Pierre Gasly zárta az élen a Bahreini Nagydíj és a 2022-es szezon első szabadedzését, noha ehhez lágy gumikat kellett feltenni az Alpha Taurijára. Mögötte a két Ferrari végzett, miközben a Mercedesek a lágy abroncsokon sem voltak gyorsak.
A Bahreini Nagydíj első szabadedzésével hivatalosan is kezdetét vette a 2022-es szezon. A nyitóhétvége első gyakorlására szeles, ám napsütötte időben került sor, a csapatok pedig mondhatni ott folytatták, ahol a múlt héten a bahreini tesztelésen abbahagyták, hiszen többen is új elemekkel felvértezve, áramlásjelző-festéket és mérőkereteket használva gurultak ki a pályára.
GREEN LIGHT!
— Formula 1 (@F1) March 18, 2022
The 2022 F1 season is officially GO!! #BahrainGP#F1pic.twitter.com/poT7ERHiqY
Nem sokáig volt azonban zavartalan az első tréning, Esteban Ocon Alpine-járól ugyanis a célegyenesben levált a megváltoztatott kialakítású oldalszekrény borítása, törmelékkel terítve be az aszfaltot, hét és fél perc után így piros zászlóval félbe kellett szakítani az egy órás edzést. Az Alpine több okból sem örülhetett az incidensnek: a lyukas oldalú autóval egy kört megtevő Ocon közszemlére tette az A522-es hűtésének kialakítását; a sérülést javítani kellett, ami időbe, a csapatnak pedig pénzbe került; régebbi kialakítású elemmel kellett pótolniuk az önálló életre kelt újra.
Nem Ocon szembesült azonban egyből valamilyen problémával, Valtteri Bottas Alfa Romeójának Ferrari-motorja ugyanis már az első körben kihagyott, a finn ezért azonnal vissza is tért a garázsba, ahonnan később sem tért vissza, így mért kör nélkül zárt.
Miután quadokra szerelt fúvókákkal alaposan letakarították a célegyenest, helyi idő szerint 15 óra 20 perckor ismét zöldre váltott a lámpa a boxutca végén, azaz több mint 10 perc edzésidőt veszítettek a pilóták.
RED FLAG
— Formula 1 (@F1) March 18, 2022
Esteban Ocon loses a big chunk of sidepod
The debris litters the start-finish straight, so the session is paused as clean-up begins#BahrainGP#F1pic.twitter.com/ZHWKqIIZzr
Még az első percekben a két McLaren állt az élre lágy gumin Norris-Ricciardo sorrendben, de ahogyan arra számítani lehetett, nem sokáig maradtak ott. Előbb Alonso előzte meg őket szintén lágy gumin, 1,3 másodpercet adva Norrisnak, majd érkezett Verstappen közepes gumin és közel fél másodperccel a kétszeres világbajnokot is lenyomta.
Az edzésen a pattogás orvoslásának érdekében kétféle padlólemezzel kísérletező, új fejlesztésű orrkúpot kapó Mercedes ennél jóval haloványabban kezdett, Hamilton első mért köre a közepes gumin 1,584 másodperccel maradt el Verstappen idejétől. A szélre panaszkodó Russell bő egy tizeddel még ennél is lassabb volt, miközben a W13-as úgy pattogott, hogy a célegyenes végén arról is lerepült egy aerodinamikai elem.
A két Ferrari sem volt veszélyes a közben 4 századot javító Verstappenre, ám Leclerc és Sainz is a kemény gumin körözött, ami magyarázta 1,5 másodperces hátrányukat a 4-5. helyen. A két Mercedest ugyanakkor megelőzték, miközben a második helyet Alonso, a harmadikat Pérez foglalta el. De nem sokáig, a mexikói 25 perccel a vége előtt ugyanis közepes gumin feljött a második helyre, 3 tizeddel Verstappen mögé, miközben a pályára visszatérő Ocon a 4. pozícióba sorolt be csapattársa mögé lágy gumikon.
Get used to seeing @LewisHamilton in yellow again in 2022!
— Formula 1 (@F1) March 18, 2022
The @MercedesAMGF1 man is currently P6#BahrainGP#F1pic.twitter.com/SAowytRJMt
Az utolsó szó húsz percre a Ferrari feltette a közepes, a Mercedes pedig a lágy gumikat, míg a Red Bull maradt a közepes keveréken. Russell a piros oldalfalú Pirelliket kihasználva 1:34.629-cel átvette a vezetést (113 ezreddel előzte meg Verstappent), miközben Leclerc látványos 360 fokos piruettet mutatott be a 11-es kanyarban. Csapattársa pedig hiába kezdett lila első szektorral, el kellett vennie, miután a középsőben feltartották.
Russell körét a szintén lágyakon támadó Gasly helyezte gyorsan kontextusba: 1:34.193-mal 5 tizedet adott neki, de közepeseken azért Leclerc és Sainz is bejött elé, Hamilton viszont több mint 3 tizeddel elmaradt tőle és csak a szintén lágy gumikon próbálkozó Stroll mögé sorolt be a hetedik helyre.
Cheeky 360 from Charles Leclerc
— Formula 1 (@F1) March 18, 2022
But no harm done - he recovers and is now up to second quickest#BahrainGP#F1pic.twitter.com/b9nQAsRysw
Az élmezőnyben ezután változás már nem történt, Gasly maradt az élen Leclerc, Sainz, Russell és Verstappen előtt. Mögöttük Stroll, Hamilton, Alonso, Cunoda, Pérez lett az első, Csou, Ocon, Latifi, Hülkenberg, Albon, Norris, Ricciardo, Schumacher, Magnussen és Bottas a második tíz sorrendje.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Elérkeztünk a szezonnyitó hétvégéhez
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Bahreini Nagydíj, vagyis a 2022-es világbajnokság első versenyhétvégéjének az első szabadedzése. Hogy mire lehet számítani, azt a szokásos előzetesünk mellett ezúttal a múlt heti tesztek elemzéséből lehet megtudni.
Változás a mezőny összetételét illetően
Miután Daniel Ricciardo felépült a koronavírus-fertőzéséből, egy ideig azt lehetett hinni, hogy az állandó üléssel rendelkező 20 pilóta fog szerepelni Bahreinben, ám tegnap jött a hír, hogy ezúttal Sebastian Vettel tesztje lett pozitív. A négyszeres világbajnok így kihagyja a hétvégét, helyét pedig honfitársa, az Aston Martin tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg veszi át.
Itt az első újítás
Senki ne lepődjön meg, ha a múlt heti tesztekhez képest itt-ott változik az autó kialakítása. Persze akkora módosításra nem kell számítani, mint amennyire a Mercedes átalakult a barcelonai tesztek után a bahreini felkészülésre, de olyanra igen, mint amilyet az Alpine oldalszekrénye esetében láthatunk az alábbi képen.
Detalles de los nuevos pontones del Alpine
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) March 18, 2022
Detail of new Alpine sidepods.#F1 pic.twitter.com/vsi0u1iVsl
Hamilton visszatért a gyökerekhez
Ezt nem mi mondjuk, hanem a Mercedes Twitter-csatornájának az üzemeltetője, de mi sem tudunk vitatkozni vele. A hétszeres világbajnok ugyanis bemutatta idei sisakfestését, amiben a pályafutása elején használt sárgas dominál. Hozzá kell tenni, hogy az árnyalat egy kicsit eltér a korábbi verziótól.
Run it back. @LewisHamilton taking it back to his roots in ‘22. pic.twitter.com/FgsEiHCWGg
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) March 18, 2022
Gasly kiállt Ukrajna mellett
Bár a Forma-1 rajongói a szezonnyitót várják, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy Ukrajna területén még mindig háború zajlik. A francia pilóta sem tett így, és csatlakozva Vettelhez, ő is az ukrán nemzeti lobogó színeivel látta el a sisakját.
For Peace
— PIERRE GASLY (@PierreGASLY) March 18, 2022
For Solidarity
For Ukraine
The conflict in #Ukraine is threatening children's lives, many of whom need help to get to safety urgently. They need our support. Join me in helping #UNICEF to protect more children link in bio https://t.co/ZFGZqyccit pic.twitter.com/o5KjFBMTI6
Többen is új sisakfestést mutattak be
Hamiltonon és Gaslyn kívül mások is új színösszeállítással jelentkeztek, ezekből szemezgetünk most.
All the angles #essereFerrari pic.twitter.com/9JSPwQuvB7
— Scuderia Ferrari (@ScuderiaFerrari) March 17, 2022
? New Season, New Helmet ? Presenting @alo_oficial’s 2022 helmet#BahrainGP pic.twitter.com/1o3jANFwRZ
— BWT Alpine F1 Team (@AlpineF1Team) March 17, 2022
Helmet game strong #HaasF1 pic.twitter.com/EWitWtnB9i
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) March 18, 2022
Nico Hulkenberg will use his helmet design from last year with just few logos changed (BWT etc.)#nh27 #hulkenberg #astonmartin #f1 #formula1 #BahrainGP pic.twitter.com/maFzwbYu9D
— F1 Helmets (@F1HLM) March 18, 2022
Verstappen nehéz hétvégét jósol Hülkenbergnek
A visszatérő német pilóta másfél év után vezethet ismét F1-es kocsit, ráadásul tavaly egyáltalán nem versenyzett. Ebből kiindulva a címvédő úgy véli, hogy kollégája fizikálisan óriási kihívás előtt áll.
Íme a 2022-es intrója
Maga a dallam csak minimálisan változott a tavalyi idényhez képest, ám a képi világ jelentősen megváltozott. Persze muszáj volt, hiszen a mezőny kicserélődött, ráadásul a világbajnok személye is megváltozott.
Introducing the 2022 season opening titles! #F1IsBack #F1 pic.twitter.com/qFfWegNKXe
— Formula 1 (@F1) March 17, 2022
Három visszatérőt is köszönthetünk
Mindezt úgy, hogy két hete még csak egyről volt szó. Hülkenbergről már ejtettünk szót, de sokáig Kevin Magnussen sem úgy készült, hogy most Bahreinben van jelenése, hiszen Nyikita Mazepin lett volna a Haas versenyzője. Rajtuk kívül pedig Alexander Albon sem volt ott a tavalyi mezőnyben, de az ő visszatérése már ősszel hivatalossá vált.
Heeeere comes Kev! #HaasF1 #BahrainGP pic.twitter.com/RllTBq3uLI
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) March 18, 2022
Zöld zászló
Elindult a szezonnyitó első szabadedzése! Ami az időjárást illeti, a levegő 20, az aszfalt 36,3 fokos, és fontos megemlíteni, hogy az előzetes előrejelzéseknek megfelelően viszonylag erősen fúj a szél.
Sokan kijöttek, köztük Hamilton is
A mezőny több mint fele már a pályán van. Ricciardo a lágy, a két Mercedes a közepes gumikon kezd, a többiek a keményeken.
Leclerc-é az év első ideje
Mármint versenyhétvégén. A monacói pilóta közel sem mérvadó, 1:45.601 másodpercet autózott, és ennek megfelelően azóta visszaesett az utolsó, 6. helyre.
A McLaren kezd az élen
Norris 1:36.584-gyel nyitott, amivel 334 ezreddel megelőzte Ricciardót, de mindketten a lágyakon vannak. Jelenleg már csak Alonso nem ment ki a pályára.
Piros zászló
Máris meglett az eredménye a pattogásnak, hiszen Ocon autójáról ennek eredményeképpen törtek le apró darabok. Először sárga zászlót lengettek, de nem sokkal később máris megszakították a gyakorlást.
El trozo del Alpine de Ocon. pic.twitter.com/aHQKX1VBjQ
— Redflag.com (@redflag_com) March 18, 2022
Látványos kép az Alpine-ról
Ritkán látható felvételek készültek Ocon autójáról, miután az autó jobb oldala szinte teljesen eltűnt, így be lehetett látni az autó belsejébe. Egy biztos, az Alpine-nál több szempontból sem örülnek ennek.
El Plan. Ocon se queda sin pontones. pic.twitter.com/NTrimNBPXE
— Xesco Garí (@XescoGari) March 18, 2022
Nem történt komoly sérülés
Ezt Sam Collins, az F1 TV technikai szakértője jelentette Ocon Alpine-járól. Ugyanakkor új oldaldobozt kell tenni az autóra, és Albert Fabrega szerint a régi specifikációjú változatot rakják az autóra.
Aloine está montando los pontones antiguos en el coche de Ocon.
— Albert Fabrega (@AlbertFabrega) March 18, 2022
Alpine fitting old spech sidepods on Ocon's car. #F1 pic.twitter.com/nkl4qKGAx1
Még mindig nem indult újra az edzés
Továbbra is piros zászló van érvényben, aminek néhányan valószínűleg különösen nem örülnek. Közéjük tartozik a most beugró Hülkenberg, valamint az egyik tesztelést teljes mértékben kihagyó Magnussen, illetve Ricciardo.
Zöld zászló
Hosszabb szünet után újraindult a gyakorlás. Az eddig a pályán nem látott Alonso hagyta el elsőként a garázst, de sokan követték őt. Jelenleg 12 versenyző rendelkezik köridővel.
Újra itt a sisakkamera
Latifi szemszögéből nézhettük, hogy mit láthat egy Forma-1-es pilóta az autóból. Továbbra sem tudunk mást mondani, mint hogy rendkívül látványos ez a kameraállás.
Helmet cam with Nicholas Latifi. #F1 #BahrainGP pic.twitter.com/puHuhJaLRY
— Ed Spencer (@EdSpencer99) March 18, 2022
Alonso az élre ugrott, de nem sokáig volt ott
A kétszeres F1-es világbajnok nem teketóriázott, és 1,337 másodperces előnnyel megelőzte Norrist a lágyakon, ám nem sokkal később jött Verstappen, és a közepeseken további 464 ezredet faragott a legjobb köridőből. Pérez a 3. helyre jött fel 1,223 másodperces hátrányban.
Hamilton csak a hatodik
A brit pilóta 1:36.367-tel ideiglenesen feljött a 4. helyre a közepeseken, de aztán a keményen próbálkozó Ferrarik megelőzték őt. Csapattársa, Russell csak a 10. és az imént arra panaszkodott, hogy a szél most jobban befolyásolja az autó viselkedését, mint múlt héten.
looking good. pic.twitter.com/GDVREVY3nw
— Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@MercedesAMGF1) March 18, 2022
Új a grafika a közvetítésben
A korábbi képeinkből akár észre is lehetett venni, hogy a grafika eltér a tavalyitól. Hogy ez kinek tetszik és kinek nem, az egyéni ízlés kérdése, de az biztos, hogy hozzá kell szoktatni a szemünket.
Ocon visszatért a pályára
Szűk félórával a vége előtt a francia versenyző autóját ismét alkalmasnak nyilvánították a körözésre. Rajta kívül egyedül Bottas nem rendelkezik még mért körrel.
A Red Bullok vezetnek az Alpine-ok előtt
Pérez feljött a 2. helyre, miután hátrányát 308 ezredre csökkentette Verstappennel szemben a közepeseken. Ocon pedig első idejével máris felugrott közvetlenül csapattársa mögé, de hozzá hasonlóan a lágyakon autózott.
Több pilótának is van sisakkamerája
Korábban egy hétvége során legfeljebb egy pilóta szemszögéből láthattuk az eseményeket. Ez azonban most legalább kettő, hiszen Latifié után Csou sisakkameráján keresztül láthattuk, ahogyan vezeti az Alfa Romeót.
30 MINUTE UPDATE FP1: @Charles_Leclerc: P5 @Carlossainz55: P7 #BahrainGP #F1 pic.twitter.com/HS4RXrkn1p
— Miks (@leclerc16CL) March 18, 2022
Még mindig pattog a Mercedes
A célegyenesben jól látható volt, hogy Hamilton autója "delfinezett". Ez kifejezetten rossz hír a Mercedesnek, hiszen már nincs sok idejük hatékony megoldást találni a problémára.
Russell átvette a vezetést a lágyakon
Életjeleket mutat a Mercedes, miután a brit pilóta két lila szektort autózva 113 ezreddel átvette a vezetést, de eggyel lágyabb gumikon ment, mint Verstappen. Egy pillanatra sárga zászló volt érvényben, miután Leclerc megpördült, de a Ferrari versenyzője tovább tudott menni.
Charles Leclerc spin atti ve sezonu açtik #F1 | #BahrainGP pic.twitter.com/ZospRqkI8J
— YERLI TIFOSI #BahrainGP (@YerliTifosi) March 18, 2022
Gasly áll az élen, a két Ferrari követi
A középmezőny pilótái közül néhányan jelentősen javítottak a lágyakon. A francia versenyző 1:34.193-mal vette át a vezetést, Stroll a 6., Cunoda pedig a 7. pozícióba jött fel. Leclerc a 2., Sainz a 3. helyre jött fel, ők azonban a közepeseken autóztak.
Hamilton csak a hetedik helyig jött fel
A sok javítás után jelentősen visszaesett, de most ismét pályára gurult a lágyakon, ám Strollt sem tutda megelőzni, Gaslytól pedig 75 századdal maradt el. Persze ebbe egyelőre nem kell sokat belelátni, hiszen nem ismerjük az autók beállításait.
A két Haas az utolsó
Legalábbis ha nem számítjuk a még mindig kör nélküli Bottast. Az amerikai csapat szurkolóinak azonban még nem kell megijedniük, hogy folytatódik a tavalyi rémálom, hiszen egyelőre Schumacher és Magnussen sem tette fel a lágyakat.
Verstappen versenyszimuláción van
A holland pilóta már a 10. körét is teljesítette a közepeseken, legutóbb 1:39.250 másodpercet autózott.
Kockás zászló
Vége az év első szabadedzésének, amely Pierre Gasly elsőségével zárult. Sok minden egyelőre nem derült ki az erőviszonyokból, hiszen a legjobb idő is jelentősen elmaradt a teszteken látottaktól, amit akkor is észben kell tartani, ha ott egy vagy két fokozattal lágyabb gumikon autózták a leggyorsabb köröket.
Jöhetnek a rajtgyakorlatok
Ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a pilóták most még felállhatnak a rajtrácsra, és szimulálhatják a rajtot. Ezzel sokan éltek, és többekét is a fedélzeti kamerájukból követhettük végig.
Eres Leclerc el domingo pic.twitter.com/WMteP3Dgdx
— LukiSeb_15 (@VettelKuki) March 18, 2022
Délután sok minden kiderülhet
A második szabadedzés általában mérvadóbb az elsőnél, hiszen hasonló körülmények között rendezik, mint az időmérőt és a versenyt. A 4-kor kezdődő esemény előtt nem sokkal természetesen ismét várjuk Önöket percről percre tudósításunkkal, mostanra viszont köszönjük figyelmüket!