Kicsúszása ellenére Hamiltoné a pole Silverstone-ban

Események

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Mercedes' British driver Lewis Hamilton steers his car during the qualifying session for the Formula One British Grand Prix at the Silverstone motor racing circuit in Silverstone, central England on August 1, 2020. (Photo by ANDREW BOYERS / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót az idei Brit Nagydíjra csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A Mercedes hatszoros világbajnoka miatt egyszer félbe kellett szakítani az időmérő edzést, ám ez sem zavarta meg. A harmadik Max Verstappen lett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül35 bejegyzés

A Brit Nagydíj hétvégéjének szombat délelőtti szabadedzésén helyreállt a 2020-as szezon pénteken kissé felborult idei rendje, és a lehűlő időjárási körülmények között a két Mercedes állt a mezőny élére Valtteri Bottas–Lewis Hamilton sorrendben. Az időmérő edzésre némileg melegebb lett ugyan az idő (22 fokos levegő, 37 fokos aszfalt), de a péntek délutáni hőségtől így is messze jártak, ami tovább javuló köridőket és akár új körrekord születését vetítette előre. A nagy kérdés az volt, mint az eddigi idei futamok során mindig: le tudja-e győzni valaki a Mercedest?

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari

Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren

Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri

Az időmérőt az idei évre menetrendszerű Q1-es kiesővé előlépő Alfa Romeók nyitották meg. Az első mért kör (1:27.941) Kimi Räikkönen nevéhez fűződött, de nem sokáig volt a 2007-es világbajnok mellett az egyes szám, másodpercek múlva ugyanis csapattársa, a két Haas, valamint Danyiil Kvjat is megelőzte.

Az első ütős időeredményre a Racing Point beugrójától, Nico Hülkenbergtől számíthattunk, de kisebb meglepetésre Kvjatot sem tudta megelőzni az első körével. Nem úgy a másik rózsaszín autóban ülő Lance Stroll, aki 1:26.555-tel átvette a vezetést, de csak addig, amíg Charles Leclerc Ferrarija 5 ezreddel meg nem előzte, hogy aztán rövidesen őt is letaszítsák az élről: előbb Lewis Hamilton érkezett meg 1:26.431-gyel, majd Bottas 1:26.092-vel.

Az első Q1-es körök után a sorminta nagyon hasonló volt a harmadik szabadedzésen látottakhoz, Bottas állt az élen Verstappen, Hamilton és Leclerc előtt, miközben Sebastian Vettel továbbra is küszködött (csak a tizedik volt ekkor).

A szokásos kiesési harc az első edzésszakasz végén nem meglepő módon a két Williams, a két Haas és a két Alfa Romeo között zajlott, végül pedig utóbbi két istálló, valamint a grove-iak kanadai versenyzője, Nicholas Latifi nem jutott tovább, miután megforgatta az autóját a gyorskörén.

Latifi megpördült a Williamsszel a Q1 végén

Az élen álló hármason kívül csak Leclerc és Albon nem javított a végén, a két Racing Point feljött a Mercedesek és Verstappen mögé a negyedik és az ötödik helyre, mögöttük Gasly zárt a hatodik helyen. Az első helyet Bottas végül 1:25.801-es körrel szerezte meg, Hamilton egy tizedet, Verstappen 3 tizedet kapott tőle.

A Q1 további sorrendje a hetedik helytől lefelé: Ocon, Vettel, Leclerc, Albon, Ricciardo, Sainz, Russell, Kvjat, Norris, Magnussen, Giovinazzi, Räikkönen, Grosjean, Latifi.

Ez a versenyhétvége is azok közé tartozik, amelyeken teljesen nyilvánvaló, hogy a közepes keverék a jobb gumi a versenyre, ennélfogva a Mercedes, a Ferrari, a Red Bull és a Racing Point pilótái is a sárga oldalfalú Pirelliken rajzottak ki a Q2-re, kivéve Sebastian Vettelt, akinek a lágy abroncsokat szerelték fel.

A közepes gumi elsőre Bottas autóján működött a legjobban, 1:25.015-ös pályacsúcsot autózva a finn megkaparintotta az első helyet, több mint 1 másodpercet verve az őt követő Verstappenre és Leclerc-re.

És hogy hol volt Hamilton? A kavicságyban. Legalábbis egy rövid ideig, a gyorskörén ugyanis túl korán adott gázt a Luffield kanyar kijáratán és megforgott,

amivel olyan sok kavicsot hordott fel az ideális ívre, hogy piros zászlóval félbe kellett szakítani az edzést.

Mindez ráadásul akkor történt, amikor Hamilton éppen második közepes keveréken futott gyorskörét teljesítette, így 9 perccel a Q2 vége előtt még nem volt mért köre. Annyira persze azért nem kellett aggódnia, Bottas köre ugyanis megmutatta, hogy a Mercedes ezen a keveréken is simán képes a továbbjutásra.

Hamilton teleszórta kaviccsal a pályát, jöhetett a piros zászló

Nem is sokat teketóriázott a címvédő istálló, és az újraindítás után egyből pályára küldte viláágbajnokát egy friss közepes szetten, amelyeken Hamilton egy biztonsági körrel is simán bejött a második helyre, 3 tizeddel csapattársa mögé.

A továbbjutásért zajló roham főszereplői között ott volt a lágy gumival csak a 8. helyen álló, a végére mégis közepes keveréken kihajtó Vettel, a csupán a 11. helyen tanyázó Hülkenberg és a 9. helyen álló Stroll, valamint a 10. pozíciót elfoglaló Albon is, de a hatodik és hetedik helyen álló McLarenek sem érezhették magukat biztonságban.

Az előzetesen mindenképpen a top 10-be vártak közül végül Albon és Hülkenberg maradt ki, csupán a 12., illetve a 13. helyet tudták megszerezni annak ellenére, hogy mindketten lágy gumin próbálkoztak. Nem jutott tovább a 11. helyen végző Gasly, a 14. helyen záró Kvjat és a 15. helyen végző Russell sem.

Vettel és Stroll sem örülhetett igazán, miután csak a kilencedik és a tizedik időt autózták, a négyszeres világbajnok ráadásul nem tudott javítani a közepes gumikon, így kénytelen lesz a lágyakon rajtolni a versenyen.

A Q2 végeredménye a következőképp alakult: Bottas, Hamilton, Verstappen, Sainz, Leclerc, Ocon, Ricciardo, Norris, Vettel, Stroll, Gasly, Albon, Hülkenberg, Kvjat, Russell.

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes

A Q3 kisebb közjátékkal kezdődött a bokszutcában, a Ferrari figyelmetlenül engedte ki Leclerc-t, akinek így majdnem nekiment az érkező Stroll. A felügyelők az időmérő után vizsgálták az esetet, a Ferrari pedig végül megúszta büntetés nélkül az incidenst.

Ami a pályán történteket illeti, az sok jóval nem kecsegtetett senkinek, aki nem Mercedesben ült, Hamilton és Bottas ugyanis átmentette a Q2-ben látott demoralizáló fölényét a Q3-ra.. Az első mért körök utáni előbbi állt az élre 1:24.616-os pályacsúccsal, de a finn szorosan a nyomában volt, mindössze 15 századot kapott.

A többiek – legalábbis az időeredményeket tekintve – azonban már a vert mezőnyben voltak, Verstappen 1,1 másodperces hátránnyal állt a harmadik helyen, mögötte Stroll, Leclerc, Vettel, Norris, Sainz, Ocon és Ricciardo volt a sorrend.

Az utolsó, mindent eldöntő körökre Hamilton ellen aztán már nem volt ellenszer, a hatszoros világbajnok tovább faragott az idején és 1:24.303-mal megszerezte hetedik pole pozícióját a Brit Nagydíjak történetében. Bottas 3 tizedet kapott a második, Verstappen pedig kerek egy másodpercet a harmadik helyen.

A negyedik pozíciót Leclerc kaparintotta meg a Ferrarival, mögötte Norris, Stroll, Sainz, Ricciardo, Ocon és Vettel volt a további sorrend. Vettel utolsó köridejét törölték a pálya kiszélesítése miatt.

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Racing Point, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing logo, Brit Nagydíj
Forma-1, Tiffany Cromwell, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Alfa Romeo Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Brit Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Alpha Tauri, Brit Nagydíj
Forma-1, Helmut Marko, Christian Horner, Red Bull Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Brit Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Brit Nagydíj
Forma-1, Esteban Ocon, Renault, Brit Nagydíj
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lance Stroll, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Red Bull, szerelő, arcpajzs
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Christian Horner, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Romain Grosjean, Haas
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Max Verstappen, Mercedes, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, Alex Albon, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Alex Albon, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nicholas Latifi, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Nico Hülkenberg, Racing Point
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Antonio Giovinazzi, Alfa Romeo
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, George Russell, Williams
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Brit Nagydíj, időmérő, Valtteri Bottas, Mercedes

„Elég nagy a különbség a harmadik helyhez képest, de ez nem számít, mert Valtteri a végsőkig hajtott engem, egész hétvégén fantasztikus munkát végzett.

– értékelt Hamilton. – Ez a pálya elképesztő, a szél minden irányból fújt. Az időmérő az önbizalom felépítéséről szól, de aztán jött a megforgás, és akkor már küszködtem az első szektorban. Nem tudom hogyan, de mély lélegzetet vettem és összeszedtem magam. A Q3 így már jól indult, az első köröm nem volt tökéletes, de így is igen tiszta volt, a második pedig még jobb lett.”

„A Q3-ig elég jó időmérőm volt, igazán kényelmesen éreztem magam az autóban mindkét keveréken. Aztán a Q3-ban elkezdett egy kicsit csúszkálni az autó hátulja. Lewis több időt talált nálam, igazán jó munkát végzett és megérdemelte a pole-t. Természetesen csalódás az eredmény” – ismerte el a vereséget Bottas.

„A Q3-as utolsó köröm elég jó volt, de már az időmérő korai szakaszától látszott, hogy a Mercedes egyszerűen túl gyors, akárcsak az elmúlt három versenyen. Ezt el kell fogadnunk. Megpróbáltuk a lehető legjobbat kihozni magunkból, ami jelen pillanatban a harmadik hely” – összegzett a csalódottnak egyáltalán nem nevezhető Max Verstappen.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix