Leclerc és Sainz végzett az első két helyen a Spanyol Nagydíj első edzésén, 3 tizedmásodpercet vertek Verstappenre. Az üldözőbolyt a Mercedes vezette.
A Spanyol Nagydíjra a Haas kivételével mindegyik csapat fejlesztésekkel érkezett, ezeknek a kipróbálása állt a munka középpontjában az első szabadedzésen. A két élcsapat közül a Ferrari hozott több újítást, és talán ennek köszönhetően is gyorsabbnak bizonyultak a pilótái Max Verstappennél, nagyságrendileg 3 tizedmásodpercet vertek rá. A két ferraris közül Charles Leclerc volt a gyorsabb, 79 ezreddel ért el jobb köridőt Carlos Sainznál.
A Red Bulltól ezúttal csak a címvédő eredménye volt reprezentatív, a Sergio Pérez helyére beültetett fiatal Jüri Vips utolsóként zárta a gyakorlást élete első F1-es nagydíjeseményén, jelentős lemaradással.
Ehhez képest érdekesség, hogy a Williamsnél hasonló cipőben járó Nyck de Vries a csapattársa előtt végzett.
Verstappen mögött George Russell végzett a Mercedesszel, majd Fernando Alonso, Lewis Hamilton, Lando Norris, Pierre Gasly, Daniel Ricciardo, Cunoda Juki következett.
A mezőnyt főleg kisebb műszaki hibák akadályozták. Sebastian Vettel valamilyen probléma miatt az edzés első felében hosszabb időre a garázsba kényszerült, de végül neki sem vált haszontalanná a gyakorlás.
Fernando Alonsónak és Lewis Hamiltonnak volt egy necces pillanata, a spanyol későn vette észre az érkező Mercedest az egyik kanyar kijáratánál, a britnek le kellett mennie a pályáról, hogy ne ütközzenek.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Megérkeztek az első komolyabb fejlesztések
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Spanyol Nagydíj első szabadedzése! Ahogyan az általában lenni szokott, a csapatok a barcelonai hétvégére időzítik az első komolyabb fejlesztési csomagjukat, így akár már a mostani gyakorlás is tartogathat meglepetéseket a sorrendet tekintve. Erről, valamint további érdekességekről az alábbi linkre kattintva olvashatnak előzetesünkben.
Megérkezett a zöld Red Bull
Természetesen nem az RB18-ast festették át, hanem a korábbi értesülésekkel ellentétben a jelentősen átalakított Aston Martin nem a Ferrarira, hanem a bikások autójára hasonlít. Két éve az akkor még Racing Point néven induló silverstone-i alakulat versenygépét rózsaszín Mercedesnek titulálták, most pedig a zöld Red Bull nevet aggatták rá az AMR22-esre.
Detalles del Aston Martin con los nuevos pontones con pendiente tipo Red Bull
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) May 20, 2022
Details of the upgraded Aston Martin with ramped Red Bull style sidepods. pic.twitter.com/C5xQauvrUH
Laudára emlékezett a McLaren
A háromszoros világbajnok legenda napra pontosan három évvel ezelőtt halt meg, egykori csapata pedig nem feledkezett meg róla. A wokingi istálló egy bronzszoborral tisztelgett Lauda előtt, aki az ő autójukkal szerezte meg utolsó, 1984-es elsőségét.
A McLaren és az Alfa Romeo is sokat fejlesztett
Az Aston Martin mellett a wokingi és a hinwili istálló rukkolt elő a legtöbb újítással. Ami a Ferrarit, a Red Bullt és a Mercedest illeti, ők kevesebb fejlesztéssel készültek, de a padlólemezen mindhárom istálló változtatott.
Nincs túlságosan meleg
Legalábbis ahhoz képest, hogy egész hétvégére 30 fok feletti hőmérsékletet jósoltak. Ennek ellenére a levegő csupán 28, míg az aszfalt 45 fokos. A páratartalom 43 százalékos nem sokkal a kezdés előtt.
Zöld zászló
Elindult az első szabadedzés, vagyis hivatalosan is elkezdődött a Spanyol Nagydíj hétvégéje. Vettel vezeti a sort, egyelőre mindenki a keményeken kezd.
Több helyen is pilótát cseréltek
Három csapat sem a megszokott pilótapárosával vesz részt az első szabadedzésen. Jüri Vips a Red Bullnál kap lehetőséget Sergio Pérez helyén, míg Nyck de Vries Alexander Albont váltja a Williamsnél. Mindketten először vezethetnek F1-es autót nagydíjhétvégén, ellentétben a tapasztalt Robert Kubicával, aki Csou Kuan-jü autóját vette át ideiglenesen.
A kemény gumikon kezd a többség
Alig telt el pár perc, és már mindenki elhagyta a garázst. A többség a C1-es abroncsok mellett tette le a voksát, egyedül a két Alpha Tauri, Ricciardo, Latifi, Stroll és Magnussen választotta a közepeseket.
Verstappen kezdett a legjobban
A holland pilóta 1:23.163 másodperccel nyitott, de második próbálkozása során Leclerc 343 ezreddel megelőzte őt, így jelenleg a Ferrari versenyzője áll az élen. Alonso az imént feljött a harmadik pozícióba, 946 ezredes lemaradásban.
Verstappen visszavette a vezetést
A címvédő 127 ezreddel múlta felül riválisa körét, Ricciardo és Sainz pedig bejött Alonso elé. Ami a Mercedeseket illeti, Russell a nyolcadik, Hamilton a tizedik helyet foglalja el. Vettel, Magnussen, valamint a két Alfa Romeo egyelőre nem jutott el befejezett mért körig.
Vettel kiszállt
Jelenleg sisak nélkül szemléli az eseményeket Martin Whitmarsh társaságában. Ez biztosan nem jó jel, alighanem máris probléma lépett fel a továbbfejlesztett Aston Martinban.
Vettel, le nouveau pilote Red Bull !#SpanishGP #F1 pic.twitter.com/qq3LsZovmX
— Gaël Angleviel (@paddock_inside) May 20, 2022
Verstappen vezet, de gondja van
A holland pilóta növelte előnyét, jelenleg 426 ezredes különbséggel áll Leclerc előtt. A rádióban azonban az imént jelentette, hogy a bal oldali tükre lejjebb van a kelleténél. A Red Bull gyorsan orvosolta a problémát, és Verstappen hamar visszatérhetett a pályára.
Mindkét Mercedes új erőforrást kapott
Hamilton és Russell is megkapta szezonbeli második belső égésű motorját. Ne feledjük, büntetlenül csak hármat használhatnak egy idényen belül, vagyis ha továbbra is ilyen ütemben cserélgetik, akkor nem ússzák meg a szankciót. Persze valószínű, hogy nem ez a terv.
Verstappen közel egy másodperccel vezet
A Red Bull pilótája időközben kétszer is javított, és 1:21.876-os körének köszönhetően már 87 századmásodperc az előnye Leclerc előtt. Russell feljött a harmadik helyre, egy tizeddel a monacói versenyző mögé, Hamilton viszont csak a kilencedik.
Érdekes üzenet Cunodától
A japán pilóta arra panaszkodott, hogy valami eltört a háta és az ülése között. Oconnal sincs minden rendben, ugyanis a francia pilóta elmondása szerint nem tudja befordítani az autót. Jelenleg egyébként csak a két Alfa Romeo és Schumacher tartózkodik a pályán. Kubica a 14., Bottas a 15. helyre jött fel első körei során.
Vettel visszatért
A négyszeres világbajnok és az Aston Martin szerencséjére nem volt akkora a probléma, hogy lényegében egy teljes szabadedzést ki kelljen hagynia. Rajta kívül már csak Magnussen esetében várat magára az első mért kör, a dán versenyző szintén kigördült a garázsból.
Look who's back... #F1 #SpanishGP pic.twitter.com/NymUkTCcSi
— Aston Martin Aramco Cognizant F1 Team (@AstonMartinF1) May 20, 2022
Pérez helyettese az utolsó
Vips 7,892 másodperccel marad el Verstappen idejétől. Az észt versenyző szerint nehéz kormányozni, de az óriási hátrányt ez önmagában nem magyarázza. A másik újonc, De Vries az imént jött fel a negyedik pozícióba, de ő és a hatodik Latifi is friss lágyakon autózott.
Sainz brutális előnnyel állt az élre
A spanyol pilóta 1:19.907-et autózott, 1,969 másodperccel megelőzve Verstappent, aki elé még Norris és Cunoda is befért, igaz, az ő hátrányuk is több mint 1 másodperc. Mindhárman friss C3-asokat tettek fel, ahogyan az imént a címvédő is ezeken hagyta el a garázst, úgyhogy hamarosan tőle is jelentős gyorsulást várhatunk.
Alonso feltartotta Hamiltont
A spanyol pilóta lassan autózott, ugyanis a kör végén visszatért a bokszba. Azonban nem figyelt eléggé, és a hétszeres világbajnoknak egy pillanatra el kellett hagynia a pályát ahhoz, hogy kikerülje. A két Mercedes egyébként a harmadik, illetve a negyedik helyre jött fel Russell-Hamilton sorrendben. Ami Verstappent illeti, két lila szektora ellenére is 257 ezreddel elmaradt Sainztól, és csak a második pozícióig ugrott vissza.
A két Ferrari áll a lista élén
Sainz és Verstappen után megérkezett Leclerc is, aki 79 ezreddel múlta felül csapattársa idejét. Mindez azt jelenti, hogy a Ferrarik és a Mercedesek közé a címvédő fér be. Őket egyébként Norris, Ricciardo, Cunoda, Stroll és De Vries követi az első tízben.
Hatalmasat trollkodhatott a Red Bull főnöke
Az éles szeműek kiszúrták, hogy Horner mellett egy zöld dobozú Red Bull-energiaital található. Természetesen biztosan nem lehet tudni, de nagyon könnyen lehet, hogy mindez teljesen tudatos az RB18-asra meglehetősen hasonlító Aston Martin láttán.
Christian Horner with a Green can of Red Bull on the pit wall
— Aldas (@Aldas001) May 20, 2022
That's got to be some shithoussery points right there pic.twitter.com/7d90vbYALD
Vips javított, de még mindig utolsó
Az észt versenyző másodperceket gyorsult a lágyakon, de Leclerc-énél 5,657 másodperccel lassabb köre továbbra is csak a huszadik helyre jó. Ami a másik két beugrót illeti, Kubica közvetlenül előtte található a táblázaton, míg De Vries visszaesett a tizennegyedik pozícióba.
Jöhetnek az utolsó próbálkozások
Mindenki a pályán van, így 6 perccel a vége előtt megpróbálhatnak javítani. Igaz, az élmezőny tagjai használt gumikat tettek fel, és nem kizárt, hogy az utolsó percekben a versenytempóra fókuszálnak.
Jöhetnek az utolsó próbálkozások
Mindenki a pályán van, így 6 perccel a vége előtt megpróbálhatnak javítani. Igaz, az élmezőny tagjai használt gumikat tettek fel, és nem kizárt, hogy az utolsó percekben a versenytempóra fókuszálnak.
Kockás zászló
Vége az első szabadedzésnek. A végén valóban kisebb versenyszimuláció zajlott, így az élmezőny tagjai nem javítottak. Ennek következtében Leclerc maradt az élen, 79 ezreddel megelőzve Sainzot, és további 257-tel Verstappent. Mögöttük Russell, Alonso, Hamilton, Norris, Gasly, Ricciardo és Cunoda lett az első tíz sorrendje.
Kubica szerepelt a legjobban
Mármint azok közül, akiket nem láthatunk többet ezen a hétvégén. A lengyel versenyző a tizenharmadik pozícióban végzett, és 639 ezreddel megelőzte Bottast. De Vries a tizennyolcadik, Vips a huszadik helyen zárta az első gyakorlást, utóbbi 4,310-es hátránya azt jelenti, hogy az egész mezőnytől több mint 1 másodpercre volt.
Our first-timers are going well in FP1
— Formula 1 (@F1) May 20, 2022
De Vries is currently P13, while Vips focuses on hard tyre running#SpanishGP #F1 pic.twitter.com/kwXkSH2NPx
Még mindig nagy a Mercedes lemaradása
Russell hátránya 762, míg Hamiltoné 983 ezred Leclerc mögött, vagyis egyelőre nem úgy tűnik, hogy a címvédő istálló sokat zárkózott volna. Persze ez még csak az első szabadedzés volt, a délután 5 órakor kezdődő második gyakorlás után vélhetően okosabbak leszünk. Mostanra köszönjük figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval!