Társoldalunk:

Bottas első, Hamilton csak 19. lett a balesetekkel tarkított szocsi nyitányon

2020.09.25., 09:50
rendezés

Valtteri Bottas és a Mercedes kezdte az élen az Orosz Nagydíj hétvégéjét a balesetekkel és kicsúszásokkal tűzdelt, egyszer piros zászlóval félbeszakított első szabadedzésen. A finn pilóta mögött Daniel Ricciardo végzett a második, Max Verstappen a harmadik helyen, miközben Lewis Hamilton csupán tizenkilencedik lett.

Kellemes, szeptember végi 25 fokos időjárás fogadta a mezőnyt Szocsiban, az Orosz Nagydíj első szabadedzésén. A szokottak szerint álmoskásan induló első tréning elején mindenki megtette az ilyenkor szokásos installációs köröket, negyed óra eltelvével azonban csak a két Mercedesnek volt ideje, Valtteri Bottas állt az élen 1:37.313-mal lágy gumikon, mögötte Lewis Hamilton következett 1:37. 716-tal keményeken. Hogy ezek mennyire visszafogott körök voltak, azt jól mutatja, hogy a tavalyi első szabadedzésen Charles Leclerc 1:34.462-es körrel végzett az élen.

Bottas egyből gyors volt - Galéria!Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason

A két Mercedes után a többiek is fokozatosan kimerészkedtek, a köridők azonban nem akartak rohamosan javulni, noha a pálya tisztulásával többen is bementek az 1:37-es határ alá. Az első igazán ütős időt a lágy gumin megjelenő Bottas tette le az asztalra az első fél óra végén, 1:34.923-as köre 1,6 másodperccel volt gyorsabb a második helyen közepes gumis körrel álló Sergio Pérez idejénél.

A másik Mercedesben Hamilton is kint volt lágy gumin, ő azonban már nem tudott mér kört futni, ugyanis Carlos Sainz a hetes kanyarban a falhoz csapta a McLarent.

A spanyol pilóta túl nagy tempóval fordult be, megcsípte a poros ívet (ne feledjük, a szocsi pálya gyakorlatilag utcai pályának felel meg, hiszen év közben nem használják), majd háttal lekoccolta a falat. Mivel a lebontott hátuljú McLarennel ezután visszakocogott a bokszba, közben pedig törmelékkel szórta tele az aszfaltot, pár perc erejéig virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe. Másoknak is gondot hozott a poros pálya, Danyiil Kvjat például a 15-ös kanyarban forgott meg, de ő távol tudta tartani magát a faltól.

Sainz összetört McLarenje

Sainz kicsúszása mindenkit megakadályozott abban, hogy az első szett gumijával tovább javítsa az idejét, így az első 40 perc során már nem változott az állás, Bottas maradt az élen, mögötte Pérez, Verstappen, Ricciardo, Leclerc, Gasly, Sainz, Kvjat, Ocon, Stroll volt a sorrend az első tízben.

A kisebb szünet után folytatódott a körözés, Hamilton az edzés elején használt kemény, Bottas a korábban feltett közepes gumin jelent meg, de mindkettejüknek komoly gondjai akadtak a fékekkel. A hatszoros világbajnok a célegyenes végén blokkolta mindkét első kerekét, majd közölte, hogy „ezeknek a gumiknak annyi", és visszatért a bokszba. Nem sokkal később Bottas futott ki füstölő kerekekkel a bukótérbe, ő a 13-as kanyarban tette meg ezt.

Túl sokáig azonban ezúttal sem gyakorolhattak a versenyzők, Nicholas Latifi ugyanis a tizes kanyarban a falhoz csapta a Williamst, ő ráadásul nem úszta meg annyival, mint Sainz, így piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést az autó mentéséhez, ami eltartott egy darabig, így mire ismét zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, már csak 27 perc volt hátra a gyakorlásból.

Latifi nagyobbat esett, mint Sainz

Ezúttal sem kellett sokat várni az első vezetői hibára, Romain Grosjean forgatta meg a Haast a 13-as kanyarban, de sikerült egyben tartania az autót. Eközben Max Verstappen lágy gumin feljött Bottas mögé a második helyre, de több mint 6 tizeddel elmaradt a finn korábban futott idejétől. Nem sokkal később Daniel Ricciardo meg is előzte a Red Bullt, és átvette a második helyet, de az ő hátránya is fél másodpercre rúgott a Mercedes mögött.

A félbeszakítás és a VSC miatt elég vegyes képett mutatott a sorrend az edzés végén, mivel nem mindenki lágy gumin teljesítette a leggyorsabb körét, így az egyetlen, amit biztosan le lehetett vonni a látottakból, az az, hogy a Mercedes rögtön gyors volt, és ezen a hétvégén is nehéz lesz megszorongatni.

Verstappen mögött a két Racing Point zárt Pérez-Stroll sorrendben, mögöttük Ocon, Kvjat, Albon, Vettel és Gasly tette teljessé az első tizet. Charles Leclerc a 11. lett, az edzés eleji kemény gumis körén nem javító, az elfékezett kemény keverékkel később további köröket futó Hamilton pedig csupán a 18. helyen zárt.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

GPHírek
09:48

A rekordok hétvégéje jöhet

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat az Orosz Nagydíj első szabadedzése előtt. Nemsokára kezdünk, kedvcsinálónak ajánljuk a futamelőzetesünket!

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
09:49

Szocsi is kísértetvárosra emlékeztet

Ez lesz az első idei hétvége, ahova nagyobb létszámú közönséget beengednek, a csütörtöki előkészületeken azonban ez egyelőre nem érződött.

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Antonin Vincent / DPPI/ANTONIN VINCENT/Antonin Vincent
GPHírek
09:50

Kifogástalan az időjárás

Zavartalanok a körülmények, várhatóan nem befolyásolja majd eső a hétvége alakulását.

GPHírek
09:58

Verstappent hidegen hagyja Hamilton esélye

Már vasárnap lehetségessé válik, hogy Lewis Hamilton beérje Michael Schumacher győzelmi rekordját, de Max Verstappent ez egyáltalán nem hatotta meg.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
10:00

Zöld zászló!

Verstappen már előre kiállt a bokszutca végére, Gasly, Vettel, Giovinazzi és Albon is rögtön követi őt egy-egy installációs körre.

GPHírek
10:04

Hamilton rajtgyakorlattal kezd

Rendszerellenőrzésekkel indul a tréning, ahogy ezt megszokhattuk. Hamilton rögtön megállt a bokszutca végén és rajtot gyakorolt. Kemény keverékekkel ment ki, e téren a mezőny egyelőre nem egységes, de az installációs körök esetén ez nem jelentős.

GPHírek
10:07

Hamiltoné a nap első mért köre

A brit pilóta 1:37.716-tal kezd, nem sokat teketóriázott. Bottas közepes keverékű abroncsokkal van kint, így lehetséges, hogy eleinte gyorsabb lesz.

GPHírek
10:09

Bottas átvette a vezetést

Ahogy ez várható, Bottas a közepesekkel gyorsabb Hamiltonnál, 1:37.313-ra javított. Ennél azonban fontosabb, hogy a pilóták milyen benyomásokat szereznek a megszokottaknál simább aszfalton.

GPHírek
10:10

Tavaly a Ferrari volt a leggyorsabb

Ahogy az idén már sokszor előfordult, a Ferrari tavalyi eredményéhez mérjük az idei köridőket. Szocsiban is Charles Leclerc volt tavaly a leggyorsabb az első szabadedzésen 1:34.462-vel, ezt az idén aligha ismétli majd meg.

GPHírek
10:11

Többen is kiszálltak az első mért körök után

Stroll, Giovinazzi és Russell is maszkra cserélte a sisakot az első installációs körök után, ezek szerint javítani vagy állítani kell az autóikat a folytatás előtt.

GPHírek
10:14

Norris új orrkúpot tesztel

Lando Norris új orrkúpot és első szárnyat kap az első szabadedzésre, ha beválnak az új alkatrészek, akkor a hétvége további szakaszára is fent maradhatnak az autóján. Csak egy szett van, úgyhogy Carlos Sainz ebből a körből kimarad.

GPHírek
10:17

Ez fogadja a pályára érkezőket

Szocsiban sem aprózzák el a járványügyi óvintézkedéseket. Mindössze nyolc nemzetközi tudósító utazott el a helyszínre.

GPHírek
10:18

Albon felkavarja az állóvizet

Hosszú percek teltek el anélkül, hogy bárki is pályára lépett volna, de a Red Bull szerencsére pályára küldte Alex Albont, így van esély arra, hogy történjen valami.

GPHírek
10:21

Közepessel Kvjat is gyorsabb Hamiltonnál

Kvjat is futott mért kört az Alpha Taurival, ez 0,3 másodperccel lassabb Bottas eredményénél. Ez beszédes, hogy mennyire kezdetlegesek egyelőre a körök, de ezt Leclerc tavalyi tempója is igazolja.

GPHírek
10:24

Leclerc lágyakon kezd a Ferrarival

Más megközelítéssel dolgozik a Ferrari, mint a többiek, Leclerc-nek szólt a mérnöke arról is, hogy ellenszél fúj a célegyenesben. Pérez közben átvette a vezetést 1:37.304-gyel közepeseken.

GPHírek
10:25

Ricciardo megjárta a bukóteret

Az ausztrál pilóta megközelítette a védősávot, de az aszfaltozott bukótereknek köszönhetően időveszteséggel megúszta a kirándulást.

GPHírek
10:26

McLaren: Gyenge a tapadás

Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke a Sky Sportsnak elmondta, gyenge a tapadás a pályán, ezért a pilótái egyelőre küszködnek, de mozgalmas programot terveztek maguknak, ezért ezen úrrá kell lenniük. 

GPHírek
10:27

Ocon a 2. helyen, de nem elégedett

Kvjat és Ocon állt az élre, de a francia pilóta jelezte, hogy sokszor leér az aszfaltra az autója padlólemeze. Mindkét versenyző közepes keverékű gumikon megy, egyelőre ezek az abroncsok válnak be a leginkább.

GPHírek
10:29

A McLaren érdekes stratégiákra számít

Az Orosz Nagydíj kapcsán félő, hogy egy kerékcserés verseny lesz, de Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azt mondta a Sky Sportsnak, hogy a lágy gumik egy kör után már nem működnek jól, ezért érdekes versenystratégiákra számít.

GPHírek
10:30

Hamilton is jön lágyakkal

A Mercedes bő fél óra alatt a két autóján mindhárom gumikeveréket kipróbálja, ez kissé szokatlan, de az idén már többször láthattuk, hogy a csapatok már az első szabadedzésen különböző programokat futnak. 

GPHírek
10:32

Bottas egy nagyságrenddel gyorsabb Verstappennél

A finn pilóta autójára felkerültek a lágy gumik, Verstappen viszont a spektrum másik végén keményekkel próbálkozott, így nem csoda, hogy 1,8 másodperc a különbség. A Mercedes 1:34.923-mal közelít a tavalyi legjobb körhöz. 

GPHírek
10:33

Sainz a falhoz csapta a McLarent

A spanyol versenyző összetörte a McLaren hátulját, a hátsó szárny biztosan cserélendő, de úgy tűnik, a hátsó futómű is sérülhetett. Az autó lábon araszol vissza a bokszba, közben VSC van érvényben.

GPHírek
10:37

Kvjat is megpördölt

Sainz balesete után néhány pillanattal Kvjat is megpördült, mindkét eset a poros pálya számlájára írható. A visszajátszás szerint Grosjean és Leclerc is veszélyes helyzetbe került, a 2-es kanyarnál megpróbált beszúrni a Ferrari mellé, de Leclerc okosabb volt, inkább kiengedte az autóját a bukótérbe.

GPHírek
10:40

Zavaros a helyzet a gumik terén

A VSC nem jött jókor, többen is próbáltak volna éles kört futni lágyabb keverékeken, de Sainz balesete ezt megakadályozta. Ennek is köszönhetően furcsa most az élmezőny sorrendje, a gumihasználat terén is.

1. Bottas (lágy)
2. Pérez (közepes)
3. Verstappen (kemény)
4. Ricciardo (kemény)
5. Leclerc (lágy)
6. Gasly (közepes)

GPHírek
10:44

A McLaren még vizsgálja Sainz autóját

Sainz kiszállt a McLarenből, Seidl szerint egyelőre vizsgálják, hogy javítható-e az autó még ezen az edzésen. A második félidő még csak most kezdődik.

GPHírek
10:46

Vettel nem is Silverstone-ba igazol?!

A Liverpool FC szurkolóinak szlogenjével drukkolnak Vettelnek az Orosz Nagydíjon. A német versenyző jövőre a Silverstone-ban működő Aston Martin pilótája lesz.

GPHírek
10:49

Galériánk a pénteki eseményekről

Kattintásra galéria nyílik!Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason
GPHírek
10:51

Hamilton rögtön tönkretett egy kemény szettet

A VSC-s fázis alatt a Mercedesnél úgy döntöttek, hogy elég volt a lágy gumikból az első tréningen, úgy is, hogy Hamilton nem futott mért kört ezekkel az abroncsokkal. Keményekkel küldték ki a brit pilótát, gyaníthatóan hosszabb etapra készültek, de a hideg fékekkel Hamilton rögtön tönkretette az abroncsokat.

GPHírek
10:54

Piros zászló!

Nicholas Latifi alaposan összetörte a Williamst. A pilóta úgy tűnik, jól van. A károk alapján súlyos esetnek látszott, de a visszajátszás szerint nem volt vészes ütközés. 

GPHírek
11:00

Furcsa technikai hiba a Red Bullnál

Egy tűzoltókészülék működésbe lépett a Red Bullnál. Szerencsére, csak vaklárma, és egyébként is van idő elhárítani a problémát, mert még mindig piros zászló van érvényben.

GPHírek
11:03

Újra szabad a pálya

A pilóták ezúttal rögtön birtokba vették a pályát, a két Red Bull például lágy gumikkal jön, így várható, hogy az utolsó harmad során változik a sorrend.

GPHírek
11:07

Verstappen feljött lágyakkal a 2. helyre

Az első két szektorban nem szerepelt jól, az autója is ingatag volt, de a pálya végén abszolút leggyorsabb volt, és 0,654 másodperces hátránnyal feljött Bottas mögé lágyakkal.

Grosjean közben kicsúszott a 13-as kanyarban, de Verstappent ez nem befolyásolta.

GPHírek
11:10

Pérez egyelőre sokkal gyorsabb Strollnál

Stroll is kapott lágy gumikat az autójára, ennek ellenére továbbra is 1,5 másodperccel lassabb Péreznél, pedig az ő autóján minden új fejlesztés megtalálható. Ennél több van a kanadai pilótában.

GPHírek
11:12

Csak noszogatni kellett Strollt

A kanadai pilóta feljött csapattársa mögé az 5. helyre, a hátránya bő 1 tized, de ő lágyakkal ment, míg Pérez közepesekkel.

GPHírek
11:13

Morognak a pilóták a forgalom miatt

Gasly és Verstappen is panaszkodott, mert lassabb autók mögé ragadtak be. Nem ez az első alkalom, hogy kiborultak, mert akadályozzák őket.

GPHírek
11:16

Hamilton egyelőre csak a 19. helyezett

A brit pilóta mindössze Latifit előzi meg, aki összetörte az autóját, de hozzá kell tenni, hogy pont a baleset idején akart gyors kört futni lágy abroncsokkal, utána inkább hosszabb etapra állt át.

GPHírek
11:20

Pérez nem gyorsult lágyakon, Ricciardo igen

A Renault pilótája feljött a 2. helyre lágy gumikkal, Pérez ezt egyelőre nem tudta megtenni, nem javított a korábbi, közepes keveréken elért eredményén, feltehetőleg az üzemanyagszint miatt.

GPHírek
11:26

Vettel ezúttal előrébb jár Leclerc-nél

Az összehasonlítás viszont nem teljesen fair, mert a 9. helyezett Vettel kapott lágy és közepes keverékű gumikat, a 11. helyen álló Leclerc pedig lággyal és keménnyel próbálkozhatott.

GPHírek
11:29

Grosjean megint rosszkor van rossz helyen

A Haas pilótája kicsúszott, ekkor Pérez felzárkózott mögé, de a francia versenyző nem akarta elengedni ellenfelét. Leclerc már korábban morgott miatta a rádión, azt emlegetve, hogy Grosjean azt hiszi, ma van a verseny.

GPHírek
11:30

Rácáfolnak a McLaren csapatfőnökére?

Andreas Seidl az edzés elején azt mondta a Sky Sportsnak, hogy a lágy gumik egy körön túl nem fogják bírni a terhelést, ennek ellenére a pilóták egyelőre nem panaszkodnak a rádión. 10-11 körös etapokat is megtettek.

GPHírek
11:32

Pérez a végén csak kizavarta Grosjeant a pályáról

A mexikói pilóta ugyanúgy beszúrt francia ellenfele mellé a 2-es kanyarban, ahogy Grosjean is tette azt Leclerc-rel. A Haas versenyzője tanult az előző esetből, inkább kiengedte az autót a bukótérbe.

GPHírek
11:33

A pénteki edzések világbajnoka zárt az élen

Bottas volt a leggyorsabb a Mercedesszel az Orosz Nagydíj első szabadedzésén, mögötte Ricciardo, Verstappen, Pérez és Stroll alkotja az első 5 helyezettet. Az időkből nem igazán lehet kiindulni, ezt alátámasztja Hamilton 19. helye is. 

Ezzel most megköszönjük a figyelmet, nemsokára jövünk további hírekkel!

Még több bejegyzés