Társoldalunk:
Hírlevél

Verstappen simán verte a Mercedeseket, övé a pole a Stájer Nagydíjra

2021.06.26., 14:45
rendezés

Max Verstappen szerezte meg az első rajtkockát a Stájer Nagydíjra, miután könnyedén maga mögé utasította Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont az időmérő edzésen. A finn versenyző hiába verte meg csapattársát, csak az ötödik helyről rajtolhat.

A főként a futamot fenyegető eső nem érkezett meg a Stájer Nagydíj időmérő edzésére, így 25 fokos levegő és 55 fokos aszfalthőmérséklet mellett kezdték meg a harcot a minél jobb rajthelyekért a pilóták, akik néhány percig még kivártak a Q1 elején, de aztán elindult a roham.

Arra elég korán választ kaptunk, hogy a két McLaren harmadik szabadedzésen mutatott gyenge formája csak részben tükrözte a wokingiak valós tempóját, Lando Norris ugyanis első körével egy tizeden belülre került az 1:04.489-cel élre álló Max Verstappenhez képest, és egy ideig a második helyet foglalta el, 3 és fél tizeddel a harmadik helyezett Charles Leclerc, és egy teljes másodperccel csapattársa, Daniel Ricciardo előtt.

Norris az egész időmérőn remekül teljesített - Galéria!Forrás: AFP/Joe Klamar

Az első csörtét a Hamilon-Verstappen összevetésben utóbbi nyerte, a Mercedesek közül ráadásul Bottas kezdett jobban, és Norrist megelőzve csupán 48 ezreddel maradt el a hollandtól, miközben Hamilton közel 2 tizedes hátrányban csak a McLaren mögé sorolt be. A csapatok viszonylatában viszont a címvédő állt jobban, Sergio Pérez ugyanis továbbra sem találta a tempóját és az első tízen kívül szerénykedett.

A Q1 utolsó három percének úgy vágott neki a mezőny, hogy Giovinazzi, Russell, Räikkönen, Schumacher és Mazepin volt a sorrend a kieső helyeken, de az élmezőnyt leszámítva (az első négy, azaz Verstappen, Norris és a két Mercedes a bokszban maradt) senki nem lehetett nyugodt, pár perccel korábban ugyanis Nicholas Latifi a 9. helyre ugrott előre egy új lágy szetten.

A kiesők személye végül két helyen változott: Giovinazzi és Russell továbbjutottak, meglepetésre pedig Esteban Ocon (17.) kiesett. A 16. helyen Latifi, a 18. pozícióban Kimi Räikkönen zárt, a mezőny végén pedig a két Haas következett Schumacher-Mazepin sorrendben. Aki még nagyon hátul végzett az elvárhatóhoz képest, az a kiesést kevesebb mint 3 századdal megúszó Daniel Ricciardo, aki különösen Norris 3. helyét nézve nem lehetett elégedett.

Az első három helyen nem változott a sorrend, a 4. helyre Cunoda jött fel, míg mögötte Pérez végzett, Hamilton így csak hatodikként zárta az első szakaszt. Az első tizet Leclerc, Gasly, Stroll és Sainz tette teljessé.

Ricciardo csak küszködött - Galéria!Forrás: AFP/Joe Klamar

Lévén a közepes keveréket tartották előzetesen a jobb versenyguminak, a Q2-ben aki csak tehette, megpróbált azokon továbbjutni.

Pérezt viszont a lágyakon küldte ki a Red Bull, ami sok mindent elárult a mexikói pilóta tempójáról.

Végül ezeken sem tudta megelőzni a közepeseken 1:04.540-et elérő és ezzel az első helyet megkaparintó csapattársát, de Bottast, Russellt és Hamiltont igen. A hétszeres világbajnok 8 tizedre volt Verstappentől, azaz messze nem volt bebiztosítva a továbbjutása, jött is egy újabb gyorskörre, és ezzel már 2 tizeden belülre lopta a távolságot.

A két Mercedesen és Verstappenen kívül Antonio Giovinazzi volt még az, aki közepes Pirelliken próbálkozott, de miután mindenki teljesítette az első körét, az utolsó helyen találta magát, így természetesen a hajrára lágy keverékre váltott. Rajta kívül Leclerc, Vettel, Russell és a McLarennel továbbra is érthetetlenül lassú Ricciardo (Norris 24 ezredre Verstappentől a negyedik volt) állt még kieső helyen az első roham után.

A Q2-re mindkét Mercedes közepes gumikat kapott - Galéria!Forrás: AFP/Joe Klamar

Az utolsó percekre csak a két Mercedesen maradt a közepes (természetesen új szettet kaptak), Verstappen inkább lágyakon jött ki egy biztonsági körre, amire végül nem volt szüksége. A továbbjutásért közben pedig öldöklő, pályaszélesítéssel fűszerezett csata zajlott, végül pedig Stroll, Sainz és Vettel utolsó körét is elvették. Ez a kiesők kilétén végül nem, csak az általuk elfoglalt helyezésen változtatott.

A 10. helyről 8 ezreddel lemaradó Russell lett az első búcsúzó a 11. helyen, őt Sainz, Ricciardo, Vettel és Giovinazzi követte. Az élen Pérez behajrázta magát az első helyre a lágyakon és 1:04.197-es idővel megnyerte a Q2-t Norris, Gasly és Verstappen előtt. Őket a két Mercedes, Alonso, Cunoda, Leclerc és Stroll követte. A futamot végül csupán a két Mercedes és Verstappen kezdheti a közepes keveréken.

A Q3 első mért körét a három friss lágy szettel rendlekező Lewis Hamilton autózta, de 1:04.205-ös köréről már ekkor lehetett sejteni, hogy nem lesz elég Max Verstappen legyőzéséhez. Ezt hamarosan a holland pilóta bizonyította, és 1:03.841-gyel 364 ezredet adott Hamiltonnak, aki mögé Norris sorolt be. Bottasé volt a negyedik, Pérezé az ötödik hely (használt szetten kezdett), majd jött Gasly, Leclerc, Stroll, Cunoda és  Alonso. 

Hamilton háromszor is próbálkozhatott a Q3-ban - Galéria!Forrás: AFP/Joe Klamar

Felocsúdni pedig nem volt idő, hiszen az idő rövidsége miatt a hétszeres világbajnok már érkezett is egy friss lágy szetten, amelyen javított (az utolsó szektorban abszolút legjobbat ment), de 226 ezreddel ez a köre is elmaradt Verstappen idejétől.

És a harmadik végül még jobban, akkor ugyanis már mindenki a pályán volt, Hamilton pedig forgalomban találta magát a kivezető körén, ami miatt elkezdett előzgetni, így nem tudta rendesen felkészíteni a gumikat és esélye sem volt javítani. Ezt végül Verstappen sem tette meg, de nem is volt rá szüksége, simán megszerezte a pole pozíciót, miközben Bottas leszorította Hamiltont a második helyről és 2 tizedes hátrányban bejött Verstappen mögé.

Az első hármas után Norrisé lett a negyedik hely, míg Pérez csak az ötödik időt autózta. Utána Gasly, Leclerc, Cunoda, Alonso és Stroll következett, az Alpha Tauri japán pilótájának 8. helye ugyanakkor még nem biztos, az első Q3-as körök során ugyanis feltartotta Bottast a négyes kanyarban, amit később fognak vizsgálni a felügyelők.

Nem szabad tovább elfelejteni, hogy Bottas büntetést kapott pénteki bokszutcai megforgásáért, így ő az ötödik helyre csúszik vissza, míg Hamilton, Norris és Pérez előrelépnek egyet.

 Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
14:16

Szoros időmérő jön az Alpokban

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Stájer Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében. Ez a Forma-1 történetének első olyan helyszíne, ami egymás utáni évben is dupla versenyhétvégét rendez, ez kicsit erőltetett statisztika, úgyhogy koncentráljunk is inkább a kora délutáni, illetve a ránk váró eseményekkel. Kezdésnek a harmadik szabadedzés krónikájával.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:17

Csupa fontos dologgal indult az edzésnap

A versenyzők a harmadik szabadedzésen elsősorban az időmérőre készültek, előtte viszont akadtak még halaszthatatlan teendők. Frissülő galériánkat a képre kattintva láthatja!

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: AFP/Andrej Isakovic
GPHírek
14:20

Visszatért Verstappen vezérszurkolója

A normális világ visszaállásának egyik jele, hogy visszatért a lelátóra LEGOMAX33, a Verstappen-rajongó holland oroszlán, ami hóban, fagyban, esőben, kánikulában ott van a pályán, amikor csak teheti.

GPHírek
14:24

Hamilton és Verstappen kiemelkedő

Várhatóan az időmérő is a két vb-esélyes csatáját hozza és hosszabb etapokon is ők tűntek kiemelkedőnek a pénteki második szabadedzés alapján, bár ebbe az esetlegesen megérkező eső is beleszólhat.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:26

Változás az idei és a 2023-as versenynaptárban is

Mégis lesz Török Nagydíj, de nem a kanadai, hanem a szingapúri futam helyetteseként, jelentették be pénteken. Az orosz sajtóban az is kiszivárgott, hogy 2023-tól Szocsi helyett a Szentpétervár mellett lévő Igora Drive-on rendezik meg az Orosz Nagydíjat, ezt délelőtt az F1 szóvivője is megerősítette egy rövid közleményben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
14:51

Biztos, hogy nem a mai eredmény lesz a rajtsorrend

Valtteri Bottas pénteki piruettje miatt három rajthelyes büntetést kapott, így biztos, hogy a finn pilóta miatt módosulni fog a rajtsorrend az időmérő eredményéhez képest.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
14:53

Tűrhető a levegő hőmérséklete, de az aszfalt forró

Nem érkezett meg a várt eső, bár eddig is inkább vasárnapra ígérték azt az időjósok. A levegő 25, a pálya 55 fokos.

GPHírek
14:56

A forgalom ismét gondokat okozhat

A Red Bull Ring az egyik legrövidebb kör a szezon során, ráadásul a nagy meleg miatt a lágy gumikra igencsak vigyázni kell, várható, hogy a pilóták nagyon óvatosan közlekednek majd a felvezető körökön, ami felbosszanthatja a mért körön lévő versenyzőket.

GPHírek
14:57

Nem volt még piros zászló

Idén eddig komolyabb kicsúszások és balesetek nélkül lezajlottak a szabadedzések, várhatóan az időmérő is zavartalan lesz, de emelik a tétet, úgyhogy elképzelhető, hogy becsúsznak hibák.

GPHírek
15:00

Q1: Szabad a pálya, megkezdődött az időmérő!

Mivel senki sem siet egyelőre kifelé, íme egy kis emlékeztető a körülményekről.

GPHírek
15:02

Rövid a kör, de azért jobb lenne, ha jönnének

Mivel rövid a kör, a felvezető és mért körök is gyorsan teljesíthetők, ettől függetlenül nem baj, ha nem mindenki az utolsó percekben akar igyekezni. Úgy tűnik, ezt meghallották a Haasnál és a Williamsnél, az amerikai istálló mindkét pilótáját kiküldte, a brit egyelőre Nicholas Latifit.

GPHírek
15:05

Bottas átváltott Hamilton beállításaira

A Sky Sports szakértői szerint Lewis Hamilton és mérnökei jobb beállításokat találtak, ezért Valtteri Bottas stábja is követte a példájukat. A finn pilóta elismerte, hogy pénteken még eléggé különbözött a két autó beállítása.

GPHírek
15:08

Verstappen vezet, Pérez gyenge körrel kezd

Verstappen 1:04.489-cel egyelőre a leggyorsabb, de a két Mercedesnek még nincs mért köre, Péreznek már van, de egyelőre 0,87 másodperces hátránnyal csak a 9. helyezett, úgyhogy jönnie kell még egyszer.

GPHírek
15:10

Csak az egyik Mercedes tudott Norris elé kerülni

Remek körrel kezdett Lando Norris, 0,095 másodperccel lassabb csupán Verstappennél, Bottas befért elé (+0,048), Hamilton viszont egyelőre nem (+0,193). Norris körével kapcsolatban beszédes, hogy Ricciardónál majdnem 1 másodperccel gyorsabb.

GPHírek
15:12

Elegendőnek tűnik Hamilton köre, de jönnek újra

A Mercedes pilótája érdeklődött az eredményével kapcsolatban, mérnöke megnyugtatta, hogy elegendőnek tűnik a tempója a továbbjutáshoz, de azt tervezik, hogy jönnek még egyszer. Meglepő lenne, ha 1:04.6-tal valaki kiesne a Q1-ben.

GPHírek
15:13

Pérez, Vettel és Ricciardo sincs biztonságban

Pérez futott egy újabb kört, de még mindig csak a 11. helyezett, 0,788 másodperc a hátránya Verstappenhez képest. Az a gond, hogy a 16. helyezett, már kieső Giovinazzi is csak 1,047-re van a holland pilótától, köztük ott van Sainz, Vettel, Ocon és Ricciardo is.

GPHírek
15:16

Forgalmas hajrá jön, az 5. helytől kezdve akárki kieshet

Latifi felugrott a 9. helyre a Williamsszel, ami azt sejteti, hogy jobb autóval még jobb köröket is lehet futni. Ez azt jelenti, hogy az 5. helyezett Leclerc-től akárki kieshet, jön is mindenki a hajrára.

GPHírek
15:18

Bottas bepanaszolta Verstappent

A finn versenyző szerint az előző mért körében 0,2 másodpercet vesztett azért, mert a Red Bull pilótája előtte autózott. Mérnöke nyugtázta azzal, hogy ő is látta, valószínűleg ezzel a lendülettel tovább is küldte a versenyigazgatónak. Aligha lesz belőle valami.

GPHírek
15:20

Q1: Räikkönen kiesett, a többi nagy név megúszta

Latifi előző, átmenetileg 9. leggyorsabb köre végül nem volt elég a továbbjutáshoz, sőt, továbbra se tudja legyőzni a csapattársát az időmérőkön, Russell részt vehet a Q2-ben.

16. Nicholas Latifi
17. Esteban Ocon
18. Kimi Räikkönen
19. Mick Schumacher
20. Nyikita Mazepin

GPHírek
15:22

Ez okozta Räikkönen kiesését?

A finn pilóta a hajrá előtt megjárta a kavicságyat is, lehetséges, hogy ez a kör kellett volna ahhoz, hogy a 14. helyezett csapattársa nyomába eredhessen.

GPHírek
15:24

Q1: Verstappen volt a leggyorsabb

GPHírek
15:26

Q2: Bottas közepesekkel rögtön pályára lép

A finn pilóta a sárga jelzésű, közepes keverékű gumikkal hajtott ki a pályára, az ő esetében ez kézenfekvő, mert a rajtbüntetése miatt hosszabb első etapot érdemes futnia.

GPHírek
15:29

Pérez meglepőt húzott a gumikkal, taktikázik a Red Bull

Bottas és Hamilton, valamint Verstappen közepessel lépett pályára, Pérez viszont lágyakkal. Lehet, hogy nem bíznak eléggé a tempójában a Red Bullnál vagy taktikáznak a Mercedes ellen.

GPHírek
15:30

Hamilton elrontotta az első körét, jönnie kell még

A Mercedes versenyzője elfékezte magát a 3-as kanyarban, 0,846 másodperces hátrányban van Verstappen 1:04.540-es köréhez képest. Pérez 0,043 mp-re van csapattársától lágyakkal, Bottas 0,184-re. Hamilton elé átmenetileg Russell is befért a Williamsszel (!).

GPHírek
15:34

Verstappen tovább gyorsult, Hamilton is javított

A Red Bull pilótája 1:04.433-mal átmenetileg megerősítette a vezetést, aztán jött Gasly lágyakon 1:04.429-cel, Norris beugrott a két Red Bull közé a 3. helyre szintén lágyakkal, Hamilton az 5. helyezett Cunoda, Stroll, ALonso, Bottas és Sainz előtt.

Pillanatnyilag kieső Leclerc, Vettel, Russell, Ricciardo, Giovinazzi. A már kieső Leclerc hátránya 0,395 másodperc az élen álló Gaslyhoz képest.

GPHírek
15:35

Bottas rendkívül közel került Verstappenhez

Gasly lágyakon 1:04.429-cel vezet, Verstappen hátránya közepeseken 0,004 mp, Bottasé a 3. helyen szintén közepeseken 0,014 mp. A 4. helyezett Norris lágyakon 0,024-re van. Rövid a pálya, de ez szenzációsan szoros küzdelem.

GPHírek
15:36

Hamilton kitart a közepesek mellett, korán megy a hajrára

A Mercedes pilótája megpróbálja elkerülni a forgalmat, már 4 perccel a leintés előtt kihajtott. Szüksége van egy jó körre, mert a jelenlegi 6. helye nem garancia a továbbjutásra.

GPHírek
15:39

Hamilton alig tudott javítani

Legalábbis a helyzetés terén, a brit pilóta csak az 5. helyezett közepesekkel, de a hátránya mindössze 0,083 másodperc. Rajta kívül mindenki kiment lágyakkal.

GPHírek
15:42

Q2: Aston, Ferrari és Alpine is búcsúzott a második felvonásban

Lágy gumikkal Pérez és Norris zárt az első két helyen, ez újabb mélyütés Ricciardónak, aki a 13. helyen kiesett a Q2-ben,

11. George Russell
12. Carlos Sainz
13. Daniel Ricciardo
14. Sebastian Vettel
15. Antonio Giovinazzi

A McLaren-pilóta egy helyet ráadásul annak köszönhet, hogy törölték Vettel utolsó körét. 

GPHírek
15:44

Russell egy hajszálra volt a Q3-tól, de így is örülhet

A Williams brit tehetsége 0,008 másodpercre volt a 10. helytől, bosszantónak nevezte, hogy búcsúznia kell, de legalább szabadon választhat gumit a holnapi futamra, ami még jól is jöhet neki, ha nem fog esni az eső.

GPHírek
15:46

Q2: Pérez volt a leggyorsabb, lágyakon

Verstappen, Hamilton és Bottas közepesekkel futotta a leggyorsabb körét.

GPHírek
15:48

Q3: Vajon Norris beleszólhat a nagyok játékába?

Kezdődik az utolsó 12 perc, nagy kérdés, hogy Norris meg tud-e őrizni valamit az eddigi remek formájából, és beleszólhat-e a Red Bull-Mercedes csatába.

GPHírek
15:50

Hamilton megint korán kezd, tiszta pályán mehet

A hétszeres világbajnok próbál kimaradni a bajból, elsőként hajtott ki a pályára, sőt, már mért kört is kezdett, természetesen lágy gumikon.

GPHírek
15:51

Egyéni legjobb Hamiltontól, de nem biztos, hogy elég jó

A Mercedes pilótája 1:04.205-tel kezd, ez az eddigi legjobbja a mai időmérőn, de Pérez a Q2-ben gyorsabb volt ennél a Red Bull-lal, és Verstappen is gyorsabb Péreznél a hétvégén.

GPHírek
15:55

Verstappen 1:04 alatt, Norris befér az élmezőnybe

Verstappen 1:03.841-gyel 0,364 másodpercet ad egyelőre Hamiltonnak, aki már el is indult a második körére, Norris, Bottas, Pérez, Gasly, Leclerc, Cunoda, Alonso és Stroll a további sorrend.

GPHírek
15:56

Hamilton közelít, de még nem veszélyes a pole-ra

A hétszeres világbajnok 0,226 másodpercre megközelítette ellenfelét, megerősítette a 2. helyet, de még mindig nincs a pole pozíció közelében. Érdekesség, hogy Hamilton most a hármas szektorban a leggyorsabb, az első kettőben a Red Bull jobb.

GPHírek
15:58

Hamilton három etapot fut a Q3 során

A rövid pálya lehetőséget ad, hogy a versenyzők akár három etapot is fussanak, ezzel egyelőre csak Hamilton él, de az első két próbálkozással egyelőre ugyanazt az eredményt érte el.

Bottas közben egy visszajátszás alapján káromkodva osztotta Cunodát, aki akadályozta őt a 4-es kanyar bejáratánál. 

GPHírek
15:59

Cunodát vizsgálni fogják az időmérő után

Pontosabban Cunoda és Bottas esetét, de ezúttal egyértelmű, hogy ha büntetnek valakit, az nem Bottas lesz.

GPHírek
16:02

Hamilton rontott a végén, Verstappené a pole

A holland pilóta sem tudott javítani, de 1:03.841-gyel övé a pole pozíció. Bottas lett a 2. helyezett, ami jó kármentés a részéről, így az 5. helyről rajtolhat majd. Hamilton, Norris, Pérez, Gasly, Leclerc, Cunoda, Alonso és Stroll az első 10. helyezett további sorrendje. 

GPHírek
16:05

Hamilton elnézést kért a csapatától a hiba miatt

A brit pilóta a bokszbejárat mellett kicsúszott a pályáról, ezzel végképp elvesztette az esélyét a pole-ra, valószínűleg azért próbált mindent beleadni, mert az első két szektorban 2-2 tizedet vesztett Verstappenhez képest. Így is a 2. helyről kezdheti a futamot.

GPHírek
16:08

Újabb izgalmas csata várható a versenyen

Újra Verstappen-Hamilton 1-2-vel várhatjuk a vasárnapi rajtot, a vízhordóik kissé hátrébb kezdenek, Norris is megfűszerezheti majd a csatát. Köszönjük szépen a mai figyelmet, nemsokára jövünk további hírekkel, holnap pedig természetesen a Stájer Nagydíj közvetítésével!

Még több bejegyzés