Bottasé a pole az USA Nagydíjon, Hamilton a top háromban sincs

Események

Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
AUSTIN, TEXAS - NOVEMBER 02: Valtteri Bottas driving the (77) Mercedes AMG Petronas F1 Team Mercedes W10 on track during qualifying for the F1 Grand Prix of USA at Circuit of The Americas on November 02, 2019 in Austin, Texas. (Photo by Dan Istitene/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Némi meglepetésre Valtteri Bottas szerezte meg a pole pozíciót az USA Nagydíjra, ráadásul mindezt az első Q3-as körével tette. A hajrában nem változott a sorrend az elején, Sebastian Vettel szerezte meg a második, Max Verstappen a harmadik rajtkockát, miközben Lewis Hamilton csak a harmadik sorból kezdhet vasárnap.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül32 bejegyzés

Izgalmas időmérő edzésre volt kilátás a harmadik szabadedzés eredménye alapján a texasi Austinban, potenciálisan öt pilóta, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Sebastian Vettel, Charles Leclerc és Max Verstappen szállhatott eséllyel harcba az első rajtkockáért. Hogy ez a szám nem négy volt, az a Ferrari szerelőinek köszönhető, akik sikeresen kicserélték a motort Leclerc autójában a harmadik szabadedzésen fellépő olajszivárgás után. A vörösök egy korábban már használt erőforrást tettek be a monacói versenygépébe, így Leclerc büntetés nélkül megúszta az esetet.

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj, Tommy Hilfiger
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sean Bratches, Liberty Media, USA Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj

Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj, Mission Winnow
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj

Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton szurkolója, USA Nagydíj
Forma-1, Peter Bonnington, Mercedes, USA Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj

Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj

Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, USA Nagydíj

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, USA Nagydíj

Az időmérő kifogástalan időben, 20 fokos levegő és 26 fokos pályahőmérsklet mellett kezdődött,

a Q1-et pedig az a Lando Norris zárta az élen, aki pályafutása során először végzett az első helyen hivatalos edzésen.

Mindez persze nem a McLaren hirtelen feltámadásának, hanem a javuló pályának volt köszönhető, az utolsó mért körök előtt az aktuálisan az első hét helyen álló pilóta ugyanis már nem jött ki, mivel biztonságban érezte magát a kieséstől. Norris mögött Lewis Hamilton és Verstappen végzett, miközben Charles Leclerc-nek némileg aggódnia kellett, csak a 12. helyen zárt, kevesebb mint 3 tizedre az első kieső időtől. Az időmérőtől az első szakasz végén Antonio Giovinazzi, Kimi Räikkönen, George Russell, Sergio Pérez és Robert Kubica búcsúzott.

A Q2-ben szokás szerint kezdtek komolyra fordulni a dolgok, az eseményeket ráadásul fűszerezte, hogy a Mercedesek, a Ferrarik és Verstappen közepes gumin hajtott ki, miközben Albonnal nem kockáztatott a Red Bull. Az első körök után Hamilton állt az élen 75 ezreddel Verstappen előtt, de Bottas, Leclerc és Vettel is 16 századon belül volt.

A hajrára a Ferrarik kockáztattak, új közepeseken jöttek ki, miközben a két Mercedes és Verstappen lágyakat kapott,

hogy ha esetleg veszélyben lenne a továbbjutás, azokon biztosan javíthasson. Végül a második mért körüket az említett hármassal ellentétben befejező Ferrarik zárták az élen a Q2-t Leclerc-Vettel sorrendben, mögéjük a lágyakon csak egy mért kört futó Albon jött be Hamilton, Verstappen és Bottas előtt.

Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj, Tommy Hilfiger
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sean Bratches, Liberty Media, USA Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj, Mission Winnow
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton szurkolója, USA Nagydíj
Forma-1, Peter Bonnington, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj, Tommy Hilfiger
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sean Bratches, Liberty Media, USA Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj, Mission Winnow
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton szurkolója, USA Nagydíj
Forma-1, Peter Bonnington, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj, Tommy Hilfiger
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sean Bratches, Liberty Media, USA Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Robert Kubica, Williams Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj, Mission Winnow
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Sergio Pérez, Racing Point, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kevin Magnussen, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton szurkolója, USA Nagydíj
Forma-1, Peter Bonnington, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Toro Rosso, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lando Norris, McLaren Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Romain Grosjean, Haas F1 Team, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, USA Nagydíj
Forma-1, Alexander Albon, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Valtteri Bottas, Max Verstappen, USA Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, USA Nagydíj

A hétvége előtt a sajtóban már összekapó Verstappen és Hamilton kis híján a pályán is megtalálta egymást a második szakasz végén,

a holland az utolsó előtti kanyarban próbált meg bevetődni a Kvjatot előző Mercedes mellé, aminek majdnem hatalmas csattanás lett a vége, Verstappen kénytelen volt lemenekülni a bukótérbe.

A Q3-ban jött a tűzijáték, a rajtsorrend pedig már az első mért körök után kialakult, Valtteri Bottas állt az élre körrekordot jelentő 1:32.029-es idővel, mögé Vettel jött be 12 ezredes lemaradással, majd Verstappen 162 ezredes hátránnyal. A lehűlő pályán Bottas és Vettel nem tudott javítani, Verstappen azonban nagyot hajrázott és feljött 67 ezredre, de maradt a harmadik. Hátrébb Leclerc is javított, mindössze 108 ezerdet kapott Bottastól, de azzal is csak a negyedik lett a már 3 tizedet összeszedő Hamilton és a fél másodperces lemaradásban levő, az utolsó idejét pályaelhagyás miatt elveszítő Albon előtt. A további sorrend Sainz, Norris, Ricciardo és Gasly volt a Q3-ban. Valtteri Bottas ötödik pole-ját szerezte az idén, a Ferrari pedig a Magyar Nagydíj óta először nem került be az első sorba. A topcsapatok versenyzői Albon kivételével a közepes gumin rajtolnak.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.05. - 02:30Japanese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.05. - 06:00Japanese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.06. - 02:30Japanese Grand Prix - Last Practice
2024.04.06. - 06:00Japanese Grand Prix - Qualification
2024.04.07. - 05:00Japanese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.04.19. - 04.21.Chinese Grand Prix
2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix