A világbajnok a 7. helyről indulva nyert Monzában, a stratégiai játszmát ismét a Red Bull nyerte a Ferrarival szemben. Egy autó késői meghibásodása miatt nagy csatára készült a mezőny az utolsó körökben, de végül a Safety Car mögött ért véget a futam.
Max Verstappen nyerte az Olasz Nagydíjat Charles Leclerc előtt, miután a Red Bull ismét felülmúlta a Ferrarit stratégiai téren. Az utolsó percekben a Daniel Ricciardo rossz helyen megálló autója miatt beküldött Safety Car új esélyt adhatott volna Leclerc-nek, de a lerobbant McLarent nem sikerült időben elszállítani, így a verseny nem indult újra.
George Russell jobban kapta el a rajtot, mint Leclerc, de a ferraris visszaverte a támadást. Alig telt el egy kör, és mögöttük máris a jól induló Verstappen haladt a 3. helyen, a holland ismét rohamtempóban lépkedett előre az első percben, és az 5. körben Russellt is különösebb ellenállás nélkül lehagyta.

Leclerc-re ugyanakkor nem tudott látványosan felzárkózni, 1-2 másodperces távolságból követte, és Russell sem szakadt le tőlük nagyon. Mögöttük érdekes helyzet alakult ki, a 4. Daniel Ricciardo mögött összetorlódott a mezőny és kis távolságból követték egymást az autók, de csak a másik Ferrarit vezető Carlos Sainz volt az, aki fokozatosan fentebb tudott kapaszkodni. Közben a Red Bull kihívta kerékcserére Sergio Pérezt, akinek a jobb első fékjéből egy ideig füst szállt fel.
A verseny menetébe a 12. kör hozta el az első fordulatot, amikor Sebastian Vettel autójában elromlott a hibrid rendszer és emiatt virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. A Ferrari kihívta kerékcserére Leclerc-t, így a szokásosnál kisebb időveszteséggel teljesítette a bokszkiállását, míg a Red Bull pályán hagyta Verstappent. A maranellóiak most jól dolgoztak a bokszban, Leclerc pont vissza tudott térni a Ricciardo-mozdonnyal hajtott vonat elé.
A kérdés innentől az volt, hogy a címvédő mennyi időt tud nyerni, mielőtt kereket cserél és visszatér a 2. helyre. A bokszkiállás a táv felénél történt meg, és Verstappen a friss gumin 10 másodperc hátrányból vette újra üldözőbe Leclerc-t.

A közepes keveréken közeledett is hozzá, ami taktikaváltásra késztette a Ferrarit, az olaszok másodszor is bokszba rendelték Leclerc-t. A lágy gumira váltás azonban nem bizonyult jó húzásnak, az üldözöttből üldözővé váló Leclerc alig hozott valamit Verstappenen, így már csak a szerencsében reménykedhetett. Ez majdnem be is jött, mert Ricciardo McLarenje rossz helyen állt meg néhány körrel a cél előtt, de a mentés lassan zajlott, ezért a biztonsági autó mögött ért véget a futam, elmaradt a nagy hajrá, amelyre készülve mindenki besietett a depóba friss gumiért.
Russell ismét dobogóra hozta be a Mercedest, Sainz nem tudta utolérni. Lewis Hamilton az 5. helyre kapaszkodott fel Pérezt megelőve, majd Lando Norris, Pierre Gasly, Nyck de Vries, Csou Kuan-jü következett a pontszerző helyeken. Ezt azt jelenti, hogy az első nagydíján vezető holland de Vries remekül mutatkozott be.
Vettelen és Ricciardón kívül Fernando Alonso és Lance Stroll esett ki.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Európa búcsúzik
Köszöntjük Olvasóinkat az Olasz Nagydíj élő közvetítésében, ami a 2022-es szezon utolsó európai állomása, hiszen a hátralévő hat helyszínre már Ázsiába és Amerikába utazik a mezőny! Leclerc az élről, Verstappen büntetés miatt viszont csak a hetedik helyről kezdi meg a monzai futamot, de a Red Bull versenytempója és a holland elmúlt négy nagydíjon nyújtott teljesítménye miatt így is kettejük között dőlhet el a győzelem sorsa.
Egyperces gyászszünet II. Erzsébet emlékére
A csütörtök este meghalt uralkodó előtt az első szabadedzést megelőzően is tisztelgett a mezőny, és ezúttal is van megemlékezés 14:44-kor. Ezután az olasz himnusz következik, és szintén a felvezető kör előtt az Olasz Légierő festi színesre az eget az első monzai verseny századik évfordulója alkalmából.
We pause for a minute’s silence to remember the life of Her Majesty Queen Elizabeth II pic.twitter.com/HAawwU6bJ7
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
II. Erzsébet már a legelső, 1950-es Brit Nagydíjon jelen volt, és az 1952-es szezonnyitó óta minden F1-es futam idején ő volt a brit uralkodó – máig.
Verstappen leggyengébb, a Ferrari legerősebb helyszíne Monza
A mostani mezőnyből már tizenegy pilóta dobogóra állhatott a Sebesség templomában, a holland azonban még sosem zárt az ötödik helynél előrébb itt, pedig a mostani már a nyolcadik Olasz Nagydíja.
A Ferrari ezzel szemben a 20. monzai sikerére, egyben a 70. dobogójára törekszik, ennyit még egyetlen csapat sem szerzett egy helyszínen egyik mutatóból sem.
Balesetekben gazdag vasárnap folytatódik
Mindkét betétszéria mai nagydíján, azaz az F3-as és az F2-es főfutamon is volt piros zászlós fázis, de a Porsche Szuperkupa versenyén is szükség volt a biztonsági autóra.
Alonso rekorddöntését Räikkönen is látni akarja
Ez a spanyol 349. versenye, amivel az örökrangsor élén álló Kimi Räikkönennel holtversenybe kerül. Ha be is fejezi a versenyt, azt 278. alkalommal teszi, amivel ezen a listán épp a – helyszínen tartózkodó – finnt megelőzve kerülne az élre. Továbbá ez a 19. Olasz Nagydíja, amivel utoléri a csúcstartó Rubens Barrichellót.
Look who's here! ??#ItalianGP #Kimi7 pic.twitter.com/xmG5kyb47i
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Gasly is csúcsot dönt: a franciának ez lesz a 90. versenye a Toro Rosso / AlphaTauri színeiben, amivel az eddigi éllovas Danyiil Kvjatot előzi meg.
Hamilton mozizásra, a beugró pilóta csodára készül
A hétszeres világbajnok a 19. helyről nem reménykedik túl jó eredményben, az Alexander Albon helyére beugró Nyck de Vries viszont megalapozhatja az F1-es karrierjét a 8. pozícióból. Eközben a Ferrari már a jövővel foglalkozik: a tervek szerint 2026-ig egyéni és konstruktőri vb-címet is szerez a Scuderia.
Russell elásta magát
Pontosabban a pilótaparádén az ő autóját vezető sofőr volt figyelmetlen, és a kavicságyba hajtott, ahonnan ki kellett tolni a versenyzőket szállító különleges járművet.
One of the drivers’ parade cars is beached ?? pic.twitter.com/Hl8sngVeVd
— Ferrari News (@FanaticsFerrari) September 11, 2022
Felhőtlenek a körülmények
Noha még a hét közepén is reális esélye volt a vasárnap reggeli esőnek, végül akárcsak pénteken, ezúttal sem érkezett meg a csapadék. A gyönyörű napsütésben 28 fokos levegő, 44 fokos aszfalt és közel szélcsend várja a pilótákat.
De az eddigi 71 itteni futamból is csak négyen esett az eső, és mint a mai betétfutamok és az elmúlt két év F1-es futamai mutatták, nem kell eső egy esetleges piros zászlós fázishoz ezen a pályán.
Az éllovasok taktikáznak
Leclerc, Russell, Verstappen, De Vries és Ocon lágy abroncsokon rajtol, a többiek a közepeseket választották nyitásként.
A 150. születésnapját ünneplő Pirelli szerint az egykiállásos taktika lesz kifizetődő, ám a gumikeverékek kombinációjánál ők sem tudták egyértelműen meghatározni az optimális megoldást.
Considering the race sets available, which #Fit4F1 strategy do you think will be the quickest to the finish line?
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) September 11, 2022
#F1 #ItalianGP #Formula1 #Pirelli #Pirelli150 @F1 pic.twitter.com/KpHEU2gURv
Felvezető kör
Elindult a mezőny a gumik melegítésére. Emlékeztetőül a felbolydult rajtsorrend az 53 körös Olasz Nagydíjra:
1. Leclerc, 2. Russell, 3. Norris, 4. Ricciardo, 5. Gasly,
6. Alonso, 7. Verstappen, 8. De Vries, 9. Csou, 10. Latifi,
11. Vettel, 12. Stroll, 13. Pérez, 14. Ocon, 15. Bottas,
16. Magnussen, 17. Schumacher, 18. Sainz, 19. Hamilton, 20. Cunoda.
Time to go racing! #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/MBa1KvrrPg
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Rajt: Leclerc az élen, Norris beragadt
A monacói nehezen, de megőrizte az első helyét Russell előtt, Norris azonban visszaesett a 7. helyre. Verstappen máris az ötödik.
1. kör: Verstappen már a harmadik
Gaslyt és Ricciardót is megelőzte a holland, Leclerc már másodpercen kívül Russellhez képest.
2. kör: Hamilton és Pérez sem tud előrelépni
Még mindig a 19. a brit, mögötte már Cunoda helyett Bottas. Pérez pedig visszaesett a 15. helyre, és már Sainz is megelőzte.
4. kör: ellépett az első hármas
Egy-egy másodperc van Leclerc és Russell, valamint Russell és Verstappen között, ám a holland mögött Ricciardo hátránya négymásodperces.
5. kör: Verstappen már Leclerc mögött
A célegyenes végén a holland könnyedén elment Russell mellett, úgyhogy máris üldözheti a monacóit. De Vries továbbra is a 8., Sainz pedig már a tizenkettedik.
LAP 5/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Make that P2
Verstappen gets past Russell on the run down to Turn 1#ItalianGP #F1 pic.twitter.com/E64FZtsn0V
6. kör: Pérez is megkezdte a zárkózást
A mexikói Magnussent és Ocont megelőzve ismét a tizenharmadik. Verstappen legutóbbi köre négy tizeddel volt jobb Leclerc-énél, a hátránya így két másodperc, de Russell nem szakadt le tőle.
7. kör: a Red Bull taktikázik
Pérez a bokszban: miután beragadt a mezőnyben, a csapat úgy gondolja, megér egy próbálkozást. Ám a kivezető körén füstölni kezdett a jobb első fék.
9. kör: Sainz már a hetedik
De Vriest és Alonsót is könnyedén megelőzte, úgyhogy már Norrist üldözheti. Pérez a rádión értekezik, hogy folytassa-e a futamot.
LAP 8/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Perez pits for hard compound tyres but his brakes look hot and are smoking. The Mexican heads back out onto the track in P20 #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/cjGFUvAB9W
10. kör: Ricciardo feltartja a mezőnyt
Russell mögött 12 másodperc az ausztrál hátránya, őt azonban Gasly, Sainz, Norris és Alonso is szorosan üldözi.
12. kör: Vettel félreáll, VSC-fázis
Füstölni kezdett az Aston Martin, a német így félreáll, ám várhatóan emiatt nem lesz biztonsági autós fázis – VSC viszont igen.
13. kör: Leclerc a bokszban
Éppen a VSC-fázis végén jött be a monacói közepesekért, így szorosan, de bejött Ricciardo elé.
LAP 13/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Leclerc pits for medium tyres, Verstappen stays out on track and now leads the race#ItalianGP #F1 pic.twitter.com/ZxccMLNcIU
14. kör: Ricciardo nagyot harcol
Előbb Sainz ment el mellette, majd Gasly is, de a francia levágta a sikánt, így vissza kellett adnia az ötödik helyet. Verstappen előnye 5 másodperc Russell-lel és 17 Leclerc-rel szemben.
16. kör: Hamilton még mindig nagyon hátul
A brit a 12. helyen áll úgy, hogy Pérez és Latifi már a bokszban járt, Vettel pedig kiesett. Ricciardót tovább üldözik Gaslyék.
17. kör: Leclerc közelít
Folyamatosan javít a leggyorsabb körön a monacói, és körönként több mint fél másodperccel zárkózik az élen álló kettősre. 7 másodpercre van Russelltől, 15-re Verstappentől.
LAP 20/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
The gap at the front
Verstappen leads Russell by around eight seconds#ItalianGP #F1 pic.twitter.com/5TkLBWAh19
19. kör: Ricciardo üldözője megunta
Gasly hiába próbálkozott az ausztrál ellen, úgyhogy inkább kiment a bokszba. Hamarosan követhetik a többiek is. Magnussen 5 másodperces büntetést, De Vries pedig figyelmeztetést kapott.
20. kör: Alonso nem reagál
Ricciardo és De Vries is kiállt, de Norris és Alonso a pályán maradt a korábbi hatos bolyból.
22. kör: A régi ismerősök újra egymásra találtak
Ricciardo és Gasly ismét egymás mögött, ezúttal a 12-13. helyen. Pérez előttük, és a bokszkiállás óta ígéretesebb a tempója.
23. kör: Leclerc már a második
Russellt négy másodpercre megközelítette, a britet pedig ki is hívta a bokszba a Mercedes, majd Norris elé tért vissza a 4. helyre.
24. kör: Pérez feltámadt hamvaiból
Bottast, majd Schumachert megelőzve már a nyolcadik a mexikói, mintha a fék füstölése meg sem történt volna. Hamiltont és Alonsót üldözheti.
LAP 23/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Perez is clawing his way back up the field - he's past Bottas and up to P9, which pleased Dad! #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/FDqUFkiVZj
25. kör: Verstappen is a bokszban, ismét Leclerc vezet
Sainz elé tudott kerülni a holland, Leclerc-rel szemben 10 másodperc a lemaradása.
Féltávnál még semmi nem dőlt el
Leclerc, Verstappen, Sainz, Russell, Norris, Alonso, Hamilton, Pérez, Schumacher és Bottas az első tíz sorrendje, de közülük még csak négynek cseréltek kereket.
28. kör: Hamilton Alonsót előzte
Egyikük sem volt még a bokszban, így ez éles csata volt a jelenlegi hatodik helyért.
29. kör: Verstappen rohamosan közelít
Több mint fél másodperccel gyorsabb körönként Leclerc-nél, amivel már nyolc másodpercen belülre került.
30. kör: Sainzot is kihozták
A harmadik helyről a nyolcadikra esik vissza a spanyol, de a lágyakon Pérezt, majd Russellt is üldözheti a dobogóért.
32. kör: Alonso kiesett
Műszaki hiba miatt feladja a spanyol, így ebből a szempontból nem dönt rekordot. Közben De Vries a pontszerzésért küzd a Ricciardo-Gasly duóra tapadva.
34. kör: Leclerc nem bírja a tempót, ismét kiáll
Nem bírta volna ki a végéig Verstappen előtt, így inkább kihozta a Ferrari lágyakra. Russell elé, a második helyre érkezett, húsz másodpercet kell ledolgoznia.
LAP 34/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
Leclerc stops for a second time
Soft tyres are bolted on and he returns to the track in P2, just under 20 seconds behind leader Verstappen
Can he claw that time back? #ItalianGP #F1 pic.twitter.com/vAhmqX2m5m
35. kör: Hamilton ismét nincs pontszerző helyen
Kihívta őt a Mercedes, így a 11. helyen áll a Ricciardo-Gasly-De Vries boly mögött. Az első tízből még Norris és Bottas nem volt a bokszban, de Pérez is az első körök óta halad a keményeken.
37. kör: Hibázott a McLaren
Norris is a bokszban, ám a lassú kerékcseréje miatt épp a Hamiltonnal kiegészülő négyes boly közepébe, a kilencedik helyre tér vissza.
38. kör: Leclerc nem közeledik eléggé
Szinte azonos köröket megy egyelőre, mint Verstappen, alig farag a húszmásodperces hátrányán. Hamilton és Norris Ricciardót és Gaslyt előzve a 6-7. helyre lépett előre.
40. kör: Russell légüres térben halad
Két Ferrari között megy a Mercedessel, de Leclerc-rel szemben 9 másodperc a hátránya, Sainzcal szemben pedig 14 az előnye a harmadik helyen.
LAP 39/53
— Formula 1 (@F1) September 11, 2022
De Vries is currently P10 and on Gasly's tail
Jost Capito on the pit wall is living every second of the Dutchman's debut! #ItalianGP @WilliamsRacing pic.twitter.com/JlxhcwUGox
41. kör: Újabb kieső a versenyen
Lance Stroll is műszaki hiba miatt áll félre az Aston Martinnal.
42. kör: Schumacher óriási csatában
Latifit szépen előzte meg a célegyenes végén, majd ugyan a kanadai egyszer még visszajött, de néhány másodperc múlva ismét a német haladt a 14. helyen.
43. kör: a bokszban is remekel a Red Bull
Hamilton és Norris mögé tér vissza Sergio Pérez a hetedik helyre, egy rekordgyanús, 2,1 másodperces kerékcsere után.
45. kör: Leclerc még mindig távol
Egyre jobban, de nem eléggé közeledik Verstappenhez, még mindig 17 másodperc a hátránya. Sainz közben 10 másodpercen belülre került Russell-lel szemben.
47. kör: Ricciardo félreállt, jön a biztonsági autó?
Meghibásodott a McLaren, de ő nincs jó helyen, úgyhogy érik az SC-fázis. Jön-e a biztonsági autó, és ki vállal be kerékcserét?
48. kör: Itt a dráma, bent a safety car!
A teljes élmezőny a bokszba hajtott, rendkívül izgalmas utolsó egy-két kör várható majd!
49. kör: Egy-két kör még maradhat
Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Hamilton, Pérez és Norris az első hét, mindannyian frissen kaptak lágyakat. Kérdés, mennyire gyorsan veszik vissza a köröket a lekörözötteket, és újraindul-e egyáltalán a futam.
50. kör: Nagyon lassan dolgoznak
Ricciardo autója ugyanúgy a pályán, mert a biztonsági autó még nincs is Verstappen előtt, és a mezőny egyáltalán nem állt össze. A mostanival együtt négy kör van hátra, de ebből mennyi lesz éles küzdelem?
51. kör: Mindenki a pályabíróknak szurkol
A Ferrarinak és így a tifosinak ugyanis érdeke, hogy Ricciardo autóját mihamarabb eltávolítsák. A pályabírók sietnek is, de a lekörözöttek még csak most kezdik el visszavenni a köreiket.
52. kör: Érik a szezonzáróhoz hasonló dráma
Déja vu: hasonló dolgok történtek tavaly Abu-Dzabiban, akkor elengedték a mezőnyt az utolsó körre. Ezúttal hogy lesz, sietnek-e a lekörözöttek?
53. kör: Leclerc ideges, nem lesz újraindítás
Nem állt össze a mezőny a biztonsági autó mögött fejeződik be a futam. Leclerc dühösen integet, a lelátón szomorú a közönség.
Kockás zászló: Verstappen nyert a füttykoncert közepette
Elégedetlenek a szurkolók, de a motorsportlegenda Giacomo Agostini leintette a futamot. Verstappen, Leclerc, Russell, Sainz, Hamilton, Pérez, Norris, Gasly, De Vries és Csou szerzett pontot.
Sorozatban az ötödik Verstappen-siker
Ilyenre rajta kívül heten voltak képesek az F1 történetében, Monzában Leclerc-rel és Russell-lel együtt állhat a dobogóra. Most megköszönjük a figyelmüket, az összefoglalóval és az értékelésekkel hamarosan jelentkezünk!