A Mercedes-dráma után Verstappen aratott sokkoló győzelmet

Események

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull

Vágólapra másolva!
Az Osztrák Nagydíj elején Bottas, a végén Hamilton autója ment tönkre, de a címvédő akkor már csak 4. volt, mert pont csapattársa kiesésével pórul járva hátrányba került a stratégiával. A hétvége korábbi részében szenvedő Red Bullban Verstappen nyert a Ferrarikat megelőzve, újra Vettel vezeti a világbajnoki tabellát.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül0 bejegyzés

Újra izgalmas és meglepetésekkel teli versennyel jelentkezett a Forma-1, pedig úgy tűnt, a Mercedes folytatja a 2014 óta tartó győzelmi sorozatát Ausztriában. 13 körön át minden erre mutatott, amíg a 2. helyről Valtteri Bottas le nem parkolt műszaki hiba miatt, zátonyra juttatva Lewis Hamilton futamát is, akit a csapata a VSC-fázis során nem hívott be kerékcserére.

A Ferrari és a Red Bull ezt megtette a pilótáival, így amikor Hamilton a 25. körben átváltott a lágy gumira, csak a 4. helyre tért vissza. Később másokhoz hasonlóan erőteljes gumikopás sújtotta és újra bement a boxba, de a dobogóra nem tudott visszakapaszkodni, mert a 63. körben tönkrement a motorja. Egyelőre nem tudni, az előző hétvégén bevetett fejlesztés konstrukciójával vannak-e megbízhatósági bajok, viszont

a Mercedesszel először fordult elő az F1-be való 2010-es visszatérésük óta, hogy egy futamon mindkét autójuk műszaki hibából eredően esett ki.

"Hihetetlenül fájdalmas, ami történt" – jelentette ki a csapatfőnök Toto Wolff.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel

A galibáikból Max Verstappen profitált, aki úgy szerezte meg a győzelmet rengeteg honfitársa szurkolásával megtámogatva, hogy erre egyáltalán nem látszott esély a Red Bull hétvégi formája alapján. A holland a 4. helyről rajtolva nyert, ám az utolsó bő 10 körben Kimi Räikkönen megszorongatta, a korábbi 6-7 másodperces hátrányát 2 alá csökkentve.

– mondta Verstappen, akit főnöke, Christian Horner egyenesen magasztalt. "Nagyon éretten vezetett, folyamatosan érdeklődött a gumik állapotáról, ezért tudta megóvni őket" – közölte.

Mozgalmas első kör

Verstappenen sokat segített az agresszivitása az első körben, utólag nézve ekkor alapozhatta meg a győzelmet. Bottas tavaly szinte hihetetlen reakcióidővel rajtolt, most azonban elszúrta az indulást, Hamilton és Räikkönen is mellé ért az első kanyarnál, az ív pedig nekik kedvezett. A Mercedesek közti keskeny résbe szépen bebújó ferraris megtámadta Hamiltont a következő egyenesben, de szélesen fordult, és a visszavágó Bottas támadásának áldozata lett, majd Verstappennel szemben is pozíciót vesztett, miután a holland csata közben meglökte.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel

A verseny elején maradt a Hamilton-Bottas-Verstappen-Räikkönen sorrend az élen, Romain Grosjean megelőzésével Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel érkezett mögöttük.

Az eseményeket az idén elképesztően balszerencsés Bottas műszaki hibája terelte új mederbe:

szivárgott a hidraulikafolyadéka, és félreállt két körrel azután, hogy Nico Hülkenberg Renault-ja elfüstölt.

"Megszűnt a hidraulikus nyomás a 3-as kanyarnál, megakadt a váltó is. Nem volt rá utaló jel, hirtelen történt. Korábban nem volt ilyen problémánk, meg kell találnunk és kijavítanunk a hiba okát" – nyilatkozta.

Hamiltonnál a gumik sem bírták

A műszaki mentés idején virtuális biztonsági autós fázis lépett hatályba, és a Mercedes azért nem hívta be a depóba Hamiltont, mert attól tartottak, ez esetben a Ferrari és a Red Bull az egyik autóját úgyis kint hagyná a pályán. Mivel az élen haladó pilótával így tettek, az üldöző négyesfogat megjárta a boxutcát, és letudta a kerékcserét.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel

Hamiltonnak az alig 10 másodperc feletti előny nem volt elég ahhoz, hogy megtartsa a vezetést a boxkiállás után,

csak a 4. helyre tért vissza onnan, sőt, a 39. körben Vettel is kifékezte az emelkedő teteji hajtűnél.

A németnek segített, hogy miután Ricciardo a 20. körben megelőzte a lágy gumin a ritmust kicsit lassan elkapó Räikkönent, feltartotta őt és Hamiltont, egyúttal egérutat adott Verstappennek. Amint a finn visszaelőzte (38. kör), a depóba hajtott egy újabb garnitúra abroncsért, de a szülinapján még célba sem ért a kipufogó törése miatt.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel

Hamilton autóján is annyira felhólyagosodtak a gumik a közel 50 fokra melegedő aszfalton (ilyen meleg még nem volt a hétvégén), hogy kénytelen volt kijönnie egy második kerékcserére, ezután érte a motorhiba. A stratégiai baki miatt futam közben háborgott, később higgadtabban nyilatkozott.

"Én mindössze az előttem és a mögöttem haladó autót látom. Most, hogy az élen álltam, nem láttam, hogy hol vannak a többiek. Ilyen körülmények között az embernek teljes mértékben a boxfalon ülőkben kell bíznia" – nyilatkozta Hamilton, remélve, hogy a csapat kideríti, mi siklott félre.

Vettel nem maradéktalanul elégedett

A 3. helyen befutva és riválisa kiesésével megint Vettel ugrott a világbajnoki tabella élére, de van némi hiányérzete – ha nem sorolják hátra a rajtrácson, valószínűleg ő nyert volna, hiszen Verstappen elől startolt.

A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Fernando Alonso
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Valtteri Bottas, fényképezés
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Bernie Ecclestone, Fabiana Flosi
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, gridgirlök népviseletben
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, rajt
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Carlos Sainz, Renault
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Ferrari
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Marcus Ericsson, Sauber
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Max Verstappen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Minttu Virtanen
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel
A Forma-1-es Osztrák Nagydíj, Kimi Räikkönen, Max Verstappen, Sebastian Vettel

– ismerte el. Neki nem sikerült jól az első kör, pozíciókat vesztett, ezért időt bukott a középmezőny autóinak előzgetésével.

A Haasnak hatalmas siker a gond nélkül megszerzett 4-5. hely, autóikat a Force India párosa követte Sergio Pérez-Esteban Ocon sorrendben. A Renault Hülkenberg kiesése után Carlos Sainzot is elvesztette a pontszerzők közül, oda a boxból rajtoló Fernando Alonso és a Sauberek férkőztek még be.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.04.19. - 03:30Chinese Grand Prix - 1st Practice
2024.04.19. - 07:30Chinese Grand Prix - Sprint Shootout
2024.04.19. - 10:00Chinese Grand Prix - 2nd Practice
2024.04.20. - 03:00Chinese Grand Prix - Sprint
2024.04.20. - 07:00Chinese Grand Prix - Qualification
2024.04.20. - 10:00Chinese Grand Prix - Last Practice
2024.04.21. - 07:00Chinese Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.05.03. - 05.05.Miami Grand Prix
2024.05.17. - 05.19.Emilia Romagna Grand Prix
2024.05.24. - 05.26.Monaco Grand Prix
2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix