Verstappen hajszállal verte Hamiltont a balesetekkel tűzdelt hollandiai időmérőn

Események

Forma-1, Holland Nagydíj, Verstappen, Red Bull, időmérő
ZANDVOORT, NETHERLANDS - SEPTEMBER 04: Max Verstappen of the Netherlands driving the (33) Red Bull Racing RB16B Honda during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of The Netherlands at Circuit Zandvoort on September 04, 2021 in Zandvoort, Netherlands. (Photo by Lars Baron/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Max Verstappen nyerte a Holland Nagydíj kétszer is félbeszakított időmérő edzését, így vasárnap az élről kezdheti meg hazai futamát. A Red Bull versenyzője majdnem kikapott Lewis Hamiltontól, aki nagyot hajrázva a második helyen hozta be a Mercedest. A harmadik helyen Valtteri Bottas végzett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A harmadik szabadedzésen a Mercedesek meg sem tudták közelíteni Max Verstappent, így aztán a tömött zandvoorti lelátók előtt a holland pilóta számított az időmérő edzés toronymagas esélyesének. A Red Bull pilótája lágy gumikon kezdett, míg a mezőnyből csak a két Mercedes nem a piros oldalfalú Pirelliken volt, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak a közepes keveréket tették fel.

Szorította az idő a Ferrarit, de végül kész lett Sainz autója az időmérőre

Hét perc elteltével Verstappen állt az élen 1:10.036-tal, de a keményebb keverék ellenére Hamilton 147 ezredre megközelítette a második helyen, míg Bottas további 3 tizeddel lemaradva csak a hétszeres világbajnokot követő Pierre Gasly és Charles Leclerc mögé sorolt be. Második körével azonban már 1:10.219-re javított a finn, míg Hamilton 1:10.114-re szorította le saját idejét, amivel már csak 78 ezreddel volt az egy mért kör után a garázsba visszatérő Verstappen mögött.

Miként azt a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesete ellenére az időmérő edzésen majdnem annak elejétől részt vevő Carlos Sainz-cal 5 perccel a Q1 vége előtt a mérnöke közölte, egy másodpercet gyorsulhat a pálya a Q1 elejéhez képest, így aztán nagy tűzijátékra volt kilátás a továbbjutó helyekért. Ezt elsőként George Russell jelezte, aki az ötödik helyre repítette a Williamst. Csak Verstappen, a negyedik helyen álló Gasly és a hetedik Alonso nem jött ki, még a Mercedesek is feltették a lágy gumikat, de végül egyikük sem javított.

Nem úgy a többiek: Leclerc 1:09.829-cel megnyerte a Q1-et, Sainz pedig remek teljesítménnyel bejött a második helyre. Verstappen így végül harmadik lett az egyaránt óriási kört összerakó Antonio Giovinazzi és Nicholas Latifi előtt. Őket követte a hatodik helyen Hamilton, majd Ocon, Bottas, Ricciardo, Gasly, Russell, Alonso, Stroll, Cunoda és Norris volt a maradék továbbjutók sorrendje.

Pérez kiesése volt a Q1 meglepetése

Aki Sergio Pérez nevét hiányolja, az jól teszi,

a mexikói pilóta ugyanis csak a 16. helyet szerezte meg, miután forgalomba került és lekéste az utolsó gyorskörét.

Nem ő járt azonban egyedül pórul, a 17. helyen kieső Sebastian Vettel nem tudta befejezni az utolsó mért körét, mert az utolsó előtti kanyarban utolérte a pálya közepén poroszkáló két Haast, amelyek közül Mazepin óriási gázt adva próbált kitérni az útjából, de már nem volt hova mennie. Az esetet vizsgálják a felügyelők.

A koronavírusos Kimi Räikkönen helyére beugró Robert Kubica a 18. helyen végzett, őt a csapattársát fél másodperccel verő Mick Schumacher követte.

Vettelt feltartotta a két Haas

A Q2-ben a Red Bull nem akart semmit a véletlenre bízni és áldozatul esni egy esetleges piros zászlónak, így elsőnek küldte ki Verstappent, aki friss lágy szetten 1:09.071-re volt képes. A Mercedesek ehhez az időhöz hozzászagolni sem tudtak, Hamilton 655, Bottas 698 ezredet kapott, amivel a második és a harmadik hely is csak ideiglenesen lett meg nekik, nemsokára jött ugyanis Leclerc és Gasly, akik átvették ezt a két pozíciót.

Hogy ezúttal se maradjunk piros zászlós megszakítás nélkül, arról George Russell gondoskodott,

aki valamivel több, mint 4 perccel a Q2 vége előtt az utolsó előtti kanyarban túl sokat akart, megpördült, majd háttal eltalálta a bukótérben levő védőfalat. Szerencséjére az autó eléggé lelassult ahhoz, hogy csak a reklámtábla sérüljön, Russell pedig nem kevés kavics pályára hordásával vissza tudott menni a garázsba. Autójának hátsó felfüggesztése sérült egy kicsit, de a fiatal brit nem számít büntetéssel járó javításra.

Russellt a szél tréfálhatta meg

Valamivel kevesebb, mint 4 perc volt hátra, amikor folytatódhatott az időmérő, de mért kört már senki nem tudott teljesíteni,

másfél perccel a vége előtt ugyanis a másik Williams is kirepült a pályáról.

Nicholas Latifi az ultragyors nyolcas kanyarban rátette az autó bal oldali kerekeit a fűre, a bekormányzás pillanatában pedig elszállt, mint a győzelmi zászló. A hatalmas becsapódás ellenére szerencsére saját lábán szállt ki a Williamsből.

A Q2-t már nem indították újra, mindez pedig azt jelentette, hogy Verstappen, Leclerc, Gasly, Hamilton, Bottas, Ricciardo, Sainz, Ocon, Alonso és Giovinazzi jutottak tovább ebben a sorrendben, míg a 11-től a 15-ig helyig Russell, Stroll, Norris, Latifi és Cunoda sorakozik majd fel a rajtrácsra. A McLaren versenyzőjének az idén először nem sikerült a legjobb tíz közé kerülnie az időmérőn.

Latifi igencsak összetörte a Williamst

A Latifi által tönkretett védőfal hosszas javítását követően végül 16 óra 7 perckor indult el a Q3, de senki sem rohant ki azonnal a pályára, de 1-1,5 perc elteltével hirtelen mindenki egyszerre indult el. Verstappen Ricciardo és Giovinazzi mögött harmadikként teljesítette az első mért körét, 1:08.923-as idejét pedig senki sem tudta megjavítani. A legközelebb hozzá Bottas került, de az ő lemaradása is 3 tized volt. A harmadik helyre feliratkozó Hamiltoné valamivel több, 345 ezred. A negyedik helyre Gasly fért be, őt a két Ferrari, Alonso, Giovinazzi, Ricciardo és Ocon követte.

Aki előre odaadta a pole pozíciót Verstappennek, az rosszul tette, az utolsó mért körök ugyanis nagyon szorossá tették a küzdelmet. Hamilton zárta a sort, előtte a holland 38 ezreddel megjavította az előző körét, a hétszeres világbajnok pedig lila utolsó szektort autózva 38 ezreddel maradt el tőle.

Mindez azt jelenti, hogy ha Verstappen nem javít, ezredre ugyanolyan kört ment volna a két vb-aspiráns, de akkor is a Red Bull versenyzőjéé lenne az első rajtkocka, mert ő érte el elsőként ezt az időt.

Nem sokon múlt, de Verstappené lett a pole

A harmadik helyen az utolsó körében javítani nem tudó Bottas zárt, mögötte Gasly megtartotta a remek negyedik helyet Leclerc és Sainz előtt. Giovinazzi a kiváló hetedik rajthelyet szerezte meg az Alfával, őt Ocon, Alonso és Ricciardo követte az első tízben.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix