Társoldalunk:

Hamilton megelőzte Verstappent a szingapúri nyitóedzésen

2022.09.30., 11:51
rendezés

A Ferrarik nem villogtak, Stroll falhoz csapta az autóját az első szingapúri gyakorláson, amelyen Hamilton végzett az élen Verstappent megelőzve.

Ahogy a villanyfényes versenyhétvégéken lenni szokott, Szingapúrban kevés referenciával szolgált az első tréning, mivel a hőmérsékleti viszonyok és a gumik viselkedése eltér attól, ami az időmérőn és a futamon vár a mezőnyre. Azt ugyanakkor nem lehet állítani, hogy teljesen haszontalan volt a gyakorlás, mivel sok csapat hozott újításokat az autójára, ezek kiértékelése mindenképp fontos feladatnak számított. 

Hamilton a végén megelőzte VerstappentForrás: AFP/Mohd Rasfan

Rosszul indult az edzés Charles Leclerc-nek, aki fékhibát jelzett, emiatt 20 perc késéssel kezdte meg az érdemi munkát. A Ferrarik egyelőre a számukra jónak ígérkező pályán amúgy sem villogtak, lassabbak voltak Max Verstappennél. A címvédő sokáig kiemelkedett a mezőnyből, aztán a többiek közelebb léptek hozzá, az utolsó percekben pedig Lewis Hamilton meg is előzte.

Az Aston Martin egész jól kezdett Szingarpúban, már ami az eredményeket illeti: Lance Stroll 8., Sebastian Vettel 11. lett. Az előző mondat eredményre vonatkozó kiegészítése azért indokolt, mert Stroll a gyakorlás kétharmadánál a bal hátsó kerekével eltalálta a falat a leghosszabb egyenesre vezető kanyar kijáratánál és le kellett parkolnia. Mások szerencsésebbek voltak, George Russell és Sainz rongálás nélkül megúszta a megcsúszásait.

Visszatért a volán mögé az előző versenyt műtét miatt kihagyó Alexander Albon, a jelek szerint egyelőre nincs problémája a vezetéssel a nehéz körülmények között.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
11:41

Három éve nem látott pálya következik

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Szingapúri Nagydíj első szabadedzése! A mezőny utoljára 2019-ben járt a távol-keleti városállamban, hiszen tavaly és tavalyelőtt a koronavírus-járvány miatt nem lehetett megrendezni a futamot. Éppen ezért érdemes felfrissíteni az emlékeket az aszfaltcsíkról az alábbi előzetesünkben, amelyben természetesen egyéb érdekességekről is olvashatnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
11:45

Albon visszatérhet

A thai pilóta vakbélgyulladás miatt kihagyta az Olasz Nagydíj hétvégéjének érdemi részét, ráadásul a komplikációk nem könnyítették meg a visszatérését. Ennek ellenére most ismét autóba ülhet, de a csapat alighanem végig figyelemmel kíséri az állapotát, és szükség esetén Nyck de Vries ismét rendelkezésre áll. Albon egyébként nem sok mindenre emlékszik megpróbáltatásaiból.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
11:48

Egy volt pilóta is megjárta a kórházat

Pedro de la Rosa maga számolt be arról, hogy térdműtéten esett át. A versenyzőként többek között a McLarennél, tesztpilótaként pedig a wokingiak mellett a Ferrarinál szereplő expilóta így is ott lesz a Szingapúri Nagydíj közvetítésében.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
11:52

Leclerc különleges sisakot fog használni

Legalábbis ami a festést illeti. Persze maga az eljárás megszokott, de a speciális színösszeállítású fejvédőket általában szeretik a szurkolók, vélhetően ezzel sem lesz más a helyzet.

GPHírek
11:59

Így lehet már most világbajnok Verstappen

Persze még messze a futam, de már most érdemes megemlíteni, hogy a holland pilóta milyen eredmény esetén védheti meg matematikailag is bajnoki címét. Amennyiben a leggyorsabb körrel együtt nyer, Leclerc legfeljebb a nyolcadik, Pérez maximum a negyedik helyen végezhet, míg ha a leggyorsabb kör nélkül arat győzelmet, akkor Leclerc csak a kilencedik pozícióban zárhat, míg Péreznek ugyanúgy a negyedik hely a maximum, de nem szerezheti meg az extra pontot ahhoz, hogy csapattársa ünnepelhessen. Igaz, Verstappen és a Red Bull is jobban örülne, ha Japánban kerülne pont a küzdelem végére.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
12:00

Zöld zászló

Elindult az első szabadedzés. A levegő hőmérséklete 29, az aszfalté 38 fokos. A mezőny tagjai nem sietnek ki a garázsból, de a két Alfa Romeo vezetésével azért megkezdődött a körözés.

GPHírek
12:03

A mezőny fele már pályára gurult

Sőt, összesen már tizenhatan megkezdték a munkát, köztük Russellt leszámítva az élcsapatok pilótái. Sajnos a Live Timing még csak most veszi fel a ritmust, ezért csak az utolsó négy versenyzőnek látjuk a gumijait. Ez alapján a Red Bullok és Ricciardo közepeseket, Hamilton keményeket használ, a közvetítés alapján pedig Leclerc ugyancsak a fehér oldalfalú abroncsokon van.

GPHírek
12:07

Verstappen a szokásos módon kezd

Ahogyan azt tőle megszokhattuk, a holland versenyző három lila szektorral nyitott, és 1:47.329 másodperces köre 916 ezreddel jobb Pérezénél, a harmadik Sainzot pedig 1,530 másodperccel veri. Egyébként mindenki pályára gördült már, köztük a visszatérő Albon is.

GPHírek
12:10

Alonso felvette a kesztyűt

A spanyol pilóta két melegítő kört autózott, majd 39 ezreddel felülmúlta Verstappen idejét. Persze az idők még bőven javulni fognak, ráadásul a jelenlegi körülmények a szokásosnál is kevésbé reprezentatívak, hiszen az időmérőt és a futamot is villanyfényben rendezik.

GPHírek
12:11

Verstappen sokat gyorsult

Mintha csak igazolni akarta volna az előző bejegyzés állítását. A címvédő ismét három lila szektort teljesített, és 1,168 másodperccel vezet Pérez előtt. Sainz a harmadik, Alonso a negyedik jelenleg.

GPHírek
12:13

Sárga zászló, Russell hibázott

A Mercedes versenyzője a 11-es kanyarban fékezte el magát, és el is találta a falat. Az ütközés nem volt súlyos, vissza is tudott tolatni, de kénytelen volt bemenni a bokszba.

GPHírek
12:16

Verstappen ismét javított

Mondhatni, csak a szokásos, hiszen ismét három lila szektor szerepelt a neve mellett. 1:44.748-as körének köszönhetően jelenleg 1,372 másodperccel vezet, ezúttal Alonso előtt. Persze a valódi erőviszonyokat majd a lágy gumikon futott körök árulják el, de a végleges következtetéshez érdemes megvárni a második szabadedzést.

GPHírek
12:19

Leclerc-nek problémái vannak

Egészen pontosan a fékekkel van gond a Ferrarinál. A monacói versenyző mindössze egy kört autózott, azóta a garázsban próbálják orvosolni a problémát, miközben a kameráknak nem engednek betekintést.

GPHírek
12:24

Verstappen negyedszázados

Alonso, Pérez és Sainz is javított, de közben némileg elcsenedesedett a pálya, így érdemes megemlíteni, hogy a címvédő ma ünnepli a 25. születésnapját. Egészen hihetetlen, hogy már 31 győzelemnél tart, vagyis annyinál, amennyit Nigel Mansell a teljes karrierje alatt gyűjtött.

GPHírek
12:25

Sainz változtatásokat sürget

A spanyol pilóta közölte mérnökével, hogy módosítaniuk kell a beállításokon, mert az autó egyelőre nem úgy muzsikál, ahogyan azt szeretné. Meglátjuk, hogy Leclerc mit tud kezdeni a kocsival, hiszen az imént visszatért a pályára kemény abroncsokon.

GPHírek
12:27

Leclerc nem kezd erősen

Csupán a tizenkettedik helyen iratkozott fel a tabellára. Hozzá kell tenni, hogy még rengeteg idő maradt benne, főleg az első szektorban, de a második szakaszon is lassabb volt a pályán pár másodperccel előtte lévő Gaslynál.

GPHírek
12:31

Russell és Leclerc is javított

Eddig mindketten a mezőny hátsó részében voltak, de előbbi az ötödik, utóbbi a kilencedik helyig jött előre. Igaz, mindketten nagy hátrányban vannak Verstappenhez képest, de ez az eltérő program mellett a gumikülönbségnek is betudható.

GPHírek
12:33

Vettel az élmezőnybe ugrott

A négyszeres világbajnok a negyedik pozícióa jött fel, ráadásul a közvetítés és a Live Timing szerint is közepeseket használ, ahogyan a hatodik helyig felugró Bottas is. Eközben néhányan már feltették a lágyakat, és Albon a nyolcadik pozícióig jött előre ezeken az abroncsokon.

GPHírek
12:36

Reménykedhet az Aston Martin?

Vettel után Stroll is nagy kört futott, és a második helyre jött fel, jelenleg ő az egyedüli a mezőnyben, aki 1 másodpercen belül van Verstappenhez képest. Igaz, ez alighanem hamarosan megváltozik, hiszen a címvédő, valamint Pérez és Sainz is felrakták a lágyakat.

GPHírek
12:39

Sainz majdnem a falban kötött ki

A spanyol versenyző autójának hátulja a 4-es kanyar kijáratánál indult el veszélyesen, de egy ellenkormányzással sikerült elkerülnie az ütközést. Igaz, a köre ezzel ment a kukába.

GPHírek
12:41

Piros zászló

Stroll már nem volt olyan szerencsés, mint Sainz. A kanadai pilóta ugyanott vesztette el az autót, de a Ferrari versenyzőjével ellentétben nem tudta elkerülni az ütközést. Mivel nem tudott visszatérni a garázsba, meg kellett szakítani a gyakorlást.

GPHírek
12:44

Verstappen kirobbanó formában van

Ahogyan a Red Bull is megállíthatatlannak tűnik, legalábbis a mostani körülmények között. A holland pilóta a lágyakon is három lila szektort autózott még a megszakítás előtt, és 1:43.117-es köre 722 ezreddel bizonyult jobbnak Pérez idejénél.

GPHírek
12:45

Újraindult az edzés

Bő negyedórával a vége előtt a pilóták folytathatják a munkát. Először Sainz élt a lehetőséggel, őt Cunoda és Latifi követte, egyaránt a lágyakon.

GPHírek
12:47

Hamilton az autóra panaszkodott

Még a szünet alatt játszották be, hogy a hétszeres világbajnok kritizálja a kocsi vezethetőségét. Mindezt a táblázat is igazolja, hiszen csak a tizenhetedik helyet foglalja el, igaz, innen vélhetően hamarosan elmozdul a lágy abroncsokon.

GPHírek
12:50

Sainz egyik Red Bullt sem előzte meg

Csupán a harmadik helyre jött fel, 1,021 másodperces lemaradásban Verstappen mögött. Igaz, ebben jelentős szerepet játszott, hogy csúnyán elrontotta az utolsó kanyart. Leclerc csak az imént hagyta el a garázst a lágyakon, a Red Bullok viszont közepeseken tértek vissza a pályára.

GPHírek
12:54

Leclerc nincs olyan messze Verstappentől

Persze a 318 ezredes különbséget kicsinek sem lehet mondani, de így is közelebb van a címvédőhöz, mint eddig lényegében bárki. Russell a negyedik pozícióba jött fel.

GPHírek
12:56

Hamilton Verstappent is felülmúlta

Ez mindenképpen meglepetés, hiszen semmi nem utalt arra, hogy Verstappent bárki is megelőzheti. A hétszeres világbajnok 84 ezreddel múlta felül tavalyi riválisát, aki a harmadik szektorban hibázott az imént.

GPHírek
13:01

Kockás zászló

Véget ért az első szabadedzés, amelyet némi meglepetésre Hamilton, illetve a Mercedes zárt az élen Verstappen és Leclerc előtt. Mögöttük Pérez (a mexikói pilótának a végén meghibásodott a váltója), Russell, Sainz, Ocon, Stroll, Gasly és Alonso lett az első tíz sorrendje. Mostanra köszönjük figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval!

Még több bejegyzés