Az élcsapatok elbuktak, óriási meglepetést hozott az Olasz Nagydíj

Események

Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
MONZA, ITALY - SEPTEMBER 06: Race winner Pierre Gasly of France and Scuderia AlphaTauri celebrates in parc ferme during the F1 Grand Prix of Italy at Autodromo di Monza on September 06, 2020 in Monza, Italy. (Photo by Luca Bruno - Pool/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Formaságnak tűnt Lewis Hamilton 90. győzelme, de a stratégák ritka hibát követtek el, ezért a brit pilóta a mezőny végére került. Valtteri Bottas már a rajtnál elvesztette az esélyét, Max Verstappen és a két Ferrari feladta a versenyt, amit Charles Leclerc óriási balesete miatt meg is szakítottak. Remek taktikai húzásával Pierre Gasly óriási győzelmet szerzett az Alpha Taurival.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Kevesen fogadtak volna a Mercedesek ellen az Olasz Nagydíj előtt, de váratlan események sorozatának köszönhetően a világbajnoki címvédő autói még a dobogóra sem jutottak el a monzai futamon, ahogy a Red Bull-pilóta és Ferrari-versenyző sem ért oda a legjobb három közé.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj

Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo

Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll

Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

A szezon nyolcadik futamát a francia Pierre Gasly nyerte meg a 10. helyről rajtolva, ezzel a Scuderia Alpha Tauri történetének első győzelmét szerezte meg. Ez a második alkalom, hogy a Red Bulltól tavaly eltanácsolt pilóta dobogóra állhatott, és

a faenzai istálló történetének második győzelme, a 2008-as Olasz Nagydíj megnyerése után.

A szombati időmérő edzés alapján a rajtrács első 10 helyezettje lágy gumikon rajtolt, a 11. helyezett Danyiil Kvjat kakukktojásként keményeket választott, majd Esteban Ocon és Charles Leclerc szintén támadó hozzáállással lágyakat választott. Mögöttük Sebastian Vettel kivételével mindenki közepesekkel kezdett, kivéve Sebastian Vettelt, aki a 17. helyen a keményekre és hosszú első etapra szavazott.

Eleinte úgy tűnt, Hamilton a rajtnál nagy lépést tett a győzelem felé. A pole pozícióból indulva kérdés sem fért ahhoz, hogy megtartja a vezetést, ráadásul a mellőle kezdő Valtteri Bottas láthatóan később reagált a piros lámpák kialvására. Mire a finn pilóta feleszmélt, Carlos Sainz a 3. helyről már elé került, és Bottas annyira megzavarodott, hogy a Roggia-sikánban Lando Norris is elment mellette.

Bottas és Norris autója összeért, a Mercedes versenyzője ezért arra gyanakodott, hogy defektet kapott, de mérnöke tájékoztatta, hogy a guminyomás rendben van, és hosszú első etapra készüljön. Az később kiderült, hogy Bottas padlólemeze megsérült, lendületet vesztett, és Sergio Pérez, valamint Daniel Ricciardo is elment mellette, beszorult a hatodik helyre, ráadásul a forgalomban az autója is melegedni kezdett.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

Hamilton közben a Mercedes versenyképességével nem összemérhető McLarent vezető Sainz előtt folyamatosan növelte az előnyét, egymás után futotta a leggyorsabb köröket, így nem kellett aggódnia attól sem, hogy a kerékcserék során elévágnak.

Hamilton a 14. körben már 9 másodperccel vezetett, lényegében ellenfél nélkül haladt pályafutása 90. futamgyőzelme felé.

Rémálomba illően indult a verseny a Red Bull számára: Max Verstappen az 5. helyről nemhogy javítani nem tudott, visszacsúszott a 7. pozícióba, és nem tudott mit kezdeni Bottasszal, Alexander Albont pedig először összeakadt Pierre Gaslyval és átvágta a sikánt, majd leszorította Romain Grosjeant, ezért ötmásodperces büntetést kapott.

Ennél is szerényebb volt a kezdés az egyébként is küszködő Ferrari számára.

Charles Leclerc lágy gumikkal sem tudott előrébb lépni a 13. helyről, beszorult a közepesekkel haladó Kimi Räikkönen mögé, Sebastian Vettel autóján pedig a 6. kör végén elromlott a brake-by-wire rendszer, ezért a négyszeres világbajnok a célegyenes végén nem tudott befordulni, és a kör végén feladta a versenyt.

Hamiltont rosszkor hívták ki a bokszba

A futam az első 20 kör során zavartalanul ment, a pilóták többsége meg tudta nyújtani az első etapot, ezért a 17. körben kemény gumikra váltó Leclerc és Pierre Gasly kivételével mindenki ki tudta várni, hogy a 20. körben a pályára lépjen a biztonsági autó Kevin Magnussen kiesése miatt. A Haas pilótája műszaki hiba miatt a bokszutca bejárata előtt leparkolt az autójával, ezért a versenyirányítás lezárta a bokszutcát.

A Mercedesnél és az Alfa Romeónál azonban ezt nem vették észre, Hamiltont az élről és Antonio Giovinazzit kihívták rögtön kerékcserére, ezért később vizsgálni kezdték őket.

A többi csapatnál résen voltak, ezért átmenetileg Carlos Sainz vezetett a 2. helyre visszaérő Hamilton előtt, de a 23. körben megnyitott a bokszutca, és Lance Stroll, valamint a korábban kereket cserélő Gasly és Leclerc kivételével mindenki kereket cserélt. Ennek köszönhetően Hamilton vezetett Stroll és Gasly és Leclerc előtt, mögötte Räikkönen, és Giovinazzi következett, a kerékcsere után Sainz és Norris a 6-7. helyre ért vissza.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

A helyzet nyertese Bottas volt, aki Sergio Pérez lassú kerékcseréjét kihasználva a bokszban megelőzte a mexikói pilótát és Daniel Ricciardót is, de így is csak a 8. helyezett volt a sorban. Kisvártatva ki is derült, hogy Giovinazzi 10 másodperces stop & go büntetést kap, ezek után lehetett arra számítani, hogy ez lesz Hamilton sorsa is, de a Mercedesnél a rádión próbáltak amellett érvelni, hogy a bokszbejáratnál nincs piros zászló.

Leclerc ijesztő balesetet szenvedett

A biztonsági autó távozása után felocsúdni sem volt idő, Leclerc a Parabolicában hatalmas balesetet szenvedett. A monacói pilóta nagy sebességgel a védősávnak csapódott, és bár gyorsan életjelet adott magáról, egyértelmű volt, hogy ismét szükség lesz a biztonsági autóra. A Ferrari olyan mélyen belefúródott a gumifalba, hogy a 27. körben a versenyt is leállították.

Ez főnyeremény volt Stroll számára, mert a piros zászló alatt lehetőséget kapott, hogy időveszteség nélkül elvégezzék a kerékcseréjét, és Jo Bauer felügyelete mellett a Mercedes javításokat is végezhetett Bottas autóján. Ez sovány vigasz volt a számukra, mert

Hamilton is megkapta a 10 másodperces stop & go büntetést, ami azt jelentette, hogy az újraindítás után három körön belül ki kellett állnia a bokszba. Némi vita után James Vowles azt kérte Hamiltontól, hogy ezt rögtön tegye meg.

A szabályok szerint a piros zászló után ismét állórajttal folytatódott a verseny: Hamilton elhúzott az élen, de résen kellett lennie, mert Gasly is jól indult, viszont a Roggiában már neki keleltt védekeznie Räikkönen ellen. Giovinazzi is tartotta a 4. helyet, Stroll viszont elhagyta a pályát, ezért Sainz meg tudta előzni, de az Ascari féktávjánál már ismét ő volt előrébb, mielőtt Sainz visszaelőzte őt a célegyenes végén.

A megbeszéltek szerint Hamilton azonnal letöltötte a büntetését, a 29. kör elején 29 másodperces hátránnyal az utolsó, 17. helyre jött vissza, 20 másodperccel a 16. helyezett Albon mögött.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

Gasly magabiztosan vezette a versenyt az Alpha Taurival, 12 évvel azután, hogy Vettel megnyerte az Olasz Nagydíjat a csapat elődjének számító Toro Rossóval. A 30. körben Gasly mögött Räikkönen, Giovinazzi, Sainz, Stroll, Norris, Bottas, Ricciardo, Ocon és Kvjat autózott pontszerző helyeken, Verstappen csak a 14. helyen haladt, de legalább megúszott egy büntetést, mivel még a piros zászló előtt összeakadt Pérezzel.

A holland pilóta azonban nem sokáig húzta, miközben Giovinazzi is letöltötte a büntetését, a Red Bull versenyzője a bokszban feladta a versenyt, így Hamilton a 15. helyre jött fel, de a tempója eleinte nem volt jelentősen jobb Gaslyénál, a 32. körben viszont a verseny leggyorsabb körét futotta.

Hamilton jött fel, Sainzot hiába lassították

Hamilton és Giovinazzi büntetése révén Sainz feljött a 3. helyre, majd a 34. körben kihasználta Räikkönen megcsúszását is, az Alfa Romeót megelőzve a 2. helyre lépett, és 4 másodperces hátrányból üldözőbe vette az élen álló Gaslyt. Mérnöke hiába mondta neki, hogy nem kell sietni, Sainz érezte, hogy hajtania kell, hogy legyen esélye az Olasz Nagydíj megnyerésére.

Räikkönen közben egyre inkább visszaesett a mezőnyben, sorban megelőzte őt Stroll, Norris, Bottas és Ricciardo is. Hamilton utolérte a 14. helyezett Albont, de nem tudott előzni, és Bottashoz hasonlóan neki is oda kellett figyelnie az autója hőmérsékletére. A helycsere végül a 40. körben történt meg, amikor Albon először a Parabolicában majd a célegyenes végén is kicsúszott, így Hamilton a Roggia előtt körbe tudta őt autózni.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

George Russell és Romain Grosjean kisebb ellenállást mutatott, így a brit pilóta gyorsan feljött a 12. helyre, később megelőzte Nicholas Latifit, és a 47. körben utolérte Räikkönent is. Az Alfa Romeót valósággal átlépte, így feljött a pontszerző, 10. helyre, ami azért is fontos, mert jogosulttá vált a leggyorsabb körért járó bónuszpont begyűjtésére.

Gasly előnye közben a harmadára csökkent, mindössze 1,2 másodperccel haladt Sainz előtt, de kérdéses volt, hogy a McLaren tempója elegendő-e az előzéshez. Az világos volt, hogy hacsak nem ütköznek össze, köztük dől el a győzelem sorsa, mert a 3. helyezett Stroll 2,6 másodperces hátrányban volt.

Gasly tartotta magát, és óriási sikert ért el

Sainz ugyan Gasly közelébe ért, de az utolsó körökben hiába állították maximális teljesítményre a McLaren hibrid rendszerét, a spanyol pilóta nem tudott DRS-távolságon belülre kerülni az Alpha Taurihoz képest. A 24 esztendős pilótának igazán komoly támadást sem kellett kiállnia, magabiztosan vezetett, és az esélyesség terhe ellenére megnyerte az Olasz Nagydíjat.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

Sainz és Stroll révén szokatlan összetételű dobogó alakult ki, a további pontszerző helyeken Norris, Bottas, Ricciardo, Hamilton, Ocon, Kvjat és Pérez ért célba a szezon eddig kétségtelenül legizgalmasabb versenyén.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix