Társoldalunk:
Hírlevél

Leclerc legyőzte Vettelt, a Ferrarié az első rajtsor Bahreinben

2019.03.30., 15:48
rendezés

Charles Leclerc életében először indulhat első helyről Forma-1-es versenyen, miután négyszeres világbajnok csapattársát legyőzve megszerezte a pole pozíciót a Bahreini Nagydíjon. A Mercedes nem volt annyira lemaradva, mint a szabadedzésen, de nem tudott beleszólni a Ferrarik csatájába.

Sok kérdésre várt választ a Forma-1-es közvélemény a Bahreini Nagydíj időmérő edzése előtt, ezek közül a legfontosabb az volt, hogy a Ferrari csak feltekert motorjának köszönhetően volt-e gyorsabb a Mercedesnél a szabadedzéseken, vagy valóban sikerült kilábalniuk a gödörből a vörösöknek. Ami az egykörös tempót illeti, a válasz az, hogy

a maranellóiak fölénye nem a véletlen műve volt, mert bár a Mercedes közelebb férkőzött, nem tudta felvenni velük a versenyt az időmérőn sem.  

Az időmérő első szakasza is tartogatott izgalmakat, és már elkezdte sejtetni azt, hogy a Ferrarik között fog eldőlni az első rajthely sorsa, miután Leclerc vezetésével 7 tizedet vertek Hamiltonra. Ekkor persze még a továbbjutáson volt a fő hangsúly mindenkinél, ez nagy meglepetésre a hétvége korábbi részében az élmezőnyt szorongató Nico Hülkenbergnek nem jött össze, a tőle a szabadedzéseken jócskán lemaradó Daniel Ricciardónak viszont igen. A német mellett Antonio Giovinazzinak, Lance Strollnak és a két Williamsnek ért véget az időmérő, de nem sokon múlt, hogy kettejük helyett Romain Grosjean és Lando Norris búcsúzzon, előbbi az utolsó kanyarban ugyanis csúnyán feltartotta a McLaren újoncát, aki csak nagy nehezen tudta elkerülni az ütközést.

Leclerc a teljes időmérőn Vettel előtt volt – Galéria!Forrás: AFP/Karim Sahib

A második szakaszban már élesedett a csata az élmezőnyben is, a topcsapatok hagyományosan ilyenkorra tekerik fel az erőforrásukat, a Mercedesen azonban ez is csak mérsékelten segített, ismét Leclerc zárt az élen, Hamilton 5, Bottas 8 tizedet kapott tőle. Ami azonban ennél jóval meglepőbb volt, hogy Vettel hármat, ráadásul a négyszeres világbajnoknak két szett lágy gumit kellett elhasználnia a Q3-ba jutáshoz, miután a csapat nagy forgalomba küldte ki az első próbálkozásra, azzal a körével ezért több mint 1 másodpercet kapott Leclerc-től. Meglepetés kieső nélkül ez a szakasz sem telt el, ráadásul az egyik topcsapat versenyzője, a Red Bull-os Pierre Gasly esett áldozatul. Rajta kívül Ricciardónak, Alex Albonnak, Sergio Péreznek és Danyiil Kvjatnak ért véget az időmérő, miközben mindkét McLaren és mindkét Haas továbbjutott a két Ferrari, a két Mercedes, valamint Verstappen és Räikkönen társaságában.

Hamilton is alig tudott fél másodpercen belülre férkőzni Leclerc-hez képest – Galéria!Forrás: AFP/Karim Sahib

A Q3-ban gyakorlatilag Leclerc-Vettel különmeccset láthattunk, amit a monacói kezdett előnyből, hiszen neki két friss szettje volt próbálkozni. Az első körével ezredre azonos időt ment a Vettel tavalyi pole-körében elért körrekorddal, az etap végére csatlakozó négyszeres világbajnok pedig már ettől is két tizeddel elmaradt. Hát még attól, amit Leclerc ezután villantott, további egy tizedet faragott le ugyanis az időeredményéből,

és 1:27.866-tal minden idők második legfiatalabbja lett, aki első rajthelyet szerzett a Forma-1-ben. Nem mellesleg ez volt az első pole-ja a száguldó cirkuszban.

„Hihetetlenül boldog vagyok, az előző versenyen természetesen nem voltam az, az időmérőn akkor hibáztam a Q3-ban, keményen dolgoztam, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat. Seb hihetetlen pilóta, sokat tanultam tőle, és vélhetően még sokat is fogok, de ma boldog vagyok, hogy előtte végeztem” – nyilatkozta Leclerc az időmérő után.

Így örült Leclerc élete első pole-jának

Vettel arcán szemmel látható volt a csalódottság, de nem tehetett mást, gratulált fiatal csapattársának. Természetesen befolyásolt, hogy egy extra szettet el kellett használnom a Q2-ben, talán egy kicsit túl óvatos voltam a második szektorban, végtére azonban Charles nagyon jó munkát végzett, megérdemli a pole-t, jó helyzetben vagyunk holnapra.

A két Mercedes Hamilton-Bottas sorrendben a második sorból kezdheti meg a holnapi versenyt, az ötszörös világbajnok pedig arra figyelmeztetett, hogy előre azért nem szabad leírni őket. „Élveztem az időmérőt, jó volt látni a hétvégén mutatott fejlődésünket. A Ferrarik hihetetlenül gyorsak voltak. Charles hihetetlen munkát végzett, gratulálok neki. Sebastian és köztem szoros volt a helyzet, az utolsó körben hagytam egy kis időt, de erről szól ez a játék. A holnap lesz a fontos, érdekes lesz látni, hogy miként teljesítünk, de meg fogjuk futtatni őket a pénzükért, ez biztos. Nagyon gyorsak, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne őket legyőzni.”

Percről percre tudósításunkat az eredménytáblázat alatt olvashatja!

GPHírek
15:43

Most minden kiderül!

Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Bahreini Nagydíj időmérő edzésének élő közvetítésében! A következő egy órában (villany)fény derül arra, hogy a Ferrari valójában magára talált a sivatagban, és maga mögött hagyta ausztráliai gondjait, vagy a Mercedes feltámad poraiból és megvicceli a vörösöket az időmérőn. A harmadik, még napsütésben, tehát a mostanitól nagyon eltérő körülmények között rendezett szabadedzést a Scuderia nagy fölénnyel húzta be.

KAPCSOLÓDÓ CIKK

GPHírek
15:47

Játsszanak velünk!

Az időmérő edzés végéig még van lehetőségük részt venni játékunkban, mindössze annyit kell tenniük, hogy megnézik az alábbi pályabemutató videót Bereznay Dániel, a Mercedes e-sport versenyzőjének tolmácsolásában, és a benne található kérdésre komment formájában elküldik a helyes választ a videó alatt található Facebook-poszthoz.

 

GPHírek
15:57

A Ferrari a favorit?

A szabadedzések eredményei alapján Nico Rosber, a Sky Sports szakértője a vörösökre tenne, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a maranellóiak tegnap bevallottan többet hoztak ki az erőforrásukból, mint a Mercedes. A 2016-os világbajnok úgy véli, a címvédő istálló 5-6 tizedet is gyorsulhat, ha feltekeri a motort.

GPHírek
15:58

Ez történt ma eddig

Az időmérő kezdetéig pont van annyi idő, hogy megnézzék az F1 hivatalos Twitter-csatornája által a mai szabadedzésről készített rövid összeállítást. Akkor még napsütésben köröztek az autók, most már villanyfénynél fognak.

GPHírek
15:59

Alonso is ott van

A jövő héten kedden és szerdán a McLarennel tesztelő kétszeres világbajnok a wokingiak garázsából követi az időmérőt. 

GPHírek
16:00

Zöld!

Elkezdődött az időmérő edzés, Robert Kubica hajtott elsőként a pályára, őt Alex Albon és a másik Williamsszel George Russell követte.

GPHírek
16:03

Jóval hűvösebb van

A harmadik edzésen senki sem tudta megjavítani a tegnapi második tréningen futott legjobb idejét, ami nem is csoda a 40 fok fölötti aszfalthőmérsékletet figyelembe véve. Azóta az est leszálltával lejjebb kúsztak a hőmérsékletek, az aszfalt már csak 30 fokos.

GPHírek
16:04

Kubica be sem fejezte a körét

Érdekes módon a gyorsköre végén behajtott a bokszba a lengyel, valószínűleg valamivel nem elégedett. Alboné az első mért kör 1:31.125-tel, mögé Russell sorolt be 1,2 másodperccel lemaradva. Természetesen mindketten lágy gumin mennek.

GPHírek
16:07

Kubica újra kijött

Vele együtt pedig sokan mások is, már csak Max Verstappenre várunk. Mindenki a lágy gumival kezd, nem bízzák a véletlenre.

GPHírek
16:09

Norrist csúnyán feltartották

Romain Grosjean volt figyelmetlen az utolsó kanyarban, a McLaren majdnem neki is ment. Norris ezzel együtt átvette a vezetést, de nem sokáig tartotta meg azt, Bottas 1:29.5-tel állt az élre.

GPHírek
16:10

A Ferrari ultragyors

Lassan tényleg elkezdhetnek aggódni a Mercedesnél, Leclerc ugyanis egy teljes másodpercet vert Bottasra, mögé 2 tizeddel Vettel jött be. Leclerc ideje 1:28.495.

GPHírek
16:11

Grosjeant vizsgálják

Norris feltartásáért természetesen. Nico Rosberg szerint egyértelműen meg kell büntetni a franciát.

GPHírek
16:13

Hamilton csak a nyolcadik

1,2 másodperccel lassab Leclerc-nél, 2 tizeddel Bottasnál, ami azt jelenti, hogy Sainz, Magnussen, Verstappen és Grosjean is befért elé. Közben Vettel hatalmasat fékezett, mindkét kerekét blokkolta az első kanyarba menet.

GPHírek
16:15

Hamilton javított

Bottas is megpróbált javítani, de egyéni legjobb első szektor után nem tudott, Hamilton azonban igen, 1:29.262-vel feljött a harmadik helyre, de így is 767 ezredre van Leclerc-től.

GPHírek
16:17

Nagy csata lesz a Q2-ért

Kvjat, Giovinazzi, Pérez és a két Williams áll kieső helyen jelenleg, utóbbi kettő helye borítékolható, előttük azonban tűzijátékra lehet számítani, mert a 14. helyezett Norris is csak 1 tizedre van a kieső helytől.

GPHírek
16:21

Hülkenberg kiesett

Rögtön hatalmas meglepetéssel indult az időmérő edzés, az egész hétvégén a top 10-ben tanyázó Renault-pilóta nem jutott be a Q2-be. Rajta kívül Giovinazzi, Stroll és a két Williams pilótája mehet zuhanyozni, Gasly és Räikkönen éppen hogy megmenekült a 14. és a 15. helyen.

GPHírek
16:23

A McLaren villantott

Lando Norris a 4. helyen fejezte be a Q1-et, Bottast is megelőzte, miközben Sainz a 7. pozícióban zárt. 

GPHírek
16:26

A Red Bullok sem villogtak

Íme a Q1 teljes végeredménye, miközben már kezdetét is vette az időmérő második szakasza.

GPHírek
16:28

A két Mercedes nem tétovázik

Már Bottas és Hamilton is a pályán, mindkettejüknek rengeteg időt kellene találni ahhoz, hogy versenyben legyenek a pole pozícióért. A Ferrarik egyelőre várnak.

GPHírek
16:31

Hamilton előtt nagy a forgalom

Azt jelentette, hogy tíz autó van előtte, nem a legideálisabb helyzet egy gyorskör megkezdéséhez. Közben a Ferrarik is megjelentek lágy gumin, így alighanem az összes csapat ugyanazt a taktikát követi, és senki nem akar holnap közepes gumin rajtolni.

GPHírek
16:32

Gyorsult a Mercedes

1:28.830-cat ment Bottas, Hamilton viszont még ennél is gyorsabb volt, 1:28.578 alatt ért körbe az első nekifutásán, ez kevesebb mint egy tizeddel lassab csak, mint Leclerc a Q1-ben.

GPHírek
16:33

Vettel egy másodpercnél többet kapott

Érthetetlenül lassú volt a négyszeres világbajnok, fél másodpercet dobott el a középső szektorban, 1:29.233-mal pedig csak az ötödik helyre jött be.

GPHírek
16:34

Leclerc az élen

Tovább tudta faragni a Q1-es lécet a monacói, és 1:28.046-tal fél másodperccel megelőzte Hamiltont. Úgy látszik, a Ferrariban is volt még tartalék a motorüzemmóddal.

GPHírek
16:36

Vettel elégedetlen

Arra panaszkodott, hogy még soha nem sikerült ilyen rossz ütemben pályára küldeni, nagy volt a forgalom körülötte. Azt mondta, hogy szerinte nem lesz elég a továbbjutáshoz az ideje, a mérnöke azonban egyelőre kivár, még nem döntötték el, hogy újra mennek-e.

GPHírek
16:38

Räikkönen veszélyben

Éppen bent van a top 10-ben a 2007-es világbajnok, Ricciardo azonban alig több mint egy századdal követi a 11. helyen, és Gasly sincs messze a 12. helyen.

GPHírek
16:40

Vettel kijött

Nem jön jól a Ferrarinak, hogy még egy szettet el kell használnia, csak Leclerc és Hamilton maradt a bokszban.

GPHírek
16:40

Vettel javított

Feljött Leclerc mögé, de így is 3 tizeddel maradt el a csapattársától. 

GPHírek
16:42

Ricciardo és Gasly is kiesett

Egyértelműen a Red Bull franciája a nagyobb meglepetés, miközben Verstappen a hetedik helyen ment tovább a Q3-ba. Ricciardo nem tudott javítani és hajszállal maradt el Räikkönen idejétől. Albon, Pérez és Kvjat a másik három kieső.

GPHírek
16:43

Gasly a kigyorsítással küzdött

 A rádióban azt mondta, hogy nem tudott rendesen odalépni a gázra, mert egyfolytában kitört az autó hátulja. Nagyon csalódottnak tűnt a hangja.

GPHírek
16:45

Mindkét McLaren a Q3-ban

Úgy tűnik, Alonso jelenléte felspanolta Sainzot és Norrist, remek eredmény ez a wokingiaknak. Íme a Q2 részletes eredménye.

GPHírek
16:47

Vettel kiszállt

És eltűnt a garázs hátuljában. Egyelőre nincs hír arról, hogy gond lenne az autójával, lehet, hogy csak a mellékhelyiségbe ment.

GPHírek
16:49

Vettel visszajött

Már szíjazzák is be az autóba, miközben elindult a Q3, mér öten is a pályán, a Mercedesek is érkeznek.

GPHírek
16:51

A Ferrari csak egy autóval van kint

Vettel a Q2-ben történtek miatt csak egyszer próbálkozhat, mivel csak egy szett friss gumija maradt, akárcsak Max Verstappennek. Nyolcan vannak kint tehát a pályán.

GPHírek
16:52

Norrisé az első idő

1:29.890-et ment a McLaren újonca, de Grosjean már le is nyomta, majd őt Sainz és Magnussen múlta felül ebben a sorrendben.

GPHírek
16:54

Leclerc nyitott az élen

Az első körök után a Ferrari fiatal pilótája 1:27.958-at ment, mögötte Hamilton jön 232 ezreddel lemaradva, őt másfél tizedre Bottas követi. Leclerc ezredre ugyanolyan kört ment, mint a körrekord, amelyet Vettel állított fel a tavalyi időmérőn. Elképesztő!

GPHírek
16:56

Hamilton hibázott

Az ismétlés fényt derített rá, hogy az ötszörös világbajnok megmászta a kerékvetőt az utolsó kanyarból kifelé. Valószínűleg ezzel együtt sem lenne első, de időt mindenképpen veszített vele.

GPHírek
16:56

Magnussen vezeti az üldözőket

Leclerc, Hamilton és Bottas mögött a Haas dánja áll a negyedik helyen, mögötte Sainz, Grosjean, Norris és Räikkönen a sorrend.

GPHírek
16:58

Mindenki a pályán

Vettel és Verstappen is csatlakozott a többiekhez, egyelőre felvezető körön van a mezőny a végső tűzijáték előtt.

GPHírek
17:00

Vettel egyelőre lassabb

Az első szektorban nem tudta felülmúlni Leclerc idejét, miként a másodikban sem.

GPHírek
17:00

Vettel kikapott Leclerc-től

Két tizeddel csapattársa mögé a második helyre jött be a német.

GPHírek
17:02

Leclerc a pole-ban!

Ráadásul még javított is az idején majdnem 1 tizedet, ezzel körrekordot ért el. A két Mercedes Hamilton-Bottas sorrendben a 3. és a 4. helyre jött be. Charles Leclerc életében először indulhat első helyről Forma-1-es versenyen.

GPHírek
17:04

Verstappen feljött ötödiknek

Helyreállt a világ rendje, a három topcsapat van az első öt helyen a Q2-ben kieső Gasly-t leszámítva. A további sorrend Magnussen, Sainz, Grosjean, Räikkönen, Norris. Leclerc minden idők második legfiatalabb pole pozíciósa lett. Hamarosan jelentkezünk a szöveges összefoglalóval, addig is a viszontlátásra!

Még több bejegyzés