Társoldalunk:

Hamilton kilökte a kórházba kerülő Verstappent, majd megnyerte a Brit Nagydíjat

2021.07.18., 15:40
rendezés

Lewis Hamilton ellentmondásos győzelmét hozta a Brit Nagydíj, a Mercedes hétszeres világbajnoka ugyanis az első körben kilökte Max Verstappent, amiért büntetést kapott, de így is sikerült visszazárkóznia és két körrel a vége előtt megelőznie az addig az összes kört az élen záró Charles Leclerc-t.

A történelem első Forma-1-es sprintfutama után vasárnap már jöhetett az 52 körös Brit Nagydíj, amelyet a szombati 17 körös versenyen Lewis Hamiltont megelőző Max Verstappen kezdhetett az első helyről. A Red Bull bánatára Sergio Pérez viszont nem lehetett ott az élmezőnyben, hiszen a sprintfutamon megpördült, majd az utolsó körben a csapat utasítására feladta a versenyt. Az energiaitalosok igyekeztek mindent kihozni a helyzetből, és nagy mértékben átállították Pérez autóját, ami miatt a bokszutcából volt kénytelen rajtolni az utolsó rajtkocka helyett, viszont az alacsonyabb leszorítóerős konfigurációval jobb esélye nyílt az előzésre.

Pérezzel a mezőny végéről rohamozott a Red BullForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

A rendhagyó lebonyolítás miatt ezúttal a teljes mezőny szabadon választhatott gumit a versenyre, a futam eleji 52 fokos aszfalthőmérséklet mellett pedig szinte mindenki úgy vélte, hogy a közepes lesz a jó abroncs az első etapra (a Pirelli a közepes-kemény egykiállásos taktikát tartotta előzetesen a leggyorsabbnak), ezért a 20 autóból 19 ilyen keveréken indult, egyedül Pérez volt kivétel, ő egyenesen a keményeken kezdett.

A rajtot ezúttal nem Verstappen, hanem a mellőle induló Hamilton kapta el jobban, és nem sokon múlt, hogy már az első kanyar után ő álljon az élen, de a holland visszaverte a támadását. A Mercedes a Wellington-egyenesben azonban kívülről a Red Bull elé került, Verstappen azonban a Brooklands-kanyarba elképesztően rövidet fékezett és sikerült visszavágnia Hamilton elé, aki természetesen nem adta fel, és az ultragyors Copse-kanyar felé menet bebújt a Red Bull szélárnyékába.

Hamilton már a rajtnál majdnem az élre kerültForrás: Getty Images/Getty Images / Red Bull Content Pool/Lars Baron

Verstappen védte a belső ívet, Hamilton azonban bepréselte magát a Red Bull és a fal közé, majd ahogy egyszerre befordultak, a bal első kerekével megpöckölte Verstappen autójának jobb hátsóját.

Az eredmény: óriási baleset, Verstappen jóval 200 km/h fölött repült ki pörögve a pályáról és vágódott a védőfalnak,

miközben Hamilton csak egy pozíciót veszített a rajtnál Bottast megelőző Leclerc-rel szemben, és később is csak a kerekeket kellett kicserélni a Mercedesen a megrepedt bal első felni miatt.

Hamilton és Verstappen balesete

A versenyigazgató azonnal pályára küldte a biztonsági autót, de rövidesen inkább piros zászlóval félbeszakította a versenyt, mivel rendbe kellett hozni a Verstappen által megrongált gumifalat. A leállás alatt sem maradtunk azonban izgalmak nélkül, a Red Bull és a Mercedes ugyanis felváltva kezdte győzködni Michael Masi versenyigazgatót a saját igazáról.Christian Horner csapatfőnök és Jonathan Wheatley sportigazgató szerint egyértelműen Hamilton volt a felelős, mivel abban a kanyarban nem szabadott volna próbálkoznia, a Mercedes viszont úgy vélte, már az övé volt a belső ív, mert a kanyar kezdete előtt a Red Bull mellé ért. Toto Wolff olyannyira eltökélt volt, hogy még egy szerinte bizonyító erejű emailt is küldött a versenyigazgatónak, aki viszont közölte vele, hogy a futam alatt nem olvas e-maileket, mivel a versenyre kíván koncentrálni. Ezek után Wolff elindult a kinyomtatott emaillel a kezében a sportfelügyelőkhöz, amire egyébként Masi is buzdította őt.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

A verseny végül 45 perces ácsorgás után állórajttal folytatódott, a rajtrácsra Leclerc állt fel a pole pozícióba, mögötte Hamilton, Bottas, Norris, Ricciardo, Vettel, Alonso, Sainz, Räikkönen, Ocon volt az első tíz sorrendje, míg a sort Pérez zárta. A lámpák kialvását a Ferrari monacói pilótája remekül kapta el és simán megtartotta az első helyet, miközben Hamilton besorolt mögé, Bottas viszont nem tudta megtartani a harmadik helyet és Norris megelőzte. Most sem múlt el kicsúszás nélkül az első kör, ezúttal Sebastian Vettel forgott meg a Luffield-kanyarból kifelé, de nem ment neki semminek, így folytatni tudta.

A felügyelők hosszas tanácskozás után végül 10 másodperces büntetést osztottak ki Hamiltonnak,

amit a hétszeres világbajnoknak a kerécskerénél kellett letöltenie, mérnöke pedig közölte vele, hogy ez változtat a reggel megbeszélteken, amit Hamilton egy „értettem, Bono" üzenettel nyugtázott. Peter Bonnington versenyzője kérdésére később megerősítette, hogy a stratégia ettől függetlenül változatlan.

Hamiltont később megbüntettékForrás: AFP/Adrian Dennis

Miután kicsit lenyugodtak a kedélyek, Sergio Pérez villámszerű felzárkózását figyelhettük, a mexikói a 19. helyről a 8. kör kezdetére már a 13. pozícióba jött fel. 10 kör után Leclerc, Hamilton, Norris, Bottas, Ricciardo, Sainz, Alonso, Stroll, Ocon, Räikkönen volt az első tíz sorrendje, az előzést pedig senki nem erőltette, mindenki inkább a gumik óvásával törődött.

Leclerc-rel a 13. körben közölték, hogy a B-tervet követik (Sainz eközben B vagy C-tervre állt át), jelentsen ez bármit is. Eközben a Mercedes pilótái a bal hátsó gumik túlmelegedésével, a mezőny nagy része pedig az előtte haladó autó követésével küszködött. Nem kellett azonban sokáig nélkülözni az izgalmakat,

Leclerc Ferrarijának motorja ugyanis elkezdett kihagyni, aminek köszönhetően Hamilton DRS-távolságon belülre került mögötte, de a Ferrari a bokszból megoldani látszott a problémát, így a monacói maradt az élen.  

A kiállások sora a 20. kör előtt indult be, az élmezőnyből elsőként az ötödik helyről a bokszba hajtó Ricciardo kapta meg a kemény keveréket, de a 22. körben Norris is érkezett, a csapat azonban elrontotta a 6 másodpercig húzódó cserét, mert sokat babrált a jobb hátsóval. A 23. körben a Mercedes is lépett és lecserélte Bottas abroncsait, a finn pedig simán visszajött Norris elé, átugorva a McLarent.

Leclerc sokáig maga mögött tudta tartani HamiltontForrás: AFP/Adrian Dennis

Az élen álló kettős és Sainz azonban nem akaródzott a szerelők felé kanyarodni, a továbbra is a kihagyó motorral küszködő, menetközben egy sor beállítás-változtatást végrehajtó Leclerc a 27. körben például egyenesen azt közölte, hogy nem lát visszaesést a gumiteljesítményben. Hamilton bal elsője viszont ekkorra megadta magát, így a Mercedes kénytelen volt kihívni őt. A büntetéssel együtt 14 másodperc volt a címvédő kiállása, így csak Bottas és Norris kettőse mögé jött vissza.

Ekkor Ferrari 1-2 volt az élen, de nem sokáig, Sainz ugyanis a 28. körben érkezett, a kerékcseréje pedig tragikusan sikerült, a bal első kerék nem ment fel rendesen, így a spanyol több mint 12 másodpercig állt egy helyben. Egy körre rá Leclerc-rel már nem történt hasonló, őt 2,6 másodperc alatt továbbintették a kemény gumin, a monacói pedig simán visszajött az élre.

Hátrébb Hamilton hamar letudta Norrist a friss kemény abroncsokon és visszakapaszkodott a dobogóra, majd üldözőbe vette Bottast. Leclerc tempója eközben a fehér oldalfalú Pirelliken is remek volt, a tőle 10 másodperc körüli hátrányban levő Mercedesek nem tudtak közelíteni hozzá, miközben a rádióban megnyugtatta a mérnökét, hogy bőven van benne tartalék.

Pérezzel két cserével próbálkozott a Red BullForrás: AFP/Adrian Dennis

Ahogy teltek a körök, egyre inkább az lett a fő kérdés, hogy Hamilton mikor fogja megelőzni Bottast, és a Mercedes rászól-e a finnre azelőtt, hogy Norris a negyedik helyen utoléri a címvédőt. Ez végül a 40. kör előtt történt meg egy „ne harcolj Lewis-zal" üzenet képében, majd közölték Bottasszal, hogy a Stowe-kanyar előtt engedje el a csapattársát. Hamiltonnak ekkor 11 köre volt arra, hogy 8,5 másodperces hátrányát ledolgozza Leclerc-rel szemben. A Mercedes pilótája rá is kapcsolt és a 44. körre már 5,5 másodperccel volt csak a Ferrari versenyzője mögött, akinek megengedték, hogy a futam végéig teljesen feltekerje a motort, de Hamilton így is körönként egy másodpercet hozott rajta.

Négy körrel a vége előtt az sem segített Leclerc-nek, hogy a két kiállással is éppen, hogy a pontszerzők közé felzárkózó Pérez és Räikkönen előtte csatázott, a 2007-es világbajnok pedig az utolsó kanyarban megpördült, és pont a Ferrari előtt tért vissza a pályára. Hamilton a 49. körben került DRS-távolságon belülre, de még nem tudott előzni, a következő körben viszont már igen, ráadásul pont ott, ahol Verstappent az első körben kilökte. Leclerc is megpróbált befordulni előtte, de nem tapadt be a Ferrari, ami miatt kiszaladt a bukótérbe, Hamilton pedig simán elment mellette.

Hamilton, már Leclerc előttForrás: AFP/Adrian Dennis

Az utolsó két körben Hamilton kényelmes előnyt autózott ki és végül az első körös baleset és az azért kapott büntetése ellenére megnyerte a Brit Nagydíjat, a pontversenyben pedig 24 pontot hozott Verstappenen, aki hajszállal ugyan, de így is megtartotta a vezetést az összetettben. A második helyen Leclerc, mögötte Bottas végzett, míg a negyedik és az ötödik helyen a McLarenek zártak Norris-Ricciardo sorrendben. A hatodik helyen Sainz hozta be a Ferrarit, a további pontszerzők Alonso, Stroll, Ocon és Cunoda lettek.

A Sky Sports információi szerint az orvosi központba kivizsgálásra bevitt Max Verstappent végül átszállították egy közeli kórházba, de a hírek szerint csak elővigyázatosságról van szó, és nincs komoly baj a pontverseny éllovasával. Amint bővebb információ lesz az állapotáról, frissítjük cikkünket.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.

GPHírek
15:24

Jön a hétvége fő eseménye

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat, nemsokára kezdődik a Brit Nagydíj! Szombaton a Forma-1 történetében először sprintkvalifikációt rendeztek, így az időmérő péntekre került. Ezek mellett a két szabadedzés összefoglalóját is az alábbi linkeken olvashatják.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
15:27

Alonso megpördült a kivezető körén

A spanyol pilóta nem törte össze az autóját, így mindenképpen felállhat a rajtrácsra. A kétszeres F1-es világbajnok nem először hibázik a verseny előtti kivezető körön, de Imolában mentségére szólt, hogy vizes volt a pálya.

GPHírek
15:30

Leclerc az első futamgyőztes Ferrarit vezette

A maranellói istálló majdnem napra pontosan 70 éve, 1951. július 14-én aratta története első F1-es futamgyőzelmét, méghozzá pont Silverstone-ban. Az évfordulót azzal ünnepelték meg, hogy a monacói pilóta meghajtotta José Froilán González akkori autóját.

GPHírek
15:34

Räikkönen ma történelmet ír

Ez lesz a huszadik alkalom, hogy Silverstone-ban versenyez az F1 mezőnyének tagjaként. Korábban senki nem indult el egyazon pályán ennyiszer, igaz, a 2007-es világbajnoknak is csak azért jöhetett össze idén, mert tavaly két versenyt is rendeztek a Forma-1 bölcsőjében.

GPHírek
15:38

Tom Cruise is ott van a helyszínen

Az egyik legismertebb színész a pálya mellől tekinti meg a viadalt. Egy héttel ezelőtt a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyes döntőjén, valamint a labdarúgó Európa-bajnokság Londonban  rendezett fináléján is ott volt a nézők között.

GPHírek
15:42

Pérez új hátsó szárnyat kapott

A rajtrács két helyen változott a tegnapi sprintfutam eredményéhez képest. Russellt Sainz kilökéséért sorolták hátra három pozícióval, míg a Red Bull úgy döntött, hogy az egyébként is utolsó mexikói pilótát kiveszi a parc ferméből, aminek következtében a bokszból fog indulni. Ahogyan az várható volt, a 31 éves versenyző autóján alcsonyabb leszorítóerős változatúra cserélték a hátsó szárnyat, hogy ennek köszönhetően könnyebben tudjon előzni.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
15:48

Verstappennek két friss közepese maradt

Miközben Hamiltonnak csak egy, hiszen a másik már használt, ahogyan az az alábbi képen is látható. Bottas helyzete pedig annyiban más, mint csapattársáé, hogy az egyik használt lágy helyett még egy friss közepes abroncsot őrzött meg.

GPHírek
15:51

A Pirelli egy kiállásra számít

Az F1 gumiszállítója szerint a közepes-kemény a leggyorsabb stratégia, amit a lágy-kemény követ. A kétkiállásos verziók közül a lágy-közepes-közepes sorrendet tartják a legjobbnak. Ennek tudatában pedig valószínű, hogy sima futam esetén az előző bejegyzés tartalmának nem is lesz jelentősége.

GPHírek
15:54

Melegebb van, mint tegnap

A levegő hőmérséklete 29, míg az aszfalté 52 fokos. Kérdés, hogy mindez mennyire súlyosbítja a sprintfutamon tapasztalt hólyagosodási problémákat. A páratartalom 39%-os, míg szél egyáltalán nincs.

GPHírek
15:59

Majdnem mindenki közepeseken indul

Ahogyan az várható volt, a sárga oldalfalú abroncsok bizonyultak a legnépszerűbb választásnak, de arra talán kevésbé lehetett számítani, hogy egy kivétellel mindenki a C2-esek mellett teszi le a voksát. Az egy kivétel pedig a bokszutcából induló Pérez, aki a keményeken kezdi meg a futamot.

GPHírek
16:00

Elindult a felvezető kör

Mindenki simán elhagyta a rajtrácsot, persze Pérez kivételével, így valószínűleg perceken belül probléma nélkül megkezdődhet a Brit Nagydíj.

GPHírek
16:02

A két Mercedes használt közepeseken kezd

Ezzel szemben Verstappen új gumikon rajtol el pillanatokon belül.

GPHírek
16:05

Rajt: Verstappen maradt Hamilton előtt, Leclerc a harmadik

A brit pilóta kis híján megelőzte riválisát, de Verstappen megtartotta a vezetést. Bottas viszont visszaesett a 4. helyre.

GPHírek
16:06

Hatalmas baleset, Verstappen a falban!

A holland pilóta összeért Hamiltonnal a csata közben, és ő járt rosszabbul, és a falnak csapódott. Szerencsére kiszállt az autóból, de látszik, hogy megütötte magát. Természetesen jön a safety car.

GPHírek
16:07

Piros zászló

Megszakították a versenyt, a pilóták a bokszba hajtanak.

GPHírek
16:10

Hamilton eleje Verstappen hátuljával találkozott

A Copse-ban jött az ütközés, miután a holland pilóta kívülről megpróbált elfordulni riválisa előtt, ám az autó nem fért el. Jó kérdés, hogy a sportfelügyelők hogy fognak dönteni.

GPHírek
16:13

Hamilton szerint Verstappen a hibás

A rádión közölte mérnökével, hogy a holland pilóta ráfordult, neki meg nem maradt helye. Egyébként Leclerc vette át a vezetést a piros zászló előtt, mögötte a két Mercedes volt, amikor lmegszakították a versenyt.

GPHírek
16:18

Vizsgálják az ütközést

Persze ez nem meglepő, a fontosabb kérdés, hogy milyen eredményre jutnak, és mikor hozzák meg a döntést. A becsapódás helyén javítják a gumifalat, ami eltarthat egy ideig.

GPHírek
16:20

Horner szerint egyértelmű a helyzet

A Red Bull csapatfőnöke közölte Michael Masi versenyigazgatóval, hogy a Copse-ban nem lehet előzni a belső íven, vagyis Hamiltonnak semmi keresnivalója nem volt ott. Az ausztrál szakember nyugtatta, hogy már vizsgálják az esetet.

GPHírek
16:23

Videó a Verstappen és Hamilton ütközéséről

GPHírek
16:25

A Red Bull sportigazgatója is győzködi Masit

Jonathan Wheatley hasonlóan érvel, mint Horner, és kijelentette, hogy Hamiltonnak nem szabadott volna betennie az autóját a belső ívre. A Sky Sports szakértőjeként dolgozó Karun Chandhok szerint azonban mindketten tehettek volna többet az ütközés elkerüléséért, így versenybalesetnek minősítené a történteket.

GPHírek
16:27

Verstappen autója csúnyán összetört

Könnyen lehet, hogy az ütközést az erőforrás sem ússza meg, így a Red Bullnak egy nem tervezett cserét kell végrehajtania.

GPHírek
16:29

Wolff emailt küldött Masinak

A versenyigazgató azonban közölte a Mercedes csapatfőnökével, hogy verseny közben nem olvassa az emailjeit. Ugyanakkor hozzátette, hogy nyugodtan menjen fel hozzá, ha mondani akar neki valamit.

GPHírek
16:33

Räikkönen megint sokat javított.

Ami a többieket illeti, a tegnapi naphoz hasonlóan a finn pilóta megint kiválóan rajtolt, és a 13. helyről a 9. pozícióig jött fel (persze ebben benne van Verstappen kiesése is. A sorrend a következő: Leclerc, Hamilton, Bottas, Norris, Ricciardo, Vettel, Alonso, Sainz, Räikkönen, Ocon, Stroll, Gasly, Giovinazzi, Russell, Cunoda, Schumacher, Latifi, Mazepin és Pérez.

GPHírek
16:36

6 perc múlva folytatódik a futam

A versenyirányítás tájékoztatása szerint helyi idő szerint 15:42-kor áll fel a mezőny a rajtrácsra. Ez Magyarországon 16:42-t jelent, vagyis nem sokáig kell már várakozni.

GPHírek
16:40

Az F1 veteránja szerint megszületett a döntés

Gary Anderson, a Jordan, a Stewart és a Jaguar egykori technikai igazgatója szerint a két csapatfőnök arcáról leolvasható, hogy milyen ítéletet fognak bejelenteni. A brit veterán ez alapján úgy véli, hogy Hamiltont meg fogják büntetni az ütközésért.

GPHírek
16:42

Verstappent kivizsgálásra szállították

Mindez azonban elkerülhetetlen egy ilyen baleset után. Mindezt Horner osztotta meg az F1 TV-nek, és hozzátette, pilótája jól van, úgyhogy vélhetően nemsokára kiengedik. A balesetről annyit mondott, hogy Hamilton évek óta versenyez ezen a pályán, és tudnia kellett volna, hogy a versenynaptár egyik leggyorsabb kanyarjában nem férnek el ketten.

GPHírek
16:44

Jönnek ki a pilóták

Bő félóra után a mezőny elhagyta a bokszutcát, hogy felsorakozzanak a rajtrácsra, és ismét elrajtoljanak. Úgy tűnik, az első három helyezettnek gumit cseréltek, de ugyanúgy közepeseket kaptak.

GPHírek
16:47

Rajt: Norris megelőzte Bottast

A finn pilótának megint nem sikerült jól az elindulás. Leclerc maradt az élen, Hamilton a második.

GPHírek
16:48

4. kör: Vettel kipördült

A éngyszeres világbajnok a Luffieldnál vesztette el az autót, így visszaesett az utolsó helyre. Leclerc már több mint 1 másodperccel vezet.

GPHírek
16:49

5. kör: Hamilton 10 másodpercet kap

Ennyivel bübtették meg a brit pilótát a balesetért. Mindez azt jelenti, hogy a bokszkiállásnál 10 másodpercig nem nyúlhatnak az autójához.

GPHírek
16:51

6. kör: Sainz megelőzte Alonsót

A kétszeres F1-es világbajnok megint nagyot rajtolt, azonban honfitársa két ökrrel később elment mellette, így megszerezte a 6. helyet.

GPHírek
16:53

7. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

A brit pilóta Leclerc-től vette vissza, miután mérnöke, Peter Bonnington nagy tempóra sarkallta. Leclerc alig több mint 1 másodperccel vezet.

GPHírek
16:55

8. kör: Sainz Ricciardót támadhatja

Úgy néz ki, nem csupán a versenyt vezető Ferrarinak van jó tempója, hiszen a spanyol pilóta DRS-távolságon belül van utódjához képest.

GPHírek
16:57

9. kör: Pérez már a tizenkettedik

A mexikói pilóta gyorsan zárkózik, legutóbb Giovinazzit utasította maga mögé. A következő áldozata pedig Gasly lehet, akit körülbelül fél másodperces távolságban követ.

GPHírek
16:59

10. kör: Leclerc növelte előnyét

Nem sokkal ezelőtt 1,7 másodperccel vezetett, de ez most másfélre csökkent. Ezzel együtt Hamilton egyszer sem került DRS-távolságon belülre. Sainz közben egy kicsit leszakadt Ricciardóról.

GPHírek
17:01

12. kör: Mindkét Mercedesnek spórolnia kell

Ted Kravitz, a Sky Sports riportere jelenti, hogy a versenymérnökök Hamiltonnal és Bottasszal is közölték, hogy a bal hátsó gumikat megfelelő hőmérsékleten kell tartaniuk, ugyanis fennáll a túlmelegedés veszélye.

GPHírek
17:02

13. kör: Egyik Ferrari sem az eredeti taktikán van

Sainzcal közölték, hogy a B- vagy a C-tervet lehet alkalmazni, míg csapattársának annyit mondtak, hogy innentől kezdve a B-terven vannak. Persze azt csak ők tudják, hogy ez valójában mit jelent.

GPHírek
17:05

14. kör: Hamilton újra közeledett

1,2 másodpercre van Leclerc-től, annak ellenére, hogy rádión közölte, hogy stabilizálni kell az abroncsok hőmérsékletét. Csapattársa lassan leszakad Norrisról.

GPHírek
17:06

15. kör: Leclerc-nek motorproblémái vannak

Rádión közölte csapatával, hogy kihagy az erőforrás, vagyis nem véletlen, hogy Hamilton közelebb került hozzá. Mérnöke közölte vele a megfelelő beállításokat, és egyelőre úgy néz ki, hogy megoldódott a probléma.

GPHírek
17:08

16. kör: mégsem sikerült orvosolni a gondokat

Leclerc-nek ismét kihagyott a motorja, és Hamilton már 1 másodpercen belül került a monacói versenyzőhöz képest. Mérnöke azt mondta neki, hogy igyekeznek megoldást találni.

GPHírek
17:09

17. kör: Gaslyt figyelmeztették

A francia versenyző megkapta a fekete-fehér zászlót, miután többször is szabálytalanul hagyta el a pályát. Ha ezt még egyszer megteszi, az már 5 másodperces büntetéssel jár.

GPHírek
17:10

18. kör: Leclerc-rel jó híreket közöltek

Ami a legfontosabb, hogy úgy tűnik, tényleg megoldották a motorproblémát, legalábbis mérnöke szerint, aki azt is hozzátette, hogy Hamilton gumijai elkezdtek hólyagosodni.

GPHírek
17:12

19. kör: Pérez hamar kiállt

Valójában még egy körrel korábban teljesítette a kerékcserét, és közepeseken jött vissza. Räikkönen, Russell és Vettel hasonlóan tett, persze ők keményeket kaptak.

GPHírek
17:13

20. kör: Pérez nehezen előzte meg Räikkönent

A finn pilóta kanyarokon keresztül maga mögött tartotta a Red Bullt, de végül meg kellett adnia magát a sokkal gyorsabb technikának. A mexikói versenyző jelenleg a 13. helyen halad.

GPHírek
17:16

21. kör: Norris a bokszban

A McLaren versenyzőjének 6 másodpercig tartott a kerékcsere, ennek köszönhetően nemcsak Sainz, hanem ALonso mögé is visszaesett, és a 6. helyre jött vissza a keményeken.

GPHírek
17:17

22. kör: a Mercedes reagál Bottasszal

A finn versenyzőnek 2,2 másodpercig tartott a kerékcseréje, aminek köszönhetően megelőzte Norrist, viszont ő is beszorult Alonso mögé.

GPHírek
17:18

23. kör: Alonso nem sokáig tartotta fel Bottast

A Mercedes versenyzője hamar elment a kétszeres F1-es világbajnok mellett, ám Norris egyelőre beszorult az Alpine mögé.

GPHírek
17:19

24. kör: Norris rengeteget vesztett

Ugyan sikerült megelőznie Alonsót, de már 2 másodperces hátrányban van Bottashoz képest. Könnyen lehet, hogy ezzel elúszott neki a dobogó.

GPHírek
17:21

25. kör: Leclerc-nél még mindig vannak gondok

A Ferrari ugyan most nem tűnik lassúnak, de a monacói versenyző azt az utasítást kapta, hogy ha kihagy a motor, ne váltson fel. Eközben Alonso is túl van a kerékcseréjén, és a 9. helyre jött vissza, közvetlenül Stroll elé.

GPHírek
17:23

26. kör: Leclerc-nél még jók a gumik

Ha a motor nem is tökéletes, de az abroncsokkal kapcsolatban egyelőre semmilyen probléma nem merült fel, legalábbis a monacói pilóta szerint. Jelenleg 2,5 másodperccel vezet.

GPHírek
17:25

27. kör: Hamiltont Bottas és Norris is megelőzte

A brit pilóta teljesítette a kiállását, így a 10 másodperces büntetését is letöltötte, aminek következtében Bottasszal és Norrisszal szemben is pozíciót vesztett. Jelenleg a két Ferrari vezet, de még egyikük sem cserélt kereket.

GPHírek
17:27

28. kör: a Ferrari elrontotta a kerékcserét

Nem Leclerc, hanem Sainz autóján, akinek nagyon lassan ment fel a bal első. A spanyol pilóta így visszaesett Ricciardo mögé a 6. helyre.

GPHírek
17:28

29. kör: Leclerc-nél minden rendben ment

A monacói pilóta is friss keményeket kapott, és az ő cseréje problémamentesen zajlott le. Jelenleg 7 másodperccel vezet Bottas előtt, így nagy esélye nyílt a futamgyőzelemre.

GPHírek
17:30

30. kör: Hamilton utolérte Norrist

A hétszeres világbajnok az imént megfutotta a leggyorsabb kört, és 6 körrel frissebb gumikon támadhatja honfitársát, akit 1 másodpercen belüli lemaradással üldöz.

GPHírek
17:31

31. kör: Hamilton simán előzött

A Copse felé haladva könnyedén kikerülte Norrist, így nem kellett olyan kockázatos manőverbe belemennie, mint Verstappen ellen. Ezzel átvette a 3. helyet.

GPHírek
17:34

32. kör: Pérez már pontszerző

A mexikói pilóta időközben feljött a 9. pozícióba, sőt, már Strollt támadhatja. Igaz, utána nagy az űt, mivel Alonso már 16 másodperccel elhúzott előle.

GPHírek
17:35

33. kör: Hamilton közeledik Bottasra

A brit pilóta 4 másodperc alá csökkentette lemaradását, legutóbb pedig több mint fél másodperccel gyorsabb kört autózott csapattársánál. Valószínű, hogy előbb-utóbb meg is fogja tudni támadni.

GPHírek
17:37

34. kör: Sainz Ricciardót üldözi

„Előttem az utódom", mondhatná a spanyol pilóta, de valószínűleg nem ezen gondolkodik, hanem hogy miként tudna riválisa elé kerülni, ami fontos lehet a bajnoki összevetésben.

GPHírek
17:39

36. kör: Leclerc továbbra is magabiztosan vezet

A Ferrari pilótájának előnye 9 másodperc Bottas előtt, akire viszont tovább közeledik csapattársa. Hamilton hátránya már csak 2,8 másodperc, kérdés, hogy ha utoléri, akkor Bottas elengedi vagy csatára kényszeríti őt.

GPHírek
17:40

37. kör: Péreznek nem jön össze az előzés

A Red Bull versenyzője még mindig DRS-távolságon belül követi Strollt, de meftámadni sem tudja. Ha így marad, a Mercedes rengeteg pontot fog hozni a Red Bullon.

GPHírek
17:41

38. kör: Leclerc előnye csökkent

Persze még nem súlyos a helyzet, de viszonylag rövid idő alatt közel 1 másodpercet veszített előnyéből. Egyelőre nem érkezett rádiózás, hogy megint probléma lenne az erőforrással.

GPHírek
17:43

39. kör: Pérez ismét a bokszban

Bebizonyosodott, hogy a Red Bull valóban túl korán hozta őt ki a futam elején, így most még egyszer cserélni kényszerültek. A mexikói pilóta ezúttal is közepes abroncsokat kapott.

GPHírek
17:45

40. kör: megtörtént a csapatutasítás a Mercedesnél

Hamilton közölte, hogy nehezen tudja követni Bottast, mire utóbbival előbb csupán annyit közölte, hogy ne harcoljon csapattársával, majd nem sokkal később megkérték, hogy engedje el. Ez meg is történt, a hétszeres világbajnok pedig 8 másodperces hátrányban kezdheti meg Leclerc üldözését.

GPHírek
17:45

41. kör: Vettel kiesett

A négyszeres világbajnok autójában elromlott a váltó, a csapat pedig szólt neki, hogy fel kell adnia a versenyt.

GPHírek
17:48

42. kör: Hamilton közeledett

A hétszeres világbajnok hátránya már csak 6,4 másodperc, ugyanakkor a monacói pilóta szerint bármikor rá tudna kapcsolni. Számítások szerint Hamilton a verseny végére érheti utol.

GPHírek
17:49

43. kör: Leclerc rákapcsolhat

Mérnöke utasította, hogy a futam végéig mindent kipréselhet az autóból. Erre szüksége is lehet, mivel Hamilton már csak 5 másodpercre van tőle.

GPHírek
17:51

44. kör: Hamilton megfutotta a leggyorsabb kört

Ezzel újabb 1 másodperccel csökkentette lemaradását. A különbség 4 és fél másodperc a két versenyző között, nyolc kör van hátra a versenyből.

GPHírek
17:52

45. kör: Hamilton utolérheti Leclerc-t

Mérnöke is megerősítette, hogy van esélye megszerezni a győzelmet. Legutóbb 9 tizedet adott a Ferrari pilótájának, hátránya pedig már csak 3,1 másodperc.

GPHírek
17:54

46. kör: Hamilton gumija húlyagosodik

Egészen pontosan a jobb első, de így is 1 másodperccel gyorsabb Leclerc-nél. A különbség jelenleg 2 és fél másodperc, vagyis pár körön belül utolérheti a monacói versenyzőt.

GPHírek
17:55

47. kör: Räikkönen megpördül

A finn pilóta közvetlenül Leclerc-ék elé jött vissza. Gaslyt eközben defekt miatt kihívták kereket cserélni.

GPHírek
17:56

48. kör: már csak másfél másodperc a különbség

Leclerc és Hamilton között, természetesen. Ebben a körben Hamilton már csak 7 tizedet adott riválisának, de ez még mindig elég lehet a győzelemhez.

GPHírek
17:57

49. kör: Hamilton DRS-en belül

Kijelenthető, hogy a brit pilóta utolérte a Ferrari versenyzőjét, innentől kezdve három köre lesz megelőzni őt.

GPHírek
17:59

50. kör: Hamilton vezet

Megint a Copse-nál előzött, de kis híján Leclerc-rel is összeért, ám a monacói pilóta végül magától sodródott le a pályáról a külső íven.

GPHírek
18:00

51. kör: Hamilton máris elhúzott

2 másodperccel vezet, miközben mérnöke közölte vele, hogy maradjon távol a rázókövektől. Ezzel vélhetően meg is nyeri a futamot.

GPHírek
18:02

Hamilton a Brit Nagydíj győztese

A brit pilóta csupán három körön keresztül vezette a versenyt, mégis sikerült győznie, ezzel nyolcadik alkalommal diadalmaskodott hazai nagydíján.

GPHírek
18:05

Hamiltonnak a Hungaroringen lehet meg a századik

A brit pilóta pályafutása 99. győzelmét aratta, vagyis a Magyar Nagydíjon akár a 100. is meglehet neki. Leclerc és Bottas állhat még fel a dobogóra, mögöttük pedig Norris, Ricciardo, Sainz, Alonso, Stroll, Ocon és Cunoda lett az első tíz sorrendje.

GPHírek
18:11

Pérezé lett a leggyorsabb kör

A mexikói pilótának még egyszer ki kellett jönnie, mivel ütközött Räikkönennel, de a lágy gumin megfutotta a leggyorsabb kört. Pontot nem kap érte, mert csak a 16. helyen végzett, mindössze a Haasokat előzte meg. Ezzel megköszönjük egész hétvégés figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal, és ne feledjék, két hét múlva jön a Magyar Nagydíj!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: