Valtteri Bottas a szezon során először duplázni tudott, és a Kínai Nagydíj után Bakuban is megszerezte a pole pozíciót. Az egyik esélyes, Charles Leclerc összetörte a Ferrarit.
Lehetséges, hogy a szezon leghosszabb időmérő edzését rendezték meg szombaton Bakuban, mivel a Q1 végén a Williams pilótája, Robert Kubica törte össze az autóját, majd a Q2-ben a ferraris Charles Leclerc hibázott lényegében ugyanott, ugyanúgy, a pálya óvárosi szakaszán. Mindkét ütközés miatt bő félórát vesztegelt a mezőny.
A csúszás miatt jelentősen esett a pálya hőmérséklete, ez valószínűleg nem kedvezett a még pályán lévő Sebastian Vettelnek, mert a Ferrari addig látott előnye a Mercedeshez és a Red Bullhoz képest sem köszönt vissza, ezt később Max Verstappen is furcsállotta. Vettel ettől függetlenül szerencsés, mert a Q2-ben nála is csak egy hajszálon múlt, hogy összetörje az autóját.

A Ferrari a mezőnyben egyedüliként azzal próbálkozott, hogy közepes keverékű gumikkal jussanak be a Q3-ba, ez végül Leclerc-nek sikerült is, de a baleset miatt a harmadik harmadban nem tudott részt venni, így várhatóan a 10. helyről indulhat majd. Vettel a fal érintése miatt nem volt elég gyors az első etapja során, ezért az újraindítás után lágy gumikkal kellett bebiztosítania a folytatást.
A Q3-ban a lemenő nap és az árnyékok miatt kihűlő pályán fordult a kocka, Lewis Hamilton rögtön demoralizáló, 0,4 másodperces előnnyel kezdett Vettel és Valtteri Bottas előtt, ezt a következő körben Verstappen árnyalta, mivel ő nem ment vissza a bokszba az első mért köre után, hanem egy újabb próbálkozással átvette az ideiglenes 2. helyet. Ezt nem tudta megtartani, mert
az utolsó etapok során Bottas új pályacsúccsal váratlanul a leggyorsabbnak bizonyult, mindössze néhány századdal verve Hamiltont.
„A Ferrari nagyon erős volt, de Charles kiesett a hibája miatt, és mi csapatként jó munkát végeztünk a nehézkes szabadedzés után – összegzett Bottas. – Itt minden az apró előrelépésekről szól, és jó szélárnyékot kaptam az utolsó körben. Előtte a kanyarokban is helyt kellett állnom, de sikerült jól eltalálnom a kört” – nyilatkozta a finn pilóta.
Hamilton hozzátette, hogy a Ferrari „hihetetlenül gyorsnak” tűnt a hétvége során, Bottas pedig „kivételes” munkát végzett. Kiemelte, hogy azért is különösen értékes az eredmény a Mercedes számára, mert fejlesztés nélkül érkeztek Bakuba, de jó „küzdőpozíciót” szereztek vasárnapra. „A tempó terén a futamon egy kissé közelebb leszünk, mint az időmérőn” – ígérte.
A Mercedes ezzel ismét kisajátította az első rajtsort, de Vettelnek és Verstappennek maradt a második sor, a középmezőny legjobbjai, a Bakuban általában remeklő Sergio Pérez és egy komolyabb koccanást szintén megúszó Danyiil Kvjat lett, ők az 5-6. helyről kezdhetnek az ismét jól teljesítő Lando Norris, valamint Kimi Räikkönen elől.

A finn pilóta az idén először alulmaradt Antonio Giovinazzival szemben, az olasz pilóta pályafutása során először jutott be a Q3-ba, viszont így is csak a 18. helyről indulhat majd, mert a vezérlő elektronika cseréje miatt tízhelyes rajtbüntetést kap. Ugyanígy hátra sorolják a Q1-ben leggyorsabb kört futó Pierre Gaslyt is, ő a bokszutcából indulhat majd a 15. hely helyett.
A nap vesztese egyértelműen Leclerc, aki „hülyének” és „hasztalannak” is nevezte magát a hibája után,
de nem lehet büszke a Renault sem, mivel Nico Hülkenberg az idén már másodszor kiesett a Q1-ben, Romain Grosjeanhoz hasonlóan a tapadás hiányára panaszkodva. Lance Stroll a párásodó sisakrostélyával bajlódott, Kubica pedig komoly fejfájást okoz a tartalék alkatrészekkel egyébként is szűkösen gazdálkodó Williamsnek. A grove-i csapat két nap alatt két autót kénytelen teljesen újjáépíteni.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
Eddig jól áll a Ferrari
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a bakui időmérő edzés élő közvetítésében! Nemsokára kezdünk, addig ajánljuk figyelmükbe az első három szabadedzés összefoglalóját!
Bizarr baleset történt az F2-es futamon
Nem sikerült az újraindítás, a mezőny eleje már versenytempóban haladt, amikor visszahívták a Safety Cart a pályára.
*Safety Car has left the chat*
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
...
*Safety Car has rejoined the chat*#AzerbaijanGP ???? #F2
?? = @FIA_F2pic.twitter.com/CiZv7jMuEX
Három pilóta is nehéz helyzetben
Azt már a hétvége előtt lehetett tudni, hogy Antonio Giovinazzi rajtbüntetéssel számolhat, Pierre Gaslyt a második szabadedzés után ítélték bokszutcai rajtra, mert kihagyta a mérlegelést, George Russell pedig lényegében kihagyta a teljes pénteki napot, mert az autója feltépett egy csatornafedelet, ráadásul a Williams egyébként sem versenyképes.
Íme a harmadik szabadedzés 2 percben
Qualifying is coming up shortly ??
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Here's what happened in final practice earlier today ??? #AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/XlcFaBDzBk
A Mercedes szerint nem hajthatnak a pole-ra
Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, hacsak nem találnak ki valami varázslatot, akkor a Ferrari "szinte elérhetetlen" a pole pozícicóért vívott csatában. Úgy vélte, varázslatok a Forma-1-ben nem léteznek.
Szép sormintát folytathat ma Leclerc
Az első három versenyhétvége során eddig aki a harmadik szabadedzést az élen zárta, a pole pozíciót is megszerezte. A mai jelölt:
The driver who has finished top of FP3 has gone on to take pole in every qualifying session so far this season.
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
No pressure, Charles ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/5wPfBWeiOd
Q1: Russell azonnal a pályán
A brit pilóta számára a pénteki csatornabaleset után még tesztelés lesz az első 18 perc, és egyben megkísérli a továbbjutást is. Meglepetésre lágy gumival kezd Vettel is a Ferrarival.
Hasonló a széljárás a korábbiakhoz
Carlos Sainz mérnöke arról tájékoztatta a versenyzőt, hogy nagyon hasonló a széljárás a harmadik tréningen tapasztaltakhoz. A csapatok a három harmad során további jelentős javulást várnak a pálya állapotával kapcsolatban, ezért egyelőre senki sem próbálkozik a lágynál keményebb abroncsokkal.
Hamilton alaposan elfékezte magát
A 3-as kanyarban esélye sem volt befordulni, de a bukótérben egyben maradt az autója. Bottas közben 1:42.430-cal vezet, Leclerc 0,222 másodperces hátránnyal követi őt.
Ricciardót tájékoztatták, hogy az adatkapcsolat elveszett az autó és a boksz között, ezért nézze a tükreit, mert nem tudnak szólni neki, hogy ki jön mögötte.
Vettel szélárnyékkal az élen
Nem futott tiszta kört, de így is 0,082 másodperccel átvette a vezetést. Hamilton egyelőre csak a 11. helyezett 1,1 másodperces hátránnyal, jönnie kell még egyszer egy új gumiszettel.
Bottas gyorsult, de Leclerc sokkal többet
Charles Leclerc állt az élre 1:41.426-tal, Valtteri Bottas kereken 0,6 másodperccel jön mögötte. Ricciardo hatalmas elfékezéssel előzte meg az egyik Williamst, miközben Hamilton a kiesés szélére sodródott, de van még ideje. Reménykedhet, hogy nem jön piros zászló.
Verstappen sem kezd erős körrel
A holland pilóta egyelőre csak a 12. helyezett 1,41 másodperces hátránnyal, közben Vettel nem tudott javítani, Hamilton viszont feljött a 3. helyre, 0,846 másodpercre az élen állótól.
Vajon elég-e Vettel és Hamilton tempója?
A német és a brit pilóta mindössze 2 tizeddel veri a középmezőny legjobbjait, ennyit még simán gyorsulhat a pálya a további 6 perc során. Érdekes kérdés, hogy a jó pozícióik ellenére kell-e még jönniük, hogy bebiztosítsák a továbbjutást.
Gasly ad egy választ a kérdésre, vezet
A Red Bull pilótája rákapcsolt, és annak ellenére, hogy csak a bokszutcából rajtolhat, átvette a vezetést az időmérőn. Ez az alsóház tagjainak igen rossz hír, mert így kiszorít egy lehetséges továbbjutót.
Verstappen 4 tizedet kap Gaslytól
Neki nem jutott szélárnyék, de így is csak 0,392 másodperccel bizonyult lassabbnak a csapattársánál, ebből kb. 3 tizedet a pálya végén bukott el. Hamilton feljött a 3. helyre.
Q1: Piros zászló a vége
Kubica csúnyán összetörte a Williamst a szűk, óvárosi szakaszon. Elnézést kért, elismerte, hogy ő hibázott. Ricciardo néhány másodperccel hamarabb megmenekült a kieséstől, de Nico Hülkenberg búcsúzik a Renault-val.
16. Lance Stroll
17. Romain Grosjean
18. Nico Hülkenberg
19. George Russell
20. Robert Kubica
Q1 RED FLAG: Kubica into the wall at Turn 8
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
The Pole has radioed to say he is OK ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/4GE3PotrSF
Fiatal élpilóták zárták az élen a Q1-et
Szegény Gasly nem profitálhat a Q1-es tempójából, ha eljut az időmérő végéig, akárhol is végez, akkor is csak a bokszutcából rajtolhat.
Q1 CLASSIFICATION: He'll starting Sunday's race from the pit lane but @PierreGASLY led the way in Q1 ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/P2mJfPp4S0
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Lesz-e taktikázás a pozíciókért?
Látható, hogy a célegyenesben hatalmas különbséget, akár 0,3 másodpercet is jelenthet, hogy egy pilótának jut-e szélárnyék vagy sem. Eddig nem látszott, hogy a csapatok taktikáztak-e a két pilótájukkal, de előfordulhat, hogy az egyik versenyzőnek "húznia" kell majd a másikat a jobb eredmény érdekében.
Hosszabb javításra van szükség a pályán
A televíziós felvételek alapján már egész jól áll a sérült gumifal javítása, a versenyirányítás mégis azt közölte, hogy legalább 15 perces csúszásra lehet számítani. Ricciardo ki is szállt az autóból.
We have a slight delay for Q2 as the track is cleared at Turn 8 #AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/ICZZOWrF9I
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Gasly levette a sisakját
Lehetséges, hogy a Red Bull pilótája nem folytatja az időmérőt, ezzel egy kieső biztosan lesz a Q2-ben. A McLarennél közben folytatódik a munka az autók felkészítésén.
With the start of Q2 delayed while the marhalls clear the track and rebuild the barriers, the crews continue to ensure our MCL34s are prepared. ??#AzerbaijanGPpic.twitter.com/Q7hCCLCKVv
— McLaren (@McLarenF1) April 27, 2019
Hülkenberg nem volt magabiztos
Nico Hülkenberg az idei négy időmérőn már másodszor esik ki a Q1-ben, a Sky Sportsnak azt mondta, a hétvégén még egyszer sem érezte magát otthonosan az autójában. "Egy ilyen pályán ezért nagy árat fizetünk. Az sem kifogás, hogy kimaradt az első szabadedzés, de nekünk talán jobban ártott, mert le voltunk maradva a beállításokkal. Próbáltunk felzárkózni, de nem igazán sikerült."
"Ez az első alkalom az idén, amikor nagyon nincs meg a tempónk. Daniel [Ricciardo] és az én visszajelzéseim nagyon hasonlók, mindketten keressük a tapadást, de nem találjuk. Bakuban őrült versenyek is lehetnek, úgyhogy el kell jutnunk a végéig. A mai nap nem sikerült jól, de keményen fogunk holnap küzdeni."
Fura problémával küzdött Stroll
Ted Kravitz, a Sky Sports riportere szerint Lance Stroll sisakrostélya bepárásodott, Romain Grosjean pedig Hülkenberghez hasonlóan a tapadás hiányára panaszkodott.
5 perc múlva folytatódik az időmérő
A versenyirányítás szerint 15:50-kor folytatódik a Q2-vel a bakui időmérő.
?? Q2 will start at 17:50 local time ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/diteje2mTi
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Felboríthatja a taktikát a csúszás
Erősödik a szél, mérséklődnek a hőmérsékletek, ez Paul di Resta, a Sky Sports szakértője szerint megakadályozhatja, hogy az élcsapatok a Q2-ben közepes keverékű gumikkal menjenek ki.
Q2: Folytatódik az időmérő edzés
Ismét szabad a pálya, a Mercedesek is lágy gumikkal hajtottak ki a bokszból. Gasly visszaült az autóba, ezek szerint ő is részt vesz az időmérő további részén.
Verstappen meglepte a Mercedest és a Ferrarit is
A holland pilóta 1:41.338-cal vezet a Q2-es első mért körök után, Bottas 1:41.522-vel a 2. helyezett, Hamilton 580-nal a 3. helyre ért oda. Sergio Pérez a 4. helyezett 0,482 másodperces lemaradással.
Az érdekesebb, hogy a Ferrari megpróbált továbbjutni a közepes gumikkal, de Leclerc csak az 5. helyezett 0,607 másodperces hátránnyal, Vettel pedig kieső helyen áll, csak a 11. helyezett. Jönniük kell lággyal is.
Verstappen sets the early pace in Q2
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
TOP 5
VER
BOT
HAM
PER
LEC #AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/YqX4G8DGLW
Leclerc összetörte a Ferrarit!
Ugyanúgy, ahogy Kubica, az óvárosi szakasznál a gumifalba fúródott. John Elkann, a Ferrari elnöke csak csóválja a fejét. "Hülye vagyok" - mondta a rádión.
?? RED FLAG ??
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Charles Leclerc goes into the wall at Turn 8! #AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/hKfXRDkgSY
Piros zászló van érvényben.
Vettel is majdnem ráfázott ugyanott
A visszajátszás szerint Vettel is nagyon igyekezett a közepes gumikkal, a bal hátsó felnijével érintette is a falat, de ő néhány szikrával megúszta.
Leclerc centikre ugyanúgy ment a falnak, mint Kubica
A baleset oka is hasonló, túl nagy tempóval közelítette meg a kanyart, az autót megdobta a rázókő, és egyszerűen nem volt elég hely, hogy elforduljon.
?? "I am stupid, I am stupid"
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
A distraught @Charles_Leclerc apologises to his Ferrari team mates #AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/j7wkZ4ZUqI
A Ferrarit most tették fel a trélerre.
Megússza-e Leclerc egy nagyszervizzel?
A becsapódás nem volt vészesen súlyos, de az autót pont olyan szögben találta el, hogy lehetséges az is, hogy sérült a váz is. Ebben az esetben Leclerc nem tarthatja meg a helyet, amit az időmérő végén elér, hanem csak a bokszutcából indulhat ő is.
A Ferrari engineer tries to console Leclerc as he returns to the garage#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/wJrOifGhwP
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
A kérdés Kubicánál is adott, a Williamsnél inkább az a probléma, hogy valószínűleg nincs még egy tartalék vázuk, mivel a harmadikat már George Russell használja.
Még nem dőlt el, hogy Gasly megy-e még
Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta, még most is vitatkoznak azon, hogy kiküldjék-e a pályára Pierre Gaslyt, mert szerinte nincs sok értelme. Valószínűleg attól tart, hogy a francia pilóta autója is összetörhet, bár már így is a bokszutcából kell rajtolnia.
Folyadékot kell takarítani a pályán
Leclerc autójából különböző folyadékok is kerültek az aszfaltra, ezt is el kell takarítani, valamint a TecPro védősávot is ki kell cserélni, újra.
The stricken Ferrari ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/LmjgAQxBTv
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Jelentősen mérséklődik a pálya hőmérséklete
Az aszfalt nagy része már korábban is árnyékban volt a lemenő nap miatt, és már a bokszutcai lámpák fénye is egyre jobban látható. 7:41 van hátra a Q2-ből, majd a szünet után még egy Q3.
Q2: Zöld zászló újra!
Bő 7 perc van hátra, egyelőre nem siet senki kifelé. Nem csoda, mert ebbe csak egy mért kör fér már bele. A Ferrari még az eddigieknél is nagyobb nyomás alatt van, mert Vettel még mindig kieső helyen tartózkodik.
Vettel az első a pályán
A német pilóta próbál biztosra menni, még azelőtt mért kört teljesítene, hogy valaki megint összetöri az autóját az egyre hűvösebb, így csúszósabb pályán. Vettelnek most nem feltétlenül az 1. hely kell, csak egy továbbjutást érő köridő.
Vettel egyelőre továbbjutó
A német pilóta Verstappennél 0,821 másodperccel gyengébb körrel ugyan, de feljött a 7. helyre. Egyelőre nincs biztonságban, de van még ideje még egy mért körre.
Q2: Vettel és két Alfa is bejutott a Q3-ba
A Ferrari versenyzője az utolsó pillanatban még javított, feljött az 5. helyre, és húzta magával Antonio Giovinazzit is, aki így befért a Q3-ba a 10. helyen.
11. Carlos Sainz
12. Daniel Ricciardo
13. Alex Albon
14. Kevin Magnussen
15. Pierre Gasly
BREAKING: ELIMINATED, Q2
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
11 SAI
12 RIC
13 ALB
14 MAG ??
15 GAS#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/G2hzW7fbV3
Leclerc nem keres kifogást
A monacói pilóta azt írta a Twitter-csatornáján, hogy "nincs mentsége" és "haszontalan" volt ma, de igyekszik, hogy a futamon jobban szerepeljen. Amennyiben javítható az autója, várhatóan a 10. helyről rajtol majd, közepes gumikkal.
Rohamtempóban dolgoznak a Toro Rossónál
Kvjat csúnyán odacsapta az autójának jobb hátsó kerekét a falnak a Q2 végén, vissza tudott jutni a bokszba a szerelőihez, de nagyjavításra van szükség, hogy részt tudjon venni a top 10-es helyosztón.
Q2: Verstappen volt a leggyorsabb
Leclerc a kakukktojás, nem csak azért, mert továbbjutott, de nem tud részt venni a Q3-ban, hanem azért is, mert ő az egyetlen a legjobb 10 között, aki közepes keberékű gumikkal ment.
Q2 CLASSIFICATION: @Anto_Giovinazzi bags his first Q3 appearance ??#AzerbaijanGP ???? #F1pic.twitter.com/XyN6W1eIFI
— Formula 1 (@F1) April 27, 2019
Q3: Verstappen már a pályán
A Red Bull hajlandó vállalni, hogy a pálya állapota nem az ő első mért körük idején lesz a legjobb, inkább tiszta kört próbáltak adni Verstappennek. Jó fél perccel később lépnek pályára a többiek, hosszú vonatot alkotva.
Hamilton 4 tizeddel Vettel és Bottas előtt
A Mercedes pilótája 1:40.703-mal az élre állt, 0,421 másodperccel vezet Vettel és 0,469 másodperccel Bottas előtt. Verstappen 0,744 másodperces hátránnyal a 4. helyezett. A további sorrend Pérez, Norris, Giovinazzi, Räikkönen, Kvjat, Leclerc (nem indul).
Gyorsan mindenkinek eszébe jutott Wolff nyilatkozata
A Mercedes csapatfőnöke a Sky Sportsnak azt mondta az időmérő előtt, hogy nincs varázslat, a Ferrari szinte elérhetetlen tempót diktál. Erre az utolsó etap előtt Hamilton 4 tizeddel vezet Vettel előtt.
Verstappen a pályán maradt, és feljött a 2. helyre
A holland pilótával eltérő taktikát követnek, mint a Mercedes és a Ferrari, Verstappen a pályán maradt és 0,366 másodperces hátránnyal feljött Hamilton mögé a 2. helyre.
Verstappen befejezte
Visszatért a bokszba, és nincs már ideje, hogy újra kimenjen. Ő most kénytelen kivárni, hogy a többiek mire lesznek képesek.
Bottas a befutó a végén!
A finn pilóta új pályacsúccsal, 1:40.495-tel megszerezte a pole pozíciót, 0,059 másodperccel legyőzve Lewis Hamiltont. Az utolsó körben úgy tűnt, Sebastian Vettel is pole pozícióba kerülhet, de végül 0,302 másodperccel kikapott Bottastól.
A további sorrend: Verstappen, Pérez, Kvjat, Norris, Giovinazzi, Räikkönen, Leclerc.
Most köszönjük a figyelmet, nemsokára jelentkezünk összefoglalóval és további hírekkel!