az iménti költői kérdésre, a közvetítésben átváltottak a kör alapú jelzésről idő alapú visszaszámlálásra, bő fél óra maradt a futamból, 16 óra 10 előtt leintik. Mindjárt vége a biztonsági autós fázisnak.

GPHírek
16:36

39. kör: Verstappen kicsúszott!

Az egyenesekben cikáznak a pilóták, hogy felmelegítsék a gumikat. Verstappen megtámadta Norrist, de ugyanott, ahol Hamilton, kirepült a bukótérbe. A 8. helyre esett vissza, és sérülhettek a gumijai is.

GPHírek
16:38

40. kör: pórul járt Verstappen

Ki kell mennie egy új szett abroncsért, és mivel összegyűlt a mezőny a biztonsági autó mögött, visszaesik utolsónak. De csak átmenetileg, mert Russellnek problémája van, defektet kapott.

GPHírek
16:41

41. kör: Leclerc támad

Pérez 1. helye veszélyben, Leclerc ilyen szorosan még nem üldözte ma. Valószínűleg a gumimelegítés okoz gondot a mexikóinak, aki a negyedik győzelmére hajt.

GPHírek
16:42

42. kör: motorgond a Red Bullnál

Pérez panaszkodik a motor vezethetőségére. Leclerc nagyon közel van hozzá.

GPHírek
16:45

43. kör: az egyik Ferrari támad, a másikat támadják

Miközben Leclerc Pérez nyalában lohol, a 3. Sainzot Norris kergeti közelről. Verstappen megelőzte Schumachert és feljött a 12. helyre.

GPHírek
16:46

44. kör: Még több mint 20 perc van hátra

Pérez őrzi az 1. helyet, de nagyon izgalmas körök elé nézünk. Aki sokat profitált a káoszból, az Ricciardo, aki 5. az Aston Martinok előtt.

GPHírek
16:48

45. kör: Leclerc már nézelődik

A belső ív még több kanyarnál nedvesebb, ez nehezíteni fogja a támadást. Pérez füstölőset fékezett az egyik kanyarnál.

GPHírek
16:51

46. kör: óriási a feszültség

Pérez nem hibázhat közel 20 percen keresztül, Leclerc óriási nyomás alá helyezi. Fantasztikus a küzdelem.

GPHírek
16:52

47. kör: Verstappen mindjárt pontszerző

Menet közben megelőzte Magnussent és 11., Bottas megelőzése lesz a következő feladat.

GPHírek
16:53

48. kör: Leclerc hibázott

Az egyik kanyarnál megcsúszott kicsit és leszakadt Péreztől, hirtelen 1,5 mp fölé nőtt a lemaradása. Vajon a gumijai elég jók még? Pérez kicsit fellélegezhet.

GPHírek
16:54

49. kör: leggyorsabb kör Leclerc-től

De csak minimálisan volt gyorsabb Péreznél, a DRS hiánya fájó lesz egy ideig. Még 15 perc maradt a futamból.

GPHírek
16:56

50. kör: ennyi volt Leclerc rohama?

Pérez gyorsabb volt nála, az előbbi hiba sokba került a ferrarisnak. A rendező el is kapcsolt és azt mutatja, ahogy Verstappen feljött a 10. helyre Bottas megelőzésével.

GPHírek
16:57

51. kör: Pérez bajban lehet

A verseny után vizsgálni fognak egy kihágást, amit a biztonsági autó mögött követett el (túl messzire leszakadt tőle). Verstappen már 9., Gasly-t előzte meg.

GPHírek
17:00

52. kör: Pérez odalépett

A leggyorsabb körrel már közel 3 mp az előnye Leclerc előtt, és most értesítették a vizsgálatról. Verstappent az utolsó kerékcserénél egyébként lágy gumira állították és nemsokára Hamiltont fogja támadni. 10 perc van hátra.

GPHírek
17:02

53. kör: itt a Verstappen-Hamilton csata

Néhány perc van a leintésig, és Verstappen a 6. helyig jöhet előre, ha minden jól alakul számára. Hamilton előtt közvetlenül az Aston Martinok haladnak.

GPHírek
17:03

54. kör: Pérez győzelme nem a pályán dőlhet el

A vizsgálat eredménye dönthet arról, nyer-e, ugyanis Leclerc hátránya már 3 mp fölötti. Verstappen nem tudott előzni ebben a körben, Hamiltont segíti, hogy ő is használhatja a DRS-t.

GPHírek
17:05

55. kör: már 5 perc sincs hátra

Nem teljesíti a mezőny a kiírt 61 körös távot, de azért közel lesz hozzá.

GPHírek
17:06

56. kör: Pérez elveszt 1 pontot

Eddig övé volt a leggyorsabb kör, de Russell egy új szett lágy gumin javított az eredményen. Jóllehet, a mercedeses jelen állás szerint nem kapja meg a bónuszpontot, hiszen nincs a pontszerzők között.

GPHírek
17:09

57. kör: Vettel kitolt régi riválisával

Hamilton támadta Vettelt, aki levédte a belső ívet, majd Hamilton a nedves részen megcsúszott, így ahelyett, hogy ő előzött volna, Verstappen előzte meg őt. Mindjárt kezdődik az utolsó kör.

GPHírek
17:10

58. kör: Leclerc nagyon lemaradt

Már 7 mp fölötti a hátránya, ami azért baj neki, mert ha Pérezt 5 másodperces időbüntetéssel sújtják utólag, akkor nem változik a sorrend.

GPHírek
17:11

Pérez nyer(?)

Ismételjük, vizsgálni fogják a sportfelügyelők egy biztonsági autó mögötti kihágásért, de ő ért célba elsőként, karrierje során negyedszer.

GPHírek
17:12

Verstappen előzött még egyet

Lehagyta Vettelt és a 7. helyen ér célba. Pérez mögött a Ferrarik végeztek, majd a McLarenek, ez Ricciardótól meglepetés.

GPHírek
17:14

Fordulatos verseny volt

Köszönjük a figyelmet, szokás szerint várjuk Önöket a következő órákban a versenyzők reakcióival és természetesen Pérez vizsgálatának eredményével! A bajnokavatásra legalább még a jövő heti Japán Nagydíjig várni kell.

Még több bejegyzés