Leclerc az élen tartotta a Ferrarit, de Hamilton ott lohol a nyomában

Események

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
SPIELBERG, AUSTRIA - JUNE 29: Charles Leclerc of Monaco driving the (16) Scuderia Ferrari SF90 on track during final practice for the F1 Grand Prix of Austria at Red Bull Ring on June 29, 2019 in Spielberg, Austria. (Photo by Charles Coates/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Charles Leclerc zárta az élen az Osztrák Nagydíj harmadik szabadedzését, bizakodva készülhet tehát az időmérő edzésre, amely igen szorosnak ígérkezik, Lewis Hamilton a Mercedesszel ugyanis mindössze 0,1 másodperccel kapott ki a monacóitól és Valtteri Bottas, valamint Sebastian Vettel sincs messze.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

A péntekihez hasonló szikrázó napsütés és meleg idő fogadta a csapatokat a Red Bull Ringen, így az időmérő előtti utolsó gyakorláson már 50 fokos aszfalton tehették próbára magukat. A tréning meglehetősen álmoskásan indult, bő tíz percig csak egy csokornyi autó merészkedett ki a pályára, mért kört azonban senki sem tett meg közülük, mindenki a pályahőmérsékletek emelkedését várta, a McLarenek pedig megnézték, hogy a hátrasorolásos büntetés miatt mindenképpen a rajtrács végéről indulól Carlos Sainz miként segítheti szélárnyékkal Lando Norrist.

Amikor végül beindult az élet, egyből nyilvánvalóvá vált, hogy a pálya mára sem lett könnyebb. Ezúttal nem okozott olyan látványos kicsúszásokat a szél, az egyes és kettes kanyart azonban számtalanszor elrontották a pilóták az edzés alatt, valamint az utolsó két fordulóval is akadt, akinek meggyűlt a baja.

Forma-1, Franz Tost, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Bernie Ecclestone, Niki Lauda fotógaléria, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj

Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Nico Hülkenberg, Renault

Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo

A topcsapatok versenyzői közül Valtteri Bottas futott elsőként mért kört, a finn 1:05.510-zel kezdett, Charles Leclerc a Ferrarival azonban hamar letaszította az élről, és 1:04.826-tal átvette az első helyet.

Sebastian Vettel a teljes tréningen le volt maradva Leclerc-től és egyik etapjában sem tudta megelőzni a csapattársát.

Hamiltonról ez csak rövid ideig volt elmondható, az ötszörös világbajnok az edzés első felében rengeteget hibázott, később azonban összeszedte magát, az időmérő-szimulációjával pedig 1:04.130-as körrel a második helyen végzett a lécet 1:03.987-ig leszorító Leclerc mögött. A Ferrari ifjú titánja volt az egyetlen, aki be tudott menni 1:04 alá.

A képzeletbeli második rajtsort Bottas és Vettel bérelte ki ebben a sorrendben, a német csak 3 századdal maradt el finn kollégájától, Leclerc-től viszont már több mint 2 tizedet kapott. Fontos információ az időmérő előtt, hogy

sem a Mercedesek, sem a Ferrarik nem az első gyorskörükön futották meg a legjobbjukat, a gumikban tehát több kör van.

Vettel mögé Max Verstappen sorolt be 2 tizeddel elmaradva a Ferrari világbajnoka mögött. A holland nem érezte jól magát a Red Bullban, az edzés vége felé közölte a csapattal, hogy nem váltak be a péntekről mára elvégzett változtatások. Még így sem volt azonban olyan rossz edzése, mint Pierre Gaslynak. A francia pilóta sokáig mért kört sem tudott teljesíteni, mert

ahogy kihajtott a bokszból, egyből elment az erő a motorjából, hosszabb időre a garázsba kényszerítve őt.

A szerelőknek sikerül végül helyrepofozni a hibát, tökéletes azonban nem lett, úgyhogy Gaslyt a McLarennel ismét szárnyaló Lando Norris is megelőzte, a brit végzett Verstappen mögött a hatodik helyen.

Forma-1, Franz Tost, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Bernie Ecclestone, Niki Lauda fotógaléria, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Franz Tost, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Bernie Ecclestone, Niki Lauda fotógaléria, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Franz Tost, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Bernie Ecclestone, Niki Lauda fotógaléria, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Nico Hülkenberg, Renault F1 Team, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Toto Wolff, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Danyiil Kvjat, Scuderia Toro Rosso, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Carlos Sainz, McLaren Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Osztrák Nagydíj
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Mattia Binotto, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Nico Hülkenberg, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Kimi Räikkönen, Alfa Romeo
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Osztrák Nagydíj, szombat, Lewis Hamilton, Mercedes

Az első tízbe még a másik McLarennel Carlos Sainz, az Alfával Antonio Giovinazzi, valamint a Toro Rossóval Danyiil Kvjat fért be, közülük Sainz azonban csak a mezőny végéről indulhat, bármilyen eredményt is érjen el az időmérőn. Ugyanez lesz a helyzet a 11. helyen záró Alex Albonnal, míg a 12. helyre besoroló Nico Hülkenberg 5 hellyel kerül majd hátrébb, mert megkapta a Renault legújabb fejlesztésű V6-osát, amelyet a bántóan hátul, a 17. pozícióban záró Daniel Ricciardo már az előző futamon megkapott.

A Renault-k szereplése mellett a két Haas produkciója volt még nagyon halovány,

a tavaly ezen a pályán a csapat eddigi történetének legjobb eredményét elérő Romain Grosjean és Kevin Magnussen csak a 15., illetve a 18. lett, utóbbi csak a két Williamst tudta megelőzni, ráadásul váltócsere miatt 5 helyes rajtbüntetéssel kalkulálhat.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix