Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappen visszavágott, hatalmas csatában győzte le Leclerc-t Szaúd-Arábiában

2022.03.27., 18:40
rendezés

Max Verstappen hatalmas csatában nyerte meg a Szaúd-arábiai Nagydíjat, miután a hajrában előzte meg Charles Leclerc-t. Sergio Péreznek és Lewis Hamiltonnak sem volt szerencséje a sok kiesőt hozó versenyen.

Már a rajt előtt drámaian alakult a Forma-1-es világbajnokság második futama, a Szaúd-arábiai Nagydíj. Bő egy órával a kezdés előtt Carlos Sainz futama került veszélybe, ám a Ferrarinak sikerült helyrehoznia a kábelkötegelést érintő problémát, így a spanyol versenyző el tudott indulni a versenyen. Ellentétben Cunoda Jukival, aki a kivezető körén megállt a pálya szélén, miután autójában motorgondok léptek fel.

A rajtnál simán eljött a mezőny

A japán versenyző, valamint az időmérőn balesetet szenvedő Mick Schumacher kiválásának köszönhetően csupán 18-an álltak rajthoz. Ilyen kevesen a 2015-ös Ausztrál Nagydíj óta nem álltak fel a rajtrácsra, igaz, akkor csupán 15-en voltak. A megmaradt pilótákat 25 fokos levegő, illetve 29 fokos pálya fogadta, vagyis a körülmények nagyjából megegyeztek a pénteki második szabadedzésen, valamint a kvalifikáción látottakkal.

Az első négy helyet a Red Bull és a Ferrari versenyzői foglalták el Sergio Pérez, Charles Leclerc, Sainz, Max Verstappen sorrendben. A mexikói pilóta 215. versenyén vezethette először a mezőnyt a rajtnál, amivel megdöntötte Mark Webber 130-as rekordját. Az említettek közül mindenki közepeseken kezdte meg az 50 körös viadalt, mint ahogyan a mezőny nagy része is, egyedül Kevin Magnussen, a csupán a 15. helyről induló Lewis Hamilton, valamint Nico Hülkenberg döntött a kemények mellett.

A rajtnál mindenki simán eljött, ám az élmezőnyben változott a sorrend: Verstappen ugyanis megelőzte Sainzot, így feljött a 3. helyre. Hamilton egy helyet javított, miután elment Csou Kuan-jü mellett, ám ezzel még mindig messze volt a pontszerzéstől. A kínai versenyző kuplunggondok miatt esett vissza.

Az első körökben Sainz volt a legközelebb az előtte lévőhöz, ám pozíciócsere nem történt. Nem úgy hátrébb, hiszen előbb Lando Norris utasította maga mögé Pierre Gaslyt, majd George Russell vette el az 5. helyet Esteban Ocontól. A francia versenyző mögött így csapattársa, Fernando Alonso autózott, akivel szemben keményen védekezett, így a kétszeres F1-es világbajnok kis híján belerohant.

Ekkor még nem sikerült megelőznie, ám a következő alkalommal már összejött neki.  

Az élmezőnyben többé-kevésbé állandó különbségek alakultak ki, hiszen Pérez, Leclerc és Verstappen is 2-3 másodperccel vezetett a mögötte lévővel szemben, bár Sainz hátránya néha 3 másodperc fölé csökkent. Az egyetlen említésre méltó esemény a környéken az volt, hogy Verstappen panaszkodott Leclerc hátsó lámpájára, amely szerinte nem működött jól.

Az Alpine-ok nagy csatát vívtak a futam elején

Az Alpine-ok folytatták a házi csatájukat, és Ocon visszaelőzte Alonsót, ám ennek nem sokáig örülhetett, ugyanis csapattársa hamarosan visszatért a 6. helyre. A francia versenyző ráadásul még egy helyet veszített, hiszen Valtteri Bottas is megelőzte. Hátrébb Hamilton többet is előzött, és a 15. körre feljött a pontszerzők közé, a 10. pozícióba.

Az élcsapatok közül Pérez állt ki elsőként ugyanebben a körben, ám a mexikói pilótának nem volt szerencséje. Nicholas Latifi ugyanis nem sokkal később összetörte az autóját, így virtuális biztonsági autót rendeltek el. Ezalatt a három riválisa ugyancsak kiállt, és mivel kevesebb időt vesztettek, Leclerc és Verstappen meg is előzte. Sainzot ugyan maga mögött tartotta, de ezt szabálytalanul tette, mert közben beküldték a Safety Cart, és be kellett volna sorolnia mögé, amikor a spanyol pilóta visszajött a pályára. Ennek következtében az újraindítás után el kellett engednie.

Ezt leszámítva nem változott az élmezőny sorrendje, miután a Safety Car elhagyta a pályát. Hamilton ekkor a 7. helyen állt, miután a kemény gumin rajtolók nem álltak ki új abroncsokért. A brit pilóta azon nyomban meg is támadta Magnussent, és bár az első próbálkozását még visszaverte a dán versenyző, a következőt már nem tudta. A hétszeres világbajnok ennek köszönhetően feljött csapattársa mögé.

Leclerc lassan, de biztosan növelte az előnyét az élen, ám egy ideig úgy tűnt, hogy nagyot hibázott, miután átszelte a a bokszbejárat előtti fehér vonalat, ami tilos. Verstappen azonnal fel is jelentette, de a sportfelügyelők nem vizsgálták az esetet, így a monacói versenyző megúszta a büntetést. Mögöttük Sainz már nagyobb lemaradást szedett össze, és egy félreváltás is aggodalmat okozott a Ferrarinál, mivel a spanyol versenyző nem tudta a hiba okát.

A verseny lassan csordogált, majd a 36. körtől kezdve három pilótára is gyors egymásutánban lesújtott a technika ördöge. Mivel előbbi kettő a bokszbejárat előtt parkolt le, virtuális biztonsági autót rendeltek el. Ezalatt Magnussen és Hülkenberg is közepesekre váltott, ám Hamiltonnak ez már nem sikerült, ugyanis amire odaért, lezárták a bokszutcát.

Miután ismét normál tempóban közlekedhettek, Verstappen hátránya alig volt több 1 másodpercnél Leclerc mögött. Ezt még tovább csökkentette, majd a 43. körben meg is előzte riválisát. Ő azonban a Bahreini Nagydíjhoz hasonlóan nem hagyta magát, és nem sokkal később visszavette a vezetést.

Verstappen az utolsó körökben előzte meg Leclerc-t

A következő körben a címvédő hasonló manőverrel próbálkozott, és a DRS érzékelési pontja miatt mindketten előre akarták engedni a másikat, aminek az lett a vége, hogy állóra fékezték a gumikat. A Leclerc azonban hamarabb reagált, így ismét megtartotta első helyét.

A 46. körben azonban már nem volt ellenszer, és Verstappen türelme kifizetődött. Az utolsó kanyarban még a monacói versenyző mögött maradt, majd a célegyenesben a DRS-nek köszönhetően elment a Ferrari mellett. Leclerc-nek innentől kezdve nem maradt ellenszere, és hiába próbált visszatámadni, nem tudta visszaszerezni a vezetést. Ebben akár az Alexander Albon és Lance Stroll ütközésének köszönhető sárga zászló is közrejátszhatott (a thai pilóta később 3 rajthelyes büntetést kapott az Ausztrál Nagydíjra), mindenesetre Verstappen győzelmével zárult a futam.

Sainz nagy lemaradásban, de viszonylag simán hozta a 3. helyet, mögötte pedig Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton volt a sorrend. A hétszeres világbajnok sokat vesztett, amikor a VSC alatt nem tudott bemenni a bokszba.

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
18:20

Ma sem maradtunk dráma nélkül

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a második Szaúd-arábiai Nagydíj élő közvetítésében! Vágjunk is bele a közepébe és kezdjük az elmúlt egy óra drámai eseményével: Carlos Sainz Ferrariján magyar idő szerint hat óra előtt nem sokkal valamilyen problémát észlelt a csapat, a szerelők pedig óriási elánnal kezdtek el dolgozni az 55-ös rajtszámú F1-75-ösön.

Később megerősítették, hogy a kábelkötegeléssel akadt gond, amit sikerült időben orvosolni, és Sainz ki tudott jönni a bokszutcából, hogy felálljon a rajtrácsra. Egy ilyen váratlan esemény ugyanakkor sosem jön jól, úgyhogy van miért izgulnia a spanyol pilóta és a Scuderia drukkereinek, hogy rendben végigérjen a versenyen a vb-pontverseny második helyezettje.

GPHírek
18:29

Cunoda versenye már a rajt előtt véget ért

Noha Sainz egyelőre úgy néz ki, hogy megúszta, nem volt mindenki ennyire szerencsés: az időmérőt műszaki hiba miatt kihagyó Cunoda Juki a rajtrácsra vezető körében megállt a bukótérben. „Motorprobléma” – jelentette, majd egy kis idő elteltével a mérnöke szólt neki: „Juki, ennyi volt, kiugorhatsz az autóból. Miután Mick Schumacher a tegnapi balesete miatt nem indul a versenyen, így már csak 18-an lesznek ott a rajtrácson.

GPHírek
18:38

Hamilton mégsem a bokszutcából kezd

Miután tegnap ő és Toto Wolff is utalt rá, hogy Q1-es kiesés után lehet, hogy nagy változtatásokat hajtanak végre az autón és így a bokszutcából fognak indulni, Lewis Hamilton mégis feláll a dzsiddai futam rajtrácsára, mégpedig a 15. rajtkockába, mivel Daniel Ricciardo három helyes büntetése miatt nyert egy helyet.

Ez azt jelenti, hogy az első szárnyon és a guminyomáson kívül nem sok mindent tudtak változtatni az időmérőn borzasztóan viselkedő Mercedesen.

GPHírek
18:45

Mick Schumacher is a helyszínen van

Jó látni, hogy a tegnap óriási balesetet szenvedő, emiatt a mai versenyt kihagyó Mick Schumacher visszatért a paddockba és részt vett a többi pilótával a versenyzői parádén. 33G-s becsapódás után örülhet, hogy ennyire jól van, és már az éjszakát is a hotelszobájában tölthette.

GPHírek
18:48

A Red Bullok is aggódhatnak a megbízhatóság miatt?

Christian Horner tegnap azt mondta, nincs garancia arra, hogy sikerült teljes mértékben kijavítaniuk a Bahreini Nagydíj hajrájában kettős kieséshez vezető problémáikat, Cunoda korai búcsúját látva pedig alighanem a másik három Honda-motoros autó pilótájának a fejében is megfordult, hogy csak velük ne történjen hasonló.

GPHírek
18:51

Menjünk egy kört Leclerc-rel!

Akik esetleg nem tartottak velünk a hétvége eddigi részében, azoknak itt egy kis bemutató arról, hogy milyen is egy kör a világ leggyorsabb utcai pályáján Charles Leclerc szemszögéből:

GPHírek
18:54

Nincs csapatutasítás a Red Bullnál

Christian Horner a rajtrácson az imént a Sky Sportsnak ismét kiemelte, hogy csak lássák meg a kockás zászlót és ne érje őket megbízhatósági probléma, majd elmondta, hogy a szezonnak ebben a szakaszában nincs sorrend Verstappen és Pérez között, és csak az a feladatuk, hogy ne ütközzenek össze.

GPHírek
18:57

A Pirelli egy kiállást vár

Az olasz gumigyártó szerint a közepes-kemény stratégia a legjobb a mai futamra, de a közepes-kemény-közepes két kiállás is közel van hozzá. Természetesen ez csak abban az esetben igaz, ha nem lesz biztonsági autós fázis vagy piros zászlós megszakítás (utóbbiból tavaly kettő is volt).

A gumikosztást vizsgálva láthatjuk, hogy az első négyes mindegyikének két új közepes és egy új kemény szettje van, viszont Sainznak akad egy új lágy garnitúrája is, aminek adott esetben nagy hasznát veheti.

GPHírek
18:59

Ebben a sorrendben rajtolnak

Egy kis emlékeztető arról, hogy milyen sorrendben vágunk majd neki az 50 körös futamnak (Cunodát kivéve, persze).

GPHírek
19:00

Elindult a felvezető kör!

Mindenki rendben eljött a rajtrácsról, három pilótát kivéve pedig mindenki közepes gumikon kezd. Csak Magnussen (10.), Hamilton (15.) és Hülkenberg (17.) döntött a kemény abroncsok mellett.

GPHírek
19:02

Már a rajtrácshoz közelít a mezőny

Néhány másodperc és elkezdődik a szezon második futama, Pérez és Leclerc most foglalja el az első rajtsort.

GPHírek
19:04

Rajt: Pérez maradt az élen, Verstappen javított

A mexikói simán visszaverte a Ferrarik támadását, Sainz viszont egy helyet veszített Verstappennel szemben. Leclerc a második. 

GPHírek
19:05

1. kör: Mindenki vigyázott a másikra

Nem volt nagy kakaskodás, mindenki tudja, hogy hosszú a verseny és közel vannak a falak. Magnussen egy helyet javított, ahogy Hamilton is. Az élen Pérez 1,2 másodperces előnnyel vezet Leclerc előtt.

Norris a célegyenesben megelőzte Gasly-t és feljött a 10. helyre.

GPHírek
19:07

2. kör: Sainz tapad Verstappenre

A következő körben már lehet majd nyitni a DRS-t, az éllovasok közül pedig egyedül a spanyol van másodpercen belül. Pérez előnye a 2. kör végén 1,3 másodperc.

A rajt ismétléséből kiderült, hogy Csounak megint a kuplunggal volt gondja, ezért esett vissza a 17. helyre.

GPHírek
19:09

3. kör: Russell megelőzte Ocont

Az utolsó kanyarban fékzte ki a franciát a DRS segítségével, így feljött az ötödsik helyre, Sainz viszont már közel négy másodperccel van előtte. Hamilton közben Ricciardót szorongatja a 13. helyért.

GPHírek
19:11

4. kör: Gasly visszaelőzte Norrist, Pérez szakad el

Eddig tudta tartani a megszerzett 10. helyet a McLaren pilótája, aki az utolsó előtti kanyarban esett áldozatul Gaslynak. Pérez előnye az élen már 1,8 másodperc, miközben Verstappen alig több mint egyre van Leclerc-től, Sainz pedig már kettőnél is jobban leszakadt a hollandtól.

GPHírek
19:12

5. kör: Alonso majdnem belerohant Oconba

A célegyenesben próbálta megelőzni a csapattársát, de a francia belülre húzódva keményen védekezett, Alonso pedig az utolsó pillanatban rántotta át az autót a pálya másik oldalára. 

GPHírek
19:13

6. kör: Sainz elkezdett leszakadni a vezető hármasról

Nem igazán tudja tartani Pérezék tempóját, és már 2,7 másodpercre van Verstappentől. Őt Russell már több mint 7 másodperccel követi.

GPHírek
19:14

7. kör: Alonso helyretette Ocont

Csak megelőzte a csapattársát a kétszeres világbajnok, aki kívülről támadott a célegyenesben és az egyes kanyarban körbeautózta a másik Alpine-t, majd elég keményen lezárta előtte az utat. Ez alighanem az iménti manővernek volt köszönhető.

GPHírek
19:16

8. kör: Ocon visszaelőzte Alonsót

Visszaszerezte a hatodik helyet a francia, aki most ugyanúgy kívülről támadott, apró szépséghiba, hogy nem tudott befordulni az egyes kanyarba és átvágott a bukótéren. Később önként visszaadta a helyet, aminek köszönhetően Bottas ráesett a két Alpine-ra.

GPHírek
19:18

9. kör: Verstappen panaszkodik Leclerc-re

Egy körrel korábban azt mondta, hogy nem működik a hátsó lámpa a Ferrarin, ami akkor villog, amikor nem történik energiavisszanyerés. Ez azért fontos, mert Verstappen látja, hogy mikor nem táplál vissza a Ferrerari rendszere, és mikor lesz esetleg sebezhető Leclerc. Emellett biztonsági szerepe is van, éppen ezért kötelezően működnie kell.

GPHírek
19:20

10. kör: Folytatódik az Alpine-csata

Alonso, Ocon, Bottas, Magnussen négyes fogat alakult ki a hatodik helytől lefelé, és minden egyenesben DRS-sel közelítenek a másikra, kivéve Alonsót, persze. Újabb előzés egyelőre nem történt.

Közben Hamilton már a 12. helyre osont előre, az előbb Strollt előzte az utolsó kanyarban. Ricciardo visszaesett utolsónak.

GPHírek
19:21

11. kör: Eltérő taktikán a Ferrarik

Legalábbis vélhetően, Leclerc ugyanis továbbra is az A-tervet követi és mérnöke szerint jobb a gumikezelése a Red Bullokénál, míg Sainz a B-terven van.

Hátrébb Magnussen az egyes kanyarban kívülről támadta Bottast, de visszakoznia kellett, így maradt a 9. helyen.

GPHírek
19:23

12. kör: Hamilton jön fel

Most Norrist előzte meg az utolsó kanyarban, úgyhogy már a 11. helyen halad. Egyelőre a versenytempója jobbnak tűnik az időmérősnél, és ne feledjük, a kemény gumin halad.

Ocon közben ismét megtámadta Alonsót, majd megint átvágta a kettes kanyar bukóterét, mert nem maradt helye. Alonso marad elöl.

GPHírek
19:25

13. kör: Az élen még minden nyitott

A versenyben vezető Pérez mögött Leclerc, Verstappen és Sainz is 2,5 másodperc körüli különbséggel követi az előtte haladót, úgyhogy alighanem mindenki a kerékcserét és az elévágási kísérletet várja. 

Csout eközben 10 másodperces büntetéssel sújtották pályalevágás és előnyszerzés miatt. A kínai már a 13. helyre jött előre az elrontott rajt után.

GPHírek
19:26

14. kör: Bottas megelőzte Ocont

Egyelőre így vége az Alonso-Ocon csatának, Bottas a célegyenesben levadászta a franciát és átvette a 7. helyet. Hamilon hasonlóan tett Gaslyval, így már a pontszerző, tizedik helyen halad.

Hátrébb megkezdődtek a kiállások is, Ricciardo, Stroll és Albon feltette a kemény gumit, az ausztrál már korábban, ezért esett vissza utolsónak.

GPHírek
19:28

15. kör: A Ferrari behúzta a csőbe a Red Bullt?

Behívták Leclerc-t az előzés érdekében, de a monacói nem jött ki, Pérez viszont igen és feltette a kemény keveréket. Persze lehet, hogy nem blöff volt, de nagyon annak tűnik. Pérez Russell mögé, az ötödik helyre tért vissza.

GPHírek
19:29

16. kör. Biztonsági autó, Latifi a falban!

Ma is összetörte az autót a kanadai, Péreznek ez pedig borzasztóan rosszul jött. Nézzük, mekkora lesz a kavarodás!

GPHírek
19:31

17. kör: Pérez két helyet veszített!

Elképesztően balszerencsés a mexikói, az élről mindenki kijött kemény gumikért, és már Leclerc vezet Verstappen előtt. Egyedül Sainz maradt ott, ahol volt, azaz a negyedik helyen.

GPHírek
19:32

17. kör: Hamilton és Magnussen is nagyot nyert

Ők ketten és Hülkenberg nem jött, hiszen keményeken kezdtek, Hamilton így a hetedik, Magnussen a hatodik helyen áll jelenleg, míg Hülkenberg is beosont a pontszerzők közé a 9. pozícióban.

GPHírek
19:33

Latifi az utolsó kanyarban törte össze

Nagyon furán úszott meg az autó a kanadai alatt, aki a rádióban szitkozódva nem is értette, hogy már megint mi történt vele. 

GPHírek
19:35

Pérez leszorította Sainzot

Érdekes eset játszódott le a bokszból kifele. Sainz érkezett vissza a pályára, Pérez pedig jött a pályán, és hiába a spanyol szelte át előbb a Safety Car-vonalat, a kettes kanyarban a mexikói leszorította és megelőzte. A felügyelők alighanem meg fogják vizsgálni az esetet. Egyértelműnek tűnik, hogy Sainzé volt a harmadik hely.

A biztonsági autó továbbra is a pályán.

GPHírek
19:37

Videón a baleset

Latifi a kigyorsításon csúszott meg, onnan pedig már csak utas volt. A biztonsági autó továbbra is bent van, a Williamst már eltakarították. A 20. kört kezdte meg a mezőny.

GPHírek
19:39

Sainz vissza akarja kapni a helyet

Mérnöke azt mondta neki, hogy jelentették az esetet, és most fókuszáljon az újraindításra. A spanyol viszont azt mondja, hogy még az előtt kéri vissza a harmadik helyet, és nem érti, hogy miért nem lehet ezt gyorsan eldönteni, hiszen egyértelműen ő érte el előbb az SC-vonalat.

A kör végén kijön a biztonsági autó, mindenki a kemény gumin, a sorrend: Leclerc, Verstappen, Pérez, Sainz, Russell, Magnussen, Hamilton, Alonso, Hülkenberg, Bottas, Ocon, Ricciardo, Norris, Gasly, Csou, Stroll, Albon.

GPHírek
19:41

Újraindult a futam!

Leclerc-nek cikáznia kellett a célegyenesben, hogy Verstappen szélárnyékból ne előzze meg, de sikerült elöl maradnia. Pérez közben elengedte Sainzot, Russell pedig Magnussennel csatázott, de maradt ötödik.

GPHírek
19:42

21. kör: Hamilton támad

Az utolsó előtti kanyarban benézett de nem vetődött be Magnussen mellé, majd egy kicsit a célegyenesben is mutatta magát. Ne felejtsük, neki még ki kell jönnie kerékcserére.

Közben kiderült, hogy Pérezt a mérnöke utasította, hogy az új rajt után adja vissza a helyet Sainznak. Ezzel a dolog el van rendezve.

GPHírek
19:44

22. kör: Leclerc egyelőre nem tud elszakadni

Verstappen egy másodpercen belül követi, ami akkor lehet majd gond a monacóinak, ha a következő körben már nyithatják a DRS-t. A Red Bull egész hétvégén a leggyorsabb volt az egyenesekben. Sainz 1,5 másodperccel lemaradva követi Verstappent, mögötte Pérez másodpercen belül van.

GPHírek
19:46

23. kör: Hamilton előzött, de Magnussen visszaelőzte

Az utolsó kanyarban ment el a dán mellett a hétszeres világbajnok, de Magnussen nyithatta a DRS-t a célegyenesben, és kívülről azonnal vissza is vette a helyet. Tavaly aligha gondoltuk volna, hogy egy Haasszal az idén meg lehet majd előzni egy Mercedest.

Hátrébb Bottas ment el Hülkenberg mellett a célegyenesben, és feljött a 9. helyre.

GPHírek
19:48

25. kör: Hamilton letudta Magnussent

Eddig tudott helytállni a dán, aki a 24. kör végén már nehéz helyzetbe került, mert DRS-sel támadta őt a Mercedes pilótája, majd az egyes kanyarban kifékezte a Haast és feljött a hatodik helye. 

Hátrébb Ocon is megelőzte Hülkenberget, és átvette a 10. pozíciót.

GPHírek
19:49

Leclerc nagyot hibázhatott?

Az imént ismételték, hogy az újraindításnál a monacói átszelte a bokszbejárat fehér vonalát, ami elvileg szabálytalan, Verstappen azonnal fel is nyomta őt. Lehet, hogy ezen fog elmenni a győzelme?

GPHírek
19:50

26. kör: Sainz a leggyorsabb

Leggyorsabb kört repesztett a spanyol, amivel két másodperc körülre zárkózott fel Verstappen mögé, miközben a holland 1,5 másodpercre van Leclerc-től.

Mérnöke azt mondta Verstappennek, hogy Leclerc az első szektorban autózza ki minden előnyét, azaz ott kell valahogy tartania vele a tempót.

GPHírek
19:51

27. kör: Sainz autója rakoncátlankodik

Azt jelentette, hogy volt egy félreváltása, de nem tudja, hogy miért. A csapat ellenőrzi a helyzetet. Közben Verstappen lett a leggyorsabb kör tulajdonosa.

GPHírek
19:53

28. kör: Jönnek fel a McLarenek

Norris az imént elviharzott Hülkenberg mellett a célegyenesben, a két McLaren így már a 11. és 12. helyen halad, azaz nincs messze a pontszerzéstől. Hülkenberget azóta Gasly is megelőzte. Lehet, hogy itt lenne az ideje lecserélni a kopott kemény gumikat?

GPHírek
19:55

29. kör: Sainz leszakadt, Verstappen megy Leclerc-rel

3,7 másodpercre nőtt a spanyol hátránya Verstappennel szemben, miközben Pérez 1,5 másodpercre van csak tőle. A holland ugyanennyire követi Leclerc-t.

GPHírek
19:56

30. kör: Alonso lehet Bottas következő áldozata

Nagy versenyt fut ismét a finn az Alfával, és már csak fél másodpercre van a 8. helyen autózó spanyoltól. A célegyesben nyitotta a DRS-t, de egyelőre nem tudott előzni.

GPHírek
19:58

31. kör: Bottas hibázott

Elrontotta az utolsó kanyart, ami miatt nem tudott jól kigyorsítani a célegyenesre, így Alonso egyelőre elöl maradt, viszont egyértelműen gyorsabb az Alfa.

Az élen Leclerc előnye 1,6 másodperc, Sainz 3,8-re követi Verstappent. 

GPHírek
20:00

32. kör: Verstappennek azt mondták, spóroljon

Gianpiero Lambiase figyelmeztette a hollandot, hogy a gyors kanyarokban kímélje a gumikat, és inkább hagyja, hogy Leclerc elkoptassa az övéit, mert akkor később lehet esélyük. Leclerc látszólag nem spórol, az imént övé lett a leggyorsab kör.

GPHírek
20:02

33. kör: Alonso lerázta Bottast, a Haast támadja

Több mint két másodpercre került az Alpine-tól a finn, aki vélhetően hibázott a legutóbbi körben. Alonsónak így lehetősége van előre figyelni, utolérte ugyanis a még kerékcsere előtt álló, 7. helyen autózó Magnussent.

GPHírek
20:03

34. kör: Alonso megelőzte Magnussent

Esélye sem volt a dánnak, Akonso a célegyenesben kívülről elment mellette, majd rövidebbet fékezett. 

GPHírek
20:04

35. kör: Pérez hibázott

A kettes kanyarban hajtott át a bukótéren a mexikói, miután túl rövidet fékezett, de gond nélkül továbbhaladt. Hátránya 2,9 másodperc Sainz mögött, aki már 5 másodperccel van lemaradva Verstappentől.

GPHírek
20:05

36. kör: Alonso autója elromlott!

Rögtön azután, hogy Bottas kiment egy második kerékcserére is, Alonso lelassuló autóból jelentette, hogy nincs motorerő. Úgy tűnik, számára ennyi volt a futam, jelenleg lassan gurul és folyamatosan veszíti a helyezéseket.

GPHírek
20:08

37. kör: Sorozatosan esnek ki a pilóták, a McLaren és az Alfa is megállt

Ricciardo be sem jutott a bokszba, annak bejáratában parkolta le a McLarent, miközben szólt, hogy nincs hajtás. Bottas be tudott menni a bokszba, ahol a szerelők már tolják be a kocsit a garázsba. Egyelőre nincs Safety Car Ricciardo miatt, de többen azonnal ugrottak és lecserélték a kerekeiket.

GPHírek
20:10

38. kör: Virtuális biztonsági autó

Alonso sem jutott be a bokszba és Ricciardótól néhány méterre szintén a bokszbejáratban állt meg, lezárták a bokszutcát. Kérdés, hogy a közepesekre váltó Hülkenberg azelőtt ment-e be, hogy ez megtörtént. 

GPHírek
20:11

38. kör: Hamiltonnal későn reagáltak

Magnussen gumijait is le tudták cserélni, Hamilton viszont a bokszbejáratban kapta meg az üzenetet, és már nem volt ideje reagálni, így most a hatodik helyen halad a kemény gumikon. Minden azon múlik, hogy mikor nyit ki a bokszutca, és tudnak-e cserélni a virtuális biztonsági autó alatt, ami még mindig érvényben van.

GPHírek
20:13

40. kör: Vége a VSC-fázisnak, Hamilton a bokszban

Leclerc és Verstappen között másodperc alá csökkent a különbség egy pillanatra, miközben Hamilton megkapta a közepes gumikat egy elég lassú kerékcsere során.

GPHírek
20:14

41. kör: Hamilton a tizedik helyre esett vissza

Közvetlenül Magnussen mögött folytathatja, de az új gumi hasznára lehet. Közben Verstappen nagyon közel került Leclerc-hez.

GPHírek
20:15

42. kör: Verstappen Leclerc nyakán, támad a győzelemért!

A kör elején szinte ott volt a Ferrari hátsó szárnyán, de Leclerc később kicsit el tudott nyúlni tőle, viszont a végére megint ott lehet mögötte a holland.

GPHírek
20:16

43. kör: Hatalmas csata az élen, ismét!

Megismétlődik a bahreini futam! Verstappen megelőzte Leclerc-t az utolsó előtti kanyarban, de a monacói ismét figyelt a DRS-vonalra, és a célegyenesben azonnal visszaelőzte Leclerc-t. Ismét nagyon taktikus volt a Ferrari pilótája, aki így egyelőre megőrizte az első helyet.

GPHírek
20:18

44. kör: Elképesztő jelenetek

Verstappen megint támadott, Leclerc el akarta engedni a DRS-vonal előtt, de Verstappen lassított, majd mindketten állóra fékezték a kerekeket, de Leclerc gyorsan reagált és a gázra lépett, így a célegyenesben Verstappen hiába nyithatta a DRS-t, túlságosan le volt maradva. Verstappen azon dühöngött, hogy Leclerc megint átvágta a bokszutca bejárati vonalát.

GPHírek
20:18

44. kör: Elképesztő jelenetek

Verstappen megint támadott, Leclerc el akarta engedni a DRS-vonal előtt, de Verstappen lassított, majd mindketten állóra fékezték a kerekeket, de Leclerc gyorsan reagált és a gázra lépett, így a célegyenesben Verstappen hiába nyithatta a DRS-t, túlságosan le volt maradva. Verstappen azon dühöngött, hogy Leclerc megint átvágta a bokszutca bejárati vonalát.

GPHírek
20:20

45. kör: Verstappen ezúttal messze volt

Mérnöke nyugtatja a hollandot, aki most nem tudott közel kerülni az előző kör végén, így nem tudta támadni Leclerc-t. Hátrébb Hamilton ahelyett, hogy előzne, Stroll előzte meg őt, majd a brit egy körrel később visszavette tőle a tizedik helyet.

GPHírek
20:21

46. kör: Verstappen újra támad!

Beijesztett a célegyenes végén, de nem volt benne komoly szándék, viszont ismét ott van a Ferrari mögött, miután egy kis lélegzetvételhez jutott. Megint jön a DRS-harc?

GPHírek
20:22

47. kör: Verstappen megelőzte Leclerc-t!

Most nem lassított le az utolsó előtti kanyar előtt a monacói, Verstappen így centikre fordult be mögötte, majd a célegyenesben esélyt sem hagyott neki és a DRS-sel megelőzte.

GPHírek
20:23

47. kör: Leclerc próbál tapadni a Red Bullra

Nem tudott a kör végén visszatámadni, de a DRS-t még nyithatta. Úgy tűnik, a Red Bullnak jobb a tempója.

GPHírek
20:25

48. kör: Leclerc óriási nyomás alatt tartja Verstappent

Nem ereszti a hollandot, de az egyenesben hiába nyitja a DRS-t, nem igazán kerül közelebb.

GPHírek
20:26

49. kör: Sárga zászló mentette meg Verstappent

Albon összeütközött Stroll-lal az első kanyarban, Leclerc így hiába volt nagyon közel a Ferrarival Verstappenhez, mindkettejüknek lassítania kellett és értelemszerűen nem előzhetett.

GPHírek
20:28

50. kör: Verstappen megnyerte a versenyt!

A kör elején a célegyenesben még nyitott DRS-sel üldözte Leclerc Verstappent, de nem tudott támadási pozícióba kerülni, viszont közel maradt hozzá az utolsó kanyarig, de itt sem sikerült eléggé közel kerülnie. Végül szoros emberfogásban kísérte be a célba a hollandot, aki a bahreini kiesés után megszerezte idei első győzelmét.

GPHírek
20:30

Norris majdnem előzött a végén

Láttunk még egy csatát, ez a 6. helyért zajlott Ocon és Norris között. Utóbbi támadta előbbit, centikre volt tőle az utolsó kanyarból kifelé, de nem sikerült legyorsulni az Alpine-t.

Verstappen és Leclerc mögött Sainz, Pérez, Russell, Ocon, Norris, Gasly, Magnussen és Hamilton lett a pontszerzők további sorrendje, azaz a hétszeres világbajnok is gyűjtött még egy egységet.

GPHírek
20:32

Leclerc gratulált Verstappennek

A holland az utolsó körben még dühöngött egy sort, mert szerinte igazságtalan volt, hogy Leclerc közelített rá a sárga zászló alatt, de a levezető körben már örült. Leclerc kevésbé, viszont sportszerű gesztust tett: gratuált Verstappennek és szépnek minősítette a csatájukat, majd sajnálkozott egy kicsit, hogy nem voltak elég gyorsak az egyenesekben.

GPHírek
20:34

A Haas ismét pontot szerzett

Magnussen kilencedik helye azt jelenti, hogy a tavalyi szezont pont nélkül az utolsó helyen záró Haas a bahreini ötödik hely után itt is pontot szerzett, ami újabb szép teljesítmény az amerikai istállótól és Magnussentől.

GPHírek
20:36

Leclerc maradt az élen a pontversenyben

Továbbra is a monacói vezet, immár 45 egységgel, mögötte pedig Sainz áll 33-mal, míg Verstappen feljött harmadiknak 25-tel. Utána Russell és Mercedes jön.

Mi viszont megyünk, köszönjük a figyelmüket mára, de azért nézzenek vissza később, mert folyamatosan jelentkezünk a verseny utáni reakciókkal. Viszontlátásra!

Még több bejegyzés