Elképesztő káosz és szürreális végeredmény a Német Nagydíjon

Események

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Lewis Hamilton kicsúszása, a háttérben Charles Leclerc balesetet szenvedett Ferrarija
Vágólapra másolva!
A szinte követhetetlenül fordulatos Német Nagydíj az évtized egyik legjobb versenyét hozta sok balesettel és szeszélyes időjárással. Különböző pontjain három-négy esélyes is volt a győzelemre, végül Verstappen nyert az utolsó helyről hatalmasat nyargaló Vettel előtt, miközben a Mercedes pont nélkül maradt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Az időjárás a bolondját járatta a mezőnnyel a Német Nagydíjon, ennek köszönhetően a szezon első vizes pályán rendezett versenye üdítő felfordulást és sokkoló végeredményt hozott, menet közben többször szürreális sorrendet kialakítva. Ha egy ideig ez lesz az utolsó futam Hockenheimben, a klasszikus helyszín olyan versennyel búcsúzik, melyet még sokáig emlegethetünk.

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren

Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso

Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj

Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj

Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

A Mercedesek egy darabig biztos kézzel tartották az első két helyet, de féltáv előtt, amikor rázendített az eső, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is pórul járt a nap harmadik biztonsági autós fázisával, így Max Verstappen örökölte meg az 1. helyet, amit meg is tartott a leintésig, második győzelmét aratva idén,

miközben a jubileumot ünneplő Ezüstnyilak pont nélkül és jelentős anyagi kárral zártak.

Danyiil Kvjat bronzérmével megszakadt a három élcsapat több mint egy éve tartó uralma a dobogós helyeket tekintve, a Toro Rosso pilótája Sebastian Vettel mögött ért célba, aki az utolsó helyről indulva fantasztikus meneteléssel kapaszkodott a mezőny elejére.

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

Sokáig úgy nézett ki, a Ferrari Charles Leclerc révén profitál a körülményekből, de hiába hozták potenciális nyerési helyzetbe szerencsés-szemfüles kerékcserékkel, a dobogónak nemhogy a legfelső, egyik fokára sem állhatott fel, mert összetörte autóját az utolsó kanyarnál. Ugyanott, ahol Nico Hülkenberg, és ahol Hamilton, Carlos Sainz és Kimi Räikkönen olcsón megúszott egy kicsúszást.

A vizes pályán elhasalt Hamilton

Az ég csatornái vasárnap dél körül nyíltak meg Hockenheimben, s bár az eső a rajt idejére csendes záporrá szelídült, majd később el is állt, nemsokára újult erővel tért vissza, és ez pörgette fel a bulit.

A verseny sajátos módon több Safety Car mögötti körrel kezdődött (melyek 64 körösre csökkentették a távot),

amíg a versenyirányítás felmérte a körülményeket, és végül úgy döntöttek, hogy állórajttal engedik útjára a mezőnyt.

Az élmezőnyben a Red Bullok voltak ennek vesztesei, a csúszkálva induló Verstappent Bottas és Räikkönen is lehagyta – bár a finnt egy kör múlva visszaelőzte –, Pierre Gasly a 8. helyre esett vissza. Hamilton simán megőrizte a vezetést, Vettel az utolsó helyről a 14.-re kapaszkodott fel egy kör alatt.

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

Néhány perc múlva ismét három Mercedes haladt az élen, Sergio Pérez balesete ugyanis visszarendelte a Safety Cart, a mexikói a középső szektorban dobta el az autót az egyik kigyorsításnál. Ezt kihasználva szinte mindenki lecserélte a teljes esőgumikat a zöld jelzésű interekre; akik nem így cselekedtek, nem jártak jól – átmenetileg Kevin Magnussen a 2., Lance Stroll az 5., a Williamsek a 9-10. helyre léptek –, őket hamarosan bedarálták a riválisok. Leclerc bajba kerülhetett volna a Ferrari figyelmetlensége miatt, egyenesen Romain Grosjean elé engedték ki, de pénzbírság formájában a csapat kapott büntetést.

Hamarosan eljött a hagyományos abroncsok ideje is, és nem sokkal később siklott félre a Mercedes versenye. Az eső felerősödött, Leclerc balesete (28. kör) pedig megint előidézett egy biztonsági autós fázist, ami totális kavarodást okozott a címvédő istállónál: az interekért igyekezve

Hamilton kicsúszott az utolsó kanyarnál, ettől megsérült az első szárnya, majd rengeteget kellett várnia a kerékcserére, ugyanis nem a megfelelő abroncsokat készítették elő neki.

Mindennek a tetejébe 5 másodperces büntetést kapott, amiért a fehér vonalat keresztezve ment be a bokszutcába – tavaly fordított irányban volt ugyanilyen szabálytalansága ugyanitt.

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

A korábban közel 10 másodperc előnnyel vezető Hamilton az 5. helyre csúszott, aztán gyorsan megelőzte Alexander Albont és Nico Hülkenberget. Bottasszal együtt üldözőbe vette Verstappent, de rosszul jött ki neki a lépés a száraz pályás gumikra visszaváltásnál, mert a 40. körben újra bevezényelt Safety Car mögött összetorlódott a mezőny, így az időbüntetés későbbi letöltésével sok helyet vesztett.

Egyszer még megpördült az 1-es kanyarnál, egy ideig utolsó is volt az újabb kerékcserével, és a leintésig nem tudta visszaverekedni magát a pontszerzők közé, csak 11. lett.

Hibázott több dobogóra esélyes is

Verstappen a futam első felében kétszer is kicsúszott, de Leclerc balesete után a Mercedes ügyetlenkedésének köszönhetően átvette a vezetést.

– nyilatkozta. – Élveztem a versenyt, az volt a lényeg, hogy ne kövessünk el hibákat. Az ember ezt megtanulja az évek során."

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

Ez az, ami többeknek nem jött össze. Leclerc közvetlenül mögötte haladt a száraz pályás gumikra váltás első hulláma előtt, a balesete nélkül tehát neki is lett volna sansza a győzelemre. Helyette Verstappent segítette hozzá a Safety Car előidézésével, ugyanis míg Hamilton elvétette a bokszbejáratot, Bottas rossz ütemben érte utol a biztonsági autót, ezzel csúszott a Red Bull és Hülkenberg Renault-ja mögé.

Később utóbbi okozta a nap negyedik Safety Car-fázisát (40. kör), Bottas pedig az ötödiket (57. kör), amikor az 1-es kanyarnál falba állt, miközben a 4. helyről támadta a Verstappen mögötti dobogós pozícióban haladókat.

Hogy azokat épp kik birtokolták?

Nos, nem más, mint Stroll és Kvjat,

akik a legjobb érzékkel a leghamarabb váltottak újra slick abroncsra, előbbi néhány másodpercig még az élen is ment, amíg Verstappennel ugyanezt a lépést meghúzta a Red Bull. A sok biztonsági autós fázis összehúzta a mezőnyt, ezért sokat kamatoztak a jó stratégiai döntések, így találhatta magát ilyen szokatlan pozícióban a Racing Point és a Toro Rosso versenyzője.

Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon
Forma-1, Német Nagydíj, Safety Car
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, rajt
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Pierre Gasly, Red Bull, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sergio Pérez, tréler
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, Német Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Német Nagydíj, Alexander Albon, Toro Rosso
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Német Nagydíj, Charles Leclerc, Ferrari, baleset
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
Forma-1, Német Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Német Nagydíj
Forma-1, Német Nagydíj, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Danyiil Kvjat, Sebastian Vettel, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Christian Horner, Német Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Német Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Max Verstappen, Danyiil Kvjat, Német Nagydíj

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix