Mindkét élcsapat elvesztette egy-egy versenyzőjét – Sergio Pérez a kavicságyba pördült, Carlos Sainz autója pedig kigyulladt –, Leclerc végül a komoly gázpedál-problémái ellenére nyerni tudott Verstappen előtt az Osztrák Nagydíjon. A Mercedes ismét kihasználta a lehetőséget, és a 3-4. helyen zárt Hamilton, Russell sorrendben.
Ugyan hajnalban néhány órára megérkezett az ígért eső Spielbergbe, már a délelőtti Forma-2-es főfutamon is száradóban volt a pálya, a Forma-1-es Osztrák Nagydíjat pedig egyáltalán nem befolyásolta a reggeli csapadék. Így aztán az elmúlt két nap megszokott körülmények – 21 fokos levegő és 31 fokos aszfalt – várták a pilótákat a szenzációs hangulatot teremtő szurkolók nagy örömére. Csou Kuan-jü, Cunoda Juki, Seabstian Vettel és Fernando Alonso indult kemény abroncsokon, a többiek – így az első tizenkét helyezett mindegyike – a közepesek mellett döntöttek.
LAP 1/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Perez spins off into the Turn 4 gravel after contact with Russell.
The Mexican makes it back to the pits and switches to hard tyres. He returns to the track in last place.#AustrianGP#F1pic.twitter.com/rZG4aJnNoy
Az élről induló Max Verstappen jól jött el a rajtnál, mögötte George Russell bújt be Carlos Sainz mellé, ám a Ferrari az egyenesben visszaelőzte a Mercedest, akinek ezután Sergio Pérezre kellett figyelnie. A négyes kanyarban a két autó össze is ért, a mexikói pedig a kavicságyba pördült, és csak nagyon lemaradva a mezőny végére tudott visszajönni – Russel öt másodperces büntetést kapott érte.
A következő körökben Mick Schumacher megelőzte Lewis Hamiltont, elöl pedig Charles Leclerc támadta Verstappent, ám néhány bebújáson kívül nem tudott komoly veszélyt jelenteni a hollandra. Egészen a 12. körig, amikor sikerült belső íven megelőznie a monacóinak a címvédőt, aki a következő körben a bokszba is hajtott kemény gumikért.
LAP 12/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
What a move from Leclerc!
He's through at Turn 4 and leads the race.#AustrianGP#F1pic.twitter.com/qXgTgeEZsy
Hamilton a 15. körben visszaelőzte Schumachert és Magnussen sem jelentett gondot számára, miközben csapattársa letöltötte a büntetését és új első szárnyat is kapott. A két Ferrari között több, mint három másodperc volt az élen, őket a kerékcsere után előrelépő Verstappen és a gumijait dicsérő Hamilton követte.
Sainznak azt rádiózták, hogy az E-tervet alkalmazzák, Verstappent pedig arról értesítették, hogy akár végig is mehet a kemény gumikon. Eközben a középmezőnyben Alonso és Csou csatáját Magnussen és Norris használta ki nevető harmadikként, és mindketten megelőzték a bokszkiállással még adós versenyzőket.
A 27. körben hozták ki Leclerc-t, egy körrel később pedig Sainz-ot a bokszba. Mindketten a rossz tapadást jelentő Verstappen mögé érkeztek hét, illetve kilenc másodperccel, de jelentős gumielőnyben folytatták a Red Bull-lal szemben. Pérezt eközben kihívták a garázsba, a mexikói feladta a futamot; Hamilton pedig utolsóként is kiment kerékcserére, ám hamar visszaszerezte a negyedik helyet.
LAP 32/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Leclerc seizes his chance at Turn 3 and re-takes the lead! #AustrianGP#F1pic.twitter.com/8okopNBImj
Féltávhoz érve aztán utolérte Leclerc az élen haladó hollandot, aki mellett könnyedén el tudott menni, és miután Sainz is megközelítette őt, másodszor is kihívta Verstappent a Red Bull kemény gumikért.
A 40. körben egy Gaslyval szembeni ütközés után Vettel járta meg a kavicságyat a sprintfutamhoz hasonlóan, ám akárcsak szombaton, ezúttal is ki tudott keveredni onnan – a franciát 5 másodpercre büntették az incidensért.
LAP 40/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Gasly and Vettel come together rounding Turn 4 and Vettel goes spinning into the gravel.
The German has got going again. Gasly, meanwhile, has been given a 5-second penalty for the causing the collision.#AustrianGP#F1pic.twitter.com/UMKVeNL13I
Az élen a táv utolsó harmadához közeledve Leclerc előnye Sainzcal szemben 5, Verstappennel szemben 20, Hamiltonnal szemben 30 másodperc volt, és érdeklődve vártuk, hogy a Ferrari is átvált-e kétkiállásos taktikára.
Többen, többször elhagyták a pályahatárokat, amiért a versenybírók folyamatosan adták a figyelmeztetéseket, az első büntetést azonban Lando Norris kapta ezért, így a kerékcseréje után kikerült a brit a pontszerzők közül. Az ötödik helyért így a még egy bokszkiállásra váró Alonso harcolt Oconnal, Russell-lel és a két Haasszal
LAP 51/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Now it's Sainz's turn to pit again.
The Spaniard comes out behind his team mate and slots into P3 #AustrianGP#F1pic.twitter.com/j55k04HaVt
Az 50-51. körben aztán újabb kerékcserékre szánta el magát a Ferrari: Leclerc után Sainz érkezett, és hasonlóan az első bokszkiállás utáni helyzethez, ezúttal is közvetlenül Verstappen mögé érkeztek néhány másodperccel. Az 53. körben azonban ezt a hátrányt már le is dolgozta a monacói, és ismét könnyedén ment el a holland mellett, akire Sainz is rohamosan közeledett.
Az 58. körben viszont elfüstölt a spanyol motorja, majd ki is gyulladt, a lángoló Ferrariból pedig a lejtős úton történő megállás miatt nehezen tudott csak kiszállni. A virtuális biztonsági autós fázis alatt Verstappen és Leclerc is kiment a bokszba közepesekért, és négy másodperc választotta el őket. A VSC-ből Alonso jöhetett volna ki győztesen, ám rosszul rakták fel a bal elsőjét, így két körön belül kétszer kellett a bokszba hajtania.
LAP 58/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Drama. An engine failure for Sainz. He's out of the race.#AustrianGP#F1pic.twitter.com/WDPKmvRxqm
Mikor már azt gondolhattuk, hogy nem lesz több csavar, Leclerc panaszkodott a gázpedáljára, a csapat az adatok alapján pedig megerősítette, hogy a féktávokon olykor beragad, és nem fékez le eléggé a Ferrari. Verstappen a hajrában ugyan közeledett rá, ám Leclerc-nek sikerült megőriznie a győzelmet, így a Miami Nagydíj óta először állhatott dobogóra. A harmadik helyen ismét Lewis Hamilton végzett, Russellt, Ocont, Schumachert, Norrist, Magnussent, Ricciardót és Alonsót megelőzve.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Leszakadt az ég Spielbergben
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik az Osztrák Nagydíj! Délelőtt szakadt az eső a helyszínen, mostanra viszont ennek nyoma sincs, így száraz futamra érdemes készülni. A legnagyobb esélyes Max Verstappen, de a Ferrarik összedolgozva megnehezíthetik a dolgát. A hétvége eddigi eseményeinek összefoglalóját az alábbi linkekre kattintva olvashatják.
Bottas a bokszból indul
Azt már pénteken tudni lehetett, hogy a finn pilóta a sprintfutamon elért eredményétől függetlenül a mezőny végéről indul, mert több erőforráselemből is túllépte a megengedett maximumot. Azóta kiderült, hogy az Alfa Romeo versenyzője a bokszból kezdi meg a futamot. A tegnap elindulni sem tudó Fernando Alonso autójában szintén motort cseréltek, de ez esetében semmit nem számít a rajtpozíció szempontjából.
#F1 - Final Starting Grid for the #AustrianGP ? pic.twitter.com/dZr92koCEr
— FIA (@fia) July 10, 2022
Ralf Schumacher és Lauda is volán mögé ült
A nézők tegnap és ma is láthattak néhány régi F1-es autót a pályán. Ralf Schumacher saját, 2003-as Williamsét vezette, míg Mathias Lauda édesapja, a néhai háromszoros világbajnok Niki egyik Ferrariját vihette körbe.
That sound #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/vqmY8D7KpG
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Mathias Lauda a fait une démonstration aujourd'hui dans la Ferrari de son papa, Niki Lauda !
— Scuderia Ferrari FRA (@FerrariF1FRA) July 10, 2022
Magnifique.
pic.twitter.com/WcA9PTy5jC
Sötét árnyék vetült a remek hangulatra
Bár a holland szurkolók nagyszerű atmoszférát teremtenek a hétvégén, ma reggel, illetve délelőtt rengeteg beszámoló érkezett arról, hogy a nézőtéren távolról sem ideális a helyzet. Többeket rasszista, homofób vagy egyéb jellegű bántalmazás ért, amiben a leginkább a Twitteren terjedő beszámolók alapján helyiek is részt vettek. Az F1 azóta reagált a történtekre, és közleményben tudatták, hogy ki fogják vizsgálni az eseményeket, Lewis Hamilton pedig az Instagramon undorítónak titulálta ezt a viselkedést.
Wolff bemutatta kisfiát az F1 mezőnyének
A helyszínen ott van a Mercedes csapatfőnökének fia, Jack is. Az édesapa úgy gondolta, hogy már most magába kell szívnia az F1 légkörét, ezért jó néhány pilótához odavitte, akik természetesen üdvözölték őt.
Toto Wolff's son meeting all the F1 drivers
— Sky Sports F1 (@SkySportsF1) July 10, 2022
@MercedesAMGF1 pic.twitter.com/lknZonQbI2
Hamilton profittálhat egy káoszfutamból
A Pirelli szerint a leggyorsabban úgy lehet megtenni a versenytávot, ha az adott versenyző egy közepes és egy kemény keverékű gumiszettet használ, de C4-es helyett a C5-ös is szóba jöhet. Tekintve, hogy az első nyolcból csak Hamilton rendelkezik friss lágyakkal, akár ezt is megpróbálhatja, de ha ez nem történik meg, akkor egy, a futam vége felé beküldött biztonsági autó még mindig jól jöhet neki.
These are the race tyre sets available for the #AustrianGP!
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) July 10, 2022
#F1 #Fit4F1 #Formula1 #Pirelli #Pirelli150 @F1 pic.twitter.com/6LUSwTY0sj
Esőnek nyoma sincs
A délelőtti állapotokhoz képest sokat javult az időjárás, igaz, a csapadék lemosta a pályáról a felgumizódást. A levegő hőmérséklete 21, míg az aszfalté 31 fokos nem sokkal a felvezető kör megkezdése előtt.
It's time to go racing! #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/vWuG6eEj1Y
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
A közepes gumiké a főszerep
Legalábbis a futam első részében, ugyanis a mezőny 80 százaléka ezeken indul. Csupán a tizenharmadik Csou, a tizenhatodik Cunoda, a tizennyolcadik Vettel és a tizenkilencedik Alonso választotta a keményeket. Ebből már ki lehet találni, hogy a lágyakat senki nem tette fel.
Pilotlarin yarişa başlayacagi lastikler: #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/M9mi2ldv75
— GRID (@grid_pod) July 10, 2022
Elindult a felvezető kör
A tegnapi nap után fontos kiemelni, hogy ezúttal mindenki rendben eljött. Tekintve, hogy ez a versenynaptár egyik legrövidebb pályája, már tényleg nem kell sokat várni a rajtig. A holland szurkolók narancssárga füsttel árasztják el a nézőteret.
Rajt: az egyik Ferrari majdnem helyet vesztett
Verstappen és Leclerc rendben eljött, Russell viszont megelőzte Sainzot, ám a spanyol pilóta a pályán kívül visszajött elé.
??????????
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
??????????
LIGHTS OUT IN SPIELBERG!!!
Verstappen leads into Turn 1 #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/mWebWf6jON
1. kör: dráma a Red Bullnál, Pérez megpördült
Pérez nem javított a rajtnál, ám a 4-es kanyarban már megtámadta Russellt. A két autó összeért, és a mexikói versenyző húzta a rövidebbet, aki megforgott, és kénytelen volt kiállni a bokszba.
2. kör: nő a különbség az élmezőnyben
Verstappen már több mint 1 másodperccel vezet, Leclerc előnye pedig már másfél másodperc Sainzcal szemben. Hamilton feljött a hetedik helyre Pérez megforgása miatt.
3. kör: Leclerc jelentősen közeledett
A monacói pilóta hátránya fél másodpercre csökkent, és ebben a körben már lehet használni a DRS-t. Meglátjuk, hogy ezzel képes lesz-e élni, mindenesetre izgalmas csata alakulhat ki a vezetésért.
4. kör: Leclerc egyelőre nem tudott támadni
Vagy legalábbis nem láttuk, mert a rajtot ismétlik, de a különbség nem csökkent minimálisra. Verstappen viszont nem nyugodhat meg, hiszen Leclerc még mindig DRS-en belül van.
5. kör: Verstappen növelte előnyét
Ugyanakkor még mindig kevesebb mint 1 másodperccel vezet, ilyen távolságból viszont Leclerc aligha támadhat. Sainz hátránya 2,4 másodperc leclerc mögött, Russell előtt viszont már több mint 5-tel vezet.
6. kör: Schumacher Hamilton előtt
A német pilóta visszavágott a hétszeres világbajnoknak a tegnapi utolsó pillanatos előzésért. Most ugyanaz a helyzet alakult ki, mint a sprintfutam második felében, vagyis Hamilton előtt van a két Haas.
7. kör: máris itt van az első tervezett kiállás
Vagy legalábbis nem mutattak semmi különöset Bottas esetében, aki máris kereket cserélt. A Live Timing sajnos nem mutatja, hogy mire váltott, de alighanem keményekre.
8. kör: Leclerc ismét támadási pozícióban
A monacói pilóta újra ott van közvetlenül riválisa mögött. Ebben a körben még nem tudott érdemi támadást intézni ellene, de a következő körök izgalmasak lehetnek ebből a szempontból.
9. kör: Verstappen egyelőre nem ad lehetőséget
A holland pilóta abból a szempontból előnyben van, hogy a Red Bull végsebessége jobb, mint a Ferrarié. Fordított esetben könnyen lehet, hogy már történt volna támadás, vagy akár helycsere.
10. kör: Leclerc majdnem megelőzte Verstappent
A 3-as kanyarban vetődött be, és a címvédő épphogy tartani tudta a pozíciót a külső íven. Leclerc aztán a 4-esben enyhén elfékezte magát.
11. kör: Russellt megbüntették
A sportfelügyelők 5 másodperces büntetést adtak a brit pilótának, miután megforgatta Pérezt. Russell egyébként is szenved, könnyen lehet, hogy az ő autója is megsérült.
12. kör: Russell le is töltötte a büntetést
A Mercedes versenyzőjének az első szárnyát is kicserélték, és az utolsó előtti helyre esett vissza, közvetlenül Pérez elé.
13. kör: Leclerc átvette a vezetést
A monacói versenyző ezúttal a 4-es kanyarban próbálkozott, és most sikerrel járt, Verstappen nem tudott érdemben védekezni. Verstappen ráadásul azóta hibázott, és nőtt a hátránya.
14. kör: Verstappen stratégiával támadna vissza
A címvédőt nagyon hamar kirántották, és keményeket kapott. Azonban nem tudja kiautózni a friss gumikban lévő potenciált, ugyanis a 8. helyre jött vissza, közvetlenül Norris mögé.
15. kör: Hamilton visszavágott Schumachernek
A brit pilóta visszavette pozícióját a Haas versenyzőjével szemben, ami a kiállások miatt a negyedik helyet jelenti. A harmadik pozícióban egyébként Ocon áll.
16. kör: Verstappen most lehet bajban
Utolérte Schumachert, és bár meg tudta előzni, egészen biztosan nem ideális számára a helyzet, hiszen időt veszít a Ferrarikkal szemben. Hátránya egyébként 20,5 másodperc Leclerc-rel szemben.
17. kör: jöhet az újabb csata Hamilton és Verstappen közt
A címvédő már DRS-en belül van a hétszeres világbajnokhoz képest, akinek a Mercedese nem túl gyors az egyenesekben. Eközben Ocon kiállt a harmadik helyről, így ő már nem fog bosszúságot okozni Verstappennek.
18. kör: Hamilton egyelőre tartja magát
Verstappen nem tudott érdemi támadást intézni ellene. A brit versenyző a rádióban kijelentette, hogy még jók a gumijai.
19. kör: Verstappen elment Hamilton mellett
A 4-es kanyarban előzte meg tavalyi riválisát. Ezzel feljött a harmadik helyre, ráadásul időközben 20,2 másodpercre csökkentette lemaradását Leclerc-rel szemben, ami kulcsfontosságú lehet.
20. kör: a Ferrarik egyelőre nem jönnek
Leclerc 3,8 másodperccel vezet Verstappen előtt, és jelenleg semmi nem utal arra, hogy bármelyikük is kijön. Igaz, Verstappen tiszta pályán közeledni fog hozzájuk, az imént például megfutotta a leggyorsabb kört.
21. kör: jöhet a taktikai csata?
A Ferrari minden bizonnyal egy kiállással akar végigmenni, Verstappennek viszont mindez nem biztos, hogy sikerülhet, vagy ha igen, akkor is borzasztóan nehéz dolga lesz, ha nyerni akar. Legutóbb egyébként 8 tizeddel volt gyorsabb Leclerc-nél.
22. kör: Cunoda tartja fel a többieket
A 6. helyen álló japán pilóta még nem állt ki, ahogyan a mögötte autózó Csou és Alonso sem, így ők lassítják a mögöttük lévőket. Ocon azonban csapattársát és a kínai versenyzőt már megelőzte, ami kulcsfontosságú lehet Hamilton ellen.
23. kör: Verstappen rohamosan közeledik
Újabb 9 tizedet adott Leclerc-nek, és hátránya már csak 16 másodperc a monacói versenyzővel szemben. Legutóbbi köre egyébként ismét a leggyorsabb volt, legalábbis eddig.
24. kör: óriási csata a középmezőnyben
Magnussen, Norris, Alonso, Schumacher és Csou halad közvetlenül egymás mögött, és látványos küzdelmet vívnak. Norris megtámadta Magnussent, ám a dán versenyzőnek sikerült kivédekeznie a manővert.
25. kör: Hamilton méltatlankodott
A hétszeres világbajnokkal közölték, hogy törölték az egyik körét pályaelhagyás miatt. Mindez nyilvánvalóan még nem számít, viszont ez egyben figyelmeztetést is jelent. A brit versenyző méltatlankodva kijelentette, hogy nem ment le az aszfaltcsíkról.
26. kör: Pérez kiesett, jön a Ferrari
A mexikói pilóta autója túlságosan megsérült, ezért feladja a futamot. A Leclerc kerékcseréje 2,6 másodperc volt, ami 6 tizeddel gyorsabb, mint Verstappené volt. A Ferrari pilótája 6 másodperccel jött vissza Verstappen mögé.
27. kör: Sainz is kiállt Verstappen vezet
Bár a spanyol pilóta cseréje még gyorsabb volt, csak Hamilton mögé jött vissza. Mindez kulcsfontosságú lehet a Verstappen elleni harcban, aki így visszaállt az élre.
28. kör: Schumacher leszorította Norrist
Legalábbis a brit pilóta szerint. A képek tanúsága szerint azonban talán épphogy belefért a manőver, amivel a német versenyző feljött a nyolcadik helyre.
29. kör: Hamilton csatát vesztett
A brit pilótát most hozta ki a Mercedes, és a kiállás nem volt túlságosan rövid. Ennek következtében épphogy Ocon mögé jött vissza a hatodik helyre, hiszen Stroll előttük van, de még nem jött ki.
30. kör: Hamilton nem teketóriázott
Lényegében amint lehetett, elment Ocon mellett a frissebb abroncsokon. Ezzel feljött a negyedik helyre, hiszen Stroll időközben kiállt előlük.
31. kör: Leclerc rohamosan közeledik Verstappenre
A címvédő előnye csupán 1,2 másodperc, így valószínű, hogy riválisa hamarosan megtámadja. Sainz hátránya 6,3 másodperc vele szemben.
32. kör: Leclerc támadhat
A Ferrari pilótája utolérte Verstappent, így a következő kör elején már egyértelműen megtámadhatja. Bár a Red Bullnak jobb a végsebessége, de minden más Leclerc mellett szól.
33. kör: Leclerc simán elment Verstappen mellett
A Ferrari pilótája a 3-as kanyar előtt utasította maga mögé ellenfelét. A holland versenyző kijelentette, hogy szenved az autóval, amely szerinte kiszámíthatatlanul viselkedik.
34. kör: helyet cserélt a két Haas
Schumacher már tegnap is gyorsabbnak érezte magát Magnussennél, de egészen idáig csapattársa mögött volt. Most viszont megelőzte őt, és Ocon után eredhet, aki 2,9 másodpercre van tőle.
35. kör: nemsokára Sainz is utoléri Verstappent
A spanyol versenyző lemaradása 1,2 másodpercre csökkent. Vélhetően hasonló lesz a forgatókönyv, mint Leclerc esetében, és a 37. körben megtámadhatja egykori csapattársát.
36. kör: Verstappen nem várta meg a támadást
A címvédő a verseny felénél másodszorra is kiállt, és ismét kemény abroncsokat kapott. Mindez azonban aligha lesz elég számára, hogy utolérje a Ferrarikat, a holland versenyzőn vélhetően már csak egy biztonsági autó segíthet.
37. kör: Verstappen óriási hátrányba került
Leclerc 25 másodperccel vezet előtte. Bár abból a szempontból jobb helyzetben van, mint az első kiállása után, hogy üres előtte a pálya, de nem gumijai nem sokkal frissebbek a Ferrarik kemény abroncsainál.
38. kör: sötét felhők gyülekeznek
Bár hivatalosan csak 10 százalék a valószínűsége az esőnek, a háttérben lévő sötét felhők akár a pálya fölé is megérkezhetnek. Mondanunk sem kell, hogy a csapadék a feje tetejére állíthatja a futamot.
39. kör: Vettel megint a kavicságyban van
Nincs biztonsági autó, mert ki tudott jönni a sóderből. Ráadásul a négyszeres világbajnok ezúttal sem magától került oda, hanem azért, mert Gasly kilökte őt a 4-es kanyarban.
LAP 40/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Gasly and Vettel come together rounding Turn 4 and Vettel goes spinning into the gravel.
The German has got going again. Gasly, meanwhile, has been given a 5-second penalty for the causing the collision.#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/UMKVeNL13I
40. kör: Verstappen sokat hozott a Ferrarikon
A holland pilóta engedélyt kapott mérnökétől, hogy tövig nyomja a gázt, és előző körében másodpercekkel gyorsabb volt Leclerc-nél. A monacói versenyző vélhetően a sárga zászló miatt volt lassú, de Verstappen egyértelműen gyorsabb a Ferrariknál, kérdés, hogy ez mire elég.
42. kör: Russell ismét kiállt
A Mercedes pilótája a 11. helyre jött vissza, és immáron körhátrányban van. Időközben Gasly 5 mnásodperces büntetést kapott Vettel meglökéséért.
43. kör: Verstappennek a lekörözöttekkel lehet gondja
A Red Bull pilótája most ér utol rengeteg lekörözöttet, ami aligha fogja gyorsítani pt. Persze a Ferrarik előtt sem tiszta a pálya, de ők vannak elöl, így nekik ez nem akkora gond.
44. kör: Hamilton a büntetés határán
A hétszeres világbajnok fekete-fehér zászlós figyelmeztetésben részesült, ami azt jelenti, hogy ha még egyszer kiszélesíti a pályát, akkor 5 másodperccel megbüntetik. Jelenleg a 4. helyen áll, és Ocon most állt ki mögüle.
45. kör: Russell zárkózik
A brit pilóta az imént Strollt, valamint a Haasokat is megelőzte, így már a hetedik helyen áll. Jelenleg a két Alpine van előtte, de Ocon most cserélt kereket.
46. kör: Verstappen tempója nem elég
Ahogyan az várható volt, a címvédő nem tud annyival gyorsabban autózni, hogy érdemi esélye legyen utolérni a Ferrarikat. Most már talán kijelenthető, hogy valamilyen dráma kell ahhoz, hogy a maranellóiak elbukják a kettős győzelmet.
47. kör: szinte mindenki kört kapott
Leclerc szinte az egész mezőnyt lekörözte, már a hatodik helyen álló Ocon is áldozatául esett. Vélhetően hamarosan Alonsóval is megtörténik mindez, így már csak Sainz, Verstappen és Hamilton úszta meg mindezt.
48. kör: a két Haas megelőzte Strollt
Ezzel feljöttek a 8., illetve a 9. helyre, a kanadai pilóta pedig kiállt. Továbbra is Schumacher van előrébb, 1,5 másodperccel vezet Magnussen előtt.
49. kör: ismét kiállt a Ferrari
A maranellóiak úgy vélik, hogy a gumikülönbségnek köszönhetően könnyedén visszaelőzhetik Verstappent. Ezúttal is Leclerc jött előbb, vélhetően Sainz is hamarosan sorra kerül.
50. kör: Verstappen vezet, kérdés, meddig
Ahogyan az várható volt, a Ferrari Sainzot is kihozta, így a holland pilóta visszavette a vezetést. Előnyen azonban már csak 1,7 másodperc Leclerc-rel szemben, aki nyilvánvalóan gyorsabb lesz nála.
51. kör: Hamilton kiállt, Russell panaszkodik
A hétszeres világbajnokot is kihozta a Mercedes, de egyetlen pozíciót sem vesztett, ráadásul a közepeseket tették fel neki. Csapattársa, Russell szerint nincs minden rendben az autóval.
52. kör: Leclerc utolérte Verstappent
Nem lenne meglepő, ha a következő körben meg is előzné őt. A Ferrari ugyanis a friss gumiknak köszönhetően sokkal gyorsabb a Red Bullnál.
53. kör: Leclerc újra simán állt az élre
A monacói pilóta a 3-as kanyarba menet Verstappen mellé ért kívülről, majd aláfordult riválisának, és a kigyorsítás után könnyedén elment mellette. Verstappen szerint szörnyű a tapadás.
54. kör: Russell megelőzte Alonsót
A kétszeres F1-es világbajnok csak egyszer állt ki, és abroncsai már igencsak kopottak. Eközben Sainz rohamosan közelít Verstappenre.
55. kör: Sainz is hamarosan támadhat
A spanyol pilóta hátránya már csak 1,2 másodperc Verstappennel szemben. Az eddig látottak alapján valószínűleg az 57. körben próbálhatja meg megszerezni a második helyet riválisa elől.
57. kör: óriási dráma, megáll az egyik Ferrari
Sainz már éppen támadta volna Verstappent, amikor megállt a motorja. A spanyol pilóta nem hiszi el a történteket. Kérdés, hogy a Ferrarit duplán sújtja-e a balszerencse, és bejön-e a Safety Car. Egyelőre csak virtuális biztonsági autó van érvényben.
LAP 58/71
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
Drama. An engine failure for Sainz. He's out of the race.#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/WDPKmvRxqm
58. kör: mindkét éllovas kiállt
Leclerc és Verstappen is közepesekre váltott, a Red Bull 2 tizeddel gyorsabban dolgozott. A legnagyobb nyertes Alonso lehet, aki szintén kereket cserélt, és a 9. helyről próbálhat meg feljönni friss abroncsokon.
59. kör: vége a VSC-nek
Leclerc 4,3 másodperccel vezet Verstappen előtt, innentől kezdve viszont azonos gumikon vannak. Hamilton lemaradása már 26 másodperc Verstappenhez képest a harmadik helyen. Alonso közben még egyszer kiállt, így viszont legfeljebb pár pontot szerezhet.
60. kör: Verstappen gyorsabb volt Leclerc-nél
Egészen pontosan 6 és fél tizeddel. Ha ezt állandósítani tudja, akkor hamar utolérheti Leclerc-t, aki aggódik a megbízhatóság miatt.
61. kör: Verstappené a leggyorsabb kör
Ezúttal viszont csak 2 tized volt a differencia Leclerc-rel szemben. A monacói pilótát megnyugtatták, hogy minden rendben van a gázpedállal.
62. kör: Russell feljött Hamilton mögé
A Mercedes versenyzője Ocont előzte meg, ezzel a 4. helyen autózik. Csapattársa ellen azonban aligha lesz esélye, hiszen 16 másodperc a lemaradása, ráadásul jóval használtabb gumikon van.
63. kör: most Leclerc volt a gyorsabb
A különbség 3,6 másodperc, és úgy néz ki, hogy Verstappen lendülete megtört. Nyolc kör van hátra, ennyi ideje van hátra Verstappennek.
64. kör: mégis probléma lehet a Ferrarival
Leclerc megkérdezte, hogy mi történik a gázpedállal, amiről Verstappent is tájékoztatták. A legutóbbi körben így is a monacói versenyző volt a gyorsabb, igaz, csak 19 ezreddel.
65. kör: Leclerc-t tájékoztatták a gond okáról
Valami néha beragad a pedálnál, ez okozza a problémát. Legutóbb Verstappen volt a gyorsabb, de nem annyival, hogy ez elég legyen ahhoz, hogy utolérje riválisát.
66. kör: 3 másodperc alá csökkent a különbség
Jelenleg 2,9 másodperc a differencia. Eközben a Ferrari újabb tájékoztatást adott Leclerc-nek, és kijelentették, hogy a pedál nem mindig megy vissza teljesen.
67. kör: ennél több kell Verstappentől
Gorsabb volt, de kevesebb mint 4 tizeddel, így Leclerc még mindig viszonylag biztonságos előnyben van. Négy kör van hátra, ennyi ideje van a címvédőnek.
68. kör: Leclerc-nek jól jött egy lekörözött
Egészen pontosan Schumacher, akinek köszönhetően DRS-t kapott. Előnye 3 másodpercre nőtt, viszont még mindig nem érzi magát biztonságban a megbízhatóság szempontjából.
69. kör: Leclerc-nek nagyon nehéz
Ezt ő maga jelentette ki a rádióban. Előnye ismét csökkent, de nem annyival, hogy aggódnia kelljen az utolsó két körre.
70. kör: Leclerc a győzelem kapujában
Már csak egy hiba vagy egy utolsó körös dráma veheti el tőle a diadalt. Verstappen eközben 2 másodperc alá vitte a különbséget, de ez aligha lesz elég.
Kockás zászló: Leclerc megszerzi a győzelmet
A monacói pilóta végül 1,532 másodperccel végzett az élen Verstappen előtt. Először győzött úgy, hogy nem a pole pozícióból indult. Ennél is fontosabb, hogy csökkentette lemaradását a pontversenyben.
CHARLES WINS!!!
— Formula 1 (@F1) July 10, 2022
For the first time since Australia, @Charles_Leclerc will stand on the top step of the podium, with Max Verstappen 2nd and Lewis Hamilton 3rd #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/Qi9p0x5VG0
Hamilton zsinórban harmadszor dobogós
A hétszeres világbajnok a Kanadai és a Brit Nagydíj után is megszerezte a harmdik helyet. Mögötte Russell jött be, mögöttük pedig Ocon, Schumacher, Norris, Magnussen, Ricciardo és Alonso lett az első tíz sorrendje.
Leclerc nagyon félt
Érthető módon rendkívül boldogan rádiózott, és kijelentette, hogy borasztóan tartott attól, hogy egészen máshogyan ér véget a futama. Verstappen a leggyorsabb körrel vigasztalódhatott, így előnye nem 37, hanem 38 pontra csökkent. Mi ezzel köszönjük meg figyelmüket, hamarosan jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal!