Társoldalunk:

Verstappen nyert, Hamilton nagyot mentett Imolában, nyílt az F1-es vb

2021.04.18., 14:39
rendezés
POSTOK Tematikus LISTÁZÁSA
listáz

Győzelemmel törte meg az olaszországi balszerencse-sorozatát Max Verstappen az Emilia Romagna Nagydíjon: a Red Bull pilótája lerajtolta Lewis Hamiltont, aki később egy koccanás miatt vissza is esett. Valtteri Bottas és George Russell csúnya balesetet úszott meg, Lando Norris remek versenyzéssel lett dobogós Imolában. 

Az F1-es csapatok rémálma fogadta a mezőnyt az idei szezon második versenye, az Emilia Romagna Nagydíj előtt, az előrejelzéseknek megfelelően esni kezdett az eső Imola térségében, nem is akárhogy: a célegyenesben és környékén erősen, a pálya másik két szektorában viszont eleinte száraz maradt a pálya, ami a gumiválasztás és a taktika szempontjából komoly dilemma elé állította a mérnököket.

Verstappen a rajt után kiszorította Hamiltont, ez fontos manőver volt - GalériaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon

Nem is beszélve a versenyzőkről: a nedves pályán még a kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonso is bajba került, a Tosa-kanyarban a védősávnak koccant, ezért új első vezetőszárnyra volt szüksége, a két Aston Martinon pedig a hátsó fékek melegedtek túl, ezért a szerelők sietve munkához láttak, hogy a normális esetben időigényes javítást még a rajt előtt el tudják végezni. Ez Sebastian Vettel esetében nem sikerült, a négyszeres világbajnok csak a bokszutcából kezdhette meg a versenyt.

A rajt előtti körülmények az időmérős gumitaktikát is lesöpörték, hiszen a szabályok szerint innentől már nem kellett figyelembe venni, hogy az első 10 helyről rajtoló versenyzők közül ki használt lágy és közepes keverékű abroncsokat a Q2-ben. Pierre Gasly, Esteban Ocon, Mick Schumacher és Nyikita Mazepin extrém esőgumit kapott a rajthoz, a többiek intermediate-en kezdtek.

Vetteltől eltekintve a rajtsorrend változatlan maradt és a nedves pálya még nagyobb izgalmakat ígért azután, hogy többen is a vártnál gyengébb eredményt értek el az időmérőn, például Valtteri Bottas csak a 8. helyezett lett, Cunoda Juki pedig a szombati balesete és a szükséges alkatrészcserék miatt csupán az utolsó kockából indulhatott.

A rajt az élmezőnyben Max Verstappennek sikerült a legjobban, a holland pilóta szinte azonnal Lewis Hamilton mellé ért, majd a Tamburellónál a külső ívre szorította a Mercedest, Hamilton kénytelen volt átugratni a lassító bukkanókon, és sérült első szárnyvéglappal besorolni a 2. helyre.

Verstappen gyorsan elhúzott, és úgy tűnt, a rossz látási viszonyok ellenére a mezőny simán megkezdi a versenyt, de nem így történt: Nicholas Latifi először kicsúszott, majd visszatért a pályára, de nem figyelt jobbra, leszorította Nyikita Mazepint, aki végül a falhoz lökte a Williamst, és az alaposan összetört autó miatt pályára küldték a biztonsági autót.

A mezőnyt egészen a 6. kör végéig visszafogták, közben Mick Schumacher is a falnak ment a célegyenes végén, de folytatni tudta a versenyt, Vettel pedig kereket cserélt, és a 17. helyen ment tovább. Az újraindítás után Hamilton támadta Verstappent, de a holland pilóta tartotta a vezetést és ismét faképnél hagyta a Mercedest, amit Charles Leclerc is támadni kezdett.

Leclerc eleinte támadta Hamiltont, később elé is került, végül nem ért oda a dobogóra - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Leclerc még a biztonsági autó előtt használta ki Sergio Pérez megingását, és átvette a 3. helyet, a Red Bull pilótája mögött Lando Norris, Pierre Gasly és Daniel Ricciardo következett, de a 8. kör elején óriási csata alakult ki a 6-10. helyezett versenyzők között, meglepetésre a sor végén a mezőnybe teljesen beleszürkülő Valtteri Bottas haladt a Mercedesszel.

Bottas a 12. kör elején kezdett mutatni valamit, megelőzte az extrém esőgumikon egyre inkább küszködő Gaslyt, ezzel párhuzamosan Hamilton is gyorsult, az újraindítás után szárnyaló Verstappenhez képest csökkentette a hátrányát. A Red Bull versenyzője egymás után futotta a leggyorsabb köröket, 5 másodperc fölé növelte az előnyét, Hamilton később átvette a kezdeményezést és a 13. körre 4,3 másodpercre csökkentette a különbséget, ekkor a holland pilóta ismét fokozta a tempót és újabb leggyorsabb kört futott.

Pérezre nem számíthattak a Red Bullnál - GalériaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Mark Thompson

A Red Bullnál nem örülhettek felhőtlenül, Pérez 10 másodperces időbüntetést kapott, mert egy kicsúszás után előzött a biztonsági autós fázis alatt, ezt végül az első kerékcseréje alkalmával töltötte le. A táv negyedéhez közeledve Verstappen vezetett Hamilton, Leclerc, Pérez, Ricciardo, Norris, Sainz, Stroll, Bottas és Russell előtt.    

Türelemjáték az időjárásra várva

A verseny első harmadához közelítve, a 20. kör környékén a pilóták és a csapatok egyre inkább dilemmába kerültek azzal kapcsolatban, hogy milyen gumitaktikát kövessenek. Senki sem szeretett volna az elsők között kereket cserélni, ráadásul azt sem tudták, hogy milyen abroncsot válasszanak, hiszen a pálya száradt, de az eső továbbra is szemerkélt.

A 18. körben a McLarenek csapatutasítás után helyet cseréltek, Norris három kör alatt 6,6 másodpercet vert Ricciardóra az 5. helyen, de mérnöke figyelmeztette, hogy spóroljon az abroncsokkal, mert nem tudták, hogy meddig kell várniuk a kerékcserére. Az élen 4,5 másodperc körül stabilizálódott a különbség Verstappen és Hamilton között, Leclerc a 22. körben már 23 másodpercre volt Leclerc-től, vagyis még mindig nem volt elegendő előnye egy bokszkiálláshoz.

A várakozást az Aston Martin adta fel először, Vettelt a 21. kör elején kihívták közepes keverékű gumikért, ez még korainak tűnt, mert a német pilóta láthatóan csúszkált a pályán. Neki azonban már mindegy volt, mert a rajt előtti fékhiba miatt a szerelők nem rakták fel az autójára időben a gumikat, ezért stop & go büntetést kapott, és lényegében minden esélye elszállt még a pontszerzésre is.

Rengeteg volt a kicsúszás és a megpördülés, de Stroll így is pontszerző lett - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

A büntetés letöltése után Vettel pont az élen álló Verstappen elé ért vissza, őt és Hamiltont is feltartotta a lekörözés közben, de a száradó pályán a Mercedes egyébként is feljavult, a 26. körre 2, másodpercre csökkentette a hátrányát, ami a rajt óta a legkisebb különbség volt. A 26. kör végén Cunoda is közepes keverékű gumikra váltott, de Hamilton szerint még mindig nedves volt a pálya.

A kerékcserék után a feje tetejére állt a verseny

Verstappen és a Red Bull a 27. körig bírta, ekkor közepes keverékű gumikra váltottak. A szerelők 2,2 másodperc alatt végeztek, szerencséjükre a Mercedes is csak egy plusz kört hagyott Hamiltonnak a pályán, a brit pilóta jobb első kerekének rögzítésével viszont gondok akadtak, ezért csak 4 másodperc alatt zajlott le a művelet, így Verstappen visszaszerezte a vezetést.

Ekkor még nem tudta, de a helyzete nem sokkal később pozitív fordulatot vett, mivel George Russell lekörözése közben Hamilton a nedves íven megcsúszott és Alonso verseny előtti bakijához hasonlóan a Tosában a falnak koccant, majd sokáig vesztegelt, mire vissza tudott tolatni a pályára. Új orrkúpra volt szüksége, a cserével együtt már körhátrányba is került.

Hamilton ritka hibát vétett, de a piros zászló visszahozta őt a versenybe - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/Clive Mason/Clive Mason

Pillanatokkal később viszont ennél is nagyobb baj ütött be a Mercedesnél, a célegyenesben Russell támadta Bottast, a két pilóta nagy sebességgel összeütközött és az irányíthatatlan autóik a falnak csapódtak. A törmelékek és a sérült védősáv miatt a futamot leállították és csak hosszadalmas kényszerszünet után indították újra.

A futam gördülő rajttal folytatódott a 35. körtől, Hamilton visszavehette a körhátrányát, viszont Verstappen továbbra is vezetett Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Ricciardo, Stroll, Hamilton, Cunoda és Räikkönen előtt. Norris, Pérez, Ricciardo és Cunoda lágy gumikkal folytatta a versenyt, a pontszerző helyeken a többiek közepeseket kaptak a folytatásra.

Újabb hibák a középmezőnyben

Cunodának nem hozott szerencsét a lágy gumi, rögtön kicsúszott a rajt után, Norris viszont szárnyalt, megelőzte Leclerc-t és Verstappen nyomába eredt, de a McLaren így sem volt elég gyors ahhoz, hogy tartósan gondot okozzon a Red Bullnak. Küszködött Pérez is, a 37. körben kicsúszott és visszaesett a 14. helyre, és később is nehezen vezethetőnek tűnt az autója.

Pérez hibája jól jött Hamiltonnak, aki nem sokkal később megelőzte Strollt is, ezzel a 6. helyen haladt, a 41, körre már Ricciardo mögött is lőtávolba került, a 42. elején pedig meg is előzte a McLarent, ezzel már az 5. helyezett volt. A felzárkózásának üteme ettől kezdve kissé lassult, de az 50. körben megelőzte Sainzot a 4. helyért és a 2. helyezett Norris is elérhető volt a számára, mivel a McLaren pilótája a lágy gumikon egyre inkább feltartotta a 3. helyezett Leclerc-t.

A monacói pilóta sem tudott ellenállni Hamiltonnak, a második próbálkozásra a Mercedes átvette a 3. helyet, majd a hétszeres világbajnok keményen támadni kezdte fiatal honfitársát. Norris először azt kérte a rádión, hogy a lekörözöttek ne tartsák fel őt, majd a kuplunggal küszködött, de így is hősiesen védekezett Hamilton ellen, egészen a 60. kör elejéig, amikor a DRS segítségével a Mercedes visszaszerezte a 2. helyet.

Verstappen ekkor már 20 másodperces előnybe került a lényegében felszáradt pályán, így a győzelem már fel sem merülhetett Hamilton számára, de a piros zászlónak és utána a taktikus versenyzésnek köszönhetően így is óriásit mentett az Emilia Romagna Nagydíjon.

Verstappen, Hamilton és Norris állhatott dobogóra - GalériaForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron

Norris dobogóra hozta a McLarent a két Ferrari és csapattársa, Ricciardo előtt, Stroll szintén pontokat mentett a sebességváltóval és a brake-by-wire rendszerrel is szenvedő Aston Martinnal. A 8. helyen Pierre Gasly ért célba az Alpha Taurival, de egy helyet előrébb lépett, miután Stroll a leintést követően 5 másodperces büntetést kapott egy szabálytalan előzés miatt. A 9. helyen Kimi Räikkönen futott be, őt a leintés után 30 másodperces büntetéssel sújtották, így Ocon és Fernando Alonso gyűjtötte be az utolsó pontokat.

A dobogósok reakciói

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
14:27

Nemsokára jön az idei szezon második futama

Köszöntjük Kedves Olvasónkat az Emilia Romagna Nagydíj élő közvetítésében! Eső fogadta ma a mezőnyt Imolában, ami mindent felboríthat, úgyhogy nagyon izgalmas futamra van kilátás.

Az első helyről az idén első alkalommal Lewis Hamilton rajtolhat, míg mellőle a karrierje során először az első sorba kvalifikáló Sergio Pérez várhatja a lámpák kialvását. A harmadik rajtkockát Max Verstappen, míg a negyediket Charles Leclerc szerezte meg.

GPHírek
14:29

A Miami Nagydíj érkezése a délelőtt híre

A mai nap legfontosabb történése eddig az volt, hogy az F1 bejelentette, jövőre megrendezi az első Miami Nagydíjat, a floridai város pedig legalább 2032-ig a versenynaptár részese is marad. Ezzel jövőre kettőre nő az USA-ban rendezett futamok száma.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
14:32

Esik az eső, minden borul, Alonso már falnak ment

Dobhatják ki az előre eltervezett taktikát a csapatok, az eső ugyanis rákezdett a rajt előtti fél órában, ráadásul nem az egész pályán esik, ezért vannak kanyarok, amelyek teljesen szárazak. A versenyzők a rajtrácsra menet az intermediate abroncsokkal és az esőgumikkal is felmérték a pálya állapotát, Fernando Alonso pedig már a tapogatózó körén hibázott egyet és a Tosa kanyarban kicsúszva az autó orrával lekoccolta a falat.

GPHírek
14:44

Az Aston Martin megsütötte a hátsó fékeket

Lance Stroll és Sebastian Vettel autójának hátsó fékei lángra kaptak a rajtrácsra vezető körök során, így most mindekettejük autóján lázas munka folyik a rajtrácson, hogy lecseréljék a megégett fékdobokat. Strollé károsodott jobban.

GPHírek
14:46

A balesetező Cunoda mindenből újat kapott

Ahogyan az várható volt, az időmérőn az Alpha Tauriját csúnyán összetörő Cunoda Juki szerelőinek bőven volt dolga, miután a japán versenyzőnek teljesen új erőforrást szereltek az autójába, azaz minden elemből újat kapott, emellett pedig a becsapódástól kettétört váltót is kicserélték. Cunoda értelemszerűen az utolsó helyről fog rajtolni.

Cunoda bőven adott munkát a szerelőknekForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Lars Baron
GPHírek
14:48

Már a célegyenesben is esik

Amikor megnyitották a bokszutcát fél órával a rajt előtt, még csak a pálya egyes részeit áztatta az eső, a célegyenes és az utolsó szektor például teljesen száraz volt. Azóta azonban már nem az, amit a csapatok célegyenesben az autók fölé felhúzott sátrai is mutatnak.

GPHírek
14:49

Norris még most sem tudja, milyen gumin rajtolnak

Jól mutatja, hogy mekkora egyelőre a káosz a csapatok között is, hogy Lando Norris az imént a Sky Sportsnak azt nyilatkozta, egyelőre ő sem tudja, milyen abroncsokon vág neki a versenynek, mivel a pálya egy része továbbra is száraz.

GPHírek
14:51

Még mindig dolgoznak az Aston Martinokon

Az FIA közelről felügyeli a szerelők munkáját, mivel csak ugyanolyan specifikációjú alkatrésszel lehet kicserélni a sérült elemeket. Kérdés, hogy elkészülnek-e időben.

GPHírek
14:53

Verstappen autójában valami nem volt rendben tegnap

A holland pilóta a futam felvezetése során adott interjúja során röviden utalt rá, hogy a csapat nem talált mindent rendben az RB16B-jével a tegnapi kvalifikációt követően, de mára megoldotta a problémát. Talán majd a verseny után többet is megtudhatunk.

GPHírek
14:56

Hamiltonék nem várnak nagy esőt

A Mercedes pilótájának versenymérnöke azt közölte a rádión, hogy 5-10 perc múlva jöhet egy kis enyhe csapadék, de jelen állás szerint nagy esőzéstől nem tartanak.

GPHírek
14:59

Csak négy autó rajtol esőgumin

Pierre Gasly az ötödik, Esteban Ocon a kilencedik, Mick Schumacher a 18. és Nyikita Mazepin a 19. helyről nem vállalta be az intermediate abroncsokat, így az ő autójukra a kék jelzésű esőgumi került fel. 

GPHírek
15:00

Elindult a felvezető kör, Vettel a bokszutcából indul

Így több ideig dolgozhattak az Aston Martinon a szerelők, akik ha nem készültek volna el időben a javítással, Vettel büntetést kapott volna. A 14. helyet így az utolsóra cserélte a négyszeres világbajnok.

GPHírek
15:02

Leclerc a kavicságyban!

Még el sem kezdődött a futam, máris megvolt az első kicsúszás, Leclerc az Aqua Minerali kanyarban pördült a kavicságyba, de szerencséjére vissza tudott jönni és a rajthelyét is visszaveheti.

GPHírek
15:05

Rajt: Verstappen az élen, összeértek Hamiltonnal

Óriásit rajtolt a holland a harmadik helyről, majd a Tamburellóban átugratott a kerékvetőkön, amitől egy kicsit sérülhetett az autója. Pérez a harmadik, Leclerc a negyedik, eddig csak egy kicsúszás volt, Latifi forgott meg a második szektorban.

GPHírek
15:06

1. kör: Biztonsági autó, Latifi a falban

Nagyon összetörte a Williamst a kanadai, aki Mazepinnel akadt össze, miután a kicsúszását követően visszatért a pályára.

GPHírek
15:08

2. kör: Hamiltonnak sérült az autója

Nem érzi jónak ő sem, mérnöke szerint pedig az első szárny véglapja sérülhetett meg, de még ellenőrizniük kell. A sorrend a biztonsági autó mögött: Verstappen, Hamilton, Leclerc, Pérez, Ricciardo, Gasly, Stroll, Sainz, Norris, Bottas, Russell, Räikkönen, Giovinazzi, Cunoda, Schumacher, Alonso, Vettel, Mazepin, Ocon. 

GPHírek
15:10

Latifi nem vette észre Mazepint

Amikor visszatért a pályára a Williams, Mazepin bement mellé, de a kanadai nem vette őt észre és folyamatosan balra tartott, mígnem összeértek és az orosz beleforgatta őt a falba. 

Ocon közben az egyedüli, aki az esőgumin indulók közül visszaváltott interre, azért is esett vissza a mezőny végére.

GPHírek
15:12

Vettel a bokszban, Schumacher a falban!

Vettelnek feltették az esőgumikat, mert elkezdett jobban esni, eközben pedig Mick Schumacher a célegyenesben gumimelegítés közben beleállította a Haas-Ferrarit a falba. Szerencséjére csak az autó orra sérült, egy első szárny csere után folytatni fogja a körözést.

GPHírek
15:13

Továbbra is bent a Safety Car

Latifi autóját is még csak most szállítják el, de a Schumacher kicsúszása után maradt törmeléket is el kell majd most takarítani, úgyhogy a piros Mercedes alighanem marad még egy kicsit. Az ötödik körben tartunk jelenleg.

GPHírek
15:16

Pérez a kavicságyban

A lehűlő gumikon a Safety Car mögött is alig tudnak a pályán maradni a versenyzők, az imént Pérez csúszott ki a 9-es kanyarban a kavicságyba, de visszajött és visszavette a helyet. Kérdés, hogy ebből lesz-e baja később. Schumacher közben kénytelen volt egy extra kört menni első szárny nélkül, mert a törmelék takarítása miatt lezárták a bokszutcát. 

GPHírek
15:16

Kijön a Safety Car

A hatodik kör végén folytatódhat a verseny, miközben Schumacher a mezőny után eredt immár intermediate gumikon. Lehet, hogy nem fogja utolérni őket a zöld jelzésig.

GPHírek
15:18

7. kör: Hamilton támadja Verstappent

Kiment a Safety Car, Hamilton pedig a célegyenesben már támadta is Verstappent, de nem tudott elmenni mellette. Közben Leclerc a Mercedest szorongatja. Egyelőre nincs baleset.

GPHírek
15:20

8. kör: Hátrébb hatalmas csata zajlik

Gasly, Norris és Sainz gyepálja egymást a hatodik helyért, eyelőre ez a sorrend hármójuk között. Verstappen közben nagyon meglépett, 4,5 másodperccel vezet a sérült autóval haladó Hamilton előtt.

GPHírek
15:22

9. kör: Norris és Sainz is előzött

Mindketten elmentek Gasly mellett, amivel a McLaren a hatodik, a Ferrari a hetedik helyre jött előre. Nem működik az esőgumi az Alpha Taurin.  Az élen Verstappen szórja a leggyorsabb köröket. 

GPHírek
15:23

10. kör: Nem büntetik Verstappent

Úgy határoztak a felügyelők, hogy nem kell vizsgálni Verstappen és Hamilton rajt utáni csörtéjét, azaz a holland biztosan nem kap büntetést. Közben Pérez a kormányára panaszkodik a 4. helyen, mert szerinte az magától mozog.

GPHírek
15:25

11. kör: Sainz kicsúszott

Még a 10. kör végén, az első Rivazzában volt sok, amitől kiment a kavicságyba a Ferrari, de visszatért még a közben Gaslyt megelőző Stroll elé.

Pérezt eközben vizsgálják a biztonsági autó mögötti pozícióvisszavétel miatt. Ebből alighanem büntetés lesz.

GPHírek
15:26

12. kör: Pérezt megbüntették

A lehető legszigorúbb büntetést kapta a mexikói, 10 másodperces stop and gora kell kimennie a bokszutcába, azaz 10 másodpercre meg kell majd állnia a garázs előtt.

GPHírek
15:28

13. kör: Stabilizálódott a különbség Verstappen és Hamilton között

4 és 5 másodperc között mozog folyamatosan a differencia a vezető kettős között attól függően, hogy éppen melyikük a gyorsabb. Leclerc már 10 másodperccel lemaradt Hamilton mögött.

GPHírek
15:31

14. kör: A mezőny végén hatalmas a tömörülés

Folyamatosak az előzések és hátsóbb régiókban, az imént Ocon előzte Alonsót a 16. helyért, előrébb pedig a két Alfa csatázott Cunodával. Közben azt is láthattuk, hogy Sainz a Tosa kanyarban is megjárta a kavicságyat, mire mérnöke mondta neki, hogy túl gyors a két McLaren előtte, úgyhogy nyugodjon meg.

GPHírek
15:32

15. kör: Gasly végre lecserélte az esőgumikat

Eddig szenvedett a felszáradó pályán a francia, aki intermediate gumikat kapott és Mazepin elé jött vissza a 18. helyre.

Verstappen az élen figyelmeztette a csapatot, hogy figyeljék, a többiek mikor váltanak slickekre.

GPHírek
15:33

16. kör: Pérez mégsem kapott akkora büntetést

Rossz volt a felirat, "csak" 10 másodperces időbüntetést osztottak ki a mexikóinak, amit letölthet a kerékcsere során.

GPHírek
15:34

17. kör: Norris Ricciardo miatt panaszkodik

Az 5. helyen haladó McLaren feltartja a 6. helyen haladót. Norris szerint sokkal gyorsabb tudna lenni, úgyhogy a csapat már szólt is az ausztrálnak, hogy engedje el Norrist, amit ő engedelmesen meg is tett.

GPHírek
15:35

18. kör: Még nincs itt az ideje a száraz pályás gumiknak

Az 5,5 másodperccel vezető Verstappen szerint nehezek a körülmények és továbbra is szitál valami, úgyhogy még nem lehet slickeket feltenni, de utána azt is mondta, hogy az első szektorban már kezd csúszkálni a kopó gumik miatt.

GPHírek
15:37

19. kör: Nagy kérdés lesz, hogy ki, mikor vált

Norrisnak azt mondták, hogy nem akarnak ők lenni az elsők a bokszban, miközben Verstappen továbbra is azt hajtogatja, hogy bár szárad a pálya, a slick gumikhoz ez továbbra sem elég.

GPHírek
15:38

20. kör: Bottas egyelőre nem tud feljönni

Csak a 9. helyen autózik a finn, 1,3 másodperccel Stroll mögött, 8,2 másodperccel Russell előtt. Aligha ilyen futamkezdetben reménykedett, Wolff már próbálja is tüzelni őt a rádióban.

GPHírek
15:40

21. kör: Vettel az első, aki feltette a slick gumit

Nem volt veszítenivalója a négyszeres világbajnoknak, így kijött sárga oldalfalú közepesekért, de egyelőre nagyon csúszkál rajtuk.

GPHírek
15:41

22. kör: Vettel büntetést kapott

Ő már valóban 10 másodperces stop and góban részesült, mert nem voltak kerekek az autóján 5 perccel a rajt előtt, ami szabályszegés...Vettelnek ma sincs szerencséje.

GPHírek
15:42

23. kör: Schumacher is kiállt száraz pályás gumikért

Bátor vállalás a Haastól és a némettől, hogy a mezőnyből másodikként lépték meg ezt. Ő lágyakat kapott, amelyeket egyszerűbb lesz bemelegíteni.

GPHírek
15:43

24. kör: Vettel letöltötte a büntetését

Egyből ki is jött a stop and góra a négyszeres világbajnok, aki a hosszas álldogálás után a 17. helyre tért vissza, azaz csak a két Haast előzi meg.

GPHírek
15:45

25. kör: A többiek egyelőre kivárnak

Hamlton azt jelentette a rádión, hogy kezd visszatérni a tapadás, ami a jelek szerint arra ösztönzi, hogy még ne cseréljen kereket. Verstappen szerint továbbra sem elég száraz a pálya, amit Vettel és Schumacher köridejei is alátámasztanak.

GPHírek
15:47

26. kör: Norrisnak igaza volt, tényleg gyorsabb Ricciardónál

A helycsere óta 10 másodpercet adott az ötödik helyen haladó Ricciardónak, aki csak eddig volt ötödik, Sainz ugyanis most levadászta őt a Tamburellóban és ő jött fel ötödiknek.

GPHírek
15:47

27. kör: Cunoda is megkapta a slickeket

Ő a harmadik vállalkozó a mezőnyben, Vettelhez hasonlóan közepes keveréket kapott. Már a Red Bullnál is készülődnek.

GPHírek
15:48

28. kör: Verstappen a bokszban!

Hamilton nagyon felzárkózott rá, 2 másodpercen belül volt, a Red Bull pedig úgy döntött, hogy kihavíja őt közepes gumikért. Hamilton kint maradt.

GPHírek
15:49

29. kör: Hamilton is kiállt

Elkezdett tömegesen jönni slick gumikért a pilóták, köztük a hétszeres világbajnok is. 

GPHírek
15:50

29. kör: Nem sikerült Hamiltonnak, Verstappen maradt az élen!

Kicsit lassú volt a kiállása, 4 másodpercig állt, így Verstappen simán visszavette az első helyet és most 4 másodperccel vezet.

GPHírek
15:52

30. kör: Pérez új kormányt kapott

Letöltötte a 10 másodperces büntetést, közben pedig a kormányát is kicserélték (csak nehogy ez újabb büntetést érjen), és ő is megkapta a közepes gumikat. A sorrend, miután mindenki kereket cserélt: Verstappen, Hamilton, Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Ricciardo, Bottas, Stroll.

GPHírek
15:54

31. kör: Hamilton kicsúszott!

Lekörözés közben a Tosa kanyart mérte el a hétszeres világbajnok, aki jelenleg a bukótérben áll. 

GPHírek
15:55

31. kör: Hamilton tolat, sérült a szárnya

Sikerült kitoltania a bukótérből, de jönnie kell a bokszba, mert lifeg az első szárnya. 

GPHírek
15:56

31. kör: Óriási baleset, jöhet a biztonsági autó!

Miközben Hamilton szenvedését néztük, Russell és Bottas összeakadt a célegyenesben és mindent lebontott, a két autótól szinte semmi nem maradt.

GPHírek
15:59

Mindenki a másikat okolja

Russell odasétált a még az autóban ülő Bottasnak és dühösen gesztikulált neki, majd rácsapott a Mercedes oldalára. Bottas eközben azt nem értette, hogy Russell micsinált. Az egész jelenetet az tette még szürreálisabbá, hogy az előtérben Alonso megpördült az Alpine-nal, majd továbbhajtott.

GPHírek
15:59

Piros zászló!

Mindkét pilóta jól van, így alighanem a védőkorlátot kell majd javítani. Az autók libasorban felsorakoztak a bokszutcába.

GPHírek
16:04

Hamilton körhátrányban van

Az óriási kavarodásból egy szárnycsere után végül a 9. helyen jött ki a hétszeres világbajnok, de a körét majd visszaveheti az újraindítás előtt.

A sorrend jelenleg: Verstappen, Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Ricciardo, Stroll, Räikkönen, Hamlton, Cunoda, Giovinazzi, Alonso, Ocon, Gasly, Vettel, Schumacher, Mazepin.

GPHírek
16:06

Videón a baleset!

Nehéz állást foglalni még Russel fedélzeti kamerájából is. A Williams versenyzője előzni akarta Bottast és nagy sebességkülönbséggel érkezett, majd miután jobbról próbálkozott, megcsípte a füvet és letarolta a finnt. Alighanem arra számított, hogy Bottas nem az ideális ívet fogja követni, hanem hagy neki helyet, Bottas azonban nem foglalkozott az érkező Williamsszel és ment jobbra, az ideális ív fele.

GPHírek
16:12

Van idő rendbehozni az apróbb sérüléseket

Az FIA felügyeletével ilyenkor hozzá lehet nyúlni az autókhoz és ki lehet cserélni, illetve meg lehet javítani, ami engedélyezett. Az eddigieket látva erre szinte mindenhol van is szükség. 

GPHírek
16:14

A verseny után vizsgálják Bottasék balesetét

Mivel mindketten kiestek, nincs miért sietni a döntéssel, hogy valamelyikük felelős volt-e az ütközésért vagy sem. Bottasnak az időmérő óta katasztrofális a hétvégéje, Russellnek pedig az ütközésig remekül alakultak a dolgai egy pontszerzéshez.

GPHírek
16:16

Schumacher és Räikkönen is kapott az arcába

A Bottas-Russell páros mögött érkeztek, és nagy szerencséjük volt a visszajátszások alapján, hogy ők nem keveredtek bele. A repkedő alkatrészerdőbe azonban beleszaladtak, Schumacher első szárnyát ezért is kellett javítani már a bokszutcában, Räikkönennek pedig lecserélték az aprócska szélvédőjét a pilótafülke oldalán, mivel az is eltörött.

GPHírek
16:17

Nemsokára jön az újraindulás

Megjavították a korlátot, 16 óra 25 perckor pedig az autók elhagyják a bokszutcát, hogy folytatódhasson a verseny. Azok, akik körhátrányban vannak, 5 perccel korábban fel kell álljanak a bokszutca végéhez, hogy visszavegyék a körüket.

GPHírek
16:21

Már tologatják az autókat a bokszutca végére

Az eső nem esik, a pálya szárad, de azért továbbra is vannak rajta nedves foltok, úgyhogy az állórajt mindenképpen érdekes lesz. 

GPHírek
16:23

Itt vannak a mai első képek

Még van pár percünk a rajtig, addig gyorsan belekukkanthatnak mai galériánkba, amelybe ezután is pakolunk majd friss képeket.

Kattintásra galéria nyílikForrás: Getty Images/2021 Getty Images/Bryn Lennon
GPHírek
16:24

Elindultak a lekörözöttek

Akiket kitoltak a bokszutca végére, azaz a hatodik helynél hátrébb mindenki, már elindultak, az első hat azonban még a bokszutcában várakozik.

GPHírek
16:25

Mindenki megjött, mehet a teljes mezőny

Az első hat tehát megvárta, amíg a lekörözöttek körbeérnek, behajtanak a bokszba és beállnak a sor végére, majd az egész mezőny egymás után kihajtva a bokszutcából elindulhat a rajt előtti felvezető körre.

GPHírek
16:26

Nem lesz állórajt

Nem kockáztat a versenyirányítás, gördülő rajt lesz, a kör végén kimegy a biztonsági autó és a 35. körrel folytatódhat a 63 körös futam.

GPHírek
16:28

Eltérő gumikat kaptak a pilóták

Verstappen és Leclerc közepesen, mögöttük Norris és Pérez viszont lágyakon  van.

GPHírek
16:29

Verstappen majdnem megforgott, de maradt az élen

Eljött a mezőny, de csak miután Verstappen a Rivazzában farolt egyet és kicsúszott a fűre, majd a vonalig kivárt, hogy ne tudják megelőzni. Mögötte Norris megelőzte Leclerc és feljött másodiknak, Räikkönen mér a felvezető körön kipördült a kavicságyba, Cunoda pedig a Tamburellóban dobta el az Alpha Taurit és esett vissza a 15. helyre.

GPHírek
16:30

36. kör: Norris tapad Verstappenre

Ne feledjük, a McLarenen lágy gumi van, így Norris most a Red Bullt szorongatja, de még mindig csak nagyjából egy íven száraz a pálya, úgyhogy előzni most még aligha fog tudni.

GPHírek
16:31

37. kör: Életre kelt a gumi a Red Bullon

Verstappen leggyorsabb körrel válaszolt és 1,5 mésodpercre leszakította Norrist, miközben Hamilton feljött a nyolcadik helyre és már Strollt szorongatja.

GPHírek
16:33

38. kör: Pérez is eldobta

A negyedik helyről a Villeneuve-sikánban csúszott ki a mexikói a kavicságyba, miután ráment a vizes ívre. Vissza tudott kecmeregni a pályára a lágy Pirelliken, de rengeteg helyet veszített, már csak a 14. pozícióban autózik.

GPHírek
16:34

39. kör: Hamilton megelőzte Strollt

A célegyenes végén viharzott el az Aston Martin mellett a DRS segítségével és feljött a hatodik helyre. Ricciardo van előtte nagyjából 2,5 másodpercre.

Stroll rádiózásából megtudhattuk, hogy a váltóval szenved, ami folyamatosan aszinkronban van.

GPHírek
16:37

40. kör: Pérez megint hibázott

A sokat kapott gumikon nagyon szenved a mexikói, aki most a Rivazzában csúszott be félig a bukótérbe kanyarodás közben. Az élen Verstappen közben leszakította Norrist és 4,3 másodperccel vezet, a McLaren pilótáját pedig a gumik óvására kérték.

GPHírek
16:38

41. kör: Giovinazzinak fékhibája van

Meg kellett állnia a garázsa előtt, hogy egy mozdulattal leszedjenek valamit a hátsó fékhűtő elől, majd mehetett is tovább az olasz, aki most a 15., azaz csak a két Haast előzi meg.

GPHírek
16:39

42. kör: Verstappen szórja a leggyorsabb köröket

Már 5,7 másodperccel vezet Norris előltt, ám ahogy ezt leírtuk, már az időközben Ricciardót is megelőző Hamiltoné a leggyorsabb kör. Sainz lehet a következő áldozat.

GPHírek
16:41

43. kör: Hamilton akár második is lehet

A lágy gumikon autózó Norrist elkapását tűzte ki célul neki a csapat, ami ilyen ütemben meg is lehet. Verstappen már 7,3 másodperccel vezet.

GPHírek
16:42

44. kör: Hamilton nemsokára Sainz mögött

2,2 másodperc a hátránya a negyedik helyen haladó Ferrari mögött, aki előtt közvetlenül ott autózik Leclerc. Cunoda eközben nem tud a pályán maradni a 9-es kanyarban, a csapat figyelmeztette is, hogy meg fogják büntetni, ha nem változtat.

GPHírek
16:43

45. kör: Pérez Vettelt támadja

A német ugyanazzal a sebességváltó szinkronizálási problémával küzd, amivel a 7. helyen haladó csapattársa, így alig tudja visszaverni a 12. helyért őt támadó Pérezt, de egyelőre megy neki.

GPHírek
16:44

46. kör: Verstappen mindenkit állva hagyott

10 másodperccel vezet már Norris előtt, így lassan ki lehet jelenteni, hogy hacsak nem hibázik, innen célba hozhatja az autót az első helyen. 

GPHírek
16:45

47. kör: Pérez majdnem összeakadt Vettellel

A célegyenes végén kívülről elment az Aston Martin mellett, de a vizes íven megcsúszva átugratott a kerékvetőn, ami után Vettel visszaelőzte. Kemény, de fair csata volt.

GPHírek
16:47

48. kör: Pérez végre megelőzte Vettelt

Ugyanott próbálta meg, de most ott tartotta az autót a külső íven és be is tudott fordulni, úgyhogy már ő a 12. Hamilton eközben támadóközelségbe ért Sainz  mögött.

GPHírek
16:47

49. kör: Hamilton Sainzot támadja

A célegyenes végi féktávon a Ferrari mellé ment, Sainz azonban nem hagyta magát és jól védekezve megtartotta a helyét. De ennek még nincs vége.

GPHírek
16:49

50. kör: Hamilton előzött, már a negyedik

Leclerc előrébb Norrist üldözi, Sainznak ezért nem volt lehetősége nyitni a DRS-t a célegyenesben, így pedig könnyű prédának bizonyult Hamilton számára. Vajon Leclerc is meglesz a Mercedesnek?

GPHírek
16:51

51. kör: Hamilton közel van, de Leclerc-t húzza Norris

A másik Ferrari egyelőre nehezebb falat, mivel a McLaren is gyors a Mercedes-motorral a második helyen, Leclerc-nek így remek szélárnyéka van, amíg közel marad a narancssárga autóhoz.

GPHírek
16:52

52. kör: Vettelt Cunoda is megelőzte

Hátrébb is zajlik az élet, Vettel újabb helyet veszített, ezúttal a felzárkózó japánnal szemben. Ezen kívül az utolsó pontszerző helyért is lehet nagy csata, Ocon mögött ugyanis Alonso és Pérez is másodpercen belül van.

GPHírek
16:54

53. kör: Hamilton egyszerűen nem tud elég közel kerülni

335 körüli tempóra gyorsul a Mercedes a célegyenes végén, de még csak beijeszteni sincs elég közel a Ferrarihoz. Sainz közben 1,8 másodpercre szakadt le tőle.

GPHírek
16:56

55. kör: Hamilton elkapta Leclerc-t!

Nem tudott elég közel maradni a McLarenhez a Ferrari versenyzője, és ahogy 1 másodpercen kívülre került és nem nyithatta a DRS-t, Hamilton kíméletlenül levadászta őt a célegyenesben és átvette a harmadik helyet. 

Közben megtudhattuk, hogy Räikkönen valamit elkövethetett a biztonsági autó mögött, ami miatt a futam után vizsgálni fogják.

GPHírek
16:56

56. kör: Norris is meglehet a Mercedesnek

Már másodpercen belül van Hamilton honfitársa mögött, a következő alkalommal a célegyenesben így őt is elkaphatja.

GPHírek
16:58

57. kör: Közel volt, de még nem történt előzés

Azért a McLarenben is Mercedes-motor dolgozik, úgyhogy nem olyan könnyű elkapni, de a célegyenes végén azért így is majdnem sikerült Hamiltonnak. Norris kicsit belegyezett, Hamilton pedig nem mert bevetődni féktávon, de alighanem a következő körben már nem lesz ilyen óvatos.

GPHírek
16:59

58. kör: Hamilton most sem tudott előzni

Pont akkor fogy el az út, illetve jön a Tamburelló-kanyar, amikor Hamilton igazán közel ér, Norris pedig remekül tartja a pálya közepén a McLarent, hogy Hamilton egyik oldalról se tudjon mellé ugrani.

GPHírek
17:01

59. kör: Norris mesterien védekezik

A féktávon pont úgy marad az út közepén, hogy az igen szűk imolai pályán egyik oldalon se maradjon hely Hamiltonnnak. Nem vált irányt, nem legyez rá a Mercedesre, egyszerűen csak jól pozíciónálja a McLarent.

GPHírek
17:02

60. kör: Eddig bírta Norris, Hamilton a második

Nem tudott már mit tenni a fiatal brit, Hamilton akkora tempóelőnyben érkezett, hogy a külső íven kénytelen volt helyet hagyni és elengedni a Mercedest. Verstappen előnye 20 másodperc, úgyhogy ő biztonságban van. „Túl gyors volt” – mondta Norris az előzés után.

GPHírek
17:03

61. kör: Hamilton megfutotta a leggyorsabb kört

Ennek köszönhetően ha így futnak be, marad ő a pontverseny élén. Mérnöke meg is dicsérte érte.

GPHírek
17:05

62. kör: Mazepin azért egyszer még megforgott

Nem maradtunk Mazepin-hiba nélkül ma sem, az orosz az Aqua Mineraliban állította keresztbe a Haast, majd továbbment. Vettel eközben leparkolta az autót és beparkolt a garázsba. Eddig bírta a váltója.

GPHírek
17:07

Verstappen megnyerte az Emilia Romagna Nagydíjat

A holland pilótát meggyőző, 22 másodperces előnyben intette le a kockás zászló, így ő az idei második verseny győztese. Mögötte a leggyorsabb kört megtartó Hamilton ért be, míg a dobogó harmadik fokára Lando Norris állhat fel.

A további sorrend: Leclerc, Sainz, Ricciardo, Stroll, Gasly, Räikkönen, Ocon, Alonso, Pérez, Cunoda, Giovinazzi, Schumacher, Mazepin.

GPHírek
17:09

Remek versenyt láthattunk

Soha rosszabb futamot az idei szezonra, ma volt minden, mi szem szájnak ingere. Ha gondolják, fújjanak egyet, de ne menjenek messzire, mert folyamatosan jövünk majd a futam utáni reakciókkal. A viszontlátásra!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: