Visszavágott a Mercedes, Hamilton és Bottas is verte Verstappent

Események

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Mercedes' British driver Lewis Hamilton drives during the second practice session at the Red Bull Ring race track in Spielberg, Austria, on July 2, 2021, ahead of the Formula One Austrian Grand Prix. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton zárt az élen az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, Max Verstappent pedig még Valtteri Bottas is megelőzte. A gyakorlás második felében elkezdett szemerkélni az eső, ami a hétszeres világbajnokot is megviccelte.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Egy kicsivel melegebb időjárási körülmények között kezdődött az Osztrák Nagydíj második szabadedzése, mint az első gyakorlás, hiszen a levegő hőmérséklete 19 fokos volt, bár a pályáé maradt 31 fok. A délelőtti tréninghez képest három helyen változott a mezőny összetétele, hiszen Csou Kuan-jü, Callum Ilott, valamint Roy Nissany átadta az ülést Fernando Alonsónak, Antonio Giovinazzinak, illetve George Russellnek.

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Red Bull Racing
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Aston Martin, Lance Stroll
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Roy Nissany, Williams
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Cunoda Juki, ALpha Tauri

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Csou Kuan-jü, Alpine
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Aston Martin, Lance Stroll, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szurkolók
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Nyikita Mazepin, Haas

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Esteban Ocon, Alpine, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Red Bull Drift Brothers
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Callum Ilott, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Esteban Ocon, Alpine

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Adrian Newey, Red Bull
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Max Verstappen szurkolói

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, McLaren

Forma-1, Osztrák Nagydíj, Franz Tost, ALpha Tauri

Forma-1, Sergio Pérez, Hugh Bird, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Sebastian Vettel, Aston Martin, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Carlos Sainz, Ferrari, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Nyikita Mazepin, Mick Schumacher, Haas, Osztrák Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Osztrák Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Esteban Ocon, Alpine, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lewis Hamilton, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Lando Norris, McLaren, Osztrák Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Osztrák Nagydíj 2021, péntek
Forma-1, Sergio Pérez, Max Verstappen, Red Bull, Osztrák Nagydíj 2021, péntek

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Osztrák Nagydíj 2021, péntek

A mezőny többsége a Pirelli C4-es prototípus abroncsain kezdte meg a körözést, a többiek pedig egy kivétellel közepeseken jöttek ki a garázsból. Az az egy Lando Norris volt, aki a keményeken próbálkozott először.

Az egy héttel ezelőtti alkalomhoz hasonlóan ezúttal is csepegett az eső a tréning elején, de ez nem befolyásolta a versenyzőket.

Az első mért körök után Max Verstappen 1:05.773 másodperccel állt az élre a módosított szerkezetű abroncsokon, őt a közepeseket használó Cunoda Juki és a szintén a prototípusokon autózó Lewis Hamilton követte. Második mért körével Valtteri Bottasnak 9 ezreddel sikerült megelőznie a japán újoncot, és 154 ezredes lemaradással feljött a Red Bull mögé, aki azonban nem sokkal később szintén javított.

Ezt követően a másik két Honda-motoros autó is beleerősített, és Sergio Pérez közvetlenül Hamilton, Pierre Gasly pedig Bottas elé jött be. A Mercedes versenyzői azonban, immáron a sárga oldalfalú gumikon javítottak és a finn pilóta 1:05.602-vel átvette a vezetést, míg csapattársa 26 ezreddel maradt el tőle.

Hogy mennyire messze álltak az autók valós teljesítményétől ezek a köridők, azt Kimi Räikkönen mutatta meg,

aki bejött a két Mercedes közé. Ez viszont csak pár pillanatig volt elég a 2. helyre, hiszen Verstappen javított és 1:05.239-cel ismét az élre állt.

Ekkorra már jó néhányan feltették a lágyakat, többek között Pérez és Esteban Ocon is, akik ennek köszönhetően fel is jöttek közvetlenül a holland versenyző mögé, majd megérkeztek az Aston Martinok és az Alpha Taurik, akik náluk is gyorsabbak voltak, igaz, Gasly körét elvették.

Az Aston Martin kifejezetten gyors volt Forrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon

Az élpilóták közül először Bottas tette fel a piros oldalfalú abroncsokat, aminek egy 1:04.712 formájában meg is lett az eredménye. Nem sokkal később a világbajnoki tabella két éllovasa is így tett, és míg Hamiltonnak 189 ezreddel sikerült megelőznie csapattársát,

addig Verstappen 28 ezreddel elmaradt a finn versenyzőtől. Igaz, a Red Bull pilótája egy minimális hibát elkövetett gyorsköre során.

Innentől kezdve nem változott az élmezőny sorrendje, vagyis Hamilton végzett az élen Bottast és Verstappent megelőzve, mögöttük pedig Stroll, Vettel, Cunoda, Gasly, Alonso, Norris és Giovinazzi az első tíz sorrendje. Pérez csupán a 11., Carlos Sainz a 13., Charles Leclerc a 16. pozícióban fejezte be a tréninget. A szabadedzés utolsó szakaszában a pilóták szokás szerint a versenyszimulációt teljesítették.

Ezúttal Hamilton végzett az élen Forrás: AFP/Andrej Isakovic

A gyakorlás első felében sokkal kevesebb volt a hiba, mint délelőtt, egyedül Leclerc futott szélesre a 9-es kanyarban és csípte meg a kavicságyat. Körülbelül 30 perccel a vége előtt azonban újra elkezdett szemerkélni az eső, aminek következtében ugyan továbbra is használhatták a slick gumikat, de Hamilton és Mick Schumacher is rontott. A 3-as kanyarban mindketten lecsúsztak a pályáról, majd a 4-esben a hétszeres világbajnok a sódert is megjárta. A legnagyobb hibát azonban nem ő, hanem az edzés végén az 1-es kanyar kijáratánál megpördülő Norris követte el.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix