Lewis Hamilton zárta az Abu-dzabi Nagydíj harmadik, nem reprezentatív körülmények között rendezett szabadedzését. Max Verstappennek visszatértek a hátsó szárnyát érintő problémái, de hátránya csupán 2 tized riválisa mögött.
Az elsőhöz hasonló körülmények között indult az Abu-dzabi Nagydíj harmadik szabadedzése, ami egyben az idei szezon utolsó gyakorlása is volt. A levegő hőmérséklete 27, míg az aszfalté 39 fokos volt.

Közvetlenül a bokszutca megnyitása után többek között Valtteri Bottas és Max Verstappen is pályára gördült, kisvártatva pedig Lewis Hamilton is követte őket. A Mercedes pilótái kemény, míg a holland versenyző közepes gumikon kezdett, igaz, előbbi kettő csupán egy installációs körre ment ki.
A bajnokság éllovasa 1:24.997 másodperccel kezdett, 829 ezreddel megelőzve Kimi Räikkönent. Nem sokkal később egy keveset faragott ebből az időből, második mért köre 171 ezreddel bizonyult gyorsabbnak az előzőnél.
Ekkorra már a Mercedesek is visszajöttek, de a korábbiakkal ellentétben lágyakon, Sergio Pérez pedig csapattársához hasonlóan a közepeseket választotta. Hamilton 587 ezredes előnnyel át is vette a vezetést, Bottas viszont lassabb volt Verstappennél, a mexikói versenyző pedig a 4. pozícióban kezdett.
Negyedóra elteltével még csak kilenc pilóta rendelkezett köridővel, ekkor viszont már csak George Russell volt az egyetlen, aki egyáltalán nem gördült ki a garázsból, de hamarosan ő is megtette ezt. A középmezőnyből azonban senki nem tört be az első négy közé, pedig a lehetőségük egészen biztosan meglett volna rá, tekintve, hogy Pérez és az 5. Antonio Giovinazzi között mindössze 1 tized volt a különbség.
A mexikói versenyző aztán javított, amivel megelőzte Bottast, és csupán 4 ezreddel maradt el Verstappentől. Hamilton szintén gyorsult, aminek köszönhetően 773 ezredre növelte előnyét riválisával szemben, aki ekkor versenyszimuláción volt.

Bottas aztán erősített, és 1:24.025-ös körével 3 századdal múlta felül csapattársát, Pérez pedig 105 ezredes különbséggel szintén átugrotta a sajátját. A finn pilóta azonban csak pár perc erejéig vezetett, mert ekkor Hamilton három lila szektorral visszavette az 1. helyet, és 1 tizeddel megközelítette pénteki legjobb idejét.
Miközben a Mercedesek friss lágy gumikra váltottak, a Red Bullok sokáig a bokszban maradtak. Verstappennél ráadásul kicserélték a hátsó szárnyat, és később kiderült, hogy ismét a DRS nyitási mechanizmusával akadtak gondok.
A Mercedesek azonban az első próbálkozások során nem javítottak. Hamilton többet is hibázott, majd arra panaszkodott, hogy a hátsó gumik nagyon melegek. Cunoda Juki és Carlos Sainz ellenben gyorsultak, és feljöttek a 3., illetve a 4. helyre, utóbbi ráadásul a közepeseken.
Miután visszajött, Verstappen szintén elrontotta első gyorskörét, ezt követően viszont feljött a 2. helyre 214 ezredes lemaradással a címvédő mögött. A következő körében az első két szektorban egyéni legjobbat autózott, utána viszont hibázott, így nem tudott továb közeledni. Hamilton szintén nem gyorsult, miután nem volt elégedett azokkal az abroncsokkal, amelyeken akkor ment.
Pérez még a végén feljött a 4. pozícióba, 22 ezredes lemaradással Bottas mögött, amivel ki is alakult a végeredmény. Hamilton 1:23.274 másodperccel végzett az élen, 214 ezreddel megelőzve Verstappent és 751-gyel csapattársát. Pérez mögött Norris, Cunoda, Gasly, Sainz, Ricciardo és Leclerc lett az első tíz sorrendje. Ugyanakkor fontos leszögezni, hogy a mostani események nem igazán reprezentatívak, hiszen az időmérő jóval hűvösebb aszfalton fog zajlani.
Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!
Jöjjön az idei utolsó gyakorlás!
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Abu-dzabi Nagydíj 3. szabadedzésének élő közvetítésében! Az idén utoljára fognak pályára gurulni a pilóták szabadedzésen, hogy az előttünk álló 60 percben a lehető legjobban megpróbáljanak felkészülni a magyar idő szerint 14 órakor kezdődő időmérőre. Természetesen továbbra is minden figyelem a világbajnoki címért harcoló Lewis Hamiltonra és Max Verstappenre irányul, akik közül tegnap elsőre a holland, a második szabadedzésen viszont már a hétszeres világbajnok volt a gyorsabb.
Hamilton lehet előnyben, de csalóka a kép
A tegnapi második szabadedzés alapján kijelenthető, hogy a Mercedes és Lewis Hamilton egykörös tempója eddig jobb, mint Max Verstappené és a Red Bullé, de a hosszú etapokat vizsgálva már a holland pilóta is bizakodhat, azon a téren ugyanis még csapattársa is jobban szerepelt a két Mercedesnél. Hogy mit lehet kiolvasni a pénteki történésekből, azt alábbi elemzésünkből tudhatják meg.
Egy bajnokavatás már volt a hétvégén
Noha az F1-es világbajnoki cím majd csak vasárnap dől el, az F2-esek között már szombat délelőtt bajnokavatás volt, a hétvége első futamán a harmadik helyen végző Oscar Piastri ugyanis két futammal a vége előtt behozhatatlan előnyre tett szert az élen. A Prema ausztrál versenyzője Charles Leclerc és George Russell után a harmadik pilóta lett, aki debütáló évében meg tudta nyerni az F1 első számú utánpótlás-szériáját, jövőre mégsem láthatjuk őt a legjobbak között versenyezni, ugyanis az Alpine tartalékpilótája lesz.
OSCAR PIASTRI
— Formula 2 (@Formula2) December 11, 2021
2021 FORMULA 2 CHAMPION #F2 #RoadToF1 pic.twitter.com/2Uaf0VScGR
Hamiltonnak nagyon oda kell figyelnie
Nem ismétlődhet meg az, ami az előző hétvége harmadik edzésén, amelyen a címvédő Nyikita Mazepin feltartásáért figyelmeztetést kapott, ugyanis Hamilton egy figyelmeztetésre van a tízhelyes hátrasorolástól, ami értelemszerűen nagyon komoly hátrányba hozná Verstappennel szemben. A Mercedesnek tehát arra is fokozottan figyelnie kell a harmadik szabadedzésen, hogy időben szóljon a pilótájának, ha valaki gyorskörön érkezik mögötte.
Schumacher is új sisakot villantott
Megszokhattuk, hogy a szezon utolsó versenyére (is) számos pilóta változtat a sisakdizájnján. Sokan ezt már tegnap megmutatták, így többek között Giovinazzi, Räikkönen, Leclerc, Norris és Ricciardo is új festéssel körözött. Ám nem mindenki "fedte fel a lapjait" már pénteken, Mick Schumacher ugyanis először a harmadik szabadedzésen fogja viselni az alábbi, kék bukót, amelyen a csillagok a Haas-csapat tagjait jelképezik. Merőben eltérő festés a német pilóta megszokott dizájnjához képest.
Introducing Mick’s special helmet for the final race weekend of 2021 #HaasF1 #AbuDhabiGP pic.twitter.com/VChXgiOlhX
— Haas F1 Team (@HaasF1Team) December 11, 2021
Elkezdődött az idei utolsó szabadedzés
Zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Schumacher és Ocon pedig már ki is mentek, de Bottas is kihajtott a Mercedesszel.
Másak a körülmények, fő a türelem
Jó tíz fokkal van most melegebb, mint amilyen majd az időmérőn lesz, ami az autók viselkedésére nézve is jelentős, így aztán minden csapatnak csínján kell bánnia az itt elvégzett változtatásokkal, lényegében ugyanis teljesen más körülmények között kell kiértékelniük a tegnapról mára elvégzett módosításokat, mint amilyenek között majd igazán számítani fognak.
Verstappennek fényesebb kijelző kell
Már a holland pilóta is a pályán, méghozzá közepes gumikon. A felvezető körében arra kérte a csapatot, hogy majd növeljenek a kormánykijelzője fényerején, ugyanis semmit nem lát. Vélhetően a Red Bull úgy felejtette a tegnapi második, már villanyfényes edzésen használt beállításokat.
A Red Bull vezet, Hamilton csak egy kört ment
Verstappen első köre 1:24.997 a közepes gumikon, amivel közel egy másodpercet adott a lágy gumikon a második helyre feliratkozó Kimi Räikkönennek. Rajtuk kívül még Oconnak van ideje, ő kemény gumival 1:26.6-ot ment. A két Mercedes is járt már a pályán, de egy kivezető kör után visszatértek a garázsba.
Hamilton autóján féket cseréltek
Ted Kravitz, a Sky Sports riportere jelenti, hogy nagy munka folyt a hétszeres világbajnok autóján, amelyet mindössze 3 perccel az edzés kezdete előtt fejeztek be. Hamilton fékjeit kellett cserélni, aminek oka lehetett valamilyen szivárgás, de egy utolsó pillanatban eldöntött változtatás is.
Verstappen javított, továbbra is első
Két hűtőkör után elment egy újabb gyorskörre a közepes gumikon a holland, két lila és egy a legjobbjánál rosszabb harmadik szektor után pedig 1:24.828-ra szorította le a lécet.
Nem meglepő, hogy a Red Bull a nem reprezentatív körülmények között is ilyen szorgalmas, hiszen a tegnap látottak alapján van mit behoznia. Még mindig csak 5 pilótának van mért köre, a sorrend: Verstappen, Räikkönen, Ocon, Stroll és Vettel.
Hamilton agyonverte Verstappen idejét
A lágy gumikon jöttek ki a pályára a Mercedesek (a korábbi felvezető kört keményeken teljesítették), Hamilton pedig 587 ezreddel ment elsőre gyorsabb kört Verstappennél, és 1:24.241-gyel átvette a vezetést. Bottas ugyanakkor fél másodperccel lassabbat ment az időközben a bokszba visszatérő hollandnál.
A Red Bull a futamra készülhet
Verstappen gumiválasztása is arra enged következtetni, hogy a Red Bull elengedhette az időmérőt és úgy van vele, hogy egy körön úgysem fogják tudni legyőzni a Mercedest, ezért inkább a futamra tökéletesítik a beállításokat. Hogy így van-e az majd csak később derül ki.
Bottasszal közben azt közölte a mérnöke, hogy a pálya 4 tizeddel lassabb annál, mint amilyen a második szabadedzésen volt, ami részben a hőmérsékleteknek, részben a szélnek köszönhető.
Pérez más szárnnyal, Hamilton új kipufogóval megy
A Red Bull továbbra is eltérő beállítást használ a két autóján, Sergio Pérez ugyanis továbbra is alacsonyabb leszorítóerős hátsó szárnnyal van felvértezve. Közepes gumikkal jelenleg a negyedik, 1,3 másodperccel elmaradva Hamiltontól és 3 tizedre a harmadik Bottastól.
Az élen álló címvédővel kapcsolatos hír, hogy a csapat kicserélte a kipufogórendszerét, ezért azonban nem kap büntetést, mivel még az egy szezonban engedélyezett 8 kipufogón belül van.
Hamilton tovább javított
Még mindig a lágy gumikon van kint a címvédő, amelyeken az imént közel két tizeddel ment gyorsabb kört (1:24.055) az előző idejénél, így már 773 ezreddel van Verstappen és közel egy másodperccel Bottas előtt.
Közben Leclerc elfékezte az ötös kanyart, Mazepin hibázott a hatosban, Cunoda pedig meglovagolta a kerékvetőt az utolsó előtti fordulóban.
Pérez bejött Bottas elé
Ezzel mindössze 4 ezred választja el egymástól a két Red Bull-pilótát, aki közül továbbra is Verstappen van előrébb.
Kimi Räikkönen autójával közben gondok adódtak, de remélhetőleg nem ér véget idő előtt a 2007-es világbajnok utolsó F1-es szabadedzése.
Bottas hibázott, de így is megelőzte Hamiltont
A 9-es kanyarban kicsit túl mélyet fékezett, az utolsó kanyarban pedig nagyot kellett ellenkormányoznia a kigyorsításon, de 3 századdal így is befért csapattársa elé, így már ő vezet.
Közben Pérez is javított a közepeseken és 1 tizeddel megelőzte Verstappent, így már ő a harmadik. Hátránya 7 tized Bottashoz képest.
Hamilton elképesztően gyors, megint ő vezet
751 ezreddel, azaz több mint 7 tizeddel csapta agyon Bottas körét úgy, hogy az utolsó szektorban még csak nem is javított az egyéni legjobbján, miután megcsúszott a 13-as kanyarból kifelé, és 8 körös lágy gumikon van kint. Alighanem a brazíliai motor van a hétszeres világbajnok autójában...
Vettel új sisakot tesztel
Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szúrta ki, hogy a négyszeres világbajnok egy Schuberth-sisakot próbált a garázsban, ami azért nagy szó, mert Vettel eddigi teljes Forma-1-es karrierje során a japán Arai fejvédőiben versenyzett. Lehet, hogy jövőre váltani tervez a német márkára? A Schuberth nem mellesleg Michael Schumacher révén robbant be az F1-be, miután a Ferrari legendája a 2001-es szezonra lecserélte a Bellt, és onnantól kezdve hátralevő pályafutása során Schuberth-et használt.
Hamilton kiszállt, Verstappennek gond lehet a szárnyával
A hétszeres világbajnok az imént kipattant a garázsban a Mercedesből, mondott valamit Peter Bonnington versenymérnöknek, majd eltűnt a garázs hátsó kijáratán át. Lehet, hogy csak wc-re ment?
A Red Bull eközben szárnyat cserél Verstappen autóján, Ted Kravitz szerint ennek oka pedig az lehet, hogy ismét gond van a DRS nyitási mechanizmusával, ami már Katarban is fejtörést okozott a csapatnak. Persze lehet, hogy csak más specifikációval akarják folytatni, nemsokára kiderül. Verstappen eddig 13 kört tett meg, eggyel többet, mint Hamilton.
Verstappen ugyanolyan szárnyat kapott
Megerősítést nyert, hogy ugyanolyan specifikációjú szárny került a Red Bullra, miután a szerelők nem tudták megjavítani a DRS-t. Ezek az apróságok aligha jönnek jól a vb-címért folyó csata hajrájában.
Intanto sulla vettura di Verstappen hanno sostituito l'ala posteriore (stessa spec). Precedentemente i meccanici stavano lavorando sui sistemi che gestiscono la parte idraulica del DRS #AbuDhabiGP pic.twitter.com/pbKCdIPCDi
— Gianluca D'Alessandro (@Gianludale27) December 11, 2021
Hamilton visszatért és kettőt is hibázott
Jönnek az időmérős körök friss lágy gumikon. Mindkét Mercedes ilyeneken hajtott ki, Hamilton az első gyorskörét viszont gyorsan "kukázta" is, miután az egyes, majd az ötös kanyarban is hibázott egyet, utóbbit követően pedig inkább félbeszakította a körét. Bottas sem javított elsőre.
Hamilton ismét hibázott
Második időmérő-szimulációs körében is elrontotta az ötös kanyart a Mercedes pilótája, aki ezután közölte, hogy nagyon melegek a hátsó gumik. Ez mondjuk az időmérőn kisebb probléma lesz, hiszen addigra lemegy a nap.
Közben Sainz bejött a 3. helyre friss közepes gumikon, de hátránya 1,3 másodperc Hamiltontól.
Verstappen is rontott első nekifutásra
Közel 2 tizedes hátrányban volt az első szektorban, majd miután kicsit elfékezte a hatos kanyart, inkább ő is félbeszakította a körét.
Közben a Sky Sportsnak nyilatkozó Christian Horner megerősítette, hogy megbízhatósági gond volt Verstappen szárnyával, a Mercedes tempójára reagálva pedig azt mondta, nagyon nehéz lesz elkapni őket az időmérőn.
Hamilton megint feltartotta Mazepint?
Megismétlődik, ami Szaúd-Arábiában? Mazepin a gyors hármas kanyarban érte utol a pályán poroszkáló Mercedest, majd megcsúzott és lemenekült a bukótérbe. Hamilton azt mondta a rádióban, hogy ő próbált félreállni. Ne feledjük, ha ismét figyelmeztetik őt, automatikusan büntetést fog kapni.
Ismét hibázott a címvédő
Nem tud értékelhető kört összerakni Hamilton. Most abszolút leggyorsabb volt az első szektorban, majd a középsőben már veszített, a harmadik szektorban pedig elfékezte a 12-es kanyart és kiszaladt a bukótérbe.
Verstappen feljött a második helyre
Ő az első szektorban még rosszabb volt korábbi legjobbjánál, a másodsikban már gyorsabb, a harmadikban pedig abszolút legjobbat autózott és végül 2 tizedes hátrányban besorolt a második helyre Hamilton mögé.
Pérez ismét nincs sehol
Most sikerült ugyan javítania a már használt lágy gumikon, de csak a 6. helyre jött be Cunoda mögé, hátránya pedig 1 másodperc Hamiltonhoz képest. A sorrend: Hamilton, Verstappen, Bottas, Norris, Cunoda, Pérez.
Verstappen jó körön volt, de belehibázott
Két egyéni legjobb szektor után két és fél tizeddel volt lassabb Hamiltonnál, de a Red Bullnak kedvező utolsó szektort már nem teljesítette versenytempóban, ugyanis elvette, miután megcsúszott a 9-es kanyarban. A kör végén be is ment a bokszba.
Hamilton közben az elfékezett gumikra panszkodik, amelyeken szerinte már vezethetetlen az autó. Szemre is igencsak rázkódik Hamilton keze a kormányon.
Gasly is bejött Pérez elé
A mexikói már csak a hetedik, miután Cunoda után Gasly is megelőzte. Ha az időmérőn sem fog tudni előrébb végezni, az komoly csapás lehet Verstappennek a két Mercedes ellen.
Hamiltont megtankolták
Maradt a kopott lágyakon a címvédő, miután visszatért a pályára, az idejéből ítélve pedig biztos, hogy jócskán töltöttek üzemanyagot az autójába.
Pierre Gasly-t közben majdnem fejbevágat a csapata bokszutcai automata nyalókája, ami akkor csapódott le elé, amikor elindult a szerelők gyűrűjéből. Ezután a kivezető körén megcsúszott a hatos kanyarban és átvágott a bukótéren.
Leintették az edzést, Hamilton maradt az élen
Verstappen még elment egy gyorskörre, de az első szektorban sem volt gyors, majd utána lelassított, így végül Hamilton zárta az élen az idei utolsó szabadedzést. A hétszeres világbajnok 1:23.274-es köre 214 ezreddel volt gyorsabb Verstappen és 751 ezreddel Bottas idejénél.
Pérez a végén javítani tudott és felzárkózott a negyedik helyre, 773 ezredre Hamiltontól. Mögötte Norris, Cunoda, Gasly, Sainz, Ricciardo és Leclerc volt az első tíz további sorrendje.
Mi mostanra megköszönjük a figyelmüket, de ne menjenek messzire, 13 óra 50 perctől ugyanis jövünk az év legfontosabb időmérő edzésével. Az addigi viszontlátásra!