Társoldalunk:

Hamilton vert helyzetből állított győzelmi rekordot az F1-ben

2020.10.25., 13:50
rendezés

Pályafutása 92. nagydíjgyőzelmét érte el Lewis Hamilton a Forma-1-ben, ezzel már ő a csúcstartó a sportágban. A brit pilóta a Portugál Nagydíj elején visszaesett, de végül nagyon megverte Bottast, ezzel tovább növelte előnyét az egyéni pontversenyben és a Mercedes is a világbajnoki cím kapujába jutott. Verstappen és Leclerc mentette a menthetőt Portimaóban.

Fordulatos versennyel ugrott be az idei Forma-1-es világbajnokság programjába a Portugál Nagydíj. A szemerkélő eső, a csúszós aszfalt és a kiszámíthatatlan stratégiák alaposan megfűszerezték az események alakulását, de a dobogósokat ez is csak átmenetileg tudta kizökkenteni.

A gumiválasztás változatosan alakult a rajt előtt: a két Mercedes és Leclerc a közepesekre voksolt a Q2-ben, rajtuk kívül viszont mindenki lágyakkal jutott be az első 10 közé, az alsóházban viszont már a tartósabb közepes volt a népszerűbb. Lágyat mindössze a 16. helyre felálló Räikkönen kapott az autójára, a 19. helyről kezdő Magnussen pedig nagyon hosszú első etapra készült kemény gumikkal.

Hamilton vezetett a rajtnál, majd visszaesett - GalériaForrás: AFP/Getty Images/Jorge Guerrero

Az első métereken kiderült, hogy a rajt szempontjából a lágy volt jó választás, leginkább azért, mert szemerkélni kezdett az eső, és a frissen aszfaltozott pálya még a vártnál is gyengébb tapadást biztosított. Hamilton hiába kapta el jól a rajt pillanatát, a gyengén kezdő Bottas néhány kanyar után megelőzte őt, de a Mercedes pilótái így sem vezettek, tehetetlenek voltak az elrobogó Sainz ellen.

A spanyol pilóta kimaradt a bajból és a lágy gumiknak köszönhetően a 7. helyről indulva is átvette a vezetést, 1,4 másodpercre növelte az előnyét, az eső azonban alábbhagyott, és a 4. körre a Mercedesek is fel tudták melegíteni az abroncsaikat, így a Bottas visszalopózott DRS-távolságon belülre, támadni is kezdte a versenyt vezető McLarent, és a 6. körben meg is előzte ellenfelét.

Az első kör vesztese Verstappen és Pérez volt. a holland pilóta átmenetileg a 2. helyért csatázott, de Bottas keményen leterelte őt a pályáról, a Red Bull lendületet vesztett, majd összeakadt a külső ívről támadó Pérezzel, aki az ütközés miatt a mezőny végére esett vissza. Verstappen később remek tempót diktált, a 8. kör elején Hamiltonhoz hasonlóan megelőzte Sainzot, és feljött a 3. helyre.

Bottas először Verstappen (képünkön), majd Hamilton ellen is próbált helytállni, mérsékelt sikerrel - GalériaForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Bryn Lennon - Formula 1

Szintén mesteri húzásnak bizonyult a lágy gumi Räikkönen számára, a finn pilóta a 16. helyről a 7. pozícióba ugrott, közepessel mindössze a két Mercedes és az 5. helyen haladó Leclerc ment előtte. A monacói pilóta az első körök során küszködött, de bátran támadta ellenfeleit, de a 8. fordulótól elkezdtek működni az abroncsai, és feljött a 4. helyre Sainz megelőzésével.

Hamilton kivárta, amíg Bottas lelassul

Az élen a 19. körig változatlan volt a helyzet, Bottas vezetett, Hamilton a 2. helyen szemcsésedésre panaszkodott, de ez elterelő üzenet lehetett, mert a pontverseny éllovasa a leggyorsabb kört futotta, felzárkózott csapattársa mögé, majd Bottas védekezésére fittyet hányva vissza is előzte őt. Hamilton ekkor rákapcsolt, körönként 1 másodperccel növelni kezdte az előnyét, így a 22. körben már 3 másodpercre ellépett a gumikezeléssel bajlódó finntől.

A kerékcserék közben változó ütemben zajlottak: a lágyakon remekül kezdő, majd gyenge tempóval folytató Räikkönen már a 12. körben közepesekre váltott, Verstappen is panaszkodni kezdett az abroncsokra, de Albonnal ellentétben a 23. körig a pályán maradt (mindketten közepeseket kaptak), és Ricciardo is sárga jelzésű abroncsokra váltott a 14. körben.

Sainz a nedves pályán átvette a vezetést, később viszont nem volt jó a tempója, Leclerc hozta a 4. helyet - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jose Sena Goulao

Nem alakult jól a verseny a Racing Pointnak: Pérez a rajtnál Verstappennel ütközött, bár a 25. körre már visszajött a 10. helyre, Stroll viszont közben szintén balesetbe keveredett Norrisszal, ezért az utolsó helyre került körhátránnyal, ráadásul 5 másodperces büntetést is kapott. Szerencséjére a McLaren pilótájának is új első szárnyra volt szüksége, így közvetlen ellenfele sem reménykedhetett sok pont megszerzésében.

Élpilóták már féltávnál körhátrányban

Hamilton előnye a táv felénél már 8 másodperc volt Bottasszal szemben, a finn pilóta a gumikkal, az autója túlmelegedésével és a pálya határainak betartásával is küszködött, a többiektől viszont nem kellett tartania, mert a 3. helyezett Leclerc és mögötte Verstappen már tetemes hátrányban volt, részben annak is köszönhetően, hogy a Mercedeseknél jóval hamarabb kiálltak kereket cserélni.

Így tett Albon és Sebastian Vettel is, a négyszeres világbajnoknak vasárnap sem működött a közepes keverékű gumikra épített taktika, csak a középmezőnyben szerepelt, majd a Ferrari a mezőnyben elsőként kemény keverékű gumit választott a számára. Később kiderült, hogy ezzel Leclerc-nek készítették elő a terepet, a monacói pilóta is keményeket kapott, és a 4. helyen üldözte Verstappent, jelezve, hogy csak egyszer akar kereket cserélni a verseny során.

Vettel ismét a középmezőnyben csatázott, de legalább pontot szerzett - GalériaForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Hamilton és Bottas a 41-42. körben váltott abroncsot, a Mercedesnél is biztosra mentek, a táv utolsó harmadára is kemény keverékű gumikat szereltek az autókra, ezzel a korábban már lekörözött Albon és Vettel visszavették a körhátrányukat, de így is csak a 11-12. helyen szerénykedtek jobb teljesítményre képes autóikkal.

A végeredmény alakulása szempontjából döntő pillanat volt, hogy a Mercedes megtagadta Bottastól, hogy a kemény gumikra váltó Hamiltonnal ellentétben lágyakkal folytassa a versenyt, ezzel a finn pilóta maradék esélye is elszállt, mert csapattársa rövid idő alatt 8-ról 14 másodpercre növelte az előnyét.

Az eltérő időzítésekkel elvégzett kerékcserék miatt rendszeresek voltak a helycserék a mezőnyben, ezek leginkább a célegyenesben történtek DRS segítségével, különösebb ellenállás nélkül. Kivételt képezett Pérez és Ocon sportszerű és hosszan tartó küzdelme, végül a Racing Point pilótájának jött ki jobban a lépés, és a verseny elején történt balesete ellenére is feljött az 5. helyre a Renault elé, majd a 47. körben ismét helyet cseréltek, amikor Pérez másodszor is kiállt a bokszba.

Stroll és Norris ütközése, a kanadai pilóta végül feladta a versenyt - GalériaForrás: AFP/Getty Images/Jorge Guerrero

Nem ő volt az egyetlen: nem sokkal később Albon is követte őt a bokszba, ennek következtében Vettel mögé szorult, és nem csak a két Mercedes, de csapattársa, Verstappen is lekörözte. Ez újabb mélyütés a thai pilótának, aki az állásáért küzd a Red Bullnál, de ilyen szerepléssel nehezen tudja majd meggyőzni a Red Bullt, hogy hosszabbítsanak vele.

Hamilton győzelme nem forgott veszélyben

A bokszkiállás után Hamilton izomgörcsöt jelzett a rádión, de így is egymás után futotta a leggyorsabb köröket, 25 másodperc fölé is növelte az előnyét a teljesen széteső Bottasszal szemben. Verstappen és Leclerc tartotta a 3-4. helyet, nem voltak veszélyesek egymásra, és a többiek sem rájuk: az 5. helyezett Gaslytól kezdve mindenki körhátrányba került.

Hamilton átírta a rekordok könyvét - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

A francia pilóta sokáig elvegyült a mezőnyben, de néhány körrel a verseny vége előtt megelőzte a lágyakon autózó Pérezt, akit levadászott Sainz is, és Ocon is, aki nagyon elnyújtotta az első etapját, de a kerékcseréje nem sikerült jól, ezért csak a 8. helyezett lett csapattársa, Ricciardo, valamint az utolsó pontot Räikkönen elől elorozó Vettel előtt.

Ez azonban nem befolyásolta a történelmet író Hamiltont, aki 92. alkalommal győzött a Forma-1-ben, ezzel már ő a sportág csúcstartója a futamgyőzelmek terén. A brit pilóta ezzel nagy lépést tett pályafutása hetedik világbajnoki címe felé és Bottasszal közösen a Mercedest is pole pozícióba hozták a zsinórban hetedik konstruktőri világbajnoki címük megnyeréséhez.

A dobogósok reakciói

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
13:33

Jön az első futam az Algarve-versenypályán

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Portugál Nagydíj élő közvetítésében! 1996 óta először rendeznek versenyt az Ibériai-félsziget nyugati részén, az Algarve-versenypálya pedig először ad otthont Forma-1-es futamnak, miután korábban csak tesztelni látogatott el ide néhány csapat. A 4684 méter hosszú pályán 66 körös lesz a verseny, amelyet a tegnapi időmérőn nagyot hajrázó Lewis Hamilton kezdhet az élről. A hatszoros világbajnok mellől csapattársa, Valtteri Bottas indulhat, míg őket a Verstappen-Leclerc kettős követi a harmadik és a negyedik helyen. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
13:39

Portugáliában ez már a 13. F1-es futam lesz

Legalábbis olyan, ami bele is számít a világbajnokság mezőnyébe. Legutóbb 1996-ban, Estorilban csapott össze a mezőny, de korábban máshol is rendeztek versenyt. Alábbi összeállításunkból megtudhatják, milyen színes a Portugál Nagydíj története.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
13:42

Ma minden a gumikon múlhat

Persze ez a legtöbbször így van, a mai versenyen azonban a szokottnál is nagyobb lehet az abroncsok szerepe, mivel a pénteki második szabadedzésen szinte senki nem tudott értékelhető hosszú etapokat megtenni, előzetesen pedig nem rendelkeztek releváns információval a pályáról a csapatok. 

A Pirelli szerint a közepes-kemény egykiállásos taktika lesz a leggyorsabb, de könnyen lehet, hogy lesznek, akik a két kiállásra szavaznak majd.

GPHírek
13:49

A versenyzők a bokszkijárat miatt aggódnak

Több pilóta kifejezte aggodalmát a szerintük veszélyes bokszkijárat miatt, ami szerintük túl szűken vezeti vissza a bokszból kihajtó versenyzőt az egyes kanyarban, miközben a pályán nagy sebességgel érkeznek. A versenyzők javaslatára módosítottak a kivezető szakaszon, de sokak szerint még mindig nem az igazi, úgyhogy erre majd oda kell figyelni a versenyen.

A bokszkijárat, még a módosítás előttForrás: Alfa Romeo
GPHírek
13:55

Nehezek a körülmények

A rajtrácsra vezető körében Hamilton elfékezte magát, majd azt jelentette rádión, hogy nagyon trükkös a pálya. Eközben Vettel szerint olyan, mintha jégen mennének, annyira csúszik az aszfalt.

Nincs jó idő, eléggé fúj a szél, ami önmagában kifoghat a versenyzőkön, de akár még eshet is. A Haas korábban a futam féltávja körülre várta a csapadékot, de vannak, akik szerint csak a verseny után fog megérkezni.

GPHírek
13:59

A két Mercedes küszködhet a rajtnál

Az első tízből az első sorból rajtoló Hamilton és Bottas, valamint a negyedik helyről induló Leclerc rajtol a közepes gumin, ami az első etapban ugyan jó választás lehet, a rajtnál azonban mindenképpen kevésbé fog tapadni, mint a lágy keverék, ami a harmadik helyről induló Verstappennek jelenthet nagy esélyt. 

Ennek tetejébe még a pálya újraaszfaltozása is szerepet játszhat, mivel a szokottnál is nagyobb lehet a különbség az ideális ív és a másik oldal tapadása között.

GPHírek
14:02

Hamilton minden idők legsikeresebb pilótájává válhat

Amennyiben ma nyer, a hatszoros világbajnok 92. győzelmével megelőzi az örökranglistán Michael Schumachert. Teheti mindezt azon a Portugál Nagydíjon, amelynek legutóbbi megrendezésekor még csak 11 éves volt. Schumacher egyébként első ferraris szezonját taposva harmadik lett azon a versenyen.

GPHírek
14:04

Hivatalosan 40% az eső esélye

Az FIA előrejelzése szerint ennyire valószínű, hogy esni fog a futam alatt, ami az ebben reménykedőknek nem sok jót jelent, ilyen valószínűségnél ugyanis többnyire száraz szokott maradni az aszfalt a verseny során.

GPHírek
14:07

Hülkenberg merészet tippelt

Az ezúttal a Racing Point csodacseréje helyett a német RTL szakértőjeként jelen levő Nico Hülkenberg szerint Charles Leclerc nyer ma Carlos Sainz és Pierre Gasly. Meglátjuk, mindenesetre nem kis meglepetés lenne egy ilyen dobogó.

GPHírek
14:10

Elindult a felvezető kör

A 16. helyről induló Kimi Räikkönent és a 19. helyről rajtoló Kevin Magnussent leszámítva mindenki a közepes keverékre szavazott a legjobb tízen kívül. A finn a lágy gumin kezd, míg a dánnak a kemény gumit tette fel a Haas.

Gasly közben esőcseppeket jelentett. Lehet, hogy hamarabb érkezik a csapadék, mint gondolták?

GPHírek
14:14

Rajt: Hamilton maradt az élen, Verstappen ütközött

Bottas nagyon rosszul rajtolt, de a hármas kanyarban visszaelőzte az őt lerajtoló hollandot, majd összeakadt Pérezzel. Közben elkezdett esni, mindenki csúszkál.

GPHírek
14:15

1. kör: Bottas az élen

Mindenki szenved, Bottas elment a csöpögő esőben Hamilton mellett, aki visszaesett a harmadik helyre, miközben Sainz a második. Norris a negyedik, Verstappen az ötödik, de kanyarról kanyarra változik a sorrend, valódi káosz alakult ki.

GPHírek
14:17

2. kör: Sainz átvette a vezetést!

Már a McLaren spanyolja van az élen, mögötte Bottas és Hamilton. Kimi Räikkönen óriásit rajtolt, a 16. helyről már az ötödik volt a lágyakon, jelenleg a hatodik helyen halad.

GPHírek
14:18

3. kör: Rendeződni látszik a helyzet

Sainz, Bottas, Hamilton, Norris, Verstappen, Räikkönen, Ricciardo, Leclerc, Gasly, Stroll az első tíz sorrendje, a McLaren spanyoljáé a leggyorsabb kör. Péreznek az ütközés után ki kellett mennie a bokszba, így jelenleg a 20. helyen van. Vettel a 16. Latifi előtt.

GPHírek
14:19

4. kör: Verstappen támadásban

Nagyon szorongatja már Norrist a holland, miközben a vezető hármas már 4 másodpercre van tőle. Utánuk kell erednie, ha nem akar nagyon leszakadni.

GPHírek
14:20

5. kör: Verstappen feljött a negyedik helyre

A célegyenes végén gyönyörűen kifékezte Norrist a Red Bull versenyzője és megfutotta a leggyorsabb kört.

GPHírek
14:22

6. kör: Bottas átvette a vezetést

A célegyenes végén előzött a finn, kívülről autózta körbe Sainzot. Kezdenek életre kelni a közepes gumik, avagy elfogyni a lágyak, mert Hamilton is tolja le a pályáról a McLarent. Verstappen és Pérez ütközését közben megvizsgálták a felügyelők és nem osztottak ki büntetést.

GPHírek
14:23

7. kör: Hamilton feljött a második helyre

Simán elment a célegyenesben a spanyol mellett a hatszoros világbajnok, aki 1,8 másodpercre van Bottastól. Sainznak Verstappen lehet a következő ellenfele, már ott van a nyakán.

GPHírek
14:24

8. kör: Verstappen is előzött

Ugyanott ment el Sainz mellett, ahol a két Mercedes, úgyhogy üldözőbe veheti Hamiltont, ha tudja. A lemaradása 2,5 másodperc a brit mögött. Leclerc is elkezdett feljönni a közepes gumin, már a hatodik helyen van Räikkönen előtt.

GPHírek
14:25

9. kör: Leclerc megelőzte Norrist

Feljött az ötödik helyre a monacói miután a célegyenes végén kifékezte a McLaren pilótáját. Sainznál is sokkal gyorsabb, hamarosan a spanyol is meglehet, miközben Bottasé a leggyorsabb kör.

GPHírek
14:27

10. kör: Räikkönen is elkezdett hátracsúszni

A lágy gumi nem bírja jól, na meg persze az Alfa Romeo sem a legjobb autó. A 2007-es világbajnokot folyamatosan támadják, már csak a 9. helyen van, miután Ricciardo és Gasly is megelőzte. Verstappen közben a bal elsőre panaszkodik, szerinte már nem bírja sokáig.

GPHírek
14:29

11. kör: Gasly megelőzte Ricciardót

A francia Verstappen után a második leggyorsabb a lágy gumit használók közül, hamarosan Norrist is támadhatja majd a hatodik helyért.

GPHírek
14:30

12. kör: Leclerc feljött a negyedik helyre

Egy kicsit beragadt Norris mögé, de a 12. kör elején a célegyenes végén végül csak megelőzte a McLarent, 5 másodpercre van Verstappentől. Közben hátrébb Vettel is előzött egyet, ő Giovinazzi mellett ment el és 13. helyet vette át. Räikkönen kijött közepes gumikért, az utolsó helyre jött vissza.

GPHírek
14:31

13. kör: Verstappen gumijainak annyi

„A bal elsőnek vége, haver” – jelentette rádión. A legutóbbi körében egy másodpercet kapott Hamiltontól, akitől már 6 másodpercre van leszakadva. Gasly közben megelőzte Norrist és már ő a hatodik.

GPHírek
14:33

14. kör: Bottas kisebb előnyt autózott ki

Jelenleg 2,3 másodperccel vezet Hamilton előtt, ami persze amiatt is lehet, hogy a hatszoros világbajnok nem akarja kinyírni az abroncsait. Bottasnak közben azt mondták, hogy kezd felerősödni a szél. Jön az eső?

GPHírek
14:34

15. kör: Hamilton is a gumikra panaszkodik

Azt mondta, hogy az ő bal elsője sem érződik túl jónak. A lágy gumisok egyre jobban szenvednek, Ricciardo ki is jött a 9. helyről, hogy feltegye a közepest. A 19. helyre állt vissza, Räikkönen elé.

GPHírek
14:35

16. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör...

A jelek szerint csak a szokásos vaklárma a hatszoros világbajnoktól, aki a 15. körben 1:21.421-gyel megautózta a verseny leggyorsabb körét és 1,8 másodpercre zárkózott fel Bottasra. Annyira lehet, hogy mégsem rosszak a gumijai.

GPHírek
14:36

17. kör: Ismét Hamilton a leggyorsabb

Már csak 1,5 másodperccel van Bottas mögött, akinek egyelőre nincs válasza erre a tempóra. Verstappen a jelek szerint kiszállt a meccsből, már több mint 11 másodperccel van lemaradva Bottastól.

GPHírek
14:39

18. kör: Stroll összeütközött Norrisszal

Kívülről próbálta megelőzni a hetedik helyen haladó McLarent, bevetődött mellé az egyes kanyar külső ívén, majd ráfordult a britre. Kísértetiesen hasonlított az ütközés a Verstappennel történt összeakadásra.

GPHírek
14:40

19. kör: Bottas hibázott, Hamilton a nyakán

Elronthatta az egyik kanyart a finnt, mert csapattársa hirtelen ott termet mögötte és támadja a 77-es rajtszámú Mercedest. Norris közben szitkozódik a rádióban, mert letört az első szárnya.

GPHírek
14:41

20. kör: Hamilton átvette a vezetést!

Hiába mászott fel a bokszutca falára Bottas, Hamilton simán elment mellette DRS-sel és már ő vezet. Közben Albon lecserélte a lágy gumijait közepesre.

GPHírek
14:42

21. kör: Hamilton faképnél hagyta Bottast

Repesztett egy leggyorsabb kört és már 2 másodperc körüli az előnye csapattársa előtt. Kicsit hátrébb Gaslynak sikerült megelőznie Sainzot és feljönni az ötödik helyre.

GPHírek
14:43

22. kör: Jön az eső

Sainz jelentette a mérnökének, hogy ismét elkezdett esni. Nagy kérdés, hogy ha komolyan rákezd és kereket kell cserélni, ki tudja kihúzni a mostani szetten odáig, amíg fel kell tenni az esőgumikat.

GPHírek
14:45

23. kör: Leclerc rámegy a dobogóra

Alig több mint 2 másodpercre van Verstappentől, a legutóbbi köre három tizeddel volt jobb a spanyolénál. Egyelőre a Ferrari is jól kezeli a gumikat. Vettel a másik vörös autóval a 8. helyen halad Ocon mögött.

GPHírek
14:46

24. kör: Verstappen kereket cserélt

Nem lehetett tovább húzni a lágy gumikon, a 23. kör végén a Red Bull kihívta a hollandot, aki a hatodik helyre tért vissza a közepes gumin. Stroll közben 5 másodperces büntetést kapott a Norrisszal történt ütközés miatt. A kanadai jelenleg az utolsó.

GPHírek
14:48

25. kör: Hamiltonnak már jók a gumijai

Azt mondta a rádión, hogy jó állapotban vannak a közepesek, majd megkérdezte, hogy jön-e még eső, mire Peter Bonnington azt mondta, hogy a radar szerint nem. Mindenesetre Hamilton faképnél hagyta Bottast, már 3,8 másodperc az előnye.

GPHírek
14:49

26. kör: Hamilton esőt jelent

A nyolcas kanyarnál a távolban záport lát. Lehet, hogy nem a radarnak lesz igaza? Bottas közben már 4,6 másodpercre van.

GPHírek
14:52

27. kör: Sainz is kereket cserélt

Sainz közepes gumit kapott a folytatásra, a 13. jelenleg. Vettel is letudta a maga cseréjét. A négyszeres világbajnok kemény gumin a 15. helyre jött vissza.

GPHírek
14:53

28. kör: Bottas nagyon lassú

Persze az is lehet, hogy hibázott a finn, de Leclerc-től egy, Hamiltontól 1,7 másodpercet kapott. Utóbbi előnye már több mint 7 másodperc az élen.

GPHírek
14:54

29. kör: Esőcseppek a kamerán

Több kamera képén is esőcseppek látható, a pálya azonban nem lehet vizes, miután Hamilton 1:20.537-tel megautózta a leggyorsabb kört. Mérnöke azt mondja, hogy maradjon még kint, mert a radaron nem látni, hogy jönne az eső.

GPHírek
14:55

30. kör: Grosjeant figyelmeztették

Fekete-fehér zászlót lengettek a franciának, miután már túl sokszor szélesítette ki a pályát. Több kihágás nem fér bele, különben jön a büntetés.

GPHírek
14:56

31. kör: Stroll még egy büntetést kapott

Az előző 5 másodperc után jött még egy, most a túl sok pályaszélesítés miatt. Ez a mai nem Stroll versenye.

GPHírek
14:58

32. kör: Räikkönen és Sainz csatázik

A 32. kör végén kezdték, majd a 33. kör elején folytatták a látványos kerék a kerék elleni harcot a 10. helyért. A spanyol támadta meg az utolsó pontszerző helyért a finn, aki mesterien védekezett, és egyelőre megtartotta a pozíciót.

GPHírek
14:59

33. kör: Bottas autója túlmelegszik

Azt jelentette, hogy megjelent egy figyelmeztetés a kormányán, hogy hűtse az autót. Ismét műszaki gondok hátráltatják a finnt, aki az Eifel Nagydíjon is emiatt volt kénytelen kiállni?

GPHírek
15:01

34. kör: Pérez óriási csatában Oconnal

Räikkönen időközben kapitulált Sainzal szemben, úgyhogy most az Ocon-Pérez páros szórakoztatja a közönséget hasonló oda-vissza előzéssel, mint korábban a finn és a spanyol. A Renault versenyzője végül alulmaradt és kénytelen volt átadni az ötödik helyez Péreznek.

GPHírek
15:02

35. kör: Leclerc kereket cserélt

Letudta egyetlen kiállását a monacói, aki a 34. kör végén látogatta meg a szerelőit, majd visszajött a negyedik helyre. Ha nem rontanak el semmit, ez a pozíció meglehet a Ferrarinak a végéig.

GPHírek
15:03

36. kör: A Mercedeseknem nem akaródzik kijönni

Hamilton szerint a gumik még mindig jók, az előnye 7,8 másodperc Bottas előtt, miközben ugyanolyan köröket mennek, mint a frissebb közepeseken a harmadik helyen haladó, 40 másodperces hátrányban levő Verstappen.

GPHírek
15:05

37. kör: Már csak a hatodik van körön belül

Persze még hátra van a Mercedeseknek a kerékcsere, de akkor is demoralizáló látni, hogy a hetedik helyezett Ricciardóig már mindenkit leköröztek.

GPHírek
15:07

38. kör: Verstappen a fogyasztással szenved

A holland pilóta csapatrádiója alapján a Red Bull kissé elszámolhatta magát, ami az autóba töltött üzemanyag mennyiségét illeti. Egyelőre úgy néz ki, hogy rendben vannak, de ez is lehet a magyarázat Verstappen viszonylagos lassúságára.

GPHírek
15:08

39. kör: Leclerc tartja magát a negyedik helyen

A mögötte közepeseken autózó Pérez nem tud közelebb kerülni hozzá, 3,5 másodperc körüli távolságból követi a Ferrarit. Vettel a másik Ferrarival a 12. helyen van.

GPHírek
15:09

40. kör: Hamilton a bokszban

Noha a gumijait még jónak ítélte, a csapat nem várt tovább és feltette a hatszoros világbajnoknak a kemény gumit, amivel Bottas mögé a második helyre tért vissza.

GPHírek
15:10

41. kör: Bottas is kint járt

A lágy gumit akarta volna feltenni a finn, hátha azon lesz némi esélye Hamilton ellen, de a csapat végül keményeket adott neki.

GPHírek
15:12

42. kör: Grosjeant is megbüntették

Csoda is lett volna, ha a figyelmeztetés után többet egyszer sem szélesíti ki a pályát a francia, aki szintén 5 másodperces büntetést kapott. Bottas visszatérése a bokszból pedig bizonyította, hogy valóban veszélyes a bokszkijárat, a finnek nagyon kellett ugyanis figyelnie, hogy ne találja telibe a külső íven versenytempóban érkezőket.

GPHírek
15:13

43. kör: Bottas nagyon szenved

Kvjat is megelőzte a kivezető körében, annyira küzdött a kemény gumikkal, mostanra azonban mintha összeszedte volna magát. A kerékcsere előtti 7,8-ról 12 másodperc fölé nőtt a hátránya Hamilton mögött, Verstappen 8,2 másodpercre van tőle a harmadik helyen.

GPHírek
15:14

44. kör: Gasly Ricciardót gyepálja

A hetedik helyért zajlik a csata, a célegyenesben az ausztrál nagy legyezésbe kezdett, hogy megtörje a szélárnyékot, ami nem teljesen szabályos, sokszor bizonyára nem fogják elnézni neki.

GPHírek
15:15

45. kör: Csepereg az eső

Albonnak mondták, hogy néhány csepp várható, de semmi komoly. Gasly közben a célegyenes végén megelőzte Ricciardót, Hamilton pedig megautózta a leggyorsabb kört.

GPHírek
15:17

46. kör: Pérez megint kereket cserélt

A közepeseket lágy gumik váltották a Racing Pointon, a mexikói a hatodik helye állt vissza, 21 másodperccel Ocon mögé.

GPHírek
15:19

47. kör: Albon is letudta a második kiállását

Ez megint nem egy olyan verseny a thai-brit pilótától, amivel meg fogja tudni tartani a helyét jövőre. A lágy gumikat kapta ő is, amelyekkel a 12. helyre, Vettel mögé tért vissza.

GPHírek
15:20

48. kör: Sainz megelőzte Ricciardót

A célegyenesben viharzott el a Renault mellett és feljött a nyolcadik helyre. Közben Bottas feléledt és átvette a leggyorsabb kört Hamiltontól.

GPHírek
15:22

49. kör: Hamilton visszavágott

Az extra egy pontért pingpongozik egymással a két Mercedes, Hamilton 1:19.921-es idővel válaszolt, amivel megint az övé a leggyorsabb kör. 

GPHírek
15:23

50. kör: Most Räikkönen szorongatja Ricciardót

Nagyon szenved az ausztrál a használt közepeseken, így pedig hamarodan áldozatul eshet a finnek. Mögöttük Vettel is zárkózik, de még messze, egészen pontosan 3 másodpercre van.

GPHírek
15:24

51. kör: Verstappen lekörözte Albont...

Ez alighanem mindennél többet mond. A thai-brit pilóta a 12. helyen autózik jelenleg és már kétszer volt a bokszban, míg Verstappen egyszer, de ő nem is tervez több cserét.

GPHírek
15:25

52. kör: Albon is a büntetés közelében

Már két figyelmeztetést kapott pályaszélesítésért, a harmadikra jön a fekete-fehér zászló, a negyedikért pedig a büntetés. Szegény embert az ág is húzza.

GPHírek
15:27

53. kör: Vettel Räikkönennel csatázik

Az imént el is fékezte magát korábbi csapattársa mögött, aki kissé leszakadt Ricciardóról. Ha Vettel meg tudná előzni a finnt, azzal feljönne a pontszerző helyek közé.

GPHírek
15:27

54. kör: Stroll feladta a versenyt

Bejött a bokszba majd orral beállt a garázsba. A csapatfőnök szerint a korábbi sérülések miatt döntöttek így. Latifit eközben figyelmeztették a pályaelhagyások miatt.

GPHírek
15:29

55. kör: Vettel megelőzte Räikkönent

A célegyenes végén, kívülről ment el az Alfa Romeo mellett, amivel feljött a 10. helyre. Közben Ocon kijött kerékcserére az ötödik helyről, mivel gondja volt az egyik első gumival. Lágyakat kapott, jelenleg a 8. helyen van.

GPHírek
15:30

56. kör: Kvjatot is megbüntették

Természetesen pályaszélesítés miatt, miközben Norris megkapta a fekete-fehér zászlót ugyanezért. Russel pedig azt jelentette, hogy nagyon fúj már a szél. Verstappen ugyanerre panaszkodik.

GPHírek
15:32

57. kör: Hamiltoné a leggyorsabb kör

1:19.506-ra javított a versenyben vezető brit, aki már 17 másodpercre szakította le Bottast a második helyen. Verstappen hátránya 10 másodperc a finn mögött, őt további tízre követi Leclerc.

GPHírek
15:33

58. kör: Vettel utolérte Ricciardót

Nemsokára támadhatja a Renault-t a kilencedik helyért a négyszeres világbajnok, aki szépen lassan kúszik előre a rangsorban.

GPHírek
15:34

59. kör: Hamilton görcsöt kapott

„Begörcsöltem” – jelentette a rádióban, de azt nem részletezte, hogy milye görcsölt be. Már csak hét kört kell kibírnia.

GPHírek
15:35

60. kör: Vettel csúnyán elfékezte magát

Miközben próbált tapadni Ricciardóra, a harmadik szektorban hatalmasat fékezett, amivel egy kicsit leszakadt a Renault-ról. Hamilton közben görcsölve is megfutotta a leggyorsabb kört...

GPHírek
15:37

61. kör: Vettel az utolsó remény az izgalmakra

Eléggé megmerevedtek az erőviszonyok az utolsó körökre, úgyhogy nagyjából már csak a Vettel-Ricciardo csatában bízhatunk, a jelek szerint az elfékezés azonban sokba került a négyszeres világbajnoknak, aki 2 másodpercre leszakadt a Renault-ról.

GPHírek
15:38

62. kör: Enyhe eső jön

Sainznak jelentették, hogy az utolsó pár körben nagyon enyhén eshet. Valószínűleg ez a pálya tapadását nem fogja érdemben befolyásolni. Közben Gasly érte utol a szenvedő Pérezt, úgyhogy lehet, hogy lesz még csata.

GPHírek
15:39

63. kör: Hármas csata az ötödik helyért

Gasly mögött Sainz érkezik, úgyhogy egyszerre ketten is támadhatják Pérezt.

GPHírek
15:40

64. kör: Gasly megtámadta Pérezt

Óriásit legyezett az egyes kanyar féktávján a Racing Point, ami nem feltétlenül volt szabályos, de talán még elmegy. Gasly mindenesetre nem tudott előzni. Az élen eközben Hamilton szórja a leggyorsabb köröket, 1:18.7-nél tart.

GPHírek
15:41

65. kör: Gasly előzött!

Nagyon agresszíven, az egyes kanyar külső ívén autózta körbe a lágy gumin szenvedő mexikóit és átvette az ötödik helyet.

GPHírek
15:45

66. kör: Hamilton minden idők legeredményesebb F1-es pilótája lett!

A hatszoros világbajnok megnyerte a Portugál Nagydíjat, amivel pályafutása 92. győzelmét szerezte, és átvette a vezetést az örökranglistán Michael Schumachertől. Mögötte Valtteri Bottas végzett a második, Max Verstappen a harmadik, Charles Leclerc pedig a negyedik helyen.

Sainz az utolsó körben szintén megelőzte Pérezt, így Gasly mögött ő zárt a hatodik helyen. A további sorrend: Pérez, Ocon, Ricciardo, Vettel, Räikkönen, Albon, Norris, Russell, Giovinazzi, Grosjean, Magnussen, Latifi, Kvjat.

GPHírek
15:46

Hamilton hálás

„Nélkületek nem sikerült volna” – üzente a csapatnak, miután Toto Wolff csak annyit mondott neki: „Lewis, 92, 92.” Versenymérnöke, Peter Bonnington fogja átvenni a csapatnak járó konstruktőri trófeát.

GPHírek
15:48

Hamilton apukája is ott van

Mi mást is csinálhatna, minde telefonnal videózza, ahogyan a fia történelmet írt. 

GPHírek
15:51

Ennyi volt mára!

Köszönjük a kitartó figyelmet, ez volt a Portugál Nagydíj élő közvetítése, de ne menjenek messzire, mert hamarosan jelentkezünk a verseny utáni reakciókkal. Viszontlátásra!

Még több bejegyzés

Kapcsolódó anyagok: