Társoldalunk:

A nagy eső elmosta az F1-es edzés felét Szingapúrban

2022.10.01., 11:49
rendezés

A magyar idő szerint 15 órakor kezdődő kvalifikáción is várható eső, ezért fontos volt a csapatoknak, hogy legalább az utolsó edzés felében gyakorolhattak a pályán.

Egész nap eső áztatta Szingapúrt, az utolsó tréning kezdetén is ez volt a helyzet, de néhány perc után elállt a csapadék, így a csapatoknak lehetősége nyílt feltérképezni a terepet az időmérő előtt, amelyen akár hasonló vizes körülmények várhatók.

Az egyórás edzés a tervezett időpontban elindult lezárt bokszutcával, az autók a 30. perctől hajthattak pályára, miután a beavatkozó bírók kézi erővel is segítettek a víz részleges eltakarításában.

Az utcai helyszínen fokozott a balesetveszély, ennek dacára meglehetősen sokat vezettek a pilóták, nem nagyon alakult ki üresjárat. Tíz percen át mindenki a legsűrűbb vízelvezető bordázatú esőgumival körözött, utána kerültek elő a kevésbé mintázott átmeneti esőgumik.

Sainz a pályán az utolsó edzésenForrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

Charles Leclerc és Max Verstappen kiemelkedően teljesített ilyen körülmények között, egymást váltogatták az első két helyen, végül a ferraris végzett az élen. Mögöttük csapattársaik és az Alpine-ok végeztek, de jelentős, másodpercben mérhető hátránnyal.

Baleset nem történt, csak néhány megcsúszást láttunk. A pénteken ígéretesen kezdő Mercedesnek nem ízlettek a vizes körülmények, küszködtek a gumik felmelegítésével, George Russell csak 9., Lewis Hamilton 12. lett.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
11:39

Megérkezett az eső

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik a Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzése! A nap folyamán rengeteget esett a városállamban, és jelenleg is zajlik az égi áldás. Ennek következtében momentán nincs sok jelentősége a tegnapi eseményeknek, amelyekről az alábbi linkekre kattintva olvashatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
11:44

Megbüntették az Alfa Romeót

A hinwili istállónak kétszer 5 ezer eurót kell befizetnie, ugyanis tegnap nem szolgáltatták vissza elektronikusan időben Bottas és Csou gumijait a Pirellinek.

GPHírek
11:49

Így regenerálódott Sainz

A második szabadedzés után a spanyol pilóta egy hideg fürdőt vett, hogy az izmai minél jobban regenerálódjanak. A spanyol pilótának érezhetően nem volt ínyére mindez, de felhívták a figyelmét, hogy érdemes az ebből származó haszonra gondolnia.

GPHírek
11:53

Mostohák a körülmények

Bár a képet szűk félórával ezelőtt tették közzé, a helyzet aligha változott jelentősen. Az biztos, hogy a versenyzőknek rendkívül nehéz dolguk lesz a versenynaptár egyik legtechnikásabb, utcai pályáján.

GPHírek
11:57

Elkezdődik az edzés, de mégsem

A versenyirányítás közölte, hogy a gyakorlás időben elindul, ám a bokszutca zárva marad. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a visszaszámláló elindul, vagyis nem lesz csúszás a menetrendben, de a pilóták nem mehetnek pályára.

GPHírek
11:59

Szakad az eső

A közvetítésből még jobban lehet látni, hogy mekkora az égszakadás Szingapúrban, mint a különböző képeken. Nem véletlen, hogy a versenyirányítás a biztonság kedvéért megtiltotta a körözést.

GPHírek
12:02

Bottas már a nézőknek integet

Időközben hivatalosan elkezdődött a szabadedzés, de ez a gyakorlatban csak az óra elindulását jelenti. A finn pilóta máris kiment a garázsból, hogy egy kis örömet okozzon az egyébként nem kevés kilátogató szurkolónak.

GPHírek
12:05

Mi lesz így az időmérővel?

A rövid távú biztonság szempontjából érthető, hogy az FIA nem engedi pályára a versenyzőket, ám felmerül a kérdés, hogy mi lesz a kvalifikációval, ha ugyanilyen körülmények fognak uralkodni. Persze el lehet csúsztatni, ebből a szempontból szerencse, hogy a naplementével nem kell számolni.

GPHírek
12:06

Schumacher egykori ellenfele is a helyszínen van

1997 világbajnokát, Jacques Villeneuve-öt megtalálta a kamera, miközben a paddockban sétált, természetesen esernyővel a feje felett.

GPHírek
12:10

Egy autót kiengedtek a pályára

Természetesen a biztonsági autóról van szó, hogy Bernd Mayländer feltérképezze, milyen állapotban van az aszfaltcsík. Egyébként úgy tűnik, hogy az eső alábbhagyott, ami mindenképpen jó hír, kérdés, hogy a pálya mennyi idő alatt szárad fel a versenyirányítás számára elégséges mértékben.

GPHírek
12:14

Közeledik az érdemi kezdés?

A lelátón lévők összecsukták az esernyőjüket, a pályára pedig munkásokat küldtek, hogy minél több vizet letakarítsanak róla. Újabb tájékoztatás azonban még nem érkezett a versenyirányítástól.

GPHírek
12:21

Árva gyerekek tervezték Albon sisakját

Az Olasz Nagydíj kihagyása után visszatérő pilóta most versenyez a legközelebb hazájához, Thaiföldhöz. Éppen ezért különleges sisakkal készült, amelyet a Wat Sakraeo nevű árvaházban lakó gyerekek terveztek. A hétvége után árverésre bocsátják a fejvédőt, és a teljes bevételt az intézet fogja megkapni.

GPHírek
12:23

Hamarosan kezdődhet az érdemi munka

Hivatalosa tájékoztatás még nem érkezett, de a Sky Sports értesülései szerint magyar idő szerint fél 1-kor kinyitják a bokszutcát. Ez azt jelenti, hogy nemsokára pályára gurulhatnak a mezőny tagjai.

GPHírek
12:27

Hivatalos, perceken belül indul az edzés

Legalábbis érdemben, hiszen elméletben már elindult. A versenyirányítás tájékoztatása szerint félidőben valóban kinyitják a bokszutca kijáratát, így megkezdődhet a körözés.

GPHírek
12:31

Zöld zászló, jöhetnek az autók

Megnyílt a bokszutca kijárata, ám a versenyzők egyelőre nem sietnek elhagyni a garázst. Remélhetőleg nemsokára valaki tényleg megtöri a csendet.

GPHírek
12:33

Gasly az első fecske

Elérkezett a várva várt pillanat, F1-es autó gürdült a pályára. A francia versenyző az esőgumikat tette fel, hamarosan kiderül, hogy mennyire lehet gyorsan menni a pályán.

GPHírek
12:36

Egyelőre senki nem volt merész

Cunoda, Bottas, Stroll, Ricciardo, Csou, Vettel, Norris, Schumacher, Latifi és Magnussen is elhagyta a bokszutcát. Egyelőre azonban egyikük sem próbálkozik az intermediate abroncsokkal. Gasly hamarosan teljesíti első mért körét.

GPHírek
12:38

Megérkezett az első mért kör

Gasly 2:09.894 másodperc alatt ért körbe. Összehasonlításképpen, tegnap 1:42-es köröket is autóztak. Közben egyre népesebb a pálya, már a Mercedesek is elhagyták a garázst.

GPHírek
12:39

Bottas szerint még nincs itt az idő a váltásra

A finn pilóta szerint még mindig rengeteg az állóvíz, ezért még nem szabad felrakni az intereket. Időközben Sainz is megjelent.

GPHírek
12:41

Verstappen már intereken jön

A címvédő az első, aki a zöld oldalfalú abroncsokat választotta, és nem sokkal később Gasly is követte a példáját. A francia versenyzőt az imént előzte meg Norris, a McLaren pilótája 252 ezreddlel múlta felül riválisát.

GPHírek
12:45

Gasly még Verstappennél is gyorsabb volt

A címvédő átmenetileg átvette a vezetést, miután 1,790 másodperccel gyorsabb volt Sainznál, ám egykori csapattársa 757 ezreddel őt is felülmúlta. Eközben Latifi hibázott a 14-es kanyarban, a kanadai pilóta a kormányára panaszkodott.

GPHírek
12:48

Verstappenék egyre gyorsabbak

A holland pilóta 2:03.272 másodperccel vezet, 206 ezreddel megelőzve Gaslyt. Közben Pérez és Sainz is feliratkozott az eredményjelzőre a harmadik, illetve a negyedik helyen.

GPHírek
12:49

Schumachert megállásra szólították fel

Nem technikai hibáról van szó, hanem vélhetően nem rögzítették megfelelően a jobb hátsó kerekét, Emiatt a bokszkijáratnál leparkolt, a Haas szerelői pedig korrigálták a hibát.

GPHírek
12:50

Mindenki intereken van

Bebizonyosodott, hogy a zöld oldalfalú abroncsok a legjobbak a jelenlegi körülmények között. A mezőny tagjai közül egyébként egyedül Hamilton tartózkodik a garázsban.

GPHírek
12:53

Verstappen mindenkinél sokkal gyorsabb

Leclerc átmenetileg átvette a vezetést, de a címvédő három lila szektorral válaszolt. Ennek következtében 1,527 másodperccel előzi meg riválisát. Persze a pálya tovább fog gyorsulni, úgyhogy ez még messze nem a végleges eredmény.

GPHírek
12:55

Ezúttal Leclerc volt a jobb

A monacói pilóta 1:58.899-es körrel állt az élre, és bár ellenfele ezúttal is két lila szektorral kezdett, a harmadikban lassabb volt nála, és összességében is két századdal elmaradt tőle. Sainz lemaradása másfél, Pérezé 2 másodperc feletti.

GPHírek
12:58

A Mercdesnél valami nem működik

Hamilton és Russell is kifejezetten lassú, utóbbi vissza is váltott esőgumikra. Igaz, ezeken is feljött a tizenkettedik helyre, de lemaradása 3,508 másodperc. Hamilton szintén javított, de hátránya neki is tetemes a hatodik pozícióban.

GPHírek
13:00

Leclerc jelentősen növelte előnyét

Ismét javítottak, és a monacói pilóta 1:57.782-es körére Verstappen csak 526 ezreddel gyengébb idővel tudott válaszolni. Mögöttük Pérez megelőzte Sainzot.

GPHírek
13:01

Leclerc furcsa zajt hallott

A monacói versenyző előbb a motor felől érdeklődött, majd megkérdezte, hogy minden rendben van-e, amikor visszavált 7-es fokozatba. A Ferrari mérnökei azonban semmi aggasztót nem találtak.

GPHírek
13:02

Kockás zászló

Véget ért a furcsa körülmények között megrendezett harmadik szabadedzés. Gasly a végén még lefutott a 18-as kanyar bukóterébe, de vissza tudott tolatni. Ami a végeredményt illeti, Leclerc 626 ezreddel előzte meg Verstappent, és további 54 századdal Sainzot, mögöttük Alonso, Pérez, Stroll, Ocon, Vettel, Russell és Ricciardo lett az első tíz sorrendje. Hamilton a tizenkettedik helyig csúszott vissza.

GPHírek
13:04

Izgalmas időmérő jöhet

Ilyen körülmények között a Ferrari tűnt a leggyorsabbnak, de a változó időjárás mindig tartogathat fordulatokat. Szárazon pedig tegnap láthattuk, hogy az élcsapatok közel vannak egymáshoz. Mi ezzel köszönjük meg figyelmüket, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval!

Még több bejegyzés