Hamilton összekapta magát és szoros csatában élre állt Portugáliában

Események

Forma-1, Portugál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
PORTIMAO, PORTUGAL - APRIL 30: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W12 on track during practice ahead of the F1 Grand Prix of Portugal at Autodromo Internacional Do Algarve on April 30, 2021 in Portimao, Portugal. (Photo by Lars Baron/Getty Images)
Vágólapra másolva!
A címvédőt 1-3 tizedes lemaradással Verstappen és Bottas követte, jól szerepelt a Ferrari és az Alpine a Portugál Nagydíj második szabadedzésén.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés

Portimaóban eddig egyik F1-es nagydíj sem ment le úgy, hogy ne okozott volna csúszást a menetrendben egy meglazuló pályaelem: a tavalyi időmérőhöz hasonlóan az idei második edzés kezdését is késleltette egy rosszul rögzített csatornafedél.

A tízperces intermezzo után elindult az edzés, a mezőny aktívan kihasználta a gyakorlási időt. Az étlapról előételnek ezúttal a közepes gumit választotta szinte mindenki, mivel délelőtt a kemény típust alaposabban kielemezték. Az első, 7-8 körös etapban Valtteri Bottas diktálta a tempót, de csak alig 1 tizedmásodperccel előzte meg Carlos Sainz Ferrariját és saját csapattársát, Lewis Hamiltont.

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Portugál Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Portugál Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Portugál Nagydíj
Forma-1, Nyikita Mazepin, Haas, Ferrari, Carlos Sainz, Portugál Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Portugál Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Red Bull, Portugál Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull, Portugál Nagydíj

Forma-1, Callum Ilott, Alfa Romeo, Portugál Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Alpine, Portugál Nagydíj

Forma-1, Lando Norris, McLaren, Portugál Nagydíj
Forma-1, Fernando Alonso, Alpine, Portugál Nagydíj
Forma-1, Mick Schumacher, Haas, Portugál Nagydíj

Forma-1, Cunoda Juki, Alpha Tauri, Portugál Nagydíj

Forma-1, Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Aston Martin, Ferrari, Portugál Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Aston Martin, Portugál Nagydíj

Forma-1, George Russell, Williams, Portugál Nagydíj

Forma-1, Lance Stroll, Aston Martin, Portugál Nagydíj

Forma-1, Portugál Nagydíj, Carlos Sainz, Ferrari
Forma-1, Portugál Nagydíj, Mick Schumacher, Nyikita Mazepin, Haas
Forma-1, Portugál Nagydíj, Esteban Ocon
Forma-1, Portugál Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Portugál Nagydíj, Lando Norris, McLaren

Forma-1, Portugál Nagydíj, Daniel Ricciardo, McLaren
Forma-1, Portugál Nagydíj, Cunoda Juki, Alpha Tauri
Forma-1, Portugál Nagydíj, Sergio Pérez, Red Bull
Forma-1, Portugál Nagydíj, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Portugál Nagydíj, Mick Schumacher, Haas
Forma-1, Portugál Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull

Forma-1, Portugál Nagydíj, Esteban Ocon, Alpine
Forma-1, Portugál Nagydíj, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Portugál Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes

Max Verstappen némi késéssel csatlakozott a buliba, mert a Red Bull főnökének elmondása szerint egy kisebb hibát kellett kijavítani az autón. A holland előzőleg a fékekre panaszkodott, nagy baj viszont nem volt, később kis előnnyel átvette a vezetést Bottastól.

Az időmérős sprinteken a lágy keveréken Hamilton Bottas elé ugrott (3 tizedet adott neki), és az idejét Verstappennek sem sikerült megdöntenie,

143 ezreddel lassabbnak bizonyult. Egész közel maradtak hozzájuk az üldözők, Carlos Sainz 4 tizeden belül került Hamiltonhoz, akit a feljavuló Alpine-páros és a másik Ferrarival Charles Leclerc követett.

Ezzel szemben az erősorrendben előbbre tippelt

McLaren és Alpha Tauri egyelőre nem villogott, a mezőny sűrűjében végeztek.

A csatornafedős incidenst és néhány megcsúszást leszámítva komolyabb fennakadás nem történt, bár elég sok köridőt töröltek pályakiszélesítés miatt.

A versenyszimulációt, melyek eredményeivel hamarosan külön cikkben jelentkezünk, a legtöbb csapat lágy gumis etappal kezdte, aztán a közepes keverékre váltottak, de a Red Bull egyből utóbbival nyitott.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix