Társoldalunk:

Verstappen szenvedett, a Ferrari ért oda Hamilton mögé az isztambuli edzésen

2021.10.08., 13:50
rendezés

Az elsőhöz hasonlóan a második edzésen is Lewis Hamilton volt a leggyorsabb Törökországban, de nem valamelyik Red Bull vagy csapattársa ért oda mögé, hanem Charles Leclerc a Ferrarival. Kimi Räikkönent egy furcsa probléma zavarta.

Ideális körülmények közt, száraz időben folytatták a csapatok a felkészülést a Török Nagydíjra péntek délután. Az aszfalt ugyan már közel sem volt annyira csúszós, mint tavaly, de változatlanul feladja a leckét a pilótáknak a tapadás megtalálására: többen panaszkodtak problémákra, köztük a két bajnokaspiráns is. Lewis Hamilton egy ponton azt mondta, a gumik nem kapcsoltak be, Max Verstappen pedig a kanyarok közepén tapasztalt furcsa viselkedést az autójától. 

Verstappen megint szenvedett - GalériaForrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Onur Coban

Ennek ellenére ritkán hagyták el a kijelölt nyomvonalat a versenyzők, a tréning első felében csak Nicholas Latifi és Carlos Sainz követett el látványosabb hibát. Előbbi megpördült a hátsó egyenesre vezető középgyors bal-jobb kombinációba befordulva, a ferraris a célegyenes végén sodródott ki a bukótérbe.

Verstappen később sem kapta el a ritmust, a lágy gumis sprintek során csak az 5. helyet szerezte meg az első kanyarban vétett hibája után.

Előtte csapattársa, Sergio Pérez és a mercedeses Valtteri Bottas zárt, míg a két leggyorsabb Lewis Hamilton és Charles Leclerc volt. Ebben természetesen a Ferrari pilótájának szereplése feltűnő, aki korábban a közepes gumikkal futott etapok során a legjobb időt érte el, és a lágy keverékkel is 2 tizedmásodpercen belül maradt Hamiltonhoz. Bottas hátránya már meghaladta a 4 tizedet, a Red Bulloké az 5-öt.

Az edzés második felében szokás szerint versenyszimulációkat teljesített a mezőny, ez nagyjából zavartalanul zajlott. Pierre Gaslynak ekkor volt egy nagyobb megforgása, miután a jobb hátsó kerekével a kigyorsításnál megcsípte a rázókövet.

Ezúttal is Hamilton zárt az élenForrás: AFP/Ozan Kose

Akit a legkülönösebb akadály hátráltatott, az Kimi Räikkönen volt: az italvezetéke szivárgott, sajátos stílusában szitkozódva jelentette az Alfa Romeónak, hogy a sisakjába, majd a lábára csöpög a folyadék.

Az üldözőbolyt Lando Norris vezette, őt a jó formában maradó Alpine párosa, majd Gasly követte. A másik McLaren vezető Daniel Ricciardo azonban nem szerepelt jól, csak a 14. helyen végzett. Az utolsó percekben Latifi megpördült még egyszer, ahogy Nyikita Mazepin is a 8-as kanyarban, leradírozva gumijait az etapja végén.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
13:40

Egyelőre Hamilton tűnik a leggyorsabbnak

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Török Nagydíj második szabadedzése. Az első gyakorláson Lewis Hamilton viszonylag nagy előnnyel végzett az élen Max Verstappen előtt. A tréning összefoglalóját az alábbi linkre kattintva olvashatják el.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
13:43

Hamiltont megbüntették

Még az első szabadedzés alatt hivatalossá vált, hogy a hétszeres világbajnok megkapta a negyedik belső égésű motorját, aminek következtében tíz hellyel hátrasorolják a rajtrácson. Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója elmondta, hogy miért csak egy elemet cseréltek az erőforrásban, egyúttal leszögezte, hogy további komponensek cseréje nem várható.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
13:48

Új képekkel frissült galériánk

Az első szabadedzés leintése óta további fotókkal bővült a Török Nagydíj pénteki napját összefoglaló galériánk. Képválogatásunkat az alábbi fotóra kattintva tekintheti meg. 

A képre kattintva galéria nyílik!Forrás: AFP/Andrej Isakovic
GPHírek
13:53

Az élcsapatok kisebb leszorítóerővel kísérleteznek

Az istállók természetesen igyekeznek alkalmazkodni a pálya adottságaihoz a beállításokkal. Albert Febrega spanyol újságíró a Twitteren képekkel alátámasztva jelenti, hogy mind a Red Bull, mind a Mercedes kisebb leszorítóerős csomaggal próbálkozik.

GPHírek
13:58

Hasonlóak a körülmények, mint délelőtt

Továbbra is remek az idő Isztambulban. Hasonlóan az első gyakorlás kezdetéhez a levegő hőmérséklete 19, míg az aszfalté 29 fokos.

GPHírek
14:00

Zöld zászló

Elindult a második szabadedzés, Giovinazzi és Schumacher máris pályára gördült, őket pedig többen is követték.

GPHírek
14:03

Mindenki a pályán van

Még két perc sem telt el a bokszutca megnyitása óta, és már kijelenthető, hogy az összes pilóta elhagyta a garázst. A gumiválasztás ezúttal is változatos, de a legtöbben a közepeseken kezdenek. Így tesznek többek között az élcsapatok pilótái is.

GPHírek
14:07

Hatalmas a forgalom

Alonso és az egyik Aston Martin annyira lelassított, hogy kissé veszélyes helyzetet teremtett, hiszen a Red Bull sokkal gyorsabb tempóban érkezett mögöttük. Ami a köridőket illeti, Pérez kezdett az élen Alonso, Latifi és Verstappen előtt, de a két Mercedes egy második melegítő kört is autózott.

GPHírek
14:10

Sárga zászló

Latifi hibáázott a 9-es kanyar előtt, aminek következtében megpördült. A Williams pilótája tovább tudott menni, és szabályosan hajtott rá ismét az aszfaltcsíkra.

GPHírek
14:14

Verstappen és Hamilton is panaszkodik

Előbbi kijelentette, hogy a kanyar közepén furcsán viselkedik az autója, utóbbi szerint pedig nem űmködnek az első abroncsai. A címvédő jelenleg Leclerc mögött a 2., míg riválisa a 6. pozíciót foglalja el.

GPHírek
14:17

Hamiltont feltartotta a Red Bull

Nem Verstappen, hanem Pérez lassította a címvédőt, aki egy kézmozdulattal ki is fejezte méltatlankodását. Sainz szintén hibázott, a Ferrari versenyzője az első kanyarban blokkolta a kerekeket.

GPHírek
14:20

Leclerc vezet, a mezőny eleje pihen

A monacói pilóta 1:24.102 másodperces idővel áll az élen, amivel 99 ezreddel előzi meg Hamiltont. Az első tízből csupán Ricciardo, az imént pályára guruló Norris és a pár pillanattal ezelőtt a 7. helyre felzárkózó Alonso van a pályán.

GPHírek
14:22

A Mercedes lágyakra váltott

Ennek következtében Hamiltontól és Bottastól is jelentős gyorsulásra lehet számítani, miközben a Red Bullok és a Ferrarik egyelőre a bokszban maradtak. Vettel szerint az autó igencsak alulkormányzott.

GPHírek
14:27

Csak Hamilton előzte meg Leclerc-t

A brit pilóta 292 ezreddel múlta felül a Ferrari versenyzőjét, miközben Bottas közel 2 és fél perces kört autózott. A monacói pilóta azonban már újra a pályán van, mint ahogyan a két Red Bull is.

GPHírek
14:29

Verstappen még mindig messze van Hamiltontól

Mind a Red Bullok, mind Bottas javított, de a sorrend változatlan maradt közöttük. A finn pilóta továbbra is a 3. Leclerc mögött, míg az 5. Verstappent még Pérez is megelőzi. A holland versenyző hátránya 932 ezred Hamiltonhoz képest, aki 1:23.804-et autózott az imént.

GPHírek
14:34

Räikkönennél elromlott a vizet adagoló rendszer

A finn pilóta közölte, hogy szivárgás miatt a víz egy része a cipőjében kötött ki. A finn pilótának nem először akad gondja ezzel a pályafutása során.

GPHírek
14:38

Leclerc közeledett Hamiltonra

A 24. születésnapját jövő hét szombaton ünneplő pilóta lemaradása ezzel 166 ezredre csökkent. A körülötte lévők már aligha fognak javítani, ugyanis legközelebb vélhetően már a versenyszimulációra jönnek vissza. Az első tíz sorrendje jelenleg Hamilton, Leclerc, Bottas, Pérez, Verstappen, Alonso, Norris, Gasly, Giovinazzi és Cunoda.

GPHírek
14:41

Alonso kis híján eldobta az Alpine-t

A kétszeres F1-es világbajnok alatt a 4-es kanyar előtt bicsaklott meg az autó, de sikerült megfognia, így megúszta a megpördülést. A spanyol versenyző jobb első fékje igencsak füstölt.

GPHírek
14:43

Gasly: Túl rövidek a karjaim

Az Alpha Tauri versenyzője kijelentette, hogy túlságosan rövidek a karjai ahhoz, hogy elfordítsa az autót. A francia pilóta jelenleg a 9. pozíciót foglalja el.

GPHírek
14:46

Räikkönen összeszidta a csapatát

A finn pilóta feltette a költői kérdést, hogy miért annyira nehéz megoldani az egyszerű dolgokat. Mérnöke elkezdte neki magyarázni, hogy a folyadékot adagoló rendszer vaéahogyan le lett választva a sisakjáról, mire 2007 világbajnoka kijelentette, hogy ő volt az, aki leválasztotta, miután a sisakjába folyt a víz.

GPHírek
14:48

Alighanem végeredményt lehet hirdetni

A pilóták nagy része már megkezdte a versenyszimulációt, a többiek pedig a bokszban várakoznak, hogy aztán megtegyék ugyanezt. A pár perccel ezelőtti bejegyzésben közölt állás két ponton változott azóta: Norris megelőzte Aloonsót, Ocon pedig feljött közvetlenül mögéjük.

GPHírek
14:51

Gasly megpördült

A francia pilóta a 6-os kanyarnál hibázott, aminek következtében megforgott. A rontás miatt be kellett mennie a bokszba, ahol kemény keverékeket kapott.

GPHírek
14:53

Az élmezőny pilótái közepeseken autóznak

Az állás ugyan már nem változik, de a hosszú etapok alakulását érdemes figyelni. A Mercedes, a Red Bull, valamint a Ferrari versenyzői egyaránt a közepes keverékeken kezdték meg a versenyszimulációt. Hamilton legutóbb 5 és fél tizeddel volt gyorsabb Verstappennél, aki arra panaszkodik, hogy a jobb első guminál nagy a vibráció.

GPHírek
14:58

Sainz már 20 körnél tart

A Ferrari pilótája mindenkinél korábban kezdte meg a versenyszimulációt, és már hosszú ideje gyűri a közepeseket. Persze esetében indokolt, hogy nem nagyon törődik az egykörös tempóval, hiszen mindenképpen a mezőny végéről rajtol. Eközben Mazepin szélesre futott, majd megjegyezte, hogy az első gumijai már teljesen elfogytak.

GPHírek
15:02

Kockás zászló

Véget ért a második szabadedzés, ami Hamilton elsőségével zárult. Az utolsó másodpercekben még Latifi elkövetett egy hibát, de ahogy eddig egyik rontásnak sem, úgy ennek sem lett jelentősebb következménye. Mi ezzel szeretnénk megköszönni figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal!

Még több bejegyzés