Hamar áthámozta magát a Ferrarikon, de egy baleset új esélyt adott Leclerc-nek. Sainz szintén kemény védekezéssel tartotta meg a dobogós pozíciót a több ütközést hozó Miami Nagydíjon.
A 3. helyről induló Max Verstappen viszonylag gyorsan áthámozta magát a Ferrarikon és a Miami Nagydíjon aratott győzelmével tovább közeledett Charles Leclerc-hez a bajnokságban. Viszont amilyen simának látszott sokáig neki a siker, annyira meg kellett izzadnia érte az utolsó körökben, mert egy biztonsági autós fázis visszahozta a nyakára a riválisát és keményen kellett védenie a pozícióját.
Az eddig a forróságról szóló versenyhétvégén a kezdés előtti órákban meglepetést okozott, hogy eleredt az eső, és a felhők alapján fennállt az esélye, hogy a futamon ez megismétlődik, de az 57 körös távon száraz maradt a pálya.

A rajtrácsra 20 helyett 18 autó állt fel, mert az egész jól szereplő Aston Martinokban műszaki problémát találtak az üzemanyag hőmérsékletével, és ennek kijavítását csak olyan megoldással tudták elintézni, ami a bokszutcából rajtolás kötelezettségét vonta maga után. A gumiválasztásban nem voltak nagy eltérések, a nagyobb nevek közül csak George Russell kapta meg a kemény gumit, a mezőny nagy része a közepesre szavazott.
A bajnoki riválisok között azonnal kialakult a csata, Verstappen feljött Leclerc mögé az első kanyarnál, megelőzte Carlos Sainzot. Szenzációsan indult Fernando Alonso, aki a 11.-ről a 7. helyre ugrott, bár a 3. körben Lewis Hamilton visszaelőzte. A két veterán autója a rajtnál kicsit összeért, a brit úgy érezte, az övé megsérült, ennek ellenére hamarosan Pierre Gaslyt szintén lehagyta.

Az első körökben a Red Bullok 1 másodperc körüli távolságból kergették a Ferrarikat, Verstappen Leclerc-en, Sergio Pérez Sainzon próbált fogást találni. Az első kieső Csou Kuan-jü volt, műszaki hiba kényszerítette korán a garázsba.
A Red Bull szólt Verstappennek, hogy Leclerc gumijain erőteljes kopásra utaló jelek tűntek fel, és a holland nem sokat teketóriázott, megtámadta a ferrarist és a 9. körben kifékezte a második hosszú egyenes végén. A kisebb leszorítóerő és a magasabb csúcssebesség a Red Bullt segítette a csatában.

Verstappen néhány másodpercre ellógott Leclerc-től, Péreznek és a Red Bullnak ugyanakkor kellemetlen perceket okozott, hogy úgy érezte, veszít a motorerőből. A probléma megszűnt (egy szenzor romlott el), de a mexikói ezalatt leszakadt Sainztól.
Miközben az üldözőboly tagjai viszonylag korán kiszivárogtak a bokszba friss gumiért, az első kvartettben sokáig kivártak és az egykiállásos stratégiára szavaztak. Leclerc nyitotta meg a sort a kerékcserével, de az elévágásra esélye sem volt önerőből, s mivel a Red Bull szerelői nem hibáztak, Verstappen megtartotta az 1. helyet.
Az üldözőbolyban elsősorban az Aston Martinok és a Haasok csatája jelentette ekkor a legfőbb látványosságot, de előrébb egyre többet lökdösődtek a pilóták: Alonso összehozta a napi második koccanását, Gaslyt pöckölte meg úgy, hogy ezért később 5 másodperces időbüntetést kapott. A kárvallott aztán a 40. körben lecsúszott az ívről, majd a mellé érő Lando Norrisnak ütközött. A McLaren defektet kapott és megpördült, a roncs eltakarítása miatt pedig be kellett vezényelni a biztonsági autót.

Ez kapóra jött Russellnek, aki a kemény gumin elnyújtotta az első etapját és az 5. helyig előre lopakodott, csupán két pozíciót veszítve teljesítette a kerékcseréjét. Sokan bejöttek még friss gumiért, de az első hármasból senki sem, nem is lett volna értelme. Péreznek szintén lehetősége nyílt egy ajándék kerékcserére, hogy újult erővel támadhassa Sainzot.
A biztonsági autó a 47. körben engedte útjára az összerántott mezőnyt. Leclerc közel maradt Verstappenhez, a kanyargós szakaszon a nagyobb leszorítóerőnek köszönhetően többször ráesett a Red Bullra, előznie viszont nem sikerült. Igaz, Verstappennek csak az utolsó körökre tudott ismét kicsit megnyugtatóbb előnyre szert tennie vele szemben. A címvédő a győzelmével a tabellán olyan helyzetbe került, hogy szerencsés esetben a két hét múlva következő Spanyol Nagydíjon akár megelőzheti Leclerc-t.

Nem változott a sorrend a dobogó harmadik fokáért folyó csatában sem, Pérez egyszer ért lőtávolba, de nem jött be a kísérlete. Valtteri Bottas egy hibával vesztett két pozíciót a Mercedesekkel szemben, Russell a végén Hamiltont is megelőzte. Alonso büntetése ellenére pontot szerzett mindkét Alpine, valamint a Williamsszel a surranópályán Alexander Albon; neki az volt a mázlija, hogy nem sokkal a cél előtt Mick Schumacher kiütötte Sebastian Vettelt. Pedig a legendás világbajnok Michael fia F1-es karrierje első pontjait gyűjthette volna be.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Jön az első Miami Nagydíj
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik a történelem első Miami Nagydíja a Hard Rock Stadium körül kialakított pályán! Ahogyan a tavalyi szaúd-arábiai futam, úgy ez is szokatlan időpontban, nem egész órakor rajtol. Az első sort a két Ferrari, a másodikat a két Red Bull sajátította ki, erről, valamint a korábbi szabadedzésekről az alábbi linkre kattintva olvashat.
A Red Bull az egyenesekben bízhat
A gumikopás mellett a Red Bull és a Ferrari közötti különbség határozhatja meg a futamot. A bikások gyorsabbak az egyenesekben, mint a maranellóiak, így akár egy, a Szaúd-arábiai Nagydíjhoz hasonló forgatókönyv is kialakulhat. Esélylatolgatásunk az alábbi linken olvasható.
Rengeteg híresség látogatott ki
Ahogyan az várható volt, jó néhány sztár érezte úgy, hogy ott a helye az első Miami Nagydíjon. Közülük hárman szerepelnek az alábbi képen, persze Lewis Hamiltont leszámítva: a kosárlabda legendája, Michael Jordan, az egyik legnagyobb futballistaceleb, David Beckham, valamint a jelenleg is aktív NFL-irányító, Tom Brady.
Sporting royalty right here. pic.twitter.com/b6DTWuWGCA
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) May 8, 2022
Mindkét Aston Martin a bokszból rajtol
Elképesztően pechesen indul a futam az Aston Martinnak, ugyanis mind Stroll, mind Vettel a bokszból kényszerül rajtolni. A kanadai pilóta üzemanyaghibát jelentett, és a négyszeres világbajnokot is nyilvánvalóan műszaki hiba sújtotta.
Két kiállásra számít a Pirelli
Nagy kérdés, hogy a pályán mennyi akció lesz, hiszen az ideális ív mellett szinte nincs tapadás. Azonbban taktikailag mindenképpen érdekes lehet a verseny, ugyanis a Pirelli két kerékcserére számít. Szerintük a közepeseken érdemes rajtolni, aztán keményekre váltani, a harmadik szettnek viszont bármelyik megfelelhet, bár a lágy talán egy fokkal kevésbé.
Three core strategies are available to the #Fit4F1 drivers for the race. Which one do you think will provide the quickest route to the ?#F1 #MiamiGP #Formula1 #Pirelli #Pirelli150 pic.twitter.com/l65hJqrc9m
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) May 8, 2022
Örülhetünk, ha a Pirellinek igaza lesz
A semleges szurkolók számára mindenképpen jó hír, ha a Pirelli jóslata beválik. Az előző bejegyzésben a csapatok számára rendelkezésre álló gumiszettek is láthatóak, és ebből látszik, hogy a Ferrarik a keményekből, a Red Bullok a közepesekből őriztek meg kettőt, Ennek tudatában elég jó esély van rá, hogy legalább a második kiállások után különböző abroncsokon lesznek.
Ugyanaz a probléma sújtja az Aston Martinokat
A csapat nemrég közleményben tudatta, hogy Vettelnél és Strollnál is az üzemanyag hőmérsékletével akadtak gondok. Hozzátették, hogy dolgoznak a megoldáson, ami ennyivel a rajt előtt nem túl biztató Vetteléknek.
Nem nagyon változtak a körülmények
Hasonlóak a hőmérsékleti adatok a második szabadedzésen, illetve az időmérőn tapasztaltakhoz. A levegő hőmérséklete 31, az aszfalté 40 fokos. A páratartalom 59 százalékos.
Russell a keményeken próbálkozik
A mezőny többsége a közepesek mellett tette le a voksát, öten döntöttek a kemények mellett. Latifi, Ocon, illetve a történtek fényében az Aston Martin döntése nem meglepő, rajtuk kívül a Mercedes versenyzője kísérletezik alternatív stratégiával. Lágyakon senki nem rajtol.
Elindult a felvezető kör
Mindenkinek sikerült elhagynia a rajtrácsot, mármint azok közül, akiknek erre még volt lehetősége. Nemsokára elrajtol tehát a Miami Nagydíj.
Ricciardo rekordot állít be
A rajt előtt jöjjön egy kis statisztika: a McLaren pilótája a 215. futamát fogja megkezdeni, ezzel Mark Webberrel holtversenyben ő lesz a legtapasztaltabb ausztrál versenyző.
Rajt: Verstappen máris Sainz előtt
Leclerc megtartotta a vezetést, ám Sainznak ez nem sikerült a második hellyel. Verstappen a külső íven ment el a spanyol versenyző mellett. Hamilton két pozíciót vesztett, Gasly és Alonso is megelőzte.
??????????
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
??????????
LIGHTS OUT!!!
The first-ever Miami Grand Prix is GOOOOO! #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/X5V0VvvfEm
1. kör: Verstappen közel maradt
Leclerc-nek egyelőre nem sikerült DRS-távolságon kívülre kerülni, aminek a 3. körtől lesz jelentősége. Igaz, Sainz is közel maradt a Red Bull pilótájához. Russell szintén sokat veszített, jelenleg a 15. helyen áll.
2. kör: Hamilton Alonsóra panaszkodott
Egészen pontosan még a rajt miatt, ugyanis a brit pilóta úgy véli, hogy riválisa eltalálta őt az indulás után. Verstappen hátránya alig több, mint 1 másodperc.
3. kör: Hamilton egyet javított
A Mercedes versenyzője könnyedén ment el Alonso mellett, így feljött a 7. pozícióba. Az élen annyit változott a helyzet, hogy Leclerc előnye 1,2 másodpercre nőtt, Verstappen pedig már 1,6-tal van Sainz előtt. Pérez viszont használhatja a DRS-t.
4. kör: Hamiltont valóban eltalálta Alonso
Az imént lassították a rajtot, amiből kiderült, hogy Hamilton jogosan panaszkodott, ugyanis ALonso valóban megütötte. Ugyanakkor az autója nem sérült meg, e felől mérnöke megnyugtatta.
5. kör: Hamilton szerint sérült az autó
A brit versenyző nem hisz csapatának, ennek ellenére fél másodpercen belül van Gaslyhoz képest. Könnyen lehet, hogy nemsokára a hatodik helyet is visszaveszi.
6. kör: Hamilton tényleg előzött
A brit pilóta a DRS segítségével könnyedén ment el Gasly mellett, amivel feljött rajtpozíciójába, a hatodik helyre. Verstappen eközben 1,1 másodpercre megközelítette Leclerc-t.
7. kör: Sainz lemaradt, Verstappen nem
Bár DRS-távolságon kívülre került, a holland versenyző tartja 1-1,5 másodperces hátrányát. Mindez nem mondható el Sainról, akinek a lemaradása már 3 másodperc feletti, és Pérez akár támadhatja is.
8. kör: Megvan az első kieső
Az Alfa Romeo közölte Csouval, hogy ki kell állnia, aminek a kínai újonc eleget is tett. Nyilvánvaló, hogy műszaki hiba van a háttérben, a részletek később derülnek ki.
9. kör: Verstappen átvette a vezetést
Az előző körben közölték vele, hogy Leclerc első abroncsai elkezdtek fogyni, így nem volt meglepő, hogy a holland versenyző támadott. A manővert a célegyenesben hajtotta végre, és a DRS segítségével simán kikerülte riválisát.
LAP 9/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Verstappen gets past Leclerc and takes the lead! #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/oMNSAXBKYm
10. kör: Leclerc nem tud visszatámadni
Mindez nem is meglepő, ugyanis a végsebességből származó előny a Red Bullnál van. Könnyen lehet, hogy a monacói pilóta számára a gumitaktika, illetve a szerencse maradt az utolsó két mentsvára.
11. kör: Ricciardo is előzött
Az ausztrál versenyző nem hazudtolta meg magát, és az első kanyarba bevetődve ment el Cunoda mellett. Apró szépséghiba, hogy mindez a 12. pozícióért zajlott.
12. kör: Itt az első kerékcsere
Nem sokkal azt követően, hogy Ricciardo megelőzte, Cunoda ki is állt új keményekért. Lehet, hogy nemsokára az élmenők is jönnek?
13. kör: Leclerc hibázott, és nagyon leszakadt
A Ferrari versenyzője elrontotta a 17-es kanyart, aminek következtében rengeteget veszített, és hátránya 2,5 másodperc fölé nőtt. Mindez már az elévágás lehetőségét is veszélyezteti. Verstappent közben megdicsérik, hogy jól bánik a gumikkal.
14. kör: Hamilton közeledik Bottasra
A brit pilóta egyértelműen gyorsabb egykori csapattársánál, de még mindig 2 másodperc körüli a hátránya. Azonban így is könnyen lehet, hogy pár körön belül utoléri.
15. kör: a Ferrari a B-terven van
Mindezt az imént közölte Leclerc-rel a mérnöke. Természetesen nem tudni, hogy mindez mit takar, de az biztos, hogy nem alakult minden a számításaik szerint. Ez persze nyilvánvaló, Verstappent maguk mögött akarták tartani.
16. kör: Alonsónak már megint pechje volt
Ezúttal az egyik gumi nem ment fel időben, ezért 5,7 másodpercig tartott a kerékcserePozíciót nem veszített vele, ugyanis pont visszajött Stroll elé.
17. kör: Leclerc egyre nagyobb bajban
Mostanra közelebb került Sainzhoz, mint Verstappenhez, aki 3,5 másodperccel vezet előtte. Csapattársa ellenben csupán 2,8-cal marad el tőle, de Pérez ennél is közelebb van a spanyol versenyzőhöz, hiszen ott csak 1,1 másodperc a különbség.
18. kör: Hamilton visszalassult
Amióta leírtuk, hogy gyorsabb Bottasnál, a hétszeres világbajnok másfél másodpercet veszített a finn pilótához képest. A hatodik helye azonban nincs veszélyben, ugyanis Norris 10 másodpercre van mögötte.
19. kör: a többség már kiállt
A kemény gumikon rajtolók még nyilvánvalóan várnak a kerékcserével, de a közepeseken indulók többsége már megcsinálta első cseréjét. Legutóbb Norris állt ki, de lassú volt a cseréje.
20. kör: Pérez erőt veszít
Itt az első dráma, ugyanis a mexikói pilóta jelentette, hogy erőt veszít. Mindez a köridőben is megmutatkozott, ugyanis hátránya hirtelen 7 másodpercre nőtt Sainzcal szemben, de mérnöke később megnyugtatta, hogy nincs baj. Ezt követően vitatkoztak egy kicsit, de később Pérez is elismerte, hogy csak ideiglenes problémáról volt szó, ami sokba került neki.
LAP 20/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Lively exchanges on the Red Bull radio as Perez reports he's losing power, but the issue appears temporary and the Mexican is now back up to speed #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/iDIZfmfYzv
21. kör: Russell Hamilton mögé került
Igaz, mindez csak a kiállásoknak köszönhető, és a különbség 13 másodperc kettejük között. Meglátjuk, hogy a kemény gumik mennyire jönnek be neki a verseny elején.
22. kör: Verstappen egyre jobban ellép
Legutóbb megfutotta a futam eddigi leggyorsabb körét, ami persze nyilván javulni fog még. Ennek következtében Leclerc hátránya már 4,5 másodperc, Sainz pedig hasonló különbséggel követi őt.
23. kör: Hamiltont kihozták
A Mercedes elszánta magát, és kihívta a brit pilótát kerékcserére. Csupán egy pozíciót veszített, ugyanis Russell mögé jött vissza. Kérdés, hogy mit reagál erre az Alfa Romeo Bottasszal.
24. kör: a Ferrarié az első kerékcsere
Mármint az élcsapatok közül, természetesen, hiszen Leclerc állt ki, aki nem sokkal korábban kijelentette, hogy nagyon nehéz vezetni az autót. Más kérdés, hogy az azt megelőző körében, megfutotta a leggyorsabb kört. A monacói pilóta keményeket kapott, és a 4. helyre jött vissza, 8,3 másodperccel Pérez mögé.
25. kör: Verstappenék nem reagáltak
Érdekes döntés a Red Bullnál, ugyanis a holland pilótát nem hozták ki rögtön Leclerc kiállása után. Úgy néz ki, hogy a Red Bullnál magabiztosak a gumikoást illetően, de azért érdemes figyelni a két versenyző közötti differenciát.
26. kör: Csak egy kört vártak Verstappennel
Verstappen két körrel Leclerc után cserélt kereket, és hozzá hasonlóan keményeket kapott. A holland versenyző ráadásul etapjának végén is gyors volt, hiszen csapattársa elé jött vissza, 7,7 másodperccel megelőzve Leclerc-t.
LAP 26/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Our leader Verstappen is next into the pits
He returns to the track in P2 ahead of team mate Perez#MiamiGP #F1 pic.twitter.com/Vbbqp6OyFy
27. kör: Sainz és Leclerc is kiállt
Ahogyan az várható volt, mindketten keményeket kaptak, azonban a Ferrari cseréje 5 másodperc feletti volt, így Pérez hátránya 5 másodpercre csökkent vele szemben. Ezzel Ricciardo maradt az egyetlen, aki a közepeseken rajtolt, és még nem állt ki, ugyanis Bottas egy körrel ezelőtt járt a bokszban, és visszajött Hamilton elé, de Russell mögé.
28. kör: Vettelék feltartják Schumacheréket
A két Aston Martin még nem állt ki, viszont a mögöttük lévő, frissebb gumikon haladó Haasok és Norris nehezen tudják átrágni magukat rajtuk a DRS-vonat miatt. Mindez nagyon rosszul jön nekik, de Magnussen az imént legalább Vettel mellett elment.
29. kör: szenzorprobléma volt Péreznél
Mindezt Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke osztotta meg a Sky Sports közvetítésében. A brit szakember szerint versenyzője 20 kilowattot, azaz mintegy 26 lóerőt veszített ezen időszak alatt.
30. kör: Vettel visszavette a pozíciót
Tovább tart a Haasok és Norris kínlódása, ugyanis Vettel szemfüles volt, és visszaelőzte Magnussent. Nem kizárt, hogy hamarosan Ricciardo is csatlakozik hozzájuk kiállása után, igaz, neki még Albonon is át kell rágnia magát.
31. kör: Vettelt letudták Schumacherék
A négyszeres világbajnokot mindketten megelőzték, jöhet a közel 4 másodpercre lévő Stroll. Norrisnak ugyanakkor még le kell küzdenie a hátrébb lévő Aston Martint is.
32. kör: újabb leggyorsabb kör Verstappentől
Az élen a helyzet változatlan, a címvédő előnye 7,7 másodperc, Leclerc pedig már 12 másodperccel vezet csapattársa előtt. Pérez hátránya sem változott jelentősen, jelenleg 5,6 másodperc.
33. kör: Bottas utolérheti Russellt
Frissebb abroncsokon közelített rá, igaz, az előző két köre nem sikerült jól. Könnyen lehet, hogy a 24 éves versenyző Hamiltonnak fog segíteni a finn pilóta feltartásával.
34. kör: Hamilton járhat jól
Bottas egyelőre megakadt, egykori csapattársa viszont folyamatosan közeledik rá. Hátránya már kevesebb mint 2,5 másodperc, úgyhogy nem kizárt, hogy pár körön belül támadhat.
35. kör: Vettel hibázott, Norris köszönte
A négyszeres világbajnok túlságosan szélesre futott, így Norris is meg tudta előzni. Stroll viszont még tartja magát, sőt, a Haasok távolodtak tőle.
36. kör: jöhet az eső
Vettelnek jelentették a rádióban, hogy 8 perc múlva megérkezhet az égi áldás. Egyelőre bebetonozódtak az erőviszonyok az élen, de ez megkavarhatja a helyzetet.
LAP 37/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Will it stay dry until the end of the race? #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/datOrksYH2
37. kör: Russell a biztonsági autóra vár
Legyen az valós vagy virtuális. A brit pilóta javasolta, hogy ne hozzák még ki, hátha beküldik a Safety Cart, vagy legalább VSC-t rendelnek el. Ezzel kifejezetten jól járna, hiszen kevesebb időt veszítene a kerékcserével.
38. kör: úgy néz ki, hogy a Pirellinek nem lesz igaza
Legalábbis akkor, ha nem jön biztonsági autó vagy VSC, esetleg az eső, Russell, Ocon, Stroll és Vettel ugyanis már a 38. körüknél tartanak a keményeken, és egyelőre egyikük sem veszít sokat. Ez alapján az élmezőny tagjai simán ki fogják bírni a leintésig, így nem várható két kiállás.
39. kör: Alonso ütközött Gaslyval
A spanyol pilóta bevetődött az 1-es kanyarban, de a francia versenyző ráfordult. A kétszeres F1-es világbajnok szerint rázárta az ajtót, de kétségtelen, hogy optimista manőver volt. Az Alpine versenyzője feljött a kilencedik helyre, riválisa viszont pórul járt, és visszaesik.
40. kör: itt a VSC, Norris versenyének vége
A brit pilóta az egyik Alpha Taurival ütközött, és összetörte az autóját. Egyelőre csak a VSC-t rendelték el, Russell be is ment a bokszba.
41. kör: jön a valós biztonsági autó
Némi hezitálás után beküldték a Safety Cart, ami alapjaiban írhatja újra a versenyt. A lassításból kiderült, hogy Norris próbálta megelőzni a szenvedő, többször is szélesre futó Gaslyt, de a két autó összeért, és ő járt pórul. Szerencsére sértetlenül hagyta el a McLarent.
LAP 41/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Contact between Norris and Gasly
The McLaren driver goes spinning out of the race
?? VIRTUAL SAFETY CAR ??#MiamiGP #F1 pic.twitter.com/iA6UYaDCnS
Pérez is kiállt, Ocon a lágyakon
A mexikói pilótának nem volt vesztenivalója, ezért adta magát, hogy kimenjen a közepesekért, hogy aztán maradjon a negyedik helyen. Russell szintén nagy lehetőség előtt áll, hiszen a hetedik, érdekes kérdés, hogy szólnak-e Hamiltonnak, hogy engedje el. Ocon, Ricciardo, Gasly és Cunoda lágyakat kapott, de csak előbbinek van reális esélye a pontszerzésre.
LAP 42/57
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
?? @MercedesAMG SAFETY CAR ?? deployed
The pit lane get busy as drivers stop for fresh rubber #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/vsyKH5RbAM
Hamiltonnal megint hibázhattak
Miután Russell kiállt, Hamiltonnak is lehetősége lett volna, és legfeljebb Russell-lel szemben veszített volna pozíciót. Ám ő is hezitált, és a csapat végül azt javasolta, hogy maradjon kint. Így viszont könnyen lehet, hogy csapattársa áldozatává válik.
Alonsót megbüntették
A sportfelügyelők úgy döntöttek, hogy 5 másodpercet hozzáadnak a spanyol versenyző idejéhez. Jelenleg a 8. helyen áll, de lehet, hogy így a pontszerzés is elúszik.
Nagy lehetőség előtt áll Pérez és Russell
Az első tízből ők kaptak friss közepeseket, illetve Ocon kapott lágyakat, így támadhatják az előttük lévőket. Az állás egyébként Verstappen, Leclerc, Sainz, Pérez, Bottas, Hamilton, Russell, Alonso, Schumacher, Ocon, Albon, Stroll, Magnussen, Vettel, Ricciardo, Gasly, Latifi és Cunoda. A lekörözöttek egyébként az imént mehettek el a mezőny mellett, így nemsokára újraindul az érdemi versenyzés.
Schumacher megszerezheti első pontjait
A német pilóta a 9. helyen áll, ráadásul az előtte lévő Alonsót megbüntették. A Haas versenyzője pályafutása 26. futamán gyűjtheti be első pontjait.
Újraindítás: Pérez közel volt, de nem előzött
Verstappen és Leclerc simán eljöttek, Pérez viszont a külső íven támadta Sainzot. Egyelőre nem jött össze az előzés, de a frissebb gumikon később sikerülhet.
47. kör: Schumacher és Alonso csatázott
Ahogyan a régi szép időkben, csak az egyik oldalon már a fiú képviseli a családot. Schumacher elment az Alpine mellett, de a célegyenesben Alonso vissza tudta őt előzni.
48. kör: Leclerc közel tudott maradni
Leclerc DRS-távolságon belül van, és a következő körben akár nyithatja az állítható hátsó szárnyat. Igaz, a Red Bull sebességelőnye miatt nem lesz könnyű dolga az egyenesben.
49. kör: az első és a harmadik helyért megy a csata
Leclerc lemaradása jelenleg 8 tized, de még nem tudott támadni. Sainz hibázott, ezért Péreznek volt lehetősége az előzésre, de maradt a negyedik.
50. kör: Leclerc nagyon közel volt
Verstappent alighanem csak a Red Bull végsebessége mentette meg, ugyanis riválisa nagyon közel volt hozzá az egyenesben. Hátrébb Bottas hibázott, így mindkét Mercedes megelőzte, sőt, Russell elment Hamilton mellett.
51. kör: ezúttal Pérez közeledett Sainra
Azonban nem eléggé ahhoz, hogy el is menjen mellette. Leclerc most nem támadta Verstappent, így a holland versenyző még egy körrel közelebb került a győzelemhez.
52. kör: Pérez hatalmas öngólt lőtt
A mexikói pilóta az 1-es kanyarban próbálta meg dűlőre vinni a dolgot Sainz ellen, ám csúnyán elfékezte magát, és hátránya közel másfél másodpercre nőtt. Ráadásul a két autó kis híján összeütközött.
53. kör: Leclerc nincs elég közel
Az előző körben sem tudott támadni, ezúttal pedig még csak nem is került annyira közel. Hátránya általában 9 tized és 1 másodperc között ingadozik, ami a Red Bull ellen nem elég.
54. kör: Vettel hibázott
A közvetítésben egyelőre nem mutatták, de pár másodperc erejéig sárga zászló volt érvényben, miután Vettel az 1-es kanyarban megpördült. Péreznek még lehet esélye, ugyanis 1,1 másodpercre van Sainztól.
55. kör: Schumacher ütötte ki Vettelt
Rendkívül jó viszonyban vannak, de ezt meg kell beszélniük. Mindketten kiálltak a bokszba, Vettel vélhetően fel is adja a futammot. Schumacher nagy lehetőséget szalasztott el.
56. kör: Leclerc leszakadt, Pérez nincs elég közel
Könnyen lehet, hogy eldőlt a győzelem kérdése, ugyanis a monacói pilóta hátránya 1,6 másodperc. Pérez szintén nem tud eléggé visszazárkózni Sainra, jelenleg 1,3 másodperc a lemaradása.
Kockás zászló: Verstappen ismét legyőzte Leclerc-t
Megint szoros csatát vívtak, és a dzsiddai, valamint az imolai futamhoz hasonlóan a címvédő jött ki belőle győztesen. Sainz felállhat a dobogó harmadik fokára, Pérez a végén érezhetően feladta az üldözését.
VERSTAPPEN WINS IN MIAMI!
— Formula 1 (@F1) May 8, 2022
Leclerc takes second, Sainz finishes third #MiamiGP #F1 pic.twitter.com/LSXKJD8U3g
Verstappené a leggyorsabb kör
Az előző hétvégéhez hasonlóan ismét a megszerezhető maximális pontot gyűjtötte be, miután övé maradt a leggyorsabb kör. Ennek köszönhetően Leclerc előnye 19 pontra csökkent riválisával szemben.
Albon megint pontot szerzett
Természetesen hátrébb is voltak említésre méltó események. Russell végül Hamilton előtt maradt, Albon pedig Melbourne után ismét 10. lett. Közöttük Bottas, Ocon és Alonso végzett, aki büntetése miatt csal csapattársával szemben veszített pozíciót. Hátrébb Magnussen leterelte Strollt, majd be sem fejezte a versenyt. Mi ezzel köszönjük meg figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval!