Bukdácsolva is Hamiltoné a pole Szocsiban, Vettel összetörte a Ferrarit

Események

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
SOCHI, RUSSIA - SEPTEMBER 26: Lewis Hamilton of Great Britain driving the (44) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W11 during qualifying ahead of the F1 Grand Prix of Russia at Sochi Autodrom on September 26, 2020 in Sochi, Russia. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton saját dolgát megnehezítve szerezte meg az első rajtkockát az Orosz Nagydíjra, mindezt úgy, hogy hajszál híján kiesett a Q2-ben. Az időmérő edzést egyszer félbe kellett szakítani Sebastian Vettel balesete miatt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül39 bejegyzés

Aki a három szabadedzés eredményéből próbált meg következtetni az Orosz Nagydíj időmérő edzésének végeredményére, az könnyen mellélőhetett, hiszen a szombat délelőtti harmadik gyakorláson történtek akár szoros kvalifikációra is reményt adhattak.

Lewis Hamilton több, mint 7 tizedmásodperces előnye persze nem ezt vetítette előre, de Max Verstappen egy remek kört hagyott félbe, és pénteki formája Valtteri Bottas esetében sem azt jósolta, hogy ilyen óriási hátrányban lesz csapattársa mögött akkor, amikor a rajthelyekről döntenek.

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo

Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing

Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset

Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas

A nap elbújt az időmérőre Szocsi fölé érkező felhőréteg mögé, George Russell pedig az első körökben rádión jelentette, hogy a pálya teljesen más képét mutatja, mint a harmadik szabadedzésen. Ez mondjuk vajmi kevés hatással volt Bottasra, aki lágyakon első nekifutásra a hétvége addigi legjobb idejét autózta 1:32.656-tal, miközben Hamiltonnak törölték (az ennél jóval lassabb) első körét, mert levágta a második kanyart. Nem ő volt az egyetlen, a pilóták sorban fékezték el magukat a célegyenes végén.

Hamilton másodjára már nem rontott akkorát (a 13-as kanyart elfékezte), de csak a második időt autózta, 3 tizeddel volt lassabb a finnél. A két Mercedes mögött a Pérez, Sainz, Verstappen, Leclerc, Ricciardo, Gasly, Albon, Stroll sorrend alakult ki az első tízben a Q1 hajrája előtt, míg a kieső helyeken Ocon, Räikkönen, Giovinazzi, valamint az egyaránt idő nélkül álló Grosjean és Latifi tanyázott.

A két Mercedesen kívül (Hamilton ki sem jött, Bottas pedig nem új gumit tett fel) mindenki úgy gurult pályára az első szakasz végi tűzijátékra, hogy javítani készül az idejét. Az utolsó ötösből Oconnak simán sikerült kiverekednie magát,

Kimi Räikkönennek pedig már a mért köre első kanyarjában sikerült megváltania oda a jegyét: a 2007-es világbajnok megforgott, így nem javított és az utolsó lett.

Räikkönenen kívül Grosjean, Giovinazzi, Magnussen és Latifi esett még ki, a két Ferrari pedig kezdhetett aggódni a pénteken még elérhetőnek tűnő Q3-ba jutás miatt, Leclerc ugyanis csak a 14., Vettel pedig a 15. helyet szerezte meg. Az egymás után javító versenyzők a két Mercedest nem tudták letaszítani az élről, Hamilton mögött Kvjat, Ocon, Verstappen, Ricciardo, Pérez, Gasly, Norris és Stroll vol az első tíz sorrendje.

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes

A Williamsszel George Russell ismét nagyot ment, a két Ferrarit megelőzve jutott tovább a Q1-ből a Q2-be, miközben csapattársa csak a 19. rajtkockát szerezte meg.

A Q2-re három pilóta, Hamilton, Bottas és Verstappen jött ki a közepes gumikon, azaz ők próbáltak meg továbbjutni a sárga Pirelliken, hogy vasárnap azokon rajtolhassanak. Mindez azonban a vártnál nehézkesebbnek ígérkezett,

főleg Hamiltonnak, aki túl szélesen fordult az utolsó kanyarban, ami miatt törölték az idejét, így mehetett ki a bokszba egy friss közepes szettért.

Bottas és Verstappen sem lehetett nyugodt, az első mért körök után előbbi ugyanis csak a negyedik, utóbbi csak a hetedik helyen állt, miközben Ricciardo vezetett Sainz és Pérez előtt. A kiesőzónában ekkor egy Mercedes, egy Red Bull, egy Ferrari és egy Racing Point helyett foglalt Hamilton, Albon, Vettel és Stroll révén.

Hogy miért jelenthet problémát, ha valaki nem tud elsőre összehozni egy mért kört, azt hamarosan Hamilton kárán láthattuk: alig több, mint két perccel a Q2 vége előtt ugyanis Vettel összetörte a Ferrariját a négyes kanyarban, az időmérőt pedig félbe kellett szakítani.

Vettel leírta a Ferrarit

Az ekkor a 15. helyen álló hatszoros világbajnok szerencséje az volt, hogy 2 perc 15 másodpercnél állt meg az óra, volt tehát még ideje egy mért körre, arra azonban

a kockáztatás helyett már lágy gumin küldte ki őt a Mercedes, így a vasárnapi futamon taktikai hátrányban lehet Bottashoz és Verstappenhez képest.

Nem csak ő próbált azonban kétségbeesetten elkezdeni még egy gyorskört az edzés újraindításakor, hanem a teljes mezőny is, ami perceken át a bokszutcában várakozó autókat, majd a felvezető körön hatalmas tülekedést eredményezett. Egyetlen autó nem volt ott a bolyban: Lance Strollé, akit a piros lámpa mögötti sorból kellett a szerelőknek visszatolnia a garázsba valamilyen műszaki hiba miatt.

A Mercedes valamiért olyan sokáig várt, hogy Hamilton csak a sor végén tudta elhagyni a bokszutcát, majd az első kanyarban megcsúszott a hideg gumikon, így esélye sem volt utolérni és megelőzni az előtte haladókat. Mindez azt eredményezte, hogy a hatszoros világbajnok kevesebb, mit két másodperccel a Q2 vége előtt szelte át a célvonalat, hogy megkezdje a gyorskörét, miközben mérnöke sürgette, hogy azonnal lépjen a gázra.

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes

A hatszoros világbajnok végül a lágy gumikon bejött a negyedik helyre Ricciardo, Bottas és Sainz mögé. A kiesős között az autóját összetörő Vettel mellett Russellt, Strollt, Kvjatot és a hajrában forgalomba kerülő, a Ferrarijából dühösen csapkodva kiugró Leclerc-t találtuk.

A Q3-ra aztán lenyugodtak a kedélyek, és mondhatni minden visszaállt a normál kerékvágásba, magyarán ismét Hamilton volt az élen, akit nem igazán zavart meg a Q2-es kálváriája, és 1:31.391-es körével 8 tizedet adott a második helyezett Bottasnak, aki mögé Verstappen sorolt be. A Red Bullt Ricciardo, Pérez, Sainz, Ocon, Albon, Gasly és Norris követte.

Bottas a második mért körével sem tudott csapattársa közelébe kerülni, mindössze egy kicsit javított, így a nagyot hajrázó Max Verstappen is megelőzte.

Az idejéből minimálisat faragó Hamilton elsőségét azonban ő sem veszélyezettte, aki végül 1:31.304-es körrel, 563 ezredes előnnyel szerezte meg a pole pozíciót Verstappen és Bottas előtt.

A negyedik helyre Sergio Pérez jött be a Racing Pointtal, mögötte Ricciardo, Sainz, Ocon, Norris, Gasly és Albon lett végül az első tíz sorrendje.

Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, COVID, tesztelés
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Toto Wolff, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-2, rajt, baleset
Forma-2, Mick Schumacher, Prema, Orosz Nagydíj
Forma-1, Orosz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Ineos logo
Forma-1, Orosz Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Esteban Ocon, Renault
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Vettel, Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Pérez, Racing Point
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Russell, Williams
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Bottas, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Albon, Red Bull
auto-prix auto Horizontal
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, sor, bokszutca
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, baleset
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, szurkoló, Darth Vader
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Alex Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull Racing
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes, Valtteri Bottas
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Orosz Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes

„Az egész hétvégén jónak tűnt a tempóm, majd a Q1-ben és a Q2-ben is. A Q3-ban is javultam, de a többieknek többet sikerült. Eléggé érzékenyek itt a gumik, az első Q3-as körömben túl hidegek voltak, a másodikban pedig nem tudtam gyorsabb lenni. Vannak kérdőjelek ezzel kapcsolatban, de a harmadik helyről rajtolni itt elég jó, ráadásul a jó gumikon leszek” – értékelt Bottas.

„Küszködtünk a megfelelő egyensúly megtalálásával a hétvégén, mivel a pálya elég csúszós. Ma reggel sem voltam még teljesen elégedett, az időmérő alatt azonban sokat dolgoztunk azon, hogy tökéletes legyen az egyensúly, az utolsó Q3-as köröm pedig nem volt rossz. Nem számítottam rá, hogy második leszek, úgyhogy örülök ennek” – nyilatkozta a második helyről rajtoló Verstappen.

– kezdte Hamilton. – A Q2-ben kint akartam maradni, hogy legyen időm, de a csapat behívott új gumikért, aztán jött a piros zászló. Kockáztattunk, továbbjutottunk, de holnap a lágyakon rajtolok, ami nem jó. Kétségtelen, hogy holnap a rajtnál valószínűleg megelőznek a szélárnyék miatt, emiatt nehéz lesz megnyerni a versenyt.”

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix