Ocon nyerte a drámai Magyar Nagydíjat, Hamilton csak harmadik lett

Események

Forma-1, Magyar Nagydíj, Esteban Ocon, Alpine
Alpine's French driver Esteban Ocon celebrates at his car after the Formula One Hungarian Grand Prix at the Hungaroring race track in Mogyorod near Budapest on August 1, 2021. (Photo by FLORION GOGA / AFP)
Vágólapra másolva!
Elképesztően izgalmas és fordulatos versenyt hozott a félig esős, félig száraz körülmények között lefutott 36. Magyar Nagydíj, amelyen volt rajtbaleset, egy autós rajt és új győztest is arattak Esteban Ocon személyében. Lewis Hamilton az élről indulva csak harmadik lett, de így is átvette a vezetést a pontversenyben.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Már vasárnap reggel sejteni lehetett, hogy nem várt izgalmakkal fűszerezett lehet a 36. Magyar Nagydíj, ugyanis borús, esős időjárás fogadta a mezőnyt a Hungaroringen. A reggeli Forma-3-as verseny még vizes pályán zajlott, de aztán a Porsche-szuperkupa mezőnye már száraz aszfalton versenyezhetett. Úgy tűnt, hogy ez vár az F1-es pilótákra is, ám amikor már mindenki azon dörzsölte a tenyerét, hogy a Red Bullok meg tudják-e támadni a lágy gumin a közepeseken rajtoló Mercedeseket, a rajt előtt húsz perccel elkezdett esni.

Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Max Verstappen, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, szombat

Forma-1, Sergio Pérez, Christian Horner, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Mick Schumacher, Haas, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Aston Martin
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, McLaren
Forma-1, Carlos Sainz, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull, Nicholas  Latifi, Williams
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj,
 Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Magyar Nagydíj,
 Sergio Pérez, Red Bull

Forma-1, Lando Norris, McLaren, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, holland szurkolók, Magyar Nagydíj 2021, szombat

Forma-1, George Russell, Williams, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Lewis Hamilton, Mercedes, Fernando Alons, Alpine, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Lance Stroll, Aston Martin, Magyar Nagydíj 2021, szombat

 Max Verstappen
Forma-1, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, szurkolók, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj,
 Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Sebastian Vettel, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Lewis Hamilton, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Valtteri Bottas, Magyar Nagydíj 2021, szombat
Forma-1, Magyar Nagydíj,
 Lewis Hamilton
Forma-1, Max Verstappen, Lewis Hamilton, Magyar Nagydíj 2021, szombat

A felvezető kör kezdetéig olyan vizes lett az aszfalt, hogy mindenki intermediate gumikon hagyta el a rajtrácsot, majd miután elkezdett erősen esni, Antonio Giovinazzi máris a bokszutca felé vette az irányt teljes esőgumikért. A többiek azonban felálltak és nekiindultak a 70 körnek, sokan azonban már az első kör végét sem érték meg. Verstappen lerajtolta Bottast, miközben Hamilton simán eljött az élen. A finn versenyző mellett Sergio Pérez és Lando Norris is elment, Bottas utóbbi mögött ért a célegyenes végére, ahol rendesen elmérte a féktávot, megtorpedózta a McLarent, majd Norris a második helyen beforduló Verstappent, Bottas pedig Sergio Pérezt ütötte ki.

Bottas számára rögtön az első kanyarban véget ért a verseny, Pérez elevickélt a 11-es kanyar utáni egyenesig,

a 13. helyre visszaeső Verstappen és a 15. pozícióba visszacsúszó Norris pedig tovább tudott menni. Nem ez volt azonban az egyetlen baleset az első kanyarban, hátrébb Lance Stroll is elnézte a féktávot, és az egyes kanyart belül levágva nekicsattant Charles Leclerc-nek, aki ettől Daniel Ricciardo McLarenjét forgatta meg. Ebből a hármasból az Aston Martin és a Ferrari versenyzőjének ért véget a futam.

Hárman tehát szinte rögtön kiestek, majd miután a rengeteg törmelék eltakarításához piros zászlóval félbeszakították a versenyt, a McLaren is bejelentette, hogy autója sérülései miatt Norris is feladja a küzdelmet.

15 autóval folytatódhatott tehát az újraindítás után a Magyar Nagydíj, ám kevesen gondolták ekkor, hogy újabb őrület következik. Az eső elment, a nap pedig előbújt és szárította az aszfaltot, ennek ellenére mindenki intermediate gumikon hagyta el a bokszutcát, hogy megtegye a felvezető kört a második állórajthoz, amelyhez elképesztő módon egyedül csak Lewis Hamilton állt fel a rajtrácsra, mögötte ugyanis a teljes mezőny kihajtott a bokszutcába közepes keverékű slick abroncsokért.

Szürreális látványt nyújtott, ahogy a célegyenesben árválkodó Mercedes előtt kialudtak a piros lámpák, és Hamilton egyedül kilőtt,

miközben a többiek a bokszutca végi piros lámpánál várakoztak. Szinte rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy a Mercedes pilótája ezzel elveszítette az első helyet, a többiek ugyanis szinte már a kör végére utolérték, majd miután ő is megejtette a kerékcserét, csak a sor végére tért vissza.

Hihetetlen módon a soha korábban még F1-es futamot nem vezető Esteban Ocon állt az élen, mögötte Vettel, Latifi, Cunoda és Sainz sorjázott, és még Mick Schumacher is pontszerző helyen volt, miközben a sérült autóval versenyző Verstappen Hamiltonnal egyetemben az első tízen kívül tanyázott.
Először talán ekkor nyugodtak le egy kicsit a kedélyek (Räikkönen azért kapott egy 10 másodperces büntetést, mert kiengedték a kerékcserénél Mazepin elé, akinek az Alfával való ütközéstől eltört a jobb első felfüggesztése és ő is kiesett), a stratégák azonban nem pihenhettek. Hamilton küszködött azzal, hogy a pályán előzzön, így a Mercedes a 19. körben kihívta őt egy friss kemény szettért. Az időközben Mick Schumacherrel kőkemény csatát vívó Verstappen egy körrel később érkezett a bokszba, de már csak a Mercedes mögé tért vissza, amely azzal a lendülettel Daniel Ricciardót, majd nem sokkal később Russellt és Schumachert is megelőzte, és már a 8. helyen haladt.

Verstappen csak szenvedett a sérült autóval Forrás: AFP/Ferenc Isza

Verstappen ezzel szemben a sérült autóval beragadt a 12. helyen az ausztrál pilóta McLarenje mögé, és a 33. körre több mint 20 másodperces hátrányt szedett már össze az egyre feljebb zárkózó hétszeres világbajnokkal szemben, aki ekkor már az ötödik helyen haladt.

Az élen autózók közül Ocon, Vettel, és a cserék közben a harmadik helyre feljövő Alonso húzta legtovább a második rajt előtt feltett közepes gumikon. Vettel végül a 36. körben jött, Ocon pedig egy körrel később, és éppenhogy az Aston Martin elé tért vissza. Ebben nagy szerepe volt a kerékcserék gyorsaságának is, az Alpine szerelői ugyanis több mint egy másodperccel gyorsabban dolgoztak, így Vettel hiába teljesített villámszerű kivezető kört, ez is kevésnek bizonyult. A négyszeres világbajnok ezzel együtt nem adta fel és

1 másodperc körüli távolságban maradva mindent megpróbált, de nem tudott előzési pozícióba kerülni.

Ahogyan az várható volt, Hamilton két kerékcserével teljesítette a versenyt, a 48. körben jött másodszor, hogy friss közepes gumikon eredjen a tőle 15 másodpercre levő Fernando Alonso nyomába. A hétszeres világbajnok több másodpercekkel volt gyorsabb körönként, mint az előtte autózók, bő 15 körrel a vége előtt pedig utol is érte a spanyolt, akivel óriási csatába kezdett, a kétszeres világbajnok azonban a kettes és a négyes kanyarban kétszer is mesteri védekezéssel tartotta maga mögött a címvédőt.

Verstappen eközben azért is megizzadt, hogy egyáltalán pontot szerezzen, de a 61. körben csak sikerült beültetnie a hintába Daniel Ricciardót, és az egyes kanyar után elment a McLaren mellett, átvéve a tizedik helyet. Hamilton azonban hiába próbálkozott valami hasonlóval Alonso ellen, a 40 éves spanyol rutinja azonban olyan szélessé tette az Alpine-t, amennyi pont elegendő volt ahhoz, hogy a Mercedes ne tudjon elslisszolni mellette. A 63. körben a Mansell-kanyar előtt össze is értek, amikor Hamilton kívülről próbálta megkerülni a kétszeres világbajnokot, ez nem is tetszett a Mercedes versenyzőjének,

de a 65. körben végül így is sikerrel járt, miután Alonso elfékezte magát a célegyenes végén.

Az élen eközben Vettel nem engedte 1,5 másodpercnél messzebb Esteban Ocont, de a 49. körtől eltekintve, amikor Räikkönen lekörözése közben kis híján bevetődött az Alpine mellé az egyes kanyarban, nem volt valódi próbálkozása, így végül bekísérte a célba az élete első Forma-1-es győzelmét és egyben az Alpine első sikerét elérő franciát. Hamilton a végén 0,8 másodpercre megközelítette Vettelt, így ha nincsenek az Alonso mögött töltött körök, akár nyerhetett is volna.

Ocon megnyerte a Magyar Nagydíjat, Vettel mögötte ért célba Forrás: AFP/Peter Kohalmi

A világbajnoki pontversenyben azonban így is visszavette a vezetést a hétszeres világbajnok, miután Verstappen csak a tizedik lett. Ocon, Vettel és Hamilton mögött Sainz, Alonso, Gasly, Cunoda, Latifi, Russell, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Schumacher és Giovinazzi lett a további sorrend.

Utólag kiderült, hogy Vettel autójában nem maradt elég benzin a kötelező mintavételhez, ezért kizárták, mindenki egy hellyel előrébb került.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix