A Mercedes pilótái kettős győzelemre váltották az első két rajtpozíciót a Belga Nagydíjon, Max Verstappen ezúttal kénytelen volt beérni a 3. hellyel. A pontszerzők között több meglepetés is akadt, az viszont várható volt, hogy a Ferrarik nulláztak Spában.
A Belga Nagydíjat a rajttól a célig vezetve Lewis Hamilton pályafutása 89. győzelmét aratta a Forma-1-ben. A világbajnoki pontverseny éllovasának sikere egy pillanatig sem volt veszélyben, Valtteri Bottas egyszer sem tudott támadást indítani ellene és a 3. helyről induló Max Verstappen is csak a rajtpozícióját tudta megtartani.

A Mercedesek jól kapták el a rajtot, és az is kedvezett a számukra, hogy nagyon rövid a táv a La Source-kanyarig. A konstruktőri világbajnokságot vezető csapat pilótái az Eau Rouge után is résen voltak, Max Verstappen hiába igyekezett, Valtteri Bottast is csak támadni tudta, sőt, a Les Combes-tól már védekezni kényszerült Daniel Ricciardo ellen.
Verstappen odafigyelt, hagyott helyet korábbi csapattársának, így nem fenyegetett a baleset veszélye, ezzel le is maradt az élen álló Lewis Hamilton és Bottas mögött. Az első kör hőse Charles Leclerc volt, aki 5 pozíciót javított, és feljött a pontszerző, 8. helyre, egyebek mellett a Sergio Pérez ellen bátor előzést végrehajtó Pierre Gasly-t is megelőzte, de ez nem tartott sokáig, az Alpha Tauri gyorsan visszavette a pozíciót a Ferraritól, és a 4. körben Pérez is visszaelőzte Leclerc-t.
Nem indult jól a futam Lando Norrisnak, a Les Combes-ban kicsúszott, de ő legalább el tudott rajtolni, csapattársa, Carlos Sainz már a rajtrácsra sem jutott el, a bokszból kivezető körében kipufogóhiba lépett fel a McLarennél, ezért a spanyol pilóta nem tudott részt venni a versenyen.
Bottast nem hagyták támadni
A verseny első körei során stabilizálódott a sorrend, Hamilton vezetett Bottas, Verstappen, Ricciardo, Ocon, Albon, Stroll, Gasly Pérez és Norris előtt. A két Mercedes között stabilizálódott a különbség 1,7 másodperc körül, közben Bottas érdeklődött, hogy kihasználhatja-e az egyetlen alkalmat, hogy megnövelt teljesítményszinttel támadja Hamiltont, de mérnöke szerint megállapodtak abban, hogy egymás ellen nem használják ezt a fegyvert.
Én erről nem hallottam” – felelte a finn pilóta, de vette az üzenetet, és haladt tovább csapattársa mögött, miközben Verstappen egyre jobban leszakadt. Folyamatosan romlott a versenyt remekül kezdő Leclerc helyzete is, a rádión is panaszkodott, hogy nagyon küszködik az egyenesekben, és ez egyértelmű is volt, mert sorra előzték meg az ellenfelei, amíg visszacsúszott a 12. helyre csapattársa, Sebastian Vettel elé.
A mezőny megbízhatóan teljesítette a verseny első negyedét, baleset és műszaki hiba sem fordult elő, így Sainztól eltekintve a teljes mezőny haladt a cél felé. Ennek oka, hogy a küzdelem lecsillapodott az első néhány kör után.
Nagy baleset kavarta fel az állóvizet
Nem sokáig tartott a kegyelmi állapot, a 11. körben Antonio Giovinazzi és George Russell látványos balesetet szenvedett. Az olasz pilóta elvesztette uralmát az autója fölött, brit ellenfele pedig ráhajtott a törmelékekre, ezért irányíthatatlanná vált az ő autója is. Alaposan összetört az Alfa Romeo és a Williams, de mindkét versenyző önállóan ki tudott szállni a roncsokból, amelyek rengeteg törmeléket szórtak szét a pályán.
A helyzet alapján nem lett volna túlzás a verseny leállítása sem, de a versenyirányítás csak a biztonsági autót küldte be, erre Leclerc megpróbált azonnal reagálni, és kiment a bokszba, de a Ferrari szerelői nem voltak felkészülve, így csak a 14. helyre tudott visszatérni. Leclerc a mezőny nagy részéhez hasonlóan kemény gumikat kapott.
Az élmezőnyben nem történt nagy átrendeződés, bár Verstappent csak egy hajszál választotta el attól, hogy megelőzze Bottast a Mercedes dupla kiállása után, a holland pilóta azonban maradt ellenfele mögött, megelőzve Gasly-t, aki kemény gumikon indult, ezért nem állt ki kereket cserélni. Így döntött Pérez is, ő lágyakon folytatta a versenyt, mögöttük viszont mindenki kiállt új gumikért.
A bokszutcát megjáró versenyzők között az egyetlen lényeges változás az volt, hogy Alexander Albon megelőzte Esteban Ocont.
Hamilton aggódott az új rajt után
A mezőnyt a 15. körtől engedték el újra, Verstappen próbált tapadni Bottasra, de a két Mercedesnél engedélyezték az előzés üzemmód használatát, így a Red Bull pilótájának ismét csak az maradt, hogy védekezzen Gasly ellen. A két Mercedes meglógott, de Hamilton átmenetileg teljesítménycsökkenésre panaszkodott, mérnöke azonban megnyugtatta, hogy csak átmeneti helyzetről van szó. Igaza lett, a pontverseny éllovasa pár kör alatt 2,5 másodperces előnyt autózott ki.

Gasly tartotta a 4. helyet (a 21. körig, ekkor Ricciardo elment mellette) mögötte az ellenfelek megszabadultak Péreztől, így Ricciardo, Albon, Ocon, Stroll, Norris és Kvjat autózott még pontszerző pozíciókban. Az alsóházban tovább folytatódott a Ferrari szenvedése, Kimi Räikkönen simán, erőből megelőzte Vettelt a 11. helyért, majd a német pilótát csapattársa is utolérte, de a német versenyző úgy leterelte Leclerc-t a pályáról, mintha a győzelemért küzdöttek volna.
Leclerc-t a 25. körben kihívták Vettel mögül, de a második kiállása sem sikerült gyorsan, a monacói versenyző ekkor már számon is kérte a lassú munkát a mérnökén, de nem kapott választ. Leclerc abszolút az utolsó helyre jött vissza, 11 másodperc volt a hátránya még Nicholas Latifi mögött is, de utána átmenetileg az övé volt a leggyorsabb kör.
A 27. körben végrehajtották Gasly kerékcseréjét is, az Alpha Tauri pilótája a 16. helyre jött vissza, szintén közepes keverékű gumikkal, de utána remek tempót diktált, és a pályán előzve feljött a 11. helyre.
Zsibbadás, vibráció, elfékezés
A verseny első negyedéhez hasonlóan a második félidőben sem volt igazi tűzijáték, néhány DRS-sel végrehajtott előzéstől eltekintve kevés említésre érdemes esemény történt, de a pilótáknak különböző problémákat kellett kezelniük. Bottasnak elzsibbadt a lába, ami a fékezésnél okozott gondot, Räikkönen lábára valamilyen folyadék került az autóból, Verstappen vibrációra panaszkodott, Vettel pedig alaposan elfékezte magát, és bár nem aggódott a gumik állapota miatt, azt mondta mérnökének, hogy az ellenfelei „fel fogják falni.”

Akadtak kisebb vezetői hibák Hamilton esetében is, elsősorban a buszmegálló sikánnál akadt gondja a féktávon vagy a kigyorsításnál, ezek azonban egy pillanatig sem veszélyeztették a győzelmét. Bottast viszont figyelmeztették, hogy kerülje a kerékvetőket, ekkor felmerült, hogy a Mercedesnek ismét gondja lehet a hosszú etap miatt, ezt azonban a köridők egyáltalán nem támasztották alá. Magabiztosan vezettek Verstappen előtt, akit Ricciardo követett a 4. helyen a célba.
Az utolsó körök során az akkor még 5. helyezett Albon keményen védekezett Oconnal szemben, de végül a francia pilóta megelőzte. Utolérte őket Norris is, de a McLaren pilótája nem tudott előzni, mert a Renault versenyzője is használhatta a DRS-t a hosszú egyenesekben. Gasly menetelése a második etap során a 8. helyig tartott, a további két pontszerző helyen pedig a Racing Point két pilótája, Stroll és Pérez osztozott.
Hamilton hibátlan volt
Pályafutása 89. győzelmével Hamilton már csak kettővel marad el Michael Schumacher győzelmi rekordjától, de az élen töltött körök tekintetében a brit pilóta megdöntötte a német legenda eredményét.
Nem ez volt a legkönnyebb verseny, az 5-ös kanyarban elfékeztem magam, aztán egyszer az utolsó kanyarban is – mondta a leintés után. – Egy kissé küszködtem, aggódtam, hogy ne járjunk megint úgy, mint Silverstone-ban. Lehet, hogy nem mindenki akarja azt látni, hogy mindig a Mercedesek állnak az élen, de leszegett fejjel dolgozunk tovább. Hihetetlen, hogy ilyen szellemiség vesz körül, egyre jobban kiismerjük az autót. Hamarosan 36 éves leszek, de jobban érzem magam, mint valaha. Nagyon hálás vagyok a csapatnak és a drukkolásért is.”

A 2. helyezett Bottas a leintés után is megismételte, nem emlékszik arra, hogy a csapatnál megállapodtak abban, hogy nem támadják egymást. Elismerte, az egyenesben nem tudta utolérni csapattársát, aki szerinte „hibátlanul” versenyzett ma. Verstappen szerint nem sokat tehetett a Mercedesek ellen, mert nem tudta tartani velük a lépést.
„Nem volt túl évezetes, a közepes gumikkal nem volt jó a tapadás. Kezdtem felzárkózni Valtteri mögé, de szóltak neki, hogy kapcsoljon rá, aztán nem tudtam tartani vele a lépést. Eléggé magányos voltam! Várjuk már Monzát, meglátjuk, ott mire megyünk.”
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható.
Egyelőre nincs eső
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat! Nemsokára kezdődik az idény hetedik versenye, a Belga Nagydíj. A futam egyik legnagyobb kérdése az időjárás, mivel előzetesen volt esély az esőre. Jelenleg nincs csapadék, és a Sky Sports közvetítésében már csak 30 zsázalékos esélyt jósolnak ennek a forgatókönyvnek, és csak a végén jöhet szóba.
Hamilton az időmérőn robbantott
A szabadedzések alapján még azt lehetett gondolni, hogy Verstappennek lehet esélye megszorongatni a Mercedeseket. Az időmérőn azonban jött Hamilton, és nemhogy neki, de még Bottasnak is fél másodpercet adott.
Sainz nem tud elindulni
Itt az első dráma, hiszen a 7. helyre kvalifikáló Sainz a kipufogó meghibásodása miatt nem tud részt venni a Belga Nagydíjon.
?? "There's smoke coming out of the car"@Carlossainz55 radios back to his engineers on his way to the grid and the Spaniard returns to the pits #BelgianGP ???? #F1pic.twitter.com/4Ehgwg2SKJ
— Formula 1 (@F1) August 30, 2020
Ennyi gumija maradt a mezőnynek
Az első hármas nincs gumielőnyben egymáshoz képest, hiszen mindhárman közepesen rajtolnak, és minden szettből pontosan ugyanannyi maradt meg nekik.
What’s on the menu at @circuitspa?#BelgianGP ???? #F1pic.twitter.com/qL8dvo1FTZ
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) August 30, 2020
Valószínűleg egy kiállás lesz
A Pirelli szerint a lágy-közepes a leggyorsabb variáció. Ez az első három helyezettnek nem jöhet szóba, hiszen Hamilton, Bottas és Verstappen is közepeseken rajtol.
Best way to the podium?#Fit4F1#BelgianGPpic.twitter.com/nXVXjLggFY
— Pirelli Motorsport (@pirellisport) August 30, 2020
Senki nem kapott büntetést
A rajtrács ugyanaz maradt, mint ahogyan az időmérőn végeztek a pilóták. Azóta persze Sainz kiesett, hiszen ő nem tud elindulni a futamon.
#F1 - Final Starting grid of the #BelgianGP ????? pic.twitter.com/QJVFQLNT7f
— FIA (@fia) August 30, 2020
Hubert-re emlékeznek
A mezőny a tavalyi F2-es főfutamon elhunyt Anthoine Hubert-re emlékezett, utána pedig felcsendült Belgium nemzeti himnusza.
A minute’s silence in memory of Anthoine Hubert #AH19 ?? pic.twitter.com/YEdrjpY86V
— Formula 1 (@F1) August 30, 2020
Ma lenne 83 éves a McLaren alapítója
A mai napon ünnepelné 83. születésnapját Bruce McLaren, a McLaren csapatának alapítója.
Today at the #BelgianGP we're commemorating the birthday of our founder, Bruce McLaren. Take a look back at the story of McLaren's first ever win, taken at this track in 1968, by Bruce himself. ????pic.twitter.com/X8X0KlLiV2
— McLaren (@McLarenF1) August 30, 2020
30 fok felett az aszfalt hőmérséklete
Ahogyan azt megjósolták, a levegő hőmérséklete ezúttal sem ment 20 fok fölé, jelenleg 18 fokos. Az aszfalt hőmérséklete viszont a 30 fokot is átlépte, egészen pontosan 31 fokos.
Sainzot erőforrásprobléma hátráltatta
A McLaren szerint Carlos Sainz kipufogójának a meghibásodását egy, az erőforrásban fellépő probléma okozta.
A tavalyi tragédia érintettje is ott van
A tavalyi F2-es futamon Hubert-rel ütköző Juan Manuel Correa is ellátogatott a helyszínre.
A real fighter ?? @JMCorrea__pic.twitter.com/4jAOz0h5SK
— Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracing) August 30, 2020
Nem biztos, hogy elsőként érdemes befordulni
Legalábbis a La Source-ba, vagyis az első kanyarba. Utána ugyanis egy nagyon hosszú padlógázas szakasz következik egészen a Les Combes-ig, ahol a szélárnyék remek lehetőséget nyújt az előzésre. Emlékezhetünk, a 2018-as futam első körében egy pillanatig négyen voltak egymás mellett.
Elindult a felvezető kör
Az első három pilóta a közepeseken, az őket követő hét a lágyakon indul. Utánuk Gasly a keményeken, Leclerc pedig lágyakon kezdi meg a futamot, a többiek a sárga oldalfalú abroncsokon vannak.
Rajt: az élen maradt a sorrend
Elrajtolt a mezőny, és bár a Les Combes-nál Ricciardo egy pillanatra Verstappen elé került, a holland pilóta végül vissza tudott jönni. Ocon megelőzte Albont, Leclerc feljött a 9. helyre.
1. kör: egyelőre mindenki megúszta
Az első körben nem történt baleset, mindenki probléma nélkül jött el. Az első négyes között máris kialakult az 1 másodpercnél nagyobb különbség.
2. kör: Leclerc már a 8.
Leclerc Pérezt is megelőzte, és már a 8. helyen áll. A mexikói pilóta mellett Gasly is elment, így visszaesett a 10. pozícióba.
3. kör: Az élen nőnek a különbségek
Az első négy között egyre csak nő a differencia, Hamilton 1.4 másodperccel vezet Bottas előtt, aki 1.7-tel van Verstappen előtt. A holland pilóta további 2.3 másodperccel előzi Ricciardót. Gasly megelőzte Leclerc-t, így ő a 8. helyezett
4. kör: Bottas 1 másodpercen környékén
A finn pilóta megfutotta a verseny eddigi leggyorsabb körét, így a célvonalnál éppen csak kívül volt a DRS-távolságon Hamiltonhoz képest. Leclerc-t Pérez is visszaelőzte, a monacói versenyző rádión azt jelentette, hogy szenved.
5. kör: Hamilton növelte előnyét
Egy pillanatra azt lehetett hinni, hogy Bottas veszélyes lehet csapattársára, de a hatszoros világbajnok lila kört futott, és 1.6 másodpercre növelte a különbséget. Albon 1 másodpercen belül van Oconhoz képest.
6. kör: Leclerc még egy pozíciót veszít
A Ferrari versenyzőjeét Norris is megelőzte, így már nincs a pontszerzők között. Csapattársa, Vettel a 13. helyen áll, kettőjük között Kvjat autózik.
7. kör: szenved a Ferrari
Kvjat is elment Leclerc mellett, mondhatni, szerencséje, hogy mögötte most már a csapattársa halad. Hamilton előnye 1.7 másodperc között mozog, Verstappen lemaradása pedig már több mint 3 másodperc Bottashoz képest.
8. kör: Gasly támadhatja Strollt
A legnagyobb csata jelenleg a 7. helyért zajlik, hiszen a kemény keveréken autózó Gasly 1 másodpercen belül van Strollhoz képest. Rajtuk kívül a két Ferrari és a két Alfa Romeo van egymáshoz képest 1 másodpercen belül.
9. kör: Hamilton előnye állandósul
A hatszoros világbajnok folyamatosan 1.6-1.8 másodperc környékén tartja az előnyét Bottashoz képest. Verstappen viszont folyamatosan szakad le, most már több mint 4 másodperccel van lemaradva a finn versenyzőtől.
11. kör: biztonsági autó
Hatalmas baleset Russell és Giovinazzi között. Bent van a biztonsági autó, a mezőny jelentős része pedig kiálla bokszba. Leclerc esetében a Ferrari nem készült fel a cserére, ezért több mint 10 másodpercet vesztegelt.
?? SAFETY CAR ??
— Formula 1 (@F1) August 30, 2020
Giovinazzi comes off at Fagnes and Russell, taking avoiding action, gets taken off too. Both drivers are out of their cars.
#BelgianGP ???? #F1pic.twitter.com/2ZdDT3E6Ha
Az élmezőny is kiáll
Gaslyt Pérezt leszámítva gyakorlatilag mindenki kereket cserélt, így az élmezőny is. A francia és a mexikói pilóta feljött a 4. és az 5. helyre, Albon pedig megelőzte Ocont.
Nem egymással ütköztek
A két pilóta nem egymással ütközött, hanem Giovinazzi összetörte az Alfa Romeót, és Russell nekiment a leszakadó keréknek, aminek következtében ő is a falban kötött ki. Mindkét pilóta jól van.
Russell had nowhere to go... pic.twitter.com/ezY8dCFM9C
— Vincent Bruins (@VincentJBruins) August 30, 2020
Szinte mindenki keményekre váltott
Azok közül, akik kereket cseréltek, mindenki kemény keverékekre váltott, egyetlen kivétellel, aki pedig Albon. A thai pilóta közepeseken van, ami az elején biztosan gyorsabb lesz a fehér oldalfalú abroncsoknál, de kérdés, hogy kibírja-e a végéig.
Vége a biztonsági autós szakasznak
A 14. kör végén bejön a safety car és újraindul a versenyzés. A Ferrarinál Leclerc-t arról tájékoztatták, hogy jelenleg a B- és a C-terv is szóba jöhet.
Újraindult a verseny
Az élmezőnyben nem változott a helyzet, egyedül Stroll előzte meg Norrist a 9. helyért. Hamilton már több mint 1 másodperccel vezet.
15. kör: kezdődhet minden elölről?
Az élmezőnyben máris jelentős különbségek alakultak ki, és egyedül Ricciardo van 1 másodpercen belül Pérezhez képest.
16. kör: Hamiltonnak gondjai vannak
A rádióban azt jelentette, hogy erőt veszít, de pár másodperccel később arról tájékoztatták, hogy csak az energia menedzseléséről van szó, így nincs probléma. Bottas azért 1 másodpercen belülre került hozzá képest. Hátrébb Räikkönen megelőzte Vettelt, így feljött a 12. helyre.
17. kör: Ricciardo megelőzte Pérezt
Az ausztrál versenyző így üldözőbe veheti Gaslyt. Hamiltonnak valóban ideiglenes gondjai voltak, mivel most már több mint másfél másodperccel van Bottas előtt. A kör végén Albon is elment Pérez mellett.
18. kör: Ricciardo utolérte Gaslyt
A francia pilótának már 18 körösek a gumijai, így nehéz lesz tartania Ricciardót. Pérez a bokszban, Hamilton pedig már több mint 2 másodperccel vezet csapattársa előtt. Bottasszal közlik, hogy ez az etap hosszú lesz, vagyis a Mercedes valószínűleg a verseny végéig ezzel a gumival szeretne menni.
19. kör: a Ferrarik csatáznak
Leclerc megtámadta Vettelt a Les Combes-nál, de a német pilótának sikerült visszavernie a próbálkozást. Apró szépséghiba, hogy mindez a 12. pozícióért zajlik.
20. kör: Gasly még mindig tartja magát
Nemcsak Rcciardo, hanem Albon is utolérte, ennek ellenére a francia versenyző még mindig a 4. helyen áll. Ne feledjük, neki még egyszer mindenképpen ki kell állnia a bokszba.
21. kör: Ricciardo elment Gasly mellett
Eddig tartott ki az Alpha Tauri pilótája, a Les Combes-nál Ricciardo megelőzte őt. Hamilton folyamatosan növeli az előnyét, Verstappen viszont nem szakad le Bottasról.
22. kör: Albon nem tud Ricciardo után eredni
Albonnak nem sikerült az, ami Ricciardónak az előző körben, így beragadt Gasly mögé. A thai pilótának kulcsfontosságú lenne, hogy minél hamarabb átugorja, mert a közepesek nem bírják olyan sokáig.
23. kör: Verstappen tartja a különbséget
Amíg Hamilton előnye már majdnem 3 és fél másodperc, addig Verstappen tartja a másfél másodperc körüli különbséget. Albon továbbra is Gasly mögött.
24. kör: Albonnak összejött az előzés
Három körrel Ricciardo után Albon is elment Gasly mellett, szintén a Les Combes-nál. Leclerc kiállt a bokszba, így vsszaesett az utolsó, 17. helyre.
25. kör: Räikkönen a pontszerzésért támadhat
A finn pilóta 1 másodpercen belül van a 10. Kvjat mögött, így akár a szezonbeli első pontszerzés is összejöhet neki. Leclerc közepeseket kapott, de a kelleténél többet időzött a bokszban.
26. kör: Verstappen leszakadt
A holland pilóta körökön keresztül tartotta a Bottashoz képesti másfél másodperc körüli különbséget, de hirtelen 2 másodperc fölé nőtt a hátránya. Gasly eddig bírta a keményeken, kiállása után a 16. helyre jött vissza a közepesekkel.
27. kör: Leclerc megfutotta a leggyorsabb kört
A friss gumikon a Ferrarinak legalább ennyi sikerélménye lehetett. Hozzá kell tenni, hogy ez neki még csak a 26. köre volt, hátránya majdnem 1 perc Hamiltonhoz képest.
28. kör: Hamilton egy kicsit hibázott
A célegyenesre való kigyorsításánál egy kicsit megcsúszott, de nem veszített vele sokat, előnye már 4 másodpercnél is nagyobb. Vettel azt mondja, hogy nem fogja tudni megelőzni az előtte állókat.
29. kör: Pérez megelőzte Vettelt
Vettel előbbi megszólalása olyannyira beigazolódott, hogy pozíciót vesztett a Racing Pointtal szemben, így visszaesett a 12. helyre.
30. kör: Gasly zárkózik
A kiállása miatt sokat veszített, így vissza kell zárkóznia legalább a pontszerzőkközé. Ezúttal Grosjeant előzte meg a 13. helyért, következik Vettel, akihez képest 2 másodperc a lemaradása.
31. kör: az élmezőnyben nyílik az olló
Hamilton előnye továbbra is 4 másodperc felett, Bottas pedig már 3.6 másodperccel elhúzott Verstappen elől. Ha nem történik semmilyen rendkívüli esemény, akkor borítékolható, hogy ilyen sorrendben állnak fel a dobogóra.
32. kör: Gasly is elment Vettel mellett
A szokásos helyen, a Les Combes-nál előzte meg riválisát, aki ráadásul csúnyán blokkolta a jobb elsőt, és ki is csúszott a pályáról. Ráadióban közölte a csapattal, hogy semmi nem maradt a gumikban.
33. kör: Pérez a pontszerzők között
Gaslyhoz hasonlóan ő sem a safety car alatt állt ki, így neki is fel kell zárkóznia. Jelenleg a 10. pozícióban áll, miután megelőzte Räikkönent.
34. kör: Gasly Pérez után ered
A francia pilótának szintén sikerült elmennie Räikkönen mellett, aki mintha csak másolta volna Vettelt, szintén blokkolta a kerekét.
35. kör: Bottas és Verstappen is panaszkodik
A finn pilóta jelentette, hogy bal lába elkezdett zsibbadni, míg riválisa a vibrációra panaszkodott. Leclerc-nek sikerült megelőznie Magnussent, így feljött a 15. pozícióba.
37. kör: Pérez és Gasly is elment Kvjat mellett
Ezzel kiszorították az orosz pilótát a pontszerzők közül. A következő célpont Stroll lehet, de ő már 7 és fél másodpercre van tőlük.
38. kör: Hamilton hibázott
A Mercedes pilótája blokkolta az abroncsokat, és lecsúszott a pályáról, de előnye még mindig 5 és fél másodperc. Norrisnak szóltak, hogy pályaelhagyásért figyelmeztetést kapott, amire úgy reagált, hogy nem érdeklik őt azok, akik mögötte vannak.
39. kör: Leclerc támadhatja Grosjeant
A monacói pilóta utolérte riválisát, de még mindig csak a 14. helyet szerezheti meg. Stroll előnye 5 másodperc alá csökkent Pérezékkel szemben.
40. kör: Bottasnál gondok vannak
A finn pilóta a Buszmegállónál fékezte el és csúszott le a pályáról. Ráadión figyelmeztették, hogy a jobb első kerekével kerülje a rázóköveket. Előnye jelentős, 6 és fél másodperc Verstappennel szemben.
41. kör: Hamilton is a jobb elsőre panaszkodik
A hatszoros világbajnok kijelentette, nem jó a jobb első gumija. Ocon egy pillanatra 1 másodpercen belülre került Albonhoz képest, de most 1.3-ra van tőle.
42. kör: Ocon utolérte Albont
Most már egyértelműen DRS-távolságon belül van riválisához képest, sőt, a Les Combes-nál meg is támadta őt, de elmennie nem sikerült mellette. Norris szintén Ocon DRS-én belül van.
43. kör: inkább Oconnak kell védekeznie
Az előzés ezúttal sem jött össze, sőt, valódi támadást sem tudott indítani Albonnal szemben. Emiatt pedig Norris nagyon közel került hozzá.
Kockás zászló: Hamilton a Belga Nagydíj győztese
A brit pilóta több mint 8 másodperccel nyert Bottas előtt, aki pedig 7-tel eklőzte meg Verstappent. Ricciardo a 4., míg Oconnak az utolsó körben mégis sikerült megelőznie Albont. Az első tízet Norris, Gasly, Stroll és Pérez egészítik ki. Ferrari nem szerzett pontot, mivel Vettel a 13., Leclerc a 14. pozícióban végzett.
END OF RACE (LAP 44/44)
— Formula 1 (@F1) August 30, 2020
Top 10
Hamilton
Bottas
Verstappen
Ricciardo
Ocon
Albon
Norris
Gasly
Stroll
Perez #BelgianGP ???? #F1pic.twitter.com/JDKRY8sJP9
Hamilton két lépésre Schumachertől
A hatszoros világbajnok pályafutása 89. futamgyőzelmét aratta, amivel már csak 2-re van Michael Schumacher rekordjától. Ezzel megköszönjük figyelmüket, nemsokára jelentkezünk az összefoglalóval és a nyilatkozatokkal, élő közvetítéssel pedig a jövő heti Olasz Nagydíj első szabadedzésén jövünk legközelebb.