A Mercedes már a rajtnál elbukta a győzelmet, Verstappen nyert Mexikóban

Események

Forma-1, Mexikóvárosi Nagydíj, rajt
Red Bull's Dutch driver Max Verstappen (R) takes the lead during the Formula One Mexico Grand Prix, at the Hermanos Rodriguez racetrack in Mexico City on November 7, 2021. (Photo by PEDRO PARDO / AFP)
Vágólapra másolva!
Miután az időmérőn meglepetésre csak harmadik lett, Max Verstappennek egy kanyar alatt sikerült megelőznie mindkét Mercedest, majd senkitől sem zavartatva megnyerte a Mexikóvárosi Nagydíjat. A második helyen a verseny végén Sergio Pérez elől menekülő Lewis Hamilton végzett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Kivételes izgalmakra volt kilátás a Mexikóvárósi Nagydíjon, ami javarészt az első kanyarig tartó, több mint 800 méteres sprintnek köszönhető. A hosszú vágta miatt a Hermanos Rodríguez versenypálya is azok közé tartozik, amelyen nem feltétlenül a pole pozícióból induló pilóta van a legkedvezőbb helyzetben a rajtnál, így aztán az első sort szombaton meglepetésre kibérelő Valtteri Bottasnak és Lewis Hamiltonnak erőteljesen hátrafelé kellett figyelnie a mögülük induló Max Verstappen-Sergio Pérez kettősre.

Verstappen már a rajtnál elment a két Mercedes mellett, Bottas pedig meg is pördült Forrás: AFP/Alfredo Estrella

A Mercedesek célja nem lehetett más, mint valahogy megtartani az első két helyet, ami olyannyira nem jött össze nekik, hogy a remekül induló Verstappen mindkettejüket megelőzte. A holland pilótának jól jött, hogy Hamilton jól kapta el az indulást a poros íven és bement Bottas mellé, aminek köszönhetően a finn nem tudta szélárnyékban meghúzni őt.

Miközben a két Mercedes fej-fej mellett haladt, tökéletesen fedezetlenül hagyták az ideális ívet, Verstappen így bement melléjük, majd az első kanyar féktávján mindkettejüket körbeautózta.

És hogy még tetézze egy kicsit a Mercedes bajait, az első kanyart igencsak elmérő Daniel Ricciardo hátulról megtorpedózta Bottast, aki azonnal menetiránnyal szembe állt és kisebb káoszt idézett elő a hátrébb érkezőknek. Miközben a mezőny a füstfelhőben navigálva próbálta kikerülni a finnt, Mick Schumacher és Cunoda Juki is nekiment Esteban Ocon Alpine-jának, ami mindkettejük számára a futam végét jelentette, a francia pilóta viszont tovább tudott menni.

Cunoda átugratott Ocon autóján, és már a második kanyarban kiesett Forrás: AFP/Alfredo Estrella

A törmelékek eltakarításáig pályára küldték a biztonsági autót, Ricciardo és Bottas pedig megejtett egy bokszkiállást (a McLarenen első szárnyat is cseréltek), hogy aztán mindketten a kemény gumikon álljanak vissza a sor végére.

A száguldás az 5. körtől folytatódhatott, az élen Verstappen, mögötte Hamilton, majd Pérez, Gasly, Leclerc és Sainz volt az első hat sorrendje. Ocont, Bottast és Ricciardót kivéve mindenki a közepes gumikon haladt az egyetlen bokszkiállása felé.

Az élen Verstappent burkoltan gumispórolásra utasította a mérnöke, de a holland apró lépésekben így is szakadt el Hamiltontól,

aki a 11. körre már 3,3 másodpercre került tőle.

A 16. körre már közel 6 másodperce hízott a két vb-aspiráns közti differencia, Peter Bonningtontól, Hamilton mérnökétől pedig megtudhattuk, hogy a hétszeres világbajnoknak túlmelegszenek az abroncsai, és ezért érzi azt, mintha elkezdtek volna elfogyni. A harmadik helyen autózó Sergio Péreznek azonban nem voltak ilyen gondjai, sőt, neki egyenesen körről körre jobbak lettek a gumijai, így elkezdett odalopózni Hamilton mögé, akinek inkább már hátra kellett figyelnie Verstappen helyett.

Hamilton az elején még ott volt Verstappen mögött, de a holland fokozatosan faképnél hagyta Forrás: Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Ahogy közeledett a kerékcsere (a középmezőnyből néhányan már viszonylag korán túlestek rajta és a két kiállás mellett döntöttek), Hamilton úgy panaszolta el egyre többször, hogy túl gyorsak neki a Red Bullok és nem tud elszakadni Péreztől, akit a mérnöke folyamatosan arra buzdított, hogy zárkózzon fel a 44-es rajtszámú Mercedesre.

Végül Hamilton lépett elsőként, és a 29. kör végén kiállt kemény gumikért, miközben Pérez továbbment. Másodikként Verstappen jött az első hármasból a 33. kör végén, és nagyjából 7 másodperccel állt vissza Hamilton elé a második helyre. A hazai nézők nagy örömére Pérez vezette ekkor a versenyt,

a Red Bull pedig minél tovább igyekezett kint tartani őt, hogy a kiállása után frissebb gumikon támadhassa Hamiltont.

Egészen a 40. körig sikerült húzni a mexikói kerékcseréjét, a harmadik helyre visszaálló Pérez pedig ezután közel 10 másodperces hátrányból kezdhette meg a 11 körrel frissebb gumikon Hamilton becserkészését. A hajrára utol is érte a hétszeres világbajnokot és DRS-távolságon belülre is került mögötte, valós támadást azonban egyszer sem tudott intézni ellene, így végül a leggyorsabb körért zajló csata szolgáltatta az izgalmakat az utolsó körökben.

Pérez ennyire közel volt az utolsó körben Hamiltonhoz

Addig Max Verstappen birtokolta az extra pontot, a Mercedes viszont kihívta kerékcserére a pontszerző helyen kívül autózó Valtteri Bottast, hogy legalább elvegye a pontot Verstappentől. Csakhogy a finn a holland mögé tért vissza, Verstappen pedig nem volt rest feltartani őt. Mire Bottas túljutott a Red Bullon, már nem voltak olyan jó állapotban a gumijai, a Mercedes azonban nem ijedt meg, és kihívta őt még egy cserére, majd még várakoztatta is a bokszban, hogy nehogy ismét fel tudják tartani őt.

Verstappen végül senkitől sem zavartatva nyert, és bár a leggyorsabb kört Bottas végül elvette tőle, így is 19 pontosra növelte az előnyét az összetettben Hamilton előtt, miközben a nagyot kaszáló Red Bull egy pontra felzárkózott a Mercedesre a konstruktőri értékelésben. Verstappentől 16 másodperccel lemaradva Hamilton szelte át a célvonalat, a nyakán Pérezzel. Mögöttük Pierre Gasly, Charles Leclerc, Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Lando Norris lett az első tíz sorrendje. Bottas végül csak Mazepint és a két Williamst előzte meg.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix