Társoldalunk:

Hamilton nyitott az élen Imolában, Verstappen elválasztotta a Mercedeseket

2020.10.31., 09:47
rendezés

Lewis Hamilton zárta az élen az Emilia Romagna Nagydíj egyetlen szabadedzését Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt. A Red Bull tempója akár hármas csatát is hozhat a pole pozícióért az időmérő edzésen.

Rendhagyó szabadedzéssel kezdődött az első Emilia Romagna Nagydíj hétvégéje, a hagyományos szombati egyórás tréning helyet ezúttal ugyanis másfél órás gyakorlást rendeztek, lévén ez a versenyhétvége csupán két napból áll. Mivel ez volt az egyetlen lehetősége a pilótáknak és a csapatoknak, hogy felkészüljenek az időmérőre és a versenyre egy olyan pályán, amelyen legutóbb 2006-ban járt a mezőny, az első másodperctől kezdve nagy volt a forgalom az Autodromo Internazionale Enzo e Dino Ferrarin.

Ezúttal elmaradt a megszokott álmoskás kezdés, mindenki teljes gőzzel vetette bele magát a munkába - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Joe Portlock

A legtöbben a kemény keverékű gumin kezdték meg az ismerkedést az imolai aszfaltcsíkkal, de páran a közepes gumikat tették fel elsőre. A kétnapos formátumhoz igazodtak egyébként a gumiszettek számával is, ezúttal 10 garnitúrája van minden versenyzőnek, amiből hármat az egyetlen szabadedzés végén vissza kell adni.

Az első percek köridejeiből leginkább az volt leszűrhető, hogy ki milyen gyorsan sajátítja el a pályát, a hétvége további erőviszonyaira kevéssé lehetett belőlük következtetni. Max Verstappen szemmel láthatóan jó volt ebben, az első negyed óra végén tetemes előnnyel ő vezetett, egy másodpercen belül sem tudott kerülni hozzá képest senki. Egészen Valtteri Bottas első fél óra végén, immár közepes gumin futott köréig, amellyel 129 ezreddel megjavította Verstappen 1:15.912-es idejét.

Ami a csapattársak közti különbséget illeti, az első etapok után Verstappen és Albon (1,7 másodperc), valamint Leclerc és Vettel (1,3 másodperc) között is óriási szakadék tátongott, mindkét esetben előbbi javára.

A négyszeres világbajnok szenvedéseiről sokat elárult, hogy akkor sem tudott jobbat menni csapattársa kemény gumis körénél, amikor feltették az autójára a lágy abroncsokat, ráadásul pályaszélesítés miatt törölték is az idejét.

Eközben Leclerc a lágy gumikon az autójával kezdett küszködni, először két kör után kijött, hogy gyorsan állítsanak az első szárnyán, majd arról panaszkodott, hogy nagyon alulkormányzottá vált a kocsi.

Vettel az első perctől kezdve hátrányban volt Leclerc-rel szemben - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Luca Bruno

Kicsúszásból meglepő módon nem sokat láthattunk, mindössze Dannyil Kvjat szánkázott át a Tamburello kavicságyán még az edzés elején, legközelebb pedig 55 perccel a vége előtt Sainz csúszott le a második Rivazza kijáratáról, hogy egy kicsit ő is megnézze, milyen a kavicsos bukótér.

Az első igazán komoly lágy gumis kört Verstappen futotta 1:15.338-cal, amivel több mint 4 tizeddel megelőzte Bottast, hogy aztán jöjjön Hamilton, aki közepeseken is csak 8 ezreddel maradt el a hollandtól. A negyedik helyet már lágy gumin elért idővel ekkor Leclerc birtokolta 8 tizedes hátrányban, mögötte Gasly, Ricciardo, Albon, Sainz, Pérez és Ocon sorakozott egyaránt közepes gumin futott körrel.

Kevesebb mint 45 perccel a leintés előtt a Mercedes is kipróbálta a lágyakat, amelyek először Bottas autójára kerültek fel. A finn át is vette volna velük a vezetést, de a célegyenesre fordító második Rivazzában túl szélesre vette a kijáratot és jobb hátsó kerekével megcsípte a kavicságyat, így javítani sem tudott, második körével azonban 4 századra felzárkózott Verstappanre.

Hamilton volt a leggyorsabb - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Luca Bruno

A Red Bull eközben egy második lágy szettet is felpakolt Verstappennek, amivel a holland 1:15.023-ra faragta az idejét, ezzel pedig elsőre az új lágyakon érkező Hamilton sem tudott mit kezdeni, 189 ezreddel besorolt a második helyre a Red Bull mögé, másodjára azonban repesztett egy 1:14.726-os időt, amivel átvette a vezetést. 

Már ekkor sejthető volt, hogy Hamilton ezzel bebiztosította az elsőségét, az utolsó fél órában ugyanis a futamra készülés jegyében a hosszú etapoké lett a főszerep, hiszen most ebbe az edzésbe kellett ezt is belesűrítenie a csapatoknak. Az élen maradt tehát a Hamilton, Verstappen, Bottas sorrend, őket a továbbra is remek formában vezető Gasly követte már 9 tizedes hátrányban, míg a francia mögött Ricciardo, Ocon, Kvjat, Leclerc, Albon és Stroll következett. Vettel végül a 12. helyen zárt.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
09:41

Újra Imolában a Forma-1!

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Emilia Romagna Nagydíj edzésnapján! Furcsa a név és a menetrend is, de a lényeg az, hogy 2006 óta először Imolában versenyez a Forma-1.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
09:42

Sennára és Ratzenbergerre emlékezett a mezőny

Megérintette a pilótákat és a csapatokat, hogy Imolába érkeztek, ahol az 1994-es fekete hétvégén életét vesztette Roland Ratzenberger és Ayrton Senna is. Többen elzarándokoltak az emlékművekhez.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
09:43

Színkavalkád fogadta a pilótákat

Kattintásra a pénteki képek láthatók!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli
GPHírek
09:52

Tökéletes az időjárás

Napos, nem is kifejezetten hűvös az időjárás Imolában, ami jól jön a kevés edzéslehetőség miatt. 

GPHírek
09:56

Újabb helyek keltek el a mezőnyben

Az Alfa Romeo és a Williams két ülése is elkelt a 2021-es szezonra, ami azt jelenti, hogy Sergio Péreznek és Nico Hülkenbergnek már csak a Red Bullnál lehet esélye Alexander Albon helyén, mivel a Haasnál a hírek szerint Nyikita Mazepin és Mick Schumacher versenyez jövőre.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

GPHírek
09:58

Megint közepes keménységű gumikat kaptak

A leggyakrabban használt C2-C3-C4-es keverékeket kapták a pilóták a hétvégére, de a kevesebb edzés miatt ezúttal csak 10 szettet használhatnak el. 

GPHírek
10:02

Zöld zászló, pályán a pilóták!

Ezúttal nem késlekednek a versenyzők, szinte mindenki megindult az installációs körökre. Nagy forgalom várható az egész tréningen. 

GPHírek
10:03

Bottas rögtön mért kört is ment

A Mercedes pilótája 1:25.316-tal rögtön fel is iratkozott az eredménylistára, de a többiek is követik a példáját. Gyorsan ki fog derülni, hogy tényleg sok az F1-ben az edzéslehetőség.

GPHírek
10:06

Egyelőre szinte mindenki keménnyel megy

Hosszabb etapokra készülnek a pilóták, Kvjat és Latifi kivételével mindenki kemény gumikkal lépett pályára, ők közepesekkel kezdtek. Ennek köszönhetően nem meglepő, hogy az orosz versenyző az élre állt, de aztán jött Verstappen és 1:18.280-ra gyorsult.

GPHírek
10:08

Máris megy a helyezkedés

Grosjean és Stroll talált egymásra a Tamburellónál, Hamilton és Verstappen a kerékvetőket támadja, azt pedig fel sem lehet sorolni, hogy már az első 8 perc alatt hány pilótát figyelmeztettek pályaelhagyás miatt.

GPHírek
10:10

Bottas tönkretett egy gumiszettet

A finn pilóta csúnyán elfékezte magát a célegyenes végén, ezért valószínűleg szüksége lesz egy új gumiszettre. Ez befolyásolhatja a Mercedes edzésprogramját is, egy idő után a csapatok várhatóan elkülönítik majd a pilótáik taktikáit.

GPHírek
10:13

Össze-vissza lesznek az üzemanyagszintek

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak elmondta, megpróbálnak mindent besűríteni a mai szabadedzésbe a feladataik közül, amiket egyébként pénteken végeznének el, ezért arra számít, hogy nagy kavarodás lesz a pilóták programjaiban, mert időmérős és versenyszimulációkat is kell futni. 

Világosan tagadta, hogy egyeztettek az Alpha Taurival az olasz istálló tavaszi tesztje után, "az szigorúan szabálytalan lenne" - mondta.

GPHírek
10:15

Kvjat az első, aki megjárta a kavicságyat

Bottasszal ellentétben ő nem tudta bevenni a Tamburellót, néhány pillanatig sárga zászló volt érvényben, de egyébként zavartalanul zajlik az edzés.

GPHírek
10:16

Folyamatosan javulnak az idők

Pillanatnyilag Gasly áll az élen 1:16.761-gyel, de ahogy a pilóták kezdik felvenni a ritmust, ismerkednek a pályával, fogy az üzemanyag és javul a tapadás, folyamatosan dőlnek meg az eredmények. 

Közben Verstappen 1:16.228-cal újabb fél másodpercet faragott.

GPHírek
10:19

Albont megint figyelmeztetik a pályaelhagyásra

Mérnöke szólt a fülére, hogy az elmúlt két mért körét törölték, mert a 15-ös kanyarban kiszélesítette a pályát. Vitatkozni kezdett, hogy nem ott kellene lennie a pálya szélének, ahol az mindenkinek adott. 

GPHírek
10:23

Bottas átváltott közepesre

Az elfékezett kemény szett után kézenfekvő, hogy a Mercedes átállította Bottast közepes keverékű gumikra, de valószínűleg alaposan megtankolták az autóját, mert egyelőre csak a 13. helyezett. Kvjat, Latifi és Magnussen is a sárga színű abroncsokkal próbálkozik, Räikkönen pedig lágyakat kapott, lehet, hogy ő gyorsan rátér az időmérő-szimulációra. 

GPHírek
10:25

Bottas közepessel igyekszik Verstappen után

A Mercedes pilótája feljött a 2. helyre, de még így is bő 8 tizedmásodperc a hátránya Verstappen kemény gumis köréhez képest. Eltérő kondíciókkal mennek, az biztos.

GPHírek
10:27

Räikkönennek még korai a lágy gumi

A finn pilóta a 14. időt futotta lágy gumikkal, a mért köre után rögtön el is vette a lábát, így valószínűleg időmérős körre hajtott, de ez nem sikerült túl jól. Lehet, hogy a pálya állapota még nem elég jó az igazán gyors körökhöz.

GPHírek
10:28

Bottas szabályos körrel vezet

A Mercedes pilótájától elvették az előző körét pályaelhagyás miatt, második próbálkozásra 1:15.783-mal átvette a vezetést közepes keverékeken. A Mercedes különböző üzemmódokat próbálgat, ezen az edzésen kell eldönteniük, hogy melyikkel teljesítik az időmérőt és a futamot.

GPHírek
10:32

Vettel is lágyakra váltott, ideje javítania

A Ferrari pilótája ismét nagyon szerényen szerepel, eddig mindössze a 18. helyet érte el a 20 pilóta közül, ami az olasz autóval akkor is gyenge, ha telitankolták és letekerték a teljesítményét. Vettel most lágyakkal próbálkozik, de az első két szektor után már 0,8 másodperc a hátránya.

GPHírek
10:35

Törölték Vettel körét is, visszaesett a 18. helyre

A négyszeres világbajnok körét is törölték pályaelhagyás miatt, így továbbra is csak a 18. helyezett. Leclerc közben valamilyen félreértésbe került a csapatával az első szárny leszorítóereje miatt.

GPHírek
10:39

Jön az élmezőny is lágyakkal

Leclerc elsőre csak a 6. helyezett lett lágy keverékű gumikkal, majd visszaesett a 8. pozícióba, előtte csak közepes keverékű gumikkal szerepelnek pilóták, kivéve Verstappent, aki lágyakkal 1:15.338-ra gyorsult. Leclerc alulkormányzottságra panaszkodott, Latifinél pedig elromlott a brake-by-wire rendszer.

GPHírek
10:40

Hamilton közepessel ostromolja Verstappen 1. helyét

A Mercedes pilótája mindössze 0,008 másodperccel volt lassabb Verstappen leggyorsabb körénél, a különbség viszont lényeges, mert Hamilton még mindig közepesekkel van kint, vagyis az abszolút tempója jobb a Red Bullnál.

GPHírek
10:43

Verstappen és Hamilton is feladta a körét

Verstappen és Hamilton is javítani készült, de a középső szektorban mindketten feladták a körüket, a holland pilóta visszatért a bokszba, előtte a rádión azt jelezte, hogy a lágy gumik nem igazán bírják a gyors kanyarokban. Egyikük sem tudott javítani, pedig van még bennük tempó. 

GPHírek
10:49

Elsőre nem jött össze Bottasnak lágyakkal

A finn pilóta az első mért körét feladta a forgalom miatt, a másodikban pedig több hibát is elkövetett, a kavicsot is megcsípte, így egyelőre csak a 3. helyezett. Az viszont úgy tűnik, hogy nem a lágy a legjobb gumi a hétvégén.

GPHírek
10:52

Magnussen nem kímélte a Haast, átugratott a sikánon

A szerelők örülni fognak, ha visszaér a dán pilóta a bokszba. 

GPHírek
10:54

Hamilton is jön lágyakkal, most kiderülhet, mit tud a Mercedes

A pontverseny éllovasa közepesekkel is csak egy hajszállal volt lassabb Verstappennél, lágyakkal valószínűleg átveszi a vezetést, de sokat számít, hogy talál-e magának forgalommentes területet a pályán. Közben Bottas 1:15.218-ra, Verstappen 1:15.023-ra gyorsult lágyakkal. 

GPHírek
10:57

Hamilton továbbra sem bír Verstappennel

A hatszoros világbajnok 1:15.212-t tudott, ez 6 ezredmásodperccel gyorsabb Bottasnál, de Verstappennél még mindig lassabb. Norris és Magnussen közben majdnem összeakadt az utolsó szektorban. 

GPHírek
11:03

Újabb próbálkozása után Hamilton vezet

Kezd magára találni a pontverseny éllovasa, ő az első, aki lement 1:15 alá 1:14.726-tal, ez majdnem 3 tizeddel gyorsabb Verstappennél. A szűken vett élmezőny után a 4. helyezett Albontól nagyon szoros a közdelem, a 9. helyig 1 tizeden belül helyezkednek el a pilóták.

GPHírek
11:04

Albon nem tud megbarátkozni a kerékvetőkkel

Az edzés elején túlkormányzottságra, most alulkormányzottságra panaszkodik a Red Bull pilótája, folyamatosan a kerékvetőkkel van problémája, ami elég kellemetlen, mert Imolában muszáj azokat is használni. A 4. helye a megszokottakhoz képest ígéretes volt, de a két Renault átugrotta őt.

GPHírek
11:07

Vettel teljesen utolsó

A négyszeres világbajnok, minden idők harmadik legsikeresebb versenyzője jelenleg az utolsó, 20. helyen áll a Ferrarival és 0,7 másodperccel lassabb még Latifinél is. Igaz, törölték a legjobb időmérős körét, de ez így akkor is kínos. 

GPHírek
11:08

Az első képcsokrunk Imolából

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Lars Baron
GPHírek
11:10

Leclerc sem elégedett a Ferrarival

A monacói pilóta egyelőre a 9. helyezett, a rádión arról számolt be, hogy az autója nagyon nehezen vezethető. Az eredménye aligha fog már javulni, mert hosszabb etapot fut, ráadásul a körét is törölték.

GPHírek
11:13

Továbbra is javítják Latifi autóját

A kanadai pilóta Williamsén elromlott a brake-by-wire rendszer, a Sky Sports szerint a lehető leggyorsabban próbálják megjavítani az autót, de ez nem jön jól, hiszen már csak 17 percnyi edzéslehetőség van az időmérőig.

GPHírek
11:19

Fontos kör jön Bottas számára

Közepes keverékű gumikkal küldték ki Bottast és a bokszból kifelé jelezték neki, hogy fontos lesz a kivezető kör. A finn pilótának most nagyon kell figyelnie, hogy ideális hőmérsékletre melegítse a gumikat, feltehetőleg ki akarják próbálni, hogy egy hosszabb etap elején miként viselkedik az abroncs. Ehhez képest Bottas beragadt az egyik Haas mögé, de  mért köre elején DRS-sel megkerülte ellenfelét.

GPHírek
11:23

Gasly megelőzte Albont

Ugyan még nem végeredmény és egyébként is csak egy tét nélküli szabadedzés ez a tréning, de ismét érdemes figyelni Pierre Gasly-t a 6. helyen, a Red Bull által mellőzött pilóta egyelőre Alexander Albon előtt szerepel a két Mercedes, Verstappen és a két Renault mögött. 

GPHírek
11:28

Vettel sokat javított, a középmezőnybe került

Újabb mért köröket teljesítettek a Ferrarik, Leclerc 1,329 másodperces hátránnyal a 8. helyezett, Vettel 1,491 másodperces lemaradással a 12. helyen áll, ami ismét rámutat, hogy egy kis különbség is sok helyet jelenthet a sorrendben.

GPHírek
11:30

Óriási a forgalom a végén

Giovinazzi vezetésével szó szerint dugó alakult ki a pályán, a két Mercedes is elakadt a sorban, így ebből a helyzetből már nehéz lesz bárkinek is javítani a végén.

GPHírek
11:31

Leclerc bejött 1 másodpercen belülre a Ferrarival

Leclerc ismét az élmezőny közelébe került, de egy ilyen rövid pályán 0,962 másodperc hátrány igen sok, ráadásul a Ferrari pilótája kikapott a 4. helyezett Gasly-tól is. Vettel maradt a 12. helyen.

GPHírek
11:33

Hamilton zárta az élen az imolai szabadedzést

A pontverseny éllovasa Max Verstappent és Valtteri Bottadt győzte le nagyságrendileg 3 és 5 tizedmásodperccel, ők hárman kiemelkedtek a mezőnyből, de a sűrűjében is akadtak izgalmak. Érdekesnek ígérkezik az időmérő, amit természetesen szintén közvetíteni fogunk. Addig is köszönjük a figyelmet!

Még több bejegyzés